Mi a baja egyes nőknek a laza kapcsolatokkal?
2016. április 20. írta: George Herceg

Mi a baja egyes nőknek a laza kapcsolatokkal?

tinder-iphone6-hero.jpg

Legutóbb a life.hu egyik cikkében ekézte az egy-éjszakás kalandokat és a tindert egy női újságíró, kiemelve, hogy mennyire lealacsonyító a nő számára, ha egy férfi ismerkedéskor előre közli, hogy csak szexet és minőségi szabad időtöltést szeretne komoly elköteleződés nélkül. (A történet egy Lóri nevű pasas tinder üzenetével indul, aki megkérdezte a lányt benne lenne e egy laza szex-kapcsolatban). Hozzátette, hogy ez a nő számára időpocsékolás és érzelmi kiégést okoz. A cikket az alábbi linken találjátok:

http://www.life.hu/intim/20160419-a-fiatalsag-vegrendelete-ezert-nem-fog-mukodni-soha-egy-nyitott-kapcsolat.html

A cikket átsüti a masszív férfigyűlölet, de nem is ez vele a legnagyobb baj, hanem, hogy a nőket is beleteszi egy olyan sémába, ami egyáltalán nem jellemző minden nőre. Ez pedig az, hogy a nők kizárólag komoly párkapcsolatban gondolkodnak és kizárólag ez okból fekszenek le a pasikkal, továbbá minden ettől eltérő jellegű kapcsolat a nő szempontjából értéktelen és lealacsonyító. Először is, ha egy férfi előre közli, hogy milyen célból akar ismerkedni, akkor mivel mindig és minden körülmények között a nő dönti el, hogy tovább lép e vagy sem, ezért számomra érthetetlen a szerző felháborodása. A nőknek nem kell eltűrniük semmit, hanem eldöntik, hogy a kapott ajánlatot az adott feltételekkel elfogadják vagy sem. Érdemes megsértődni, ha egy számunkra nem elfogadható ajánlatot kapunk? Nyilván nem. Másrészt szögezzük le azt, hogy a nőket felelősségteljes, felnőtt embereknek gondoljuk, akik el tudják dönteni mi a jó nekik. Ha az a jó, hogy egy kizárólagos szex-kapcsolatra mondanak igent, akkor azt ne kérdőjelezzük meg. Persze, ha később megbánja, az megint az Ő felelőssége. Az, hogy a felek esetleg valami hátsó megfontolásokból ugranak bele egy egy-éjszakás, vagy egy laza kapcsolatba azt 100%-osan nem lehet elkerülni, de ezt a döntés meghozatalakor a nőknek is mérlegelnie kell. A legnagyobb gond inkább a sok nőben meglévő önáltató mechanizmus, ami miatt sokszor többet látnak bele egy viszonyba, mint amiről valóban szól, de ezért nem lehet a másik felet felelőssé tenni.

A másik érdekes rész, amikor kifejti az író, hogy ha rááldozta az értékes idejét egy ilyen férfira, akkor miért nem akar az tőle valami komolyabbat. Na, ez itt egy érdekes felvetés. A férfi is rááldozta ugyanazt az időt a nőre. A férfi ideje kevésbé értékes, mint a nőé? És ez mitől is áldozat? Hát nem az Ő döntése volt, hogy azt a pár órát, napot azzal a férfival tölti? Elvesztegetett idő minden perc, amit ő nem a jövendőbeli férjével tölt? A válasz a fenti ellentmondásban gyökerezik. Ha a nő célja komoly párkapcsolat keresése és felépítése, akkor valóban időpocsékolás minden eltöltött perc egy laza, nyitott kapcsolatban, de ha éppen nem a nagy Ő felkutatása van műsoron, akkor ez az idő csak simán szórakozás és kikapcsolódás. Mi férfiak nem szoktunk ezen agyalni. Ha szexelünk egy nővel, akármilyen okból, vagy szándékkal, az sosem időpocsékolás, hanem egyszerűen élvezzük a pillanatot.

Igazából ezer és egy oka lehet annak, hogy egy nő belép egy ilyen laza viszonyba. Lehet ez simán a szexuális igény kielégítése, az intimitás megélése, egónövelés, unaloműzés stb. Miért lennének ezek másképpen értékelhető indokok, mint a férfiak indokai. Szexelni jó! Persze még jobb, ha érzelmek társulnak hozzá, de az érzelmek nem jönnek gombnyomásra, viszont igény a szexre, az intimitásra a legtöbbünkben benne van. Miért kéne várni a fehér lovas hercegre/hercegnőre ? A legfontosabb az őszinteség. Ebben az esetben a férfi őszinte volt, ezért kiáltsuk ki mocskos szemétnek? Jó lenne, ha nemek szexuális vágyát és késztetését egyenrangúként kezelnénk. A férfi szexuális vágyai semmivel sem alantasabbak és elítélendőbbek, mint a nők hasonló vágyai és a nők vágyai is elfogadhatóak, ha hasonlóan őszinték, mint a jelen esetben a férfié.

Ebben az esetben mikor lesz egyenlőség a nemek között?

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr948647544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.04.20. 20:33:07

"ha egy férfi ismerkedéskor előre közli, hogy csak szexet és minőségi szabad időtöltést szeretne komoly elköteleződés nélkül."

Ingyen? Nyehehe!

MutánsJane 2016.04.20. 21:26:07

Szerintem ez az úgynevezett cikkíró a life.hu-n egy hülye ámokfutó, aki eljátssza, hogy minden nő nevében nyilatkozik, és ezzel óriási károkat okoz. Ráadásul, úgy gondolom, tisztában is van azzal, hogy mit művel, tehát még rosszhiszemű is. Fő, hogy meglegyen a kívánt megosztás- és kattintásszám. Fujj. Mondjuk, azt azért tegyük hozzá, hogy a bulvárportálokon megjelent (pláne vélemény jellegű) cikkeket talán nem kellene reprezentatív igazságként elkönyvelni, vagy egyáltalán figyelembe venni. A life.hu egyébként is egyre inkább a magyar net legaljához tartozik.

Advanced Flight 2016.04.20. 22:34:09

@MutánsJane: ja, én is azon röhögök, hogy a poszter hóttkomolyan nekiáll elemezni egy life-os cikket. Buh.

Balt 2016.04.21. 13:33:13

@MutánsJane: Így ránézésre van a H. Andreában néhány mmol tesztoszteron, tehát biztos tudja, mit miért ír. Úgy értem, a képről kb. egy rosszul sminkelt travi mosolyog. Erről persze nem tehet, amit ír, arról is csak részben.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.04.23. 17:46:27

@MutánsJane:

Kiváló cikk!

Azon röhögök az olvasása közben, hogy olyan 10 év múlva ugyanezek a nőstények majd úgy fognak visszagondolni a “ghosting” jelenségére, hogy akkor legalább még őket dugták, mert…

“Hölgyeim, ha Önök most azt gondolják, hogy a Férfiak mind egytől egyig egoista, önző faszfejek, mit fognak szólni akkor, amikor egy randijukon megjelenik az első olyan Férfi, akin jól látszik, hogy épp az előbb hancúrozta ki magát egy Jessica Alba hasonmás szexrobottal.” “Egy szexuálisan kielégült Férfit sokkal nehezebb lesz rávenni bármilyen kapcsolatra is.”

www.huffnagelpista.com/blog/szexrobot_feminista_panik

Catherine Game 2016.06.08. 22:54:07

"de az érzelmek nem jönnek gombnyomásra, viszont igény a szexre, az intimitásra a legtöbbünkben benne van" Hát ez nekem magas! Ha nincs érzelem, akkor mitől lenne intimitás???

Lórikának semmi mást nem kell tenni, csak becélozni a tíz + akárhány éve a fakanál mellett ácsorgó, a szex terén igen elhanyagolt, kalandvágyra éhes, szexistennői pozícióra vágyó naív picsákat. Amúgy a kalandvágy kurva jól hangzik, de egy nőnél mindig azt jelenti, hogy a tapasztalatlanság hiánya miatt az erotikához hülye, mint a segg, csak ugye ezt milyen gáz már bevállalni. Sz'al a csak szexre vágyó pasiknak nőként, eme könnyű falatkákat tudnám ajánlani. Legfőbb ismertetőjelük, hogy simán zuhinthatóak és 35 alatt az orgazmusról csak olvastak.

George Herceg 2016.06.09. 09:19:02

@Catherine Game: Nem hiszem, hogy csak a szexuálisan félművelt nők kaphatóak a kalandokra. Fehérmájú nőkről még nem hallottál?

Catherine Game 2016.06.09. 11:37:26

@George Herceg: Ja de. Mondjuk, ha pasi lennék, őket messzire elkerülném. Sose tudni, hogy kiket engednek magukba, "ajándékra" meg nincs szükség...

George Herceg 2016.06.09. 12:07:32

@Catherine Game: én óvszert használnék. Nekem bejönnek a fehérmájú nők, mondjuk lehet hosszú távon nem tudnám tartani a lépést, de lehet, hogy mégis :-)

Catherine Game 2016.06.13. 17:57:46

@George Herceg: Nem bírom ki, muszáj kérdeznem. :)
Adva van egy csaj, akiről tudvalevő, hogy végigkúrja a félvilágot. Hát hogy tudsz egy ilyen nőszemélyre felizgulni? Például nekem a hátam közepére sem kéne egy olyan pasi, aki minden nőt fel akar húzni.

Amúgy lotyókat tényleg biztonságosabb óvszerrel dugni.

George Herceg 2016.06.14. 08:01:01

@Catherine Game: Attól még, hogy fehérmájú nem biztos, hogy átment rajta a fél ország. Kevés partnerrel is lehet valaki szexmániás. Másrészt nagyon más férfiként megdugni egy ilyen nőt, vagy járni vele pár hónapig, mint feleségül venni. Bár én annak sem vagyok híve, hogy feleségnek tartsunk egy aszexuális nőt, mert az biztos nem csal meg. A jó kapcsolatok a jó szexre épülnek ugyanis.

George Herceg 2016.06.14. 08:20:03

@Catherine Game: Egyébként a férfiak 99,99%-a minden jó nőt meg akar dugni, csak nem köti az orrodra. Így vagyunk programozva.

2016.06.14. 10:02:42

@George Herceg: Akar, de tidztában van vele, hogy csak azzal dughat, aki neki jut. :)))

2016.06.14. 10:05:35

@Huffnágel Pista: Pistabá, szted kinek kell egy olyan pasi, akit láthatóan nem lehet "idomítani"? :)))) Butuska nők minek erőlködnek elérhetetlen pasikkal? Olyan pasi kell, aki szelidíthető... akad ám olyan, nem kevés! És imádnivalóak! :)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 10:24:18

@Borsókavics: Használd ki a lehetsőégeidet, mert hamarosan vége jön a VR és a szexrobotok, oszt vége lesz a Pina hatalmának! :D :D :D

"Nagyon úgy tűnik, hogy a technológia fejlődése a nem csak a házimunka, de a házasélet terhét és le fogja venni a lányok, asszonyok válláról. Azok a hangok (többségükben nők), akik úgy vélik, hogy a Férfiak soha nem fognak átállni az organikus nőkről az olcsóbb, könnyebben kezelhető digitális, virtuális változatokra, azok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy míg az organikus csajok legfeljebb 4-7 pontosak a külsejük és szexuális vonzerejük tekintetében, addig virtuális vetélytársaikat egytől egyig 10 pontosak lesznek egy tizes skálán. Nem lesznek annyira vonzók, mint egy 10 pontos organikus nő (a nők maximum 1%-a ilyen), de vonzerejük egyértelműen nagyobb lesz, mint azoké, akiket egy szombat este valami szórakozóhelyen, vagy a számos randioldal egyikén felszedhetünk.

Ezért a jövő egyedülállő Férfijai mind egy szálig el fognak tűnni a hagyományos húspiacról. Agyuk a pornógráfia hatására úgy módosul, hogy egy átlag nő már nem fogja izgalomba hozni őket. A nők húspiaci értéke belátható időn belül soha nem látott mélypontra zuhan. A 8 pontos nőket úgy fogják kezelni, mint ma egy 5 pontosat, és a 35 feletti nők még egy 55 éves Férfi érdeklődését sem fogják tudni felkelteni. Véget ér a pina hatalma."

www.huffnagelpista.com/a-nagy-porno-forradalom-mar-a-spajzban-van.html

2016.06.14. 10:28:38

@Huffnágel Pista: ekkora faszságot is régen olvastam.... de sztem ne nekem címezd, hanem a gyerekeidet, vagy az unokáidat készítsd fel erre a "szomorú jövőre", nekik lesz ez szívás, nem nekem! :)))

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 10:33:32

@Borsókavics: Viccelsz? Nem lesznek gyermekeim, így nem lesz unokám sem. Csaxólok, hogy én már level 5 MGTOW vagyok, aki már nem is beszél nőkkel. 3 évig kerestem olyan munkát, ahol nem kell egyetlen nőstény sem kerülgetnem. Megtaláltam. Idén már egy kezemen meg tudom számolni azokat a nőket, akikkel 3 mondatnál többet beszéltem:

1. az anyám
2. a múzsám
3. a doktornőm
4. a jóga tanárnőm

Ennyi.

SEXODUS - MÁSODIK RÉSZ: A FEMINISTÁK ÁRMÁNYKODÁSA MIATT NEKED NEM LESZ SE PASID, SE FÉRJED, SE GYEREKED

www.huffnagelpista.com/sexodus---masodik-resz-a-feministak-armanykodasa-miatt-neked-nem-lesz-se-pasid-se-ferjed-se-gyereked.html

Mielőtt azzal jönnél, hogy biztos azért, mert nem jut nő, meg anyámnál lakok a padláson, azért nézz utána, ki a faszom ez a Huffnágel Pista.

Szép napot! :D :D :D :D :D

2016.06.14. 10:38:44

@Huffnágel Pista: Hírből hallottam már rólad. Itt, ott, amott.
Hogy ki vagy? Egy csepp vagy a tengerben... :)))
Nekem meg van férjem is, pasim is, gyerekem is.... és? :)))

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 10:40:51

@Borsókavics: Gratulálok a GAZDATESTHEZ, PARAZITA!!!! :D :D :D :D

2016.06.14. 10:44:40

@Huffnágel Pista: köszike, átadom neki szívélyes üdvözleted! :)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 10:47:50

@Borsókavics: Helyes! Kérdezd meg tőle azt, hogy mennyibe kerül a tartásod havonta.

2016.06.14. 10:55:53

@Huffnágel Pista: sosem pedzegettük ezt a kérdést, mivel érzelmi alapú vonzalomban, kölcsönös adok-kapokban nem ez a lényeg, Pistabá'! :)

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 11:00:05

@Borsókavics: Lehet, hogy neked ez nem lényeg, mert nem te fizeted a fenntartási költségeidet, te csak szereted őt.

Most azonban kíváncsivá tettél! Mibe kerül borsókavics kisasszony szerelme havonta? Ha nem tudja megmondani, kérdd meg, hogy egy excell táblában vezessétek közösen, mennyit költ havonta arra, hogy ilyen kis hercig felesége legyen.

Tényleg érdekel.

2016.06.14. 11:01:09

@Huffnágel Pista: semmi közöd hozzá. Tényleg!

2016.06.14. 11:05:53

@Huffnágel Pista: ha most a házasságról kérdezel, arra azt tudom mondani, hogy nem csak a férfi tesz bele anyagi javakat - döntően ő (legtöbbször), de a nő meg a fizetetlen "rabszolgamunkájával" (háztartás, gyereknevelés stb) adja hozzá a maga részét. Régen rossz, ha csak forintosítva tudsz a párkapcsolatokban gondolkodni. Ilyen szemlélettel biza jobb is, ha nincs nőd... neki is jobb, neked is jobb. Egy kapcsolatot nem lehet ennyire leszűkíteni a "ki mennyi pénzt invesztál bele" kérdéskörre!

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.14. 11:06:13

@Borsókavics: Jogos. Maradjon ez a Te ÜZLETI titkod, honey!

""A nők úgy intézik, hogy a férfiak helyettük dolgozzanak, gondolkozzanak, viseljék a felelősséget. A nők kizsákmányolják a férfiakat. De a férfiak erősek, intelligensek, fantáziadúsak, míg a nők gyengék, buták és fantáziatlanok. Akkor miért a nők zsákmányolják ki a férfiakat, és miért nem fordítva ? Lehet, hogy erő, intelligencia és fantázia nem is a hatalom, hanem a behódolás előfeltételei? Lehet, hogy a világot nem azok irányítják, akik tudnak valamit, hanem azok, akik semmi másra nem alkalmasak: a nők? És ha ez így van, hogyan érik el a nők, hogy áldozataik ne érezzék magukat becsapottnak és megalázottnak, hanem annak érezzék magukat, amik a legkevésbé, tudniillik uraknak? Hogyan adják nekik azt a boldogságérzetet, amely eltölti őket, amikor értük dolgoznak, a büszkeségnek és fölénynek azt az érzését, amely egyre nagyobb teljesítményekre készteti őket? Hogyhogy nem lepleződnek le a nők?""

www.huffnagelpista.com/esther-vilar-az-idomitott-ferfi.html

2016.06.14. 11:08:42

@Huffnágel Pista: minden egyes huffnágel idézet csak erősíti bennem a hitet, hogy nekem semmi keresnivalóm a blogodon, Pistabá':)))
Te figyu! Vannak ott egyáltalán női kommentelők, akik hurráznak ennek a mérhetetlen nőgyűlöletnek, ami ott folyik? :))))

Catherine Game 2016.06.14. 11:11:28

@George Herceg: Na ezért határolom el magam a maradék 1%-tól is.

Catherine Game 2016.06.14. 11:14:05

@George Herceg: Jó nektek, hogy képesek vagytok egyszerű alapokra helyezni a szexre motiválódást.

Catherine Game 2016.06.14. 11:17:05

@Huffnágel Pista: Roppant kíváncsi lennék, hogy vajon te mekkora gazdatest lehettél valamikor... Biztos nem véletlen az MGTOW-os dilid. :P

2016.06.14. 11:25:27

@Catherine Game: te figyu, mi az az MGTOW? Az valami küzdősport ? :)))

Catherine Game 2016.06.14. 11:38:22

Az MGTOW az, aminek a női megfelelőjét is létre kéne hozni a feminizmustól függetlenül. Érdekel? :)

George Herceg 2016.06.14. 12:17:38

@Catherine Game: Ez nem is bonyolult dolog. Vagy feláll az adott nőre vagy nem. Tudom mi férfiak egyszerűek vagyunk mint a faék :-)

2016.06.14. 13:15:20

@George Herceg: ó, tudjuk Herceg, tudjuuuk! :))))

Catherine Game 2016.06.14. 17:14:54

@George Herceg: Hogy könnyen megvezethetőek vagytok. :P

zombigyilkos 2016.06.14. 18:42:58

@Borsókavics: @Catherine Game:
Most komolyan! Ezért regisztráltál két újabb nicket a korábbiak mellé? Nem volt elég az eddigi? Kellett még kettő, hogy saját magaddal egyet tudj érteni? :D

Mondd, melyik feminista pöcegödörből buggyantál ide, aranyom?
Netalán Gumiszoba? :)

George Herceg 2016.06.15. 07:59:09

@Catherine Game: Ezt most nem értem. Miben vagyunk könnyen megvezethetőek?

Catherine Game 2016.06.16. 12:41:40

@zombigyilkos: Kit akarsz te legyilkolni, ha ennyire vaksi vagy? Gondolom, marha sokra juthattál egy felszínes elemzéssel a Gumiszobát illetően...

Catherine Game 2016.06.16. 12:44:33

@George Herceg: Kapufa volt a részemről.Bevallom. :) Talán te pont az ellenkezőjéről tettél tanúbizonyságot az MGTOW-ban eltöltött hónapjaid alatt.

Catherine Game 2016.06.16. 13:23:47

Amúgy nekem az a bajom a laza kapcsolatokkal, hogy egy laza kapcsolatra kapható pasiban nem érzem azt az őserőből származó méltóságot, ami rendkívül izgató tud lenni a számomra. Mondjuk eleve utálom a jellemtelen, megalkuvó embereket, legyen az nő vagy férfi, mindegy.

George Herceg 2016.06.16. 13:33:09

@Catherine Game: Laza kapcsolatot is lehet méltósággal indítani férfi részről, ha már az elején őszinte az ember. Az érzelmi szükségletek nem egyformák az emberekben, ha az elején tisztázódnak az elvárások még jó is kisülhet belőle.

2016.06.16. 13:34:55

Az a bajom a laza kapcsolatokkal, hogy nem jók semmire. Még szingli lányként sem tudtam mit kezdeni az ágyrajáró, kapcsolatfóbiás pasikkal, akik egy közös ágyjelenet után köddé váltak addig, amíg újra rájuk nem tört a nemi vágy. :)))

George Herceg 2016.06.16. 13:37:41

@Borsókavics: Dehogynem jók. kielégülsz szexuálisan. Ez nem is szól másról. Férfi és nő kielégítik egymás szexuális igényeit és mindkettő megy tovább éli a maga életét. Nem kell túlkomplikálni a dolgot. Ez a laza kapcsolat. Nincs más elvárás, csak az, hogy akkor és ott jól érezzétek magatokat. Mi ezzel a baj?

2016.06.16. 13:54:23

@George Herceg: hú, ezzel milliónyi bajocska van, Herceg! :)))
Úgy őszintén: te hogy saccolsz, 10-ből hány nő az, aki csak úgy, a szexuális együttlétért fekszik le egy pasival, kvázi "ingyen", nem remélve a pasitól semmi többet, csak a farka nyújtotta élvezetet? Te hogy látod ezt a kérdést?
Mert én úgy látom, hogy bár "divat" manapság a nagy szexuális szabadságot mívelni, de az esetek java részében szó sincs lazaságról, a nők többnyire azt rmélve próbálkoznak, hogy " na, talán ebből most lesz valami" (mármint kapcsolat). Simán hazudnak még önmaguknak is, hogy nekik ennyi elég... közben meg lesik a telefonjukat randi után, hogy mikor ír rájuk már a pasi, lehet-e ebből kapcsolat, vagy sem?

Egyszerűen a szex olyan kötődést erősítő, kialakító potenciál, aminek szerepét kár lenne tagadni. Na hát ez a bajom a "laza" kapcsolatokkal - hazugságra, önhazugságra épülnek legtöbb esetben.

George Herceg 2016.06.16. 13:59:42

@Borsókavics: Látod nekünk férfiaknak ez a bajunk veletek:-)
Mi ingyen akarunk dugni. Ugyanúgy nem szeretnénk fizetni érte (érzelmileg sem), ahogy cserébe sem várunk el többet. Hangsúlyozom ez abban az esetben van így ha a felek az elején megállapodnak abban, hogy ez laza kapcsolat lesz. Miért ne lehetne csak az élvezetért együtt lenni valakivel. Én ismerek olyan nőket akik szintén jártak már ebben a cipőben tehát ez nem férfispecifikus hozzáállás. Csak őszinteség kell a partnerrel és önmagunkkal szemben, aki áltatja magát, az önmaga legnagyobb ellensége.

2016.06.16. 14:08:07

@George Herceg: én ismerek olyan nőket, akik magukat lazának gondolva ezt művelték, aztán kiégtek... olyat nem ismerek, aki ezt tartósan képes volt művelni, éveken át.
Én is jártam ebben a cipőben, de szembe kellett néznem önmagammal, és be kellett vallanom magamnak, hogy ez biza nem én vagyok.
És hogy miért ne lehetne az élvezetért együtt lenni valakivel? Hát pont az előző kommentemben írtam le: a kötődés MINDIG közbeszól. Egyszerűen a nők alapprogramja nem a lazakapcsis szex.
A nők kapcsolatot akarnak, a férfiak szexet. Így a férfi nem tehet mást, mint alkalmazkodik a szexért "cserébe" a nő igányeihez - ez a párkapcsolat alapja, durva megfogalmazásban. És ez így van jól...

George Herceg 2016.06.16. 14:11:02

@Borsókavics: Ajvé!
Ki mondta, hogy egész életében a nőnek csak egyféle kapcsolatra lehet igénye? Lehet egy korszakod amikor a szexkapcsolatokat preferálod, aztán egy másik amikor a romantikus, klasszik párkapcsolatot, vagy egy harmadik amikor a nyugodt, érzelemmentes, anyagias kapcsolatot lásd Andy+Timike.

Nem minden férfi+nő kapcsolat járja be a hagyományos utat.

2016.06.16. 14:13:59

@George Herceg: nem, persze! De mindig, mindenki eljut egyszer a klasszikushoz... több kavarós időszakot általában a lenyugvás követ, amit úgy hívnak: klasszikus párkapcsolat. Tulképpen ezt keressük mindannyian. A lenyugvást, a biztonságot. AZ pedig, hogy kinél milyen kanyargós út vezet odáig, teljesen egyedi...
És mondjuk úgy 50 éves kor körül már szinte mindenki lenyugszik, és a biztonságra hajt... ezt majd figyeld meg! Tuti érdekes dolog! :)))

George Herceg 2016.06.16. 14:16:20

@Borsókavics: Vagy éppen ellenkezőleg. Valaki 50 éves fejjel bolondul meg, ezt hívják kapuzárás előtti pániknak. Mondjuk nálam tart már vagy 20 éve, az érettségim óta :-)))

2016.06.16. 14:19:06

@George Herceg: hát akkor neked sem lennék szívesen a feleséged/párod... :)))
De ha a partnerednek így jó vagy, hát áldásom rátok! :)))

Catherine Game 2016.06.16. 14:19:27

@George Herceg: Na mindjárt sikítok! Nekem minden laza kapcsolatból az volt a mérleg, hogy keményen átbasztak. Mindezt úgy, hogy totál lojálisnak hittem magam a laza kapcsolat útmutatói szerint. Ennyit az őszinteségről.

George Herceg 2016.06.16. 14:20:57

@Catherine Game: Szerintem mindegy hogy laza vagy klasszikus a párkapcsolat, ha nincsenek őszintén kimondva az igények akkor az egyik fél átbaszva fogja érezni magát.

George Herceg 2016.06.16. 14:21:30

@Borsókavics: Ja kérem, rövid az élet és sokat kell szeretni.

Catherine Game 2016.06.16. 14:22:06

@George Herceg: Mindig csak azok a kibaszott skatulyák! Miért nem lehet többet kinézni egy emberből??? Bólogató majmok.

2016.06.16. 14:23:13

@George Herceg: húha, most aztán totális a kiábrándultságom, Herceg!!!! :)))
Tudod mi a különbség pasi és Férfi között (így, nagybetűvel)??

Catherine Game 2016.06.16. 14:24:22

@George Herceg: Kamu. Süket duma. Csak az önbizalomhiány gyógyszere. Megnyugtatás magad felé, hogy milyen sok nőnek kellesz.

George Herceg 2016.06.16. 14:26:43

@Catherine Game: Nem hiszem. Egyáltalán nem kellek sok nőnek.Voltam én is mindenféle kapcsolatban, de tudom, hogy férfiként elsősorban a szexualitás a belső hajtőerő az ismerkedésben. Ez minden férfira igaz. Én csak azt mondom, lehet a laza kapcsolatokat is fair módon irányítani.

George Herceg 2016.06.16. 14:27:52

@Borsókavics: Na mi? Csak azt ne mond, hogy az igazi férfi csak házasságban és családban található....ez csak a vágyaid kivetítése

Catherine Game 2016.06.16. 14:28:21

@George Herceg: Ha lesz időm, akkor írok neked egy szemléltető példát az ezzel kapcsolatos kérésedre vonatkozóan.

George Herceg 2016.06.16. 14:30:20

@Catherine Game: Várom, csak nehogy belekössek .-)

Catherine Game 2016.06.16. 14:33:48

@George Herceg: Adja ég, hogy hited szerint legyen. Pedig az állati izgi, ha egy pasi nem kábul be rögtön a punci illattól. Na az a kihívás! Mert meg kell egy kicsit forgatni innen, meg onnan, aztán meg kell harapdálni, hogy végre odacsapjon egy kicsit. :D

Catherine Game 2016.06.16. 14:37:19

@Borsókavics: Ahogy mondod. Viszont a probléma ott van, hogy a kötödést mindig (kivétel nélkül) félreértik a pasik. Ezért akarnak csak laza kapcsolatot. És a sok hiszékeny liba meg belemegy. Holott ilyen nincs.

2016.06.16. 14:39:40

@George Herceg:
az igazi Férfi elköteleződni képes, és ennek alapján alárendelődik a vállalásainak...ha nem házasságban él, akkor a párkapcsolatának rendelődik alá, például a hűségével.
A Férfi nem kérkedik önmagával, a hódításaival, nem akarja a fél világot megdugni.
Hirtelen ennyi jutott most eszembe ...

George Herceg 2016.06.16. 14:45:48

@Catherine Game: Ezt a módszert én is alkalmaztam már, de végső soron ez is azt a célt szolgálja, hogy a végén bejussunk a bugyiba, bár tény ha nagyon felhúzzuk a nőket a végén a tűzijáték is nagyobb. :-)

2016.06.16. 14:45:52

@George Herceg: te figyu, már ne is haragudj, de az milyen kapcsolat már, ahol AZ ELEJÉN tisztázni kell a játékszabályokat??? Minek KELL ezt a színjátékot játszani? Hiszen egy ismerkedéskor lila gőze nincs egyikőtöknek sem, hogy egymásba gabalyodtok-e idővel, sem! Mert az érzelmeknek - ha jönnek - úgysem lehet ellenállni, meg nem is kell. Ha nem nem jönnek, akkor tök értelmetlen lazakapcsist is játszani! Minek? Egy orgazmusért hetente? Ugyan!!! És a lelkeddel mi lesz? Vagy azt kellően óvod? Azért van szükség a lazakapcsit időben lezsírozni, hogy egy későbbi komplikáció esetén, ha a csaj többet akarna, te védve legyél:" de hát én megmondtam anyukám, hogy csak lazakapcsiról lehet szó! " Hm???

2016.06.16. 14:47:37

@George Herceg: hát komolyan azt hittem, Férfi vagy... :)))
(borsóka ismét tévedett - hm, benne volt a pakliban! :) )

Catherine Game 2016.06.16. 14:48:51

@Borsókavics: Ott látom a problémát, hogy a férfi-nő játszmákból a férfiak mint "férfi" lassan kiszorulnak a nők között folyó ádáz küzdelemnek, és a hülyeségben egymásra licitálásnak köszönhetően. Lazulnak a nemekre vonatkozó elvárások és ez hosszú távon sok jóra nem fog vezetni. Laza kapcsolat? Inkább egy biofarok működtetéséről van szó. Sajna. :( Szomi.

George Herceg 2016.06.16. 14:49:42

@Borsókavics: Na vegyük sorra:
az igazi Férfi elköteleződni képes: Ha olyat tudsz nőként nyújtani neki, hogy érdemesnek tart arra, hogy elköteleződjék

alárendelődik a vállalásainak...ha nem házasságban él, akkor a párkapcsolatának rendelődik alá, például a hűségével.: A hűség a lehetőségek hiánya, ezen kívül pár okból lehet hű egy férfi, erről itt is volt poszt. Olvasd el!

A Férfi nem kérkedik önmagával, a hódításaival, nem akarja a fél világot megdugni.: Nem kérkedik, de szívesen ad tapasztalataiból tanácsokat kevésbé tapasztalt férfitársainak. Nem a fél világot akarja megdugni, hanem az összes számára vonzó nőt. Ez biológia, az akarás azonban nem egyenlő a cselekvéssel, lásd előző pont.

2016.06.16. 14:50:15

@Catherine Game: biofarok?? Ez hatalmas!!!!! Tecc!
Na fiúk, szerettek biofarkok lenni? Herceg, te élvezed a biofarok szerepét?? :)))

Catherine Game 2016.06.16. 14:55:00

@George Herceg: "A Férfi nem kérkedik önmagával, a hódításaival, nem akarja a fél világot megdugni." Nem? Hát pedig lassan a dugást is ezzel kezditek.

George Herceg 2016.06.16. 14:55:54

@Borsókavics: A felek menet közben módosíthatják a megállapodást, de csak ha mindketten akarják. Ez korrekt nem? Valaki már a kapcsolat elején tudja, hogy mit akar a másiktól, tudod ez olyan férfi dolog. :-)

Catherine Game 2016.06.16. 14:56:19

@Catherine Game: Mert vannak libák, akik perverz módon erre nedvesednek. Sajnos ők nem gondolnak a nem libák lelkére...

George Herceg 2016.06.16. 14:57:07

@Catherine Game: Én a dugást az adott nő dugásával szoktam kezdeni, de lehet, hogy lemaradtam az új tredről. .-)

2016.06.16. 14:57:35

@George Herceg: az első ponthoz: oké. Nyilván az elköteleződés kétoldalú, mindkettőnek passzolnia kell a közös célhoz.
Második pont: a hűségfogalmad... hát apám, az biza erősen hibádzik! A hűség a vállalásaid része is, az elköteleződésed záloga.... nem a lehetőségeid hiánya miatt vagy hű (én az őszinte, belülről fakadó, természetes hűségről beszélek - de ez sztem olyan, amire vagy megérni lehet idővel, vagy már eleve ott van benned, mintegy természetes alkotóelemedként, gyárilag) , ez egy zagyvaság....de még fiatalka vagy ahhoz, hogy értsd, miről beszélek. Meg ahogyan olvaslak, éretlenke is kissé ... de még feljődhetsz... például úgy, hogy kapsz egy hatalmas gyomrost az élettől, ami átgondoltatja/kielemezteti veled az addigi életed )

Harmadik pont: nem a Férfi nem ad tanácsokat másoknak, mert nincs szüksége rá... tudja ugyanis, hogy mindenki a maga útját kell, hogy bejárja - kéretlen tanácsokkal meg mindig tele a padlás.

George Herceg 2016.06.16. 14:58:38

@Catherine Game: Mi férfiak nem tehetünk arról, hogy ti nők egymást nyírjátok. Ezt nektek kell megoldani. Nyilván ha nem lenne ennyi cafka a férfiak is lépéskényszerbe kerülnének. De amíg van elég lazán dugható kis csaj miért ne dugnák őket?

George Herceg 2016.06.16. 15:02:43

@Borsókavics:
Először is ne címkézz, mert nem ismersz. Éltem eleget ahhoz, hogy tudjam milyenek a nők és mit akarnak. Másrészt a hűségről:
ferfiszemmel2014.blog.hu/2016/03/25/milyen_okokbol_lesz_monogam_egy_ferfi

Én nem mondom, hogy nincs belülről fakadó hűség csak azt mondom nem tört örökké, mert nem ez a biológiai programunk. Az persze nem baj, hogy társadalmilag próbáljuk keretek közé szorítani ezt az erős késztetést, mert ha nem így lenne akkor nem lenne emberi civilizáció.

Harmadszor a női hűtlenség a statisztikák szerint legalább olyan gyakori mint a férfi hűtlenség.

2016.06.16. 15:05:37

@George Herceg: biológiai programra fogni a hűtlenséget... hát, elég gyatra kifogás... !
Voltam hűtlen. Többször.
Nem volt értelme. Ha restartolni lehetne az elmúlt 20 évemet, tuti, hogy a házasságomba, családomba feccölnék több energiát, nem a kósza numerákba.
Ennyit a hűtlenségről, mint "biológiai programról". :)

George Herceg 2016.06.16. 15:09:16

@Borsókavics: Azt hogy később megbántad még nem magyarázza meg miért mentél bele a hűtlenségbe és nem magyarázza, hogy szerinted miért nem biológiai program a hűtlenség.

Szóval miért csaltad meg a partneredet?

Catherine Game 2016.06.16. 15:20:17

@George Herceg: Engem azért nem belekavarni! Részemről elhatárolódás van. Ugyanis nem vagyok hajlandó ócska, hozzám nem méltó játékokban részt venni. Többet! De azért ez se maradjon le: LIKE! :)

Catherine Game 2016.06.16. 15:25:20

@George Herceg: Mert meghülyítette a sok hülye liba viselkedése? Ahogy engem is.

George Herceg 2016.06.16. 15:26:30

@Catherine Game: A jelenlévők mindig kivételek :-)

2016.06.16. 18:51:17

@George Herceg: a válasz egyszerű: kapcsolati nehézségek miatt léptem félre. Ahelyett, hogy házon belül próbáltam volna meg a problémát megoldani, a könnyebb utat választva, külső kapcsolatokba menekültem.
Soha nem a szexuális kíváncsiság vitt félre, mindig kötődő, érzelmi alapú kapcsolatot kerestem, amivel az otthoni érzelmi hiányaimat pótolni reméltem.
De valójában nem adta a vágyott beteljesülést egyik sem - nem is adhatta.
Azért volt haszna: sokat tanultam magamról...

zombigyilkos 2016.06.18. 19:36:43

@Catherine Game:
Ezek szerint ráhibáztam a gumiszobát illetően.
A lottón lenne így ötösöm! :D

Ráadásul ezek szerint bizony mégis jól értem, milyen is a Gumiszoba valójában. Hiszen pár hsz elolvasása után megmondom az illetőtől, hogy odavaló. Plusz még azt is eltaláltam, hogy mindkettő nicked mögött azonos ember van.
Ha a lottózás is úgy menne nekem, mint a femináci szarkeverő kamunickek felismerése, akkor a lottó főnyereményét fizetésként utalnák nekem minden hónapban. :)

2016.06.19. 20:32:38

@zombigyilkos: sztem ne pazarolj! Se a pénzedet, se a logikusnak tűnő gondolataidat. Nem járnál jól. :-D

zombigyilkos 2016.06.24. 20:54:41

@Borsókavics:
Megint alátámasztottad, amit írtam. Köszönöm! :)

2016.06.27. 14:17:06

@zombigyilkos: és ha alátámasztottad, akkor most mi történik? :)))

zombigyilkos 2016.06.27. 22:28:42

@Borsókavics:
Nem én támasztottam alá, hanem te. Figyelj oda jobban!
Egyébként meg semmi nem történik. Viszont mindenképpen figyelemre méltó gumiszobás szokás, hogy átruccantok trollkodni más helyekre, ontjátok magatokból a baromságokat, majd miután mindig sikeresen beégettétek magatokat, új néven megint előjöttök. Igazából sokat elárul ez a feministák színvonaláról, különböző frusztrációjukról és egyéb bajaikról. Aminek persze én igencsak örülni szoktam, mivel voltaképpen ti vagytok azok, akik a legnagyobb szögeket verik a feminizmus koporsójába. Több komolyan megírt cikk sem tud ártani annyit a feminizmusnak, mint tőletek pár agybajos hozzászólás.
Igazából ha nem tartanálak benneteket a társadalom legalja söpredékének, akkor még azt is megkockáztatnám, hogy megköszönném a tevékenységeteket. :)

zombigyilkos 2016.06.27. 22:40:27

@Borsókavics:
Csak szórakozok a gumiszobán. Fáj?
Ilyen ez, ha kellemetlen valami, :)

Az utolsó mondatodat lefordítanád magyarra?

Egyébként egész nap itt lógsz? ... És még nekem van üldözési mániám? :D

zombigyilkos 2016.06.27. 22:45:29

@Borsókavics:
Akor más fogalmaink vannak arról, hogy "magyarul".

CsakSzolokHogy 2016.10.27. 20:51:20

@Borsókavics: "Úgy őszintén: te hogy saccolsz, 10-ből hány nő az, aki csak úgy, a szexuális együttlétért fekszik le egy pasival, kvázi "ingyen", nem remélve a pasitól semmi többet, csak a farka nyújtotta élvezetet?"

Magyarul azt állítod, hogy minden nő kurva csak az "árfekvésben" van különbség? :)