Bár az emberek többsége még mindig a párkapcsolat/házasság alapjának tartja a monogámiát, a valóság azt mutatja, hogy a gyakorlatban csak néhány évig működik a szexuális kizárólagosság. Mi ennek az oka? Mit ér egy kapcsolatban a monogámia? A férfinak biztosítékot nyújt arra, hogy a kapcsolatból fogant gyermek genetikailag az övé, a nőnek biztosíték arra, hogy a férfi más nőnek nem nemz utódot, akiért meg kéne osztania az erőforrásait. Vajon a modern fogamzásgátlókkal és az óvszerrel eljutottunk arra a szintre, hogy a monogámia felrúgása már nem jelenti ezeknek a kockázatoknak a vállalását? Ha ez így van, akkor a hosszú távú kapcsolatok túlélhetik a poligám szexuális élet nyílt felvállalását?

Nyilvánvaló, hogy a szerelmi viszonyokban a sok pozitív érzelem mellett egy jó adag birtoklási vágy is megjelenik a felekben. A férfi nemcsak azért nem engedi, hogy egy másik ember elégítse ki szexuálisan a partnerét, mert attól tart, hogy teherbe ejti, hanem mert kizárólagosan akarja birtokolni a nő testét és kizárólag Ő akar neki örömet szerezni az ágyban. A nők szintén nem csak anyagi megfontolásból várják el a kizárólagosságot, hanem mert a férfi teljes testi, érzelmi figyelmét igénylik. Érdekes, hogy ahogyan a kapcsolat előrehalad az időben ez a birtoklási vágy akkor is megmarad amikor a párok szexuális élete hanyatlóban van. Miért ragaszkodunk, hogy a partnerünk kizárólag velünk szeretkezzen ha már mi is érezzük, hogy nem olyan nagy a szenvedély mint régen? A változatos szexuális életre az igény a nagy többségben megvan, mégis inkább vagy frusztráltan beleszürkülünk a kapcsolatainkba, vagy titkokban, a lebukástól félve járunk a tilosba. Eljuthat e oda egy kapcsolat, hogy ezeket a vágyainkat feltárjuk a másik előtt? Létezik ekkora őszinteség és kitárulkozás? Lehetséges úgy kiélni ezeket a vágyakat, hogy nem titkolózunk, de a kapcsolatunk sem sérül? Eltűnhet e úgy a birtoklási vágy, hogy a szerelem megmarad? Vagy minden egyes fellángoláskor el kell hagynunk az előző partnerünket? Azt hiszem a legsúlyosabb kérdés az, hogy felvállaljuk e teljes önmagunkat egy kapcsolatban és elfogadjuk e a hasonló kitárulkozást a másiktól?

Azt hiszem ebben a bejegyzésben több lett a kérdés mint a kijelentés, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.