A feleség és a szerető
2016. június 22. írta: George Herceg

A feleség és a szerető

szexi_titkarno.jpg

Két fajta nő, akik a párkapcsolatokat mozgatják. Úgy látszik egyik nincs a másik nélkül, sőt néha az egyik megléte következtében jön a másik. A férfinak mindkettőre szüksége van, mindkettőtől mást vár el. Mindkettő fontos szerepet tölt be az életében.

A feleség, a menedék, a biztos pont, a család. Ő a tűzhely őrzője, a lelki társ, akivel az életed hátralévő részét le kívánod élni. Vele kapcsol össze a sok közös élmény, nyaralás, a gyerekek, a házfelújítás. Vele osztozol a napi gondokon, rá áldozod a munkád gyümölcsét, vele örülsz a közös és egyéni sikereknek és vele együtt osztozol azokban a fájdalmakban, amivel az élet jár. A jó feleség gondoskodik rólad, nemcsak a háztartást vezeti, de támaszt nyújt, ha elbizonytalanodtál valamiben. A jó feleség figyeli a fizikai és mentális állapotodat és figyelmeztet, ha kezded elengedni magad, ha gyorsabban épülsz le szellemileg és fizikailag, mint az a korodból következne. A feleség nem akar osztozni rajtad más nővel és érzelmileg nem is fog.  Az asszony az, aki engedi, hogy kényeztesd és gondoskodjál testi és lelki szükségleteiről, és aki ezért felnéz rád. A jó felség, ismerve a hazai statisztikákat, van veled életed utolsó óráiban is, majd pedig gondoskodik az általad itt hagyott utódaidról.   

A szerető olyan, mint a hurrikán, gyorsan jön, minden feldúl, majd gyorsan távozik. Ő az, aki felforgatja kényelmes életed állóvizét, aki újra szerelmes, vad  hímet csinál belőled, aki mellett igazi ős férfinak érzed magad.  A szeretővel tapasztalod meg azt a vad szexualitást hétről-hétre, amit a feleségeddel éreztél kapcsolatotok kezdetén, de valahol elveszett a pelenkázások és a túlórák között. A szerető mellett lehetsz újra fiatal és szertelen kamasz, a szerető mellett nem kell a felelősségteljes családfő szerepet játszani. A szeretővel próbálhatsz ki olyan szex praktikákat, amit otthon nem mersz előhozni. A szerető mindig gátlástalanabb, mint a feleséged. Ő, bár osztozik rajtad a feleségeddel, egy másik embert ismer meg benned, mint a feleséged.  A  fentiekből következően a szerető az, akivel nem fogsz soha elkényelmesedett kapcsolatba kerülni, mert egyikőtök szakítani fog mielőtt ez bekövetkezne. A szerető, ha okos, nem törekszik a feleség státuszára, ha mégis akkor jön a következő. A szerető az epizód, aki után boldogan térsz vissza az unalmas kispolgári életed kulisszái közé.

A lényeg, hogy ez a két fajta soha ne találkozzon egymással.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr878832776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hortenz 2016.06.24. 17:16:07

Aztán a prosztatarákon, zsírhason, magas vérnyomáson ne csodálkozzál, ami a hazug életed mellékhatása. Meg azon se, hogy a 45 éves feleséged levet magáról, mint egy megunt kabátot és kivirulva új életet kezd, ha a gyerek leérettségizik. Na, akkor kezdődik a szánalmas magányos életed és nyomorúságos öregséged egy szaros hitellel terhelt panelben.

(oké, oké tudom, provokáló bejegyzés az index címlapon, úgyhogy örüljél)

Inzon 2016.06.26. 23:16:55

Hát akkor lehet, hogy csak én vagyok nagyon ősi hím, de ha tényleg egy ilyen feleségem van, akkor nincs szükségem szeretőre.

2016.06.27. 14:05:37

@Hortenz: haláli vagy, 10 pontos komment a puhapöcsűeknek! :))))

2016.06.27. 14:11:06

hercegecske, ez a poszt rohadtul gyenguszra sikeredett!

Te figyu!
Egy valódi férfi TUDJA, hogy nem a pöcsétől lesz férfi, hanem attól, hogy helytáll otthon, és megpróbálja alárendelni az önös érdekeit a válallásainak. Ezt tudtad?
É
Amelyik pasitípusról te írsz, az valami más...az valami nyúlós massza, akit a farknál fogva lehet rángatni, szó szerint...! :))

George Herceg 2016.06.27. 14:54:02

@Borsókavics: Nagyon jó lehet neked, ha számodra minden ilyen egyszerű, fekete és fehér. Az erkölcsi magaslatok nem tesznek mindenkit boldoggá.

Freefree 2016.06.27. 16:51:59

Remélhetőleg kevés nő fogja olvasni a posztot...
Totális öngól.

2016.06.27. 20:07:07

@George Herceg: sztem kettőnk közül nem én látom túl egyszerűen ezt a feleség-szerető kérdést, hanem te. És ennek köze nincs az erkölcshöz...
Mindenesetre ha te így érzel és gondolkodsz e témakörben, nem árt, ha egy hasonszőrű, hasonló életvitelű nőt választasz társadul, aki szintén így képzeli el a házasságát, mint te.
Aztán x év házasság után, mikor már kellőképpen uncsi lettél te is neki, be lehet osztani a hetet, melyik nap ki marad a kölykökkel, és ki megy az izgi szeretőjéhez , "feltöltődni".
Vagy már elkéstem az ötlettel? :-))

2016.06.27. 20:08:50

@Inzon: hercegünknél ilyen verzió fel sem merül! :-))

Inzon 2016.06.27. 20:21:31

Elég szánalmas. mert szeretőhöz akkor megyünk (legyen ismerős vagy prosti), ha otthon már nem kapjuk meg a minimális emberi tiszteletet és szexuális kielégülést. Hanem úgy kezelik a férfit, mint egy darab sz*rt.
De a fentebb leírt házasság igazából maga az ideális házasság. Bárcsak ilyenek lennének a feleségek, mert akkor nem volna szükség szeretőre.
Szóval ahogy feljebb írta valaki ez egy hatalmas öngól.

zombigyilkos 2016.06.27. 22:37:43

@Borsókavics:
Mondja ezt egy olyan frusztrált szuka, akit még a 220 sem baszna meg? :DDD És te beszélsz arról, hogy milyen egy igazi férfi? LOL

Ezek az álmaid az igazi férfiról (ami neked soha nem fog megadatni), és amit ide kivetítesz nekünk, valóban nagyon szórakoztatóak. Egy pszichológia szakdolgozatot simán lehetne írni az alapján, amit ide firkáltok. Komolyan élmény benneteket feministákat olvasni. Úgy gyűltök itt feministák és kamunickek, mint légy a szarra. :D

2016.06.27. 22:40:55

@zombigyilkos: mitől kamu a kamunick?

zombigyilkos 2016.06.27. 22:44:00

@Borsókavics:
Van.

Ugyanakkor a kitéréseddel máris elárultad, hogy igazam volt. Mindig ez az, amin megbuksz, kicsinyem? Szánalmas, de egyúttal szórakoztató is, ahogy égeted magad. :)

2016.06.27. 22:50:34

@zombigyilkos: sztem neked nem lehet olyat írni, amiről nem a te vélt igazad igazolódna be.
Ennélfogva azt is írhatom, hogy én nem vagyok azonos Cathrin Game kartársnővel, mert dr. zombi úgyis lehülyefeministáz, és közli, hogy troll vagyok, ergo: szerinte MEGINT igaza volt!
Gyűjtögetheted a piros pontjaidat magadnak egy kis füzetkébe, aztán ha megvan a 10, szólj! Leigazolom. :-))

2016.06.27. 22:51:53

@zombigyilkos: szóval van családod. Akkor honnan ez a mérhetetlen nőgyűlölet?

zombigyilkos 2016.06.27. 23:00:23

@Borsókavics:
Hol is írtam nőgyűlöletet? Egyetlen írásomban sem utaltam még csak hasonlóra sem. De ha találsz ilyet, szólj! Ha meg nem találsz, akkor feljegyezzük ezt is a beégéseid és hazugságaid közé. (Lassan külön könyvet kell vennünk nekik. :) )

Szóval nagyon ócska shaming language volt ez részedről:
www.ferfihang.hu/2012/07/13/feminista-vitatechnikak-shaming-language/
De hát érvek hiányában ti feminácik csak ehhez értetek.
Megszoktuk már. :)

2016.06.28. 05:48:31

@zombigyilkos: minden'sorodból árad a düh. Javaslom a pszichoterápiát.

Catherine Game 2016.06.28. 14:04:00

@zombigyilkos: Ha úgy isten igazából feministák lennénk, akkor magasról xarnánk rád. Amúgy szerintem sem ártana kianalizáltatni magad. Bár kötve hiszem, hogy lenne még segítség a számodra.

Catherine Game 2016.06.28. 14:08:29

@George Herceg: Pontosan ez az a sztori, amiben sem feleség, sem szerető nem szeretnék lenni. Ebben a történetben a férfi szereplő (már a gondolataiból ítélve) anyucit keres magának úgy a feleségben, mint a szeretőben is.

zombigyilkos 2016.06.29. 00:08:47

@Borsókavics:
Sikerült megtalálnod a tükrödet? Csak így tovább! :)

@Catherine Game:
Gondolod, hogy ha a baromságaidat két név alatt tolod, akkor igazabb lesz? :) Ha jobban megnézzük, muszáj lenne beutalni téged meg a hozzád hasonló szukákat a pszichiátriára egy pár éves kényszer-gyógykezelésre. A társadalom érdeke legalábbis mindenképen ez lenne. Viszont őszintén szólva valahol bánnám is, ha nem jönnél vissza égetni magad. Bevallom, nagyon szórakoztató. :)

Catherine Game 2016.06.29. 13:56:07

@zombigyilkos: Szerintem verd ki a farkad nyugodtan. Lehet, hogy az agyadban jobb lesz tőle a véráramlás.

zombigyilkos 2016.06.29. 19:54:00

@Borsókavics:
Jaj, ne akarj már nekem rosszat! Miért akarod, hogy beérjem csak egy nővel, mikor annyit kapok, amennyit akarok? Hidd el, nagyon jól karban van tartva az én szerszámom. Nem fogom leadni az igényeimet, csak mert te akarod.

Inkább te próbálj meg valami kukit szerezni magadnak, mert a hiánya már komoly lelki gondokhoz vezet nálad. Kiindulva abból, hogy normális férfi bottal sem piszkálna téged, ezért javaslom, fizess egy hímprostit, aki egy hozzád hasonló szánalomhalmazt is képes lesz megdugni. Nyilván nagyon drága lesz, hiszen szukákat még a hivatásosok sem szívesen dugnak. De tudod: pénz beszél. :) Így egyrészt kicsit visszaadsz a férfitársadalomnak abból a pénzből, amit az eltartásodra tarhálsz tőlük. Másrészt a lelki békéd is talán helyreáll, ha végre istenesen megdug téged valaki.
Ha meg nincs erre módod, akkor javaslok egy jó nagy vibrátort. Régi időkben a női hisztéria kezelésére orvosi javaslatra adták az ilyesmit. Szóval ha odamész a háziorvosodhoz és rád néz, akkor valószínűleg zsigerből hozzád vág majd egyet. Használd egészséggel! :)

Amúgy meg ha nem bánod, innentől mindig csak az egyik nickednek válaszolok. Most, hogy kőkemény 17 perces eltéréssel nagyjából ugyanazt írtad mindkettővel, nemigen lenne értelme mindkét nickednek írogatnom. Te is tudod, én is tudom, meg a többi olvasó is tökéletesen tudja, hogy a fenti két nick mögött azonos ember van. Beégtél na, kár erőltetned.

Catherine Game 2016.06.30. 00:15:39

@zombigyilkos: Ha engem kérdezel - ismétlem: engem! -, akkor inkább a vibrátor. Ugyanis kevésbé időigényes, mint egy faszi, miután nem kerül órákba, hogy a dugásról kialakult kényszerképzeteit elhessentse az ember lánya. Valamint akció után szó nélkül be lehet b...ni a fiókba és csááá!

zombigyilkos 2016.06.30. 18:47:49

@Catherine Game: @Borsókavics:
Miért nem mondod a sok képzelgésed helyett inkább azt, hogy a kutya sem basz már meg téged? Úgy nem kell annyi körítés a vibrátorod "előnyeiről". :D

Egyébként meg ha jól sejtem, te jöttél ide fosni magadból a baromságokat. Senki nem hívott, mégis itt lógsz szinte egész nap, reggeltől estig. (Mondjuk úgy könnyű, hogy mások pénzén élősködsz, de ez most más kérdés.) Ha nincs kedved hadakozni, akkor nyugodtan húzz vissza a többi gumiszobás szuka közé, dicsekedj el nekik az új vibrátoroddal, és máris megoldódik a problémád. Csak mert kettőnk közül éppen te jöttél ide és kezdtél másokat kikezdeni, meg velük személyeskedni. És te hoztál létre két új nicket is, csak azért, hogy itt írogathass.
Szóval megint érvényes az ősi mondás, most éppen rád:
Aki kurvának szegődik, ne sírjon, ha basszák! :)

new nicki 2017.09.25. 03:25:11

@Inzon: ismerek ilyent. Feleség volt kurva, 5 perc hírnévért végigdugta a magyarshowbizniszt, majd férje mellett folyamatosan félrekefélt... a férj rendőr, agyba főbe csalta az első feleségét és a többi barátnőjét - ÉS MŰKÖDIK. A hazugság és a sunyiság mindig párra talál.

Inzon 2017.10.01. 13:19:22

És tudtak a másikról?
Meg aztán egy dolgot kihagytam. Félrekefélést akkoris végrehajtunk, ha nem akarunk érzelmileg elköteleződni valaki felé, aki félrekúrhat és/vagy elhagyhat minket. Az ilyen éverek is traumtizálódhat.