A jelenlegi magyar közbeszédben a nők szerepének folyamatos újragondolása zajlik. A sajtóban, a politikában, a civil szférában, valamint a netes blogokon kialakultak a szekértáborok. Több olyan esemény is történt, aminek kapcsán mindkét oldal össztüzet zúdított a másikra és viszont. Ilyen volt a gólyatábori nemi erőszak, a ribiséta, a rendőri bűnmegelőzési videó balhé. Ezeken kívül örökzöld téma a női kvóta kérdése a parlamentben és a gazdaság vezető beosztásaiban. Ehhez kapcsolódik a családjogi törvény változásai, a válás szabályozása és az abortusz kérdése.

A feminizmus az elmúlt időben jelentősen radikalizálódott. A kérdésfelvetési sokszor hibásak, a rá adott válaszok pedig futurisztikusak. Ezek a szervezetek legtöbbször önmaguk létezéséért és az elérhető pénzforrások megszerzésért működnek. Egy olyan társadalomban, amelyben 3-4 millió ember él a létminimum közelében és ez alatt, ott a női kvóta és az egyéb gender követelések hangosztatása enyhén szólva bizarr. A nők nem női mivoltuk miatt lehetnek kárvallottjai a mai társadalmi modellnek, hanem az egyre fokozódó gazdasági egyenlőtlenségek, valamint a társadalmi szolidaritás erodációja miatt. Ebből következően van egy női csoport, amely jól él és elégedett a helyzetével és nem érzi elnyomottnak magát. A negatív hatások a férfiakat is érintik, de a férfimozgalmak ezért nem a nőket okolják. A törvény előtt egyenlőség, a női választójog, a munkaerő piaci egyenlőség, a szabad iskolaválasztás lehetősége mindkét nem számára biztosított. A feminizmusnak ez nem elég. Ők pozitív diszkriminációt akarnak. Szerintem ez káros. Ha a vezető pozíciók nem a rátermettség, a tudás és a szorgalom alapján kelnek el, az ugyanolyan torz, mint amikor egy politikai klikk a lojalitás alapján választ ki embereket fontos beosztásokba. Mindkét módszer improduktív. A megerőszakolás, a családon belüli erőszak sem nemspecifikus, mint azt első hallásra gondolnánk. Talán nem garázdálkodnak még Pest utcáin férfiakat megerőszakoló női hordák, de tény, hogy elsősorban a látens párkapcsolati erőszak áldozatai jelentős számban férfiak.

Talán a legkényesebb terület a családjog és a párkapcsolatok kérdése. Itt sajátos az ellentmondás. A feministák szerint a családra nincs szükség a klasszikus értelemben, illetve a család kizárólag az anyából és a gyerekeiből áll. Az apa csak, mint külső finanszírozó van jelen. Nyílván a társadalom többsége elítéli ezt a megközelítést, azonban ha a válási statisztikákat és a gyermeküket egyedül nevelő nők számának növekedését nézzük, a helyzet egyre romlik. Tény, hogy a családjogi szabályozás a nők felé hajlik, tehát itt feminista követelésekkel előállni túlzás. Ugyanakkor a férfimozgalmaknak is be kell látni, hogy a klasszikus családon belüli szerepeket nem lehet visszaállítani. Mivel az egykeresős családmodell a felső tízezer tagjait leszámítva megbukott, a nők munkába állásával a családon belüli erőviszonyok is véglegesen megváltoztak. Ebből az következik, hogy bár a férfiak elvárják, hogy a nőket ne nekik kelljen eltartani, tehát a nő is dolgozzon, építsen saját egzisztenciát, ugyanakkor azt is szeretnék, hogy a nők otthon üljenek és vezessék a háztartást és neveljék a gyereket. Nos, két lovat egy fenékkel, nem lehet megülni. Persze ez a sajátos ellentmondás női oldalon is előkerül. A férfi legyen otthon, vegye ki a részét a házimunkából és törődjön a gyerekeivel, de eközben keressen sokat is. Mindezek az ellentmondások szétfeszítik a hagyományos család működését. Az anya már nem a házi tűzhely őrzője, az apa pedig nem az egyetlen kenyérkereső és a családfenntartó. Az új helyzetben a felek rivalizálása és az irányítási területek egymásba csúszása végletes konfliktusokat szül. A feminizmus a férfi kikapcsolásával és azzal, hogy kvázi az államtól várja el az apa helyettesítését, az egész társadalomra morális csapást hoz. Jelenleg nem látható előre, hogy a hagyományos család helyett milyen formációkba fog születni és felnőni a következő generáció. A párkapcsolatok sérülékenysége egyre növekszik, mivel sok szingli férfi és nő él, ezért több a lehetőség új, rövid távú szerelmi kapcsolatok kialakítására.

A mai feminizmus egy válságtünet, amely nem követendő megoldásokat javasol, hanem lakmuszpapírként jelzi a régi keretek kiüresedését és az átmeneteket jellemző anarchiát.