Férfiszemmel

Minden amit a másik nemről tudni akarsz, de nem mered megkérdezni

Hirdetés

Támogasd az oldalt!

    

Friss topikok

Miért romboljuk le a párkapcsolatunkat hűtlenséggel?

2017.07.06. 13:38 George Herceg

crying-sad-woman.jpg

Nagyon nehéz erről a témáról úgy beszélni, hogy ne essünk bele a klisék és a közhelyek nyúlós mocsarába, mégis teszek most egy kísérletet, hogy elsősorban önmagam számára  választ találjak arra kérdésre, hogy alapvetően miért hűtlen az ember. Ne áltassuk magunkat, minden ember, nemtől függetlenül az, legfeljebb egyesek kizárólag  fejben, de a többség tettekben is. A  legtöbben egyszerűen abból a feltevésből indulnak kik, hogy az emberi faj, sosem volt monogám, csak a civilizáció megjelenésével alakult ki az igény erre, tekintve, hogy az örökösödés és annak vagyonjogi konzekvenciái a magántulajdon és a fejlettebb társadalom kialakulásával kényszerítette ki a hűséget. Ugyanakkor a szexuális tilalomfák, már az őskorban is léteztek, legalább is erre következtetnek a tudósok a primitív népek vizsgálata alapján. Ilyen a promiszkuitás és a vérfertőzés tilalma. Történelem során a kikényszerített monogámia mellett mindig ott volt a hűtlenség is. A mai modern ember pedig mintha egyenesen kérkedne a hűtlenséggel, pedig ezzel nagyon sok fájdalom jár együtt. Most röviden megpróbálom összeszedni az általam felfedezett legfontosabb okokat, melyek elősegítik a hűtlenség egyre nagyobb elterjedését.

  1. A hagyományos párkapcsolatok elinflálódása

Azt veszem észre, hogy bármennyire is zengi a média, meg a filmek, az embereknek egyre kevésbé van igényük hagyományos párkapcsolatra. A világ annyival lett gyorsabb és inger-gazdagabb és annyi látszólagos lehetőség nyílt az egyén előtt az élet minden területén, hogy egy több évtizedet átfogó, folyamatos energia befektetést igénylő projekt, mint a párkapcsolat és a család, már nem tűnik a legtöbb ember számára elég vonzónak. Mivel mindenki többet szeretne kapni és azonnal, mint adni, ezért nem fektetnek hosszú távú dolgokba az emberek és ez nem csak a pénzügyekre, de az érzelmekre is igaz.

  1. Szex és teljesítmény központúság

Verseny van mindenhol és mindenütt. Versenyzünk az iskolában, a munkahelyen és versenyzünk a facebookon az ismerősökkel is. Kinek érdekesebb, változatosabb, színesebb az élete. Inkább engem irigyeljenek, mint hogy én irigykedjek. A teljesítményt már nem az évtizedes házasságban, a békében leélt életben mérik, hanem a minél több, szebb és fiatalabb partnerben. A szex már rég nem az érzelmek és az összetartozás kifejezője, hanem pusztán egy kellemes teljesítmény, amely megmutatja, hogy mi többek vagyunk, többet érünk, mint más. Főleg a férfiaknál van így, hiszen aki sok nőnek kell, az többet ér, mint aki egynek sem. Az utóbbi időben a nők is sikeresen felzárkóztak, már náluk is teljesítménynek számít minél több pénisz megmászása. Ez pedig oda vezetett, hogy az egónk folyamatos megerősítéséhez szükségünk van minél több ember szexuális érdeklődésére, és ha már az érdeklődés megvan, miért ne élvezzük ki teljesen a másikat.

  1. Rettegünk az unalomtól és a megszokástól

Régen a többség elfogadta, hogy a megszokás az a házasság természetes velejárója, és megtanult együtt élni ezzel. A mai kor embere retteg a megszokástól, az valami olyan, ami miatt kimaradsz valami jóból, ezért inkább elkerüljük. A megszokás egyenlővé vált az unalommal. Az unalom ellen pedig csak az adrenalin szint állandó emelésével lehet tenni. Ráadásul, ha úgy érzed az unalmas kapcsolatod miatt maradtál ki a tutiból, akkor hajlamos vagy a társadat okolni ezért, és már készen is van egy mérgező kapcsolat. Az új partner becserkészése, a játék és végül a kiszemelt fél megszerzése olyan boldogság fröccs, amiről nem szívesen mondunk le, az egyébként általában monoton hétköznapjaink során.

  1. Halálfélelem

A szex és a szerelem a mai társadalom szemében a fiatalok és a középkorúak kiváltsága. Ha neked már nem jutott évek óta egyik se, akkor tudhatod, hogy megindultál a temető felé. Ha már nem tudsz hódítani, már senki szívét nem dobogtatod meg, akkor végérvényesen leírtad magad. Nosza!  Addig is ülj újra nyeregbe és mutasd meg, és bizonyítsd az ellenkezőjét. Sokan gondolják ezt és ezért hajszolják az újabb és újabb partnereket, mert ha leállnának, akkor az olyan, mintha lemondtak volna az életükről.

  1. Érzéseink több ember felé irányulhatnak

A szocializáció során belénk nevelték, hogy majd eljön a lelkünk másik fele, a nagy Ő, aki pont olyan lesz, aminek lennie kell. Valaki, akit személyesen nekünk rendeltek, a mi igényeinkre szabva és tesztelve. Micsoda baromság! Ha levetkőzzünk ezt a belénk nevelt ostobaságot, felszabadító érzés, hogy nem egyetlen embert kell keresnünk egész életünkben és nem egyetlen ember váltja valóra az összes álmunk és elégíti ki az összes, ráadásul folyton változó igényeinket.  A nők általában ezt sorozatmonogámiában élik meg, míg a férfiak a poligámiában. Ennek köszönhető a poliamória és a swinger szubkultúra töretlen előretörése.

Összefoglalva többségünk hűtlenségre van ítélve számtalan okból, de a még pislákoló társadalmi és erkölcsi normák miatt emiatt folyamatos a frusztrációnk. Keressünk önmagunk számára a felmentő okokat (nem kaptam meg a páromtól, amit akartam, nem jó az ágyban stb.) , de még nem tudjuk magunkat elfogadni ezzel a teherrel és legtöbbünk nem képes egyszerre megélni a hűtlenségét és megtartani a hivatalos párja iránti érzéseit.

34 komment

Címkék: szex viselkedés férfiak társadalom nők párkapcsolat pszichológia házasság megcsalás swinger viszony szerető vagyon elvárások szeretők

A bejegyzés trackback címe:

http://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr8512645151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Diorella Queen 2017.07.08. 18:41:27

1- Ebben igazad van Herceg, a család a legfontosabb. Csak a család áll az emebr mögött, ha igazán bajban van. Nincs szebb és jobb egy meghitt családi karácsonynál. Papa mama kisgyerek, karcsifa kellemes zenék és sült libacomb párolt káposztával görög salátával. A család a minden és a legfontosabb.
2-Nem mindenki akar versenyezni és nem mindenki versenyzik. Ez a most itt egy általánosítás.
3.-Szerintem ez a rész maximum a férfiakra igaz, a nők soha nem unatkoznak és főleg nem ettől nő az adrenalinjuk.
4.-Ez a rész is csak a pasikra igaz, a nők csendben menetelnek a temetőbe.
5-A nagy ő létezik és nem kitaláció.
Összefoglalva pedig a férfiak poligámok a nők monogámok. De erről egyik fél sem tehet, mert a belénk táplált program szerint működünk. A döntés nem az egyéné, ha félrekufircol.

Diorella Queen 2017.07.08. 18:43:41

Másrészt éppen minap volt egy cikk amiben megkérdeztek több férfit miért lépett félre, és a válasz mindig ugyan az volt nagyjából. Mert a másik csaj szebb volt mint a jelenlegi akivel együtt élt.
Na ennyit használják a pasik az agyukat. A félrekufirc terén a pénzügyesek vezetnek és az egészségügyi dolgozók, míg az IT-sek kiélik magukat a pornó oldalakon általában. :)

zombigyilkos 2017.07.09. 10:33:12

@Diorella Queen:

"Nem mindenki akar versenyezni és nem mindenki versenyzik"
Az egész élet verseny.
Lehet ellene hisztizni, de a tény még tény marad.

.

"nők soha nem unatkoznak és főleg nem ettől nő az adrenalinjuk"
A nők 95%-a férfiak nélkül állandóan unatkozik.
Bármilyen szórakozási lehetőség van, azt férfiak találták ki. Lásd pl. sport, bulik, stb. Egyetlen sportág nincs, amit nők alkottak volna, mint ahogy bulit is csak a férfiak utánzásával szerveznek (mondjuk ki, általában elég silányat). Mint ahogy szinte semmi nincs, ami férfiak közreműködése nélkül jött volna létre.
Pl. annak idején senki nem tiltotta a nőknek, hogy egyetemet hozzanak létre maguknak. Voltak egyedülálló gazdag nők, akik simán megtehették volna, hogy alapítanak egyetemet. Mégsem tették. A férfiak igen. (Utána meg jött a hiszti, hogy 'Nekem is, nekem is!') Önállóan alkotni még egy valamirevaló házat sem tudtak férfiak nélkül. Csak mindig beleültek abba, amit a férfiak alkottak.

Ott van pl. a holland valóságshow esete.
Egy szigetre raktak egy rakás nőt, a másikra meg férfit, kevés eszközzel és élelmiszerrel.
Mi történt?
- Férfiak:
A kezdeti torzsalkodás, hierarchia-harc után mindenki feltalálta magát. Volt, aki vadászott, horgászott, volt, aki szerszámokat készített, vizet hordott, volt, aki épületeket épített, főzött. Senki nem unatkozott.
- Nők:
Senki nem csinált semmit, csak unatkozott, napozott a tengerparton, és persze ment az állandó veszekedés. A nőknek az összes "civilizációs vívmányuk" egy ruhaszárító kötél kihúzása volt, amin a fürdőruháikat szárították! :)
Az élelmük elfogyott, mégsem tettek semmit. Saját bevallásuk szerint is halálra unták magukat, miközben rengeteg tennivaló lett volna. Ha a szervezők nem avatkoznak közbe, akkor gyakorlatilag éhen haltak volna.

De közbeavatkoztak.
Beraktak pár férfit a nők közé, és fordítva.
- A nőkhöz kerülő férfiak először örültek, hogy sok csaj lesz. Utána mikor kérdezték, hogy 'hol a házatok', 'hol vannak a szerszámaitok', 'hol van tartalék kajátok', akkor döbbentek rá, hogy mindent nekik kell megcsinálniuk a nulláról. És neki is álltak megcsinálni, mert nem tudtak tétlenül ülni. (A nők persze csesztek nekik segíteni, továbbra sem csináltak semmit.)
- A férfiakhoz bekerülő nők sem csináltak ott sem semmit. A legtöbb, ami telt tőlük (a továbbra is folyamatos intrikán kívül), az a napozás volt.

Ennyit az 'unatkozó' férfiakról, meg a nem unatkozó nőkről.
:D

.

"Ez a rész is csak a pasikra igaz, a nők csendben menetelnek a temetőbe"
LOL
Azért olvasni mindenhol 50-60-as társkereső nőkről? :D

.

"A nagy ő létezik és nem kitaláció"
Egészen addig, amíg nem lesz egy még nagyobb Ő.
:D

.

"Összefoglalva pedig a férfiak poligámok a nők monogámok"
Faszság.
- A férfi elsősorban poligám, másodsorban hipergám.
- A nő elsősorban hipergám, másodsorban poligám.
Egyik sem monogám.

.

"a válasz mindig ugyan az volt nagyjából. Mert a másik csaj szebb volt"
Hát persze. :)
Femina volt a forrás? Vagy valami más 'hiteles' oldal? :)
Kár, hogy a félredugásoknál a férfiaknak csak mintegy 20-25%-a érintett. Az meg nem a szebbet szerzi meg, mivel eleve felső kategóriás, így neki is jó nője van. Nem fogja a szépsége miatt dugni a 7-es értékű Évit, ha van neki egy 10-es Ilonája. A többi férfi megtenné, hogy a 7-esről 10-esre vált, de annak meg ugye nincs esélye. Hiszen a 10-es nő nem fog dugni Béta Bélával, amikor Alfa Aladár van vele.
De nem baj, ha fingod sincs a párkapcsolatok működéséről... :)

.

"félrekufirc terén a pénzügyesek vezetnek..."
Vajon a nagy 'monogám' nők esetében mégis hogyan lehet, hogy félrekufircol??? Mert ha a férfi poligám, ahogy írod, akkor nála érthető. De miért van az, hogy ehhez mindig talál magának nőt? Ráadásul nagyon sokszor éppen házas nőt!
És hogyan lehet az, hogy a gyerekeknek legalább 5%-a, (de lehetséges 20-30% is) nem a férjtől van? :))
Nesze neked monogám nő! :D

.

"míg az IT-sek kiélik magukat a pornó oldalakon általában"
Milyen aranyos, mikor egy nő a sztereotípiák miatt elkezd ábrándozni... :)) Kár, hogy fogalmad nincs az IT területen dolgozókról. De majd egyszer talán segítek neked megérteni, hiszen én is ott dolgozom. Egyelőre csak annyit árulok el, hogy nem láttál te még annyi félredugást, mint az informatikusok között. Mikor pl. a könyvtárban dolgozó informatikus a 6 könyvtárosnő (közülük 4 házas) mindegyikét megdugta már. Vagy az informatika szakos hallgatók, akik átjárnak a bölcsészekhez, hogy a bölcsészek csajait keféljék. De beszélhetnék neked a cégvezér feleségét kufircoló beosztott programozókról is.
De azért álmodozz csak... :))

.

Egyébként meg elárulok neked egy titkot.
A félrekufircolásnál a nők 65-70%-a csalja meg a férjét az élete során, míg a férfiaknak csak mintegy 20-25%-a. Ez egyébként pont a női hipergámiának tudható be. A több nő a kevesebb alfával dug félre. Eltartatja magát (jó parazita módjára) a férjével, miközben meg a gyerekét a felső kategóriás férfiaktól próbálja megszerezni.
Ennyit megint a monogámiáról.
Na meg a nők 'agyáról'... :)))

Diorella Queen 2017.07.09. 19:41:22

@zombigyilkos: Ha ennyire utálod a nőket, akkor a megoldás az, ha a pasikat dugot inkább.:)

zombigyilkos 2017.07.09. 21:15:50

@Diorella Queen:
Ha ennyire utálod a férfiakat, akkor talán a legjobb megoldás, ha nem vetíted ki másra a saját frusztrációidat. Úgy talán nem fogod még jobban beégetni magad. Már ha lehet még ezt fokozni... :)

/Egyébként igen gyorsan kifogytál az érvekből. Túl hamar jött a femináci 'vita'technikád. Úgy egy hozzászólással későbbre vártam. Mondhatnám, hogy ennél azért többre számítottam még egy feministától is. De hát dinnyeszezon van, ezzel kell most beérnem. A 60 IQ-t elérő példányaitok nyilván nyaralni vannak ... a férfiak pénzén. :) /

Diorella Queen 2017.07.09. 21:56:12

@zombigyilkos: Gyűlölet ellen nincsenek érvek, nem lehet érvelni semmivel, mert az zsigerből jön. Ezért nem látom értelmét veled leállni vitatkozni.
Most, hogy már mindent tudsz,esetleg beszélgethetnél a továbbiakban egy görögdinnyével, ha már úgy is szenonja van, az való hozzád vitapartnernek:)
Én pedig nem voltam soha és nem is leszek feminista, dug egy pasi, már csak ebből adódóan sem lehetek femini.:)

Untermensch4 2017.07.09. 22:45:47

@Diorella Queen: Sztem nem csak szinglik lehetnek feministák és feminácik, semmi nem indokolja.
Abban igazad van hogy az élet nem csak versenyről szól, van együttműködés is. Az arányok kérdésesek...
Sajnos ez is olyan ahol hiába érvelnél a nők társadalomépítő/összetartó tevékenységével, sztem zombigyilkos felhívná a figyelmedet hogy az együttműködéses dolgokban is jobban muzsikálnak a ffiak mert a nők egymást is intrikálják. :)

zombigyilkos 2017.07.09. 22:46:40

@Diorella Queen:
"Gyűlölet ellen nincsenek érvek, nem lehet érvelni semmivel, mert az zsigerből jön."
Én azért megpróbálok vitába szállni veled.
Vagy azt mondod, feleslegesen teszem? Mondjuk nyilvánvaló, hogy te jobban értesz hozzá, hogy mi is a zsigerből jövő gyűlölet a másik nem iránt. Láthatóan igen nagy tapasztalatod van benne. Azt mondod, hallgassak rád és ne próbáljak vitázni egy férfigyűlölővel? Hát nem tudom. Átgondolom, jó? :)

.

"dug egy pasi, már csak ebből adódóan sem lehetek femini"
- A nőkkel férfiak szeretkeznek.
- A szukákat pedig pasik dugják.
Tehát ez alapján simán feminista vagy. A megnyilvánulásaidat olvasva pedig bizonyítást is nyert. Szóval kár a gőzért. :)

zombigyilkos 2017.07.09. 22:53:50

@Untermensch4:
"az együttműködéses dolgokban is jobban muzsikálnak a ffiak mert a nők egymást is intrikálják"

Nem az intrikát hoznám fel érvként.
Inkább a férfiak évmilliók alatt megvalósult egymásra utaltságát. A kardfogú tigris kinyírása általában nem egy emberes feladat, nem is beszélve a mammutról. Évmilliók szelekciója váltotta ki, hogy azok a férfiak, akik nem tudtak együttműködni a többivel, elpusztultak. (A nőknél jobb térlátásunk is elsősorban ilyen miatt alakult ki.)
A nőknek általában nem kellett mammutot ölniük. Ők a kisgyerkőcökre vigyáztak akkoriban. Ott nem feltétlen hal meg az, aki nem tud együttműködni, még ha hátrányba is kerülhet. Feladatmegoldás esetén meg még kevésbé számít náluk, mivel az akkori női feladatok nem igényeltek csapatmunkát - egy bogyó leszedéséhez elég volt csak egy ember.

Diorella Queen 2017.07.10. 03:48:58

@zombigyilkos: Mindig a lúzer és béna pasik fröcsögnek a nőkre az ilyen és hasonló fórumokon, akik nem tudnak maguknak nőt fogni, mert nem állnak velük szóba a csajok valami oknál fogva.:)
Nem találgatnám hogy te melyik kategória vagy, a csúnya, a buta a lúzer vagy a béna. A jó pasik nem írkálnak ilyen helyekre, mert csajoznak bőszen.:)

Diorella Queen 2017.07.10. 04:05:58

@Untermensch4: Szerintem meg túlságosan alábecsülitek a nőket. Mindezt egy műsor alapján, ahova lehet hogy pont a legbénább/lustább csajokat válogatták be. Ha meg ott van 8 pasi és 2 nő egy csapatban, akkor a fene se foglalkozna a házépítéssel, ( én sem) mert a "nagyszerű és mindenhez értő" pasik majd megoldják.
Azt úgy is lett a műsorban is nyilván.:)

Diorella Queen 2017.07.10. 04:07:37

@Untermensch4: Na meg az ilyen önsztárolós, önmagát felmagasztaló férfiakat hagyni kell kibontakozni minden ilyen dologban. Hogy tovább ájuldozhasson a férfi nem nagyszerűségéről. :)

zombigyilkos 2017.07.10. 09:28:09

@Diorella Queen:

"Mindig a lúzer és béna pasik fröcsögnek a nőkre"
Igen. A szukák meg - hasonlóan a pasijaikhoz - szintén csak fröcsögnek a férfiakra.
Eközben pedig a férfiak és a nők érvelnek. :)

"A jó pasik nem írkálnak ilyen helyekre, mert csajoznak bőszen."
A te pasid éppen mit csinál most, miközben te itt lógsz? :DDD LOL

"Ha meg ott van 8 pasi és 2 nő egy csapatban, akkor a fene se foglalkozna a házépítéssel, ( én sem) mert a "nagyszerű és mindenhez értő" pasik majd megoldják."
Gratulálok! El is ismerted, hogy a nők többsége parazita. És még én húzom le a nőket, mi?
Ülj előre! :D

Annyira aranyos, ahogy lassan szénné égeted magad és még csak észre sem veszed... :)

Asidotus 2017.07.11. 00:31:06

@Diorella Queen: mindig a dagadt, baszatlan picsák panaszkodnak a férfiakra. Tessék, 1:1

Untermensch4 2017.07.11. 22:04:53

@zombigyilkos: A térlátásos témát értem (mondom ezt az átlagosnál rosszabb térlátással... :) ), de a mammut és kardfogú tigris a "hagyni kibontakozni a dolgokat/pasikat"-logika mentén önmagától megoldódó problémának nyilváníttatnak, hiszen kihaltak, meg úgyis a hülye ffiak akartak olyan helyre költözni ahol mammut van... :)
Nade. Már az emberiség rajtjánál, a szomszéd szavannai gps-koordinátákon volt pávián. Kilóra azonos mennyiségnyi pávián is kihívás ha csak botok meg kövek vannak. Ott kezdhetett elválni a női-ffi különbség. A ffiak szerint "hogy ne támadjanak meg a páviánok (meg a többi állat se)legközelebb kéne egy puska meg egy páncélautó, de kezdetnek egy kő a bot végére, majd később továbbfejlesztjük", a nők szerint "legközelebb se támadnak meg ha eléggé veszélyesnek tűnően visítunk".
Hát így lett gender-specifikus a tárgy/civilizáció-fejlesztés/építés és a hiszti. :)

zombigyilkos 2017.07.11. 22:21:16

@Untermensch4:
Ebben is van valami. :))

/Voltaképpen a férfi feláldozhatóbb jellege az, ami kiváltotta a mi sok tekintetben fejlettebb kialakításunkat. Egy nő 9 havonta (vagy inkább évente) képes gyereket szülni, míg mi naponta meg tudunk termékenyíteni egy nőt. Ergo 50 férfi meg 50 nő közül elsősorban az 50 férfi megy a mammutot elkapni, mert ha el is pusztul pár, attól a csoport még megmarad. A nő csak akkor kockáztat, ha a férfiak ereje már nem elég. Amelyik csoportunk nem ezt csinálta, az mára már nyilván kihalt - balgaság lehetett részükről a nőket bevetni.
Ugyanakkor mivel mi voltunk, akik harcba szálltunk, meg úgy összességében felvettük a versenyt a külvilággal, így mi lettünk a hatékonyabbak ezeken a területeken. Ahogy a nő hatékonyabb a kisbabák dajkálásában (a baba apró nyüszögésére is felébred a nő, míg mi diadalmasan horkolunk tovább), addig mi hatékonyabb harcosok, építők, tervezők, problémamegoldók és persze együttműködők lettünk. Plusz ebből adódhatott, hogy sokkal kockázatvállalóbbak lettünk, meg hogy mi hajlamosabbak vagyunk önfeláldozóak lenni. (Míg egy nő nem fog vízbe ugrani egy ismeretlenért, max. egy gyerekért, addig egy férfi ezt hajlamos megtenni bárkiért.)

Nem beszélve a párkapcsolati szelekciónkról. Hiszen nem csak a tigris elleni küzdelemben szelektálódtak ki a férfiak. Hanem a nők által is. Míg a csapatban lévő nők mindegyike jóformán folyamatosan szült, ergo volt utódja, addig a férfiaknak korántsem mindegyike párosodott az őskorban. Volt időszakunk, mikor a férfiak/hímek jó ha ötödének volt utódja - az alfáknak. És nyilván nem a gyenge-béna-vakegér volt az, akit a nő kiválasztott gyerekei apjának. Egy olyan szelekciós helyzet, ahol minden generációváltásnál kihullik négyötöde a jelöltek közül, az bizony rettenet komoly. Szóval nem véletlen a mi sok tekintetben lényegesen fejlettebb képességeink. Ezt támasztja alá, hogy a mai emberek ősanyja (a genetika Éva) mintegy 400ezer éve élt, míg a genetika Ádám csak mintegy 20ezer éve. 20X olyan erős szelekciónk volt. ... Szófósás vége. :) /

zombigyilkos 2017.07.11. 22:23:19

@zombigyilkos:
genetika => genetikai
/elírás/

Comment.Elek 2017.07.12. 17:56:00

@Diorella Queen: "A félrekufirc terén a pénzügyesek vezetnek"

Ezt cáfolom. Én is az pénzügyes vagyok; ez a legkonzervatívabb életforma. Láttál már sales-es csapatot bulizni? :)

nnádja 2017.07.13. 11:42:40

@Diorella Queen:
Elég pasiellenesek a soraid. Pedig én is nő vagyok.
Ez a cikk úgy ahogy van tökéletes.
És igen is mi is poligámok vagyunk. És igen is kell az adrenalin és én nem megyek csöndben a temető felé. Szar lehet neked.
És halkan jegyzem meg, családom van, boldog , kiegyensúlyozott gyerekeim és életem. De akkor is poligámok vagyunk.
És néha nagyon nehéz, de egy életünk van.
Valószínű nem találkoztál még a megfelelő kísértéssel , vagy eleve nem érdekled annyira a pasikat, ahogy ők se téged.

George Herceg 2017.07.13. 13:48:54

@nnádja: Köszönöm az elismerő sorokat. Jó, hogy nő létedre hasonlóan gondolkodunk. Ritka ez erre felé.

erkölcsi hulla 2017.07.13. 15:30:53

Akkora nagy faszság, hogy kijött index címlapra. 'gratulálok' XD

TakeMeCloser 2017.07.14. 19:07:42

@Diorella Queen: a nők személyes tapasztalataim szerint nem különbek a férfiaknál. Visszatekintve, a partnereim 80%-ának férje vagy élettársa volt, mégsem akartak kihagyni egy rövidebb-hosszabb viszonyt velem. Szemrebbenés nélkül mosolyogva tudnak hazudni otthon. Ja, a mostani barátnőm is férjnél van. Bizonyára én vagyok a disznó, de mindig van hozzá partner is.

TakeMeCloser 2017.07.14. 19:12:17

@Diorella Queen: ez is bukta. Ráérek, olvasgatok, írogatok, este majd ágyba bújok valaki más feleségével, még csak vadásznom sem kell. Az elmúlt években minden nőnek önmagamért kellettem, vettem a jelzéseket, kihasználtam a lehetőségeket.

Cunctator (törölt) 2017.07.18. 11:54:14

Szar cikk.

Cunctator (törölt) 2017.07.18. 15:07:01

@George Herceg:
Cikkíró, te ugye csajszi vagy?

Azért van itt a "támogasd az oldalt" gomb. De ezen a szar oldalon mit lehet támogatni, eh?

tcrex 2017.07.26. 23:17:22

a félrekufirc okai is érdekesek...de sokkal érdekesebb téma a félrekufirc morális kezelése...a dugás csak egy dugás marad, míg a belénk oltott bűntudatot cipeljük a végtelenségig

Diorella Queen 2017.08.01. 22:03:49

@tcrex: Más ok miatt kufircol félre a nő és más ok miatt a férfi.Az előbbi inkább akkor, ha úgy érzi hogy nem figyelnek rá, nem érzi nőnek magát, illetve ha az egója a béka picsája alatt van.
A férfi pedig mindig, ha megáll neki egy lyuk, mert kódolva van beléjük ez a magvető faszság.:)

Diorella Queen 2017.08.01. 22:04:59

@Cunctator: A cikk író, egy kis nyálas fiatal legényke, kicsit hasonlít a lányom egyik volt udvarlójára.:)

zombigyilkos 2017.08.03. 01:35:54

@Diorella Queen:
Egyrészt ennek a 'magvető faszságnak' köszönheted, hogy élsz.

Másrészt a nők is pont ilyenek. Ha akad egy jobbfajta kuki, máris ráugranak, gondolkodás nélkül. Csak szét kell nézni egy átlag egyetemi (újabban középiskolás) bulin. A csajok többsége 25 éves korára több faszt fogott, mint kilincset, mert mindig volt 'jobb'.
prohardver.hu/dl/upc/2016-07/399701_13680512_1236148099731388_802033143346610609_n.thumb.jpg

És ami igazi faszság, az az, hogy azért dugnak félre, mert 'nem figyelnek rá'. Ekkora kamu baromságot régen olvastam. Nyilván ezért van az, hogy a bunkó motoros vagány meg a tapló gazdag vállalkozó bassza a csajokat és úgy mennek utánuk, mint kismacska az anyja után. Mert azok a bunkók aztán úgy törődnek velük, meg olyan szinten foglalkoznak velük...! :DDD LOL
Te szerencsétlen... :)))

Diorella Queen 2017.08.03. 12:58:35

@zombigyilkos: Már miért is ne ugorna rá minden nő egy jobb kukira? Talán előírás az, hogy be kell érni a rossz kukikkal?
Talán te nem ugranál rá egy jobb puncira, mi?
Szerintem tényleg nem kéne az észt osztanod itt tovább.
És ki vagy te, hogy majd te eldöntöd hogy ki milyen bunkó meg tapló?
Lehet hogy a motoros vagány jobb az ágyban mint te, nagyobb a farka, nagyvonalúbb vagy csak simán a csajok esete veled ellentétben, aki olyan mint egy kétlábon járó siralomház.
Biztos vagyok benne hogy a valóságban is ordít rólad a nőgyűlölet, megvetés és az önsajnálat,ami miatt a nők ezerrel menekülnek 100 km-s környékről.
Zépettel ellentétben neked sosem fog főnök felesége sem jutni, csak maximum kiverheted rá otthon a fürdőkádban. :D

zombigyilkos 2017.08.03. 17:48:08

@Diorella Queen:

"Talán előírás az, hogy be kell érni a rossz kukikkal? Talán te nem ugranál rá egy jobb puncira, mi?"
Egy szóval sem mondtam, hogy ez gond.
TE JÖTTÉL AZZAL, hogy a férfiak ugyanilyen viselkedése egy 'magvető fasszság'. Nem én degradáltam a másik nemet, hanem te. Most meg nekiállsz hisztizni, mikor ugyanolyat vágok a képedbe, mint amit te másokéba?
Jaj de édi ez a kettős mérce... :)

.

"Lehet hogy a motoros vagány jobb az ágyban mint te"
1. Ez hogy függ össze a taplósággal?
2. Amíg nem volt vele, addig honnan tudja, hogy jobb az ágyban? A taplóságáról? :DDD
3. A fentiből következik, hogy nem arról van szó a nők esetében sem, hogy a jobbat váalsztja. Hanem hogy végiglovagolja a két focicsapatot. Viselkedésre kb. mint a férfiak. Erről beszéltem. Csókpuszi! :))

.

"nagyvonalúbb"
Magyarán fizet a dugásért.
1. Ez sokak szerint a lúzerség egy bizonyos foka.
2. Aki meg elfogad pénzt a dugásért, az meg mindenki szerint egy kurva.
És még csodálkoznak egyesek, hogy sokak szerint minden nő kurva. Láthatóan te sem cáfoltál rá erre... :)

.

+1. Az általad írtak szerint a bunkó jó az ágyban.
Namármost akárhogy nézzük, itt én vagyok az egyik legbunkóbb. Szóval köszönöm az elismerést! :)
Ráadásul egyedül a személyemmel többet foglalkozol még te is, meg a többi nőnemű is, mint az összes többi férfival együttvéve. Ez azért valamit bizony elárul. Tudod, ahogy a marketingben, úgy a nőknél is pont ugyanaz a lényeg (nem véletlen, hogy a marketingben is főként a nőket célozzák meg, mert ők döntő többségben így működnek). Mégpedig az, hogy nem az számít, hogy milyen érzést váltasz ki, hanem az, hogy minél erősebb legyen az az érzés. Ha egy világsztárt utálnak, az jobb neki, mintha nem foglalkoznának vele. Mert a negatív érzelmet ezerszer könnyebb pozitívba fordítani, mint magát az érzelem erősségét kicsit is növelni. Mindegy, hogy utálnak vagy szeretnek, a lényeg, hogy az érzés minél erősebb legyen. Ergo ha utálsz, akkor már kiváltottam egy érzelmet. Máris előrébb járok még nálad is, mint a férfiak 95%-a.
Szóval újra csak köszönöm az elismerést! :))

.

"Biztos vagyok benne hogy a valóságban is ordít rólad a nőgyűlölet"
Nem én voltam, aki degradálta a másik nemet, hanem te.
Kukihiányod van, aranyom? Van az úgy, hogy a krónikus faszhiány férfigyűlöletet eredményez. Te vagy erre az élő példa. :)
/Már ha életnek lehet nevezni azt, amit egy femináci művel. :D /

Diorella Queen 2017.08.03. 18:42:12

@zombigyilkos: Nem utállak te nyomorult állat, hanem megvetlek mint egy darab szart, de te annyira sötét vagy, hogy még ezt is bóknak veszed.:)

zombigyilkos 2017.08.03. 21:19:40

@Diorella Queen:
Kedvesem!
Egy femináci szukától minden sértés bóknak számít. :))

/Egyébként te a nickcsordád hányadik tagja vagy? Csak mert már akkor szidtál engem, amikor még csak hozzá sem szóltam ehhez a nickedhez. Így nyilván egy másik nicked volt, aminél kivertem nálad a biztosítékot. :) /