Vészjelek a mama hotelekből
2016. szeptember 28. írta: George Herceg

Vészjelek a mama hotelekből

mamahotel.jpg

Az utóbbi években örvendetesen megnőtt a mama hotelekben élők helyzetével és az úgynevezett Pán Péter jelenséggel foglalkozó tudományos és közéleti írások száma. Ez annak a jele, hogy egyre többen ismerik fel, hogy maga a jelenség egyre elterjedtebb nyugaton, de Magyarországon is, és káros mind a társadalomra, mind a gazdaságra nézve. Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvében remekül írja le e többségében férfiakból álló csoportot. Olyan középosztálybeli 19 és 35 év közötti fehér férfiakról beszélünk, akik képtelenek leválni a szülőkről és az internetes játékok és a pornó világába menekülnek. Nem érdekli őket sem a karrier, sem a párkapcsolat, sem a szex. Zimbardo szerint a jelenség legfőbb oka, hogy ezek a férfiak a való életben nem tudják megélni a férfi szerepeiket és viselkedési formákat, mint például a hősiesség, a harc, a védelmezés. Továbbá, hogy a feminizmussal elveszett az az illúzió is, hogyha egy férfi nem sikeres az életben, akkor legalább a nőkhöz mérten tud eredményt felmutatni. Véleményem szerint inkább szociológiai, sem mint pszichológiai jelenséggel állunk szemben, bár sok közös pszichológiai vonás lelhető fel a csoporthoz tartozókban, de ez inkább következmény, sem mint okozat.

De mi a helyzet Magyarországon? A Tárki 2014-es Társadalmi Riportja szerint itthon a 18 és 34 év közötti korosztály kétharmada nem tud, vagy nem akar elköltözni családjától. A magyar fiatalok egyébként nemzetközi összehasonlításban eddig is későn hagyták el a családi fészket, de az elmúlt években tovább emelkedett a „mama hotel” népszerűsége: 2008 és 2012 között 56-ról 66 százalékra nőtt az otthon élő, 18–34 évesek aránya.

Véleményem szerint az alábbi okokkal magyarázható a Pán Péter jelenség hazánkban:

  • A mostani 20 és 35 közötti generáció szülei voltak az az első generáció ahol a hagyományos házasság először kapott halálos döfést a társadalomtól. Szüleink generációja, a háború utáni első 20 évben születtetek között, volt először magas a válások aránya. Ebből következően kiugróan magas azoknak a fiataloknak az aránya, akik apa nélkül, sőt megfelelő férfi példakép nélkül szocializálódtak. Mivel ezeket a fiatalokat kizárólag az anyjuk és egyéb női rokonok (pl. nagymamák) nevelték, ezért a féltő gondoskodás lett a domináns az életre, függetlenségre és kockázatvállalásra nevelő apai példakép helyett.  
  • A rendszerváltás után a kelet-európai rablókapitalizmus és a nyugati típusú magas kvalifikációt kívánó gazdasági modell egyszerre jelent meg a gazdaságban. Ennek két hatása lett a mai fiatalok szocializációjára nézve. Először is, mivel a fizikai munka nem volt és most sincs megfizetve, ezért erős nyomás helyeződik a középosztálybeli férfiakra, hogy diplomát szerezzenek, sőt lehetőleg több diplomát és olyan szakokon, ahol nagy a túljelentkezés. Ebből kifolyólag, amíg a szülői generáció átlagosan 18 és 20 év között már az első munkahelyén pénzt keresett, addig a fiatalok 24-25 éves koruk környékén még az iskolapadban ülnek. Utána viszont még hátra van a pályaorientáció és a gyakornoki időszak, már ha olyan szerencsések, hogy saját választott területükön el tudnak helyezkedni. Tulajdonképpen ezek az emberek 30. életévük körül keresnek először normálisan. Másodsorban, akik nyitott szemmel figyelték a kapitalizmus magyar útjának vargabetűit, azt a következtetést vonták le, hogy nem érdemes jelentős időt és energiát befektetni a tanulásba és a munkába, mert ügyeskedéssel, sefteléssel, erőfeszítés nélkül is meg lehet keresni annyi pénzt, hogy ne haljanak éhen. Természetesen annyit nem, hogy megérje feladni a szülő ház kényelmét egy budapesti panel garzonért cserébe. De tegyük fel, hogy a mai fiatal férfi nem tartozik sem az ügyeskedők, sem a karrieristák csoportjába. Ebben az esetben az anyagi biztonság hiánya és a tőkeszegénység akadályozza meg a függetlenedést, mert az első lakás megszerzése önerőből ennek a csoportnak szinte lehetetlen.
  • A párkapcsolatok terén egyet kell, hogy értsek Zimbardo professzorral. Ezeknek a férfiaknak azzal is meg kell küzdeniük, hogy a nők már kitúrták őket az egyetemi karokról és a jól fizető munkahelyekről is. Ráadásul mivel a női hipergámia miatt nem lehetnek méltó társai a sikeres középosztálybeli nőknek, ezért a szerelem és a családalapítás sem lesz az a motiváló erő, ami kirobbantja őket a mama hotelből.

De miért csak a férfiak? Nincsenek Pán Petrák?

Miközben a feministák azt sulykolják, hogy a férfiaknak milyen könnyű, míg a nőknek mennyi elvárásnak kell megfelelni, érdekes módon a nőkre nem jellemző a mama hotelezés. Mi lehet ennek az oka? A lányos anyák a fiús anyákkal ellentétben kidobják ivadékaikat 20 éves korukban? Természetesen nem erről van szó, hanem arról, hogy a sokat szapult férfitársadalom még mindig úgy működik, hogy a férfi elköltözteti a lányt magához a szülői házból. Fordított oldalról nézve a dolgot, még mindig az a helyzet, hogy az anyukával élő Pán Petra akkor hagyja ott a mamahotelt, ha feltűnik a színen egy magasabb egzisztenciával bíró, saját lakással rendelkező férfi. Ez pedig jellemzően egy nő 20-as éveiben következik be. Egy Pán Péterrel ez soha nem fog megtörténni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr3711749811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2016.09.29. 20:44:43

A nők sokkal könnyebben érvényesülhetnek kitartottként egy kapcsolatban. Gondold el, mi a jellemzőbb: "Felmegyek Pestre, összeszedek egy pénzes pasit", vagy "Felmegyek Pestre, összeszedek egy pénzes nőt".

Visceroid 2016.09.29. 20:51:26

Csajok kimennek külföldre pasit keresni.

csentecsa 2016.09.29. 21:44:58

Nem tudom miért kell ezt mai jelenségként tálalni? Szüleim generációja még a házasságkötés után is sokáig a szülőknél lakott, hisz sok időbe telt míg tanácsi lakást kaptak (számos a korszakban készült film szól erről), de a háború előtt is sokáig időzőtt nem egy ifjú pár a szülőknél.
Nem a mamahotelezés az újdonság,hanem a rengeteg párkapcsolat nélkül élő magányos ember..

2016.09.29. 21:45:06

De miert kellene a "nokhoz merten eredmenyt felmutatni"? Miert kellene a nemeknek versengeniuk? Miert nem lehet partnerkent viselkedni es tarskent? Miert kell a not legyozni es biztos, ami biztos alapon foldbe dongolni? A ferfias viselkedes magabiztossagot jelent, nem agressziv versengest. A magabiztos ferfi tisztaban van az ertekevel es ezert nem kell bizonygatnia. Ennyi meg egy bambi, nem olyan bonyolult. Ami kiabrandito, hogy meg sem probaljak. Konnyebb pornot nezve otthon vinnyogni, hogy azok a gaz nok dolgozni mereszelnek es sikereket mereszelnek elerni, es jaj mindet ki kellene irtani, mert mar nem akarnak labtorlok lenni. Ja, kerem szepen, ha meg sem emeli a tohonya segget, akkor ne szamitson eredmenyre. Jo mulatast a mama-hotelben, kedves vinnyogo tesze-toszak! Es nem, nem kell penzes pasi ahhoz, hogy egy no megteremtse maganak, amire szuksege van, es legalabb nem kell a masik ostobasagahoz, tesze-toszasagahoz es rigolyaihoz alkalmazkodni. Rohogok rajtatok, mulyak, mert az elso ket hozzaszolas szerint egy no csak kitartott kurva lehet, a poszt szerint meg csak labtorlo lehet. Mi van mulyak, faj, ha egy nonek van esze es kepes jo munkat talani, ervenyesulni es megteremteni a maga joletet? Nezzetek csak pornot, az valo nektek.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.09.29. 21:50:14

"Pán Petra akkor hagyja ott a mamahotelt, ha feltűnik a színen egy magasabb egzisztenciával bíró, saját lakással rendelkező férfi."

Ha valóban így lenne, akkor nem 3-4 év lenne az átlagos eltérés a párok tagjainak életkora között..

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.09.29. 22:09:51

És mi a helyzet azokkal az esetekkel, amikor Pán Petra összeköltözik Pán Péterrel és a szüleivel? Ők hogy jelennek meg a statisztikában?

Mivan 2016.09.29. 22:34:05

@Kishableany: hamarost nagyon sok leszen ilyen mentalitas mellett az eszkimolany...a vegen be kell vezetni a tobbnejuseget, kulonben randalirozas leszen...

csentecsa 2016.09.29. 22:56:08

@Balogh Zsolt: Vagy azok, akik úgy jutnak lakáshoz, hogy anyuék a sajájukat két kisebbre cserélik, és az egyiket odaadják egy szem csemetéjüknek.
Természetesen anyu átjár takarítani, mosni és vasalni,és a biztonság kedvéért be is vásárol hetente egyszer, nehogy éhen haljon már szegény gyerek. Ő persze nem mamahotelben lakik, hisz más a lakcíme, ugye?

némabob 2016.09.29. 23:04:07

Kicsit talán belejátszik ebbe az is hogy a nemi érés egyre korábban következik be a fiataloknál, míg a párkapcsolathoz szükséges egzisztenciális feltételek megteremtéséhez egyre magasabb végzettség, több idő kell. Ma már egy 11-12 éves fiúnak a csúcson vannak a szexuális vágyai, ezek normális kiélésére azonban kevés az esélye, ezért törvényszerűen pornóra fog maszturbálni, naponta többször is. Ha ez így megy éveken át (és valószínűleg így megy majd, lehet hogy akár a 20-as évei közepéig, végéig) akkor mire oda érne hogy valódi kapcsolata lehetne addigra egyrészt már túl van a szexuális aktivitásának a csúcsán, másrészt pedig már annyira magasra emelkedett az ingerküszöbe hogy egy valódi nő nem igazán tudja felizgatni, túl macerás, unalmas a virtuális szex minden létező perverziót 100%-ig kiszolgáló világa után. Vagyis a fiatal fiúk a valódi szex hiányát pornóra rejszolással kénytelenek pótolni, és ettől egy temészetellenes, beteges kielégülési mechanizmus rögzül bennük pont abban a korban amikor ezek a viselkedésminták egy életre kialakulnak, ezért válnak felnőtt korukra alkalmatlanná a valódi szexre, illetve inkább érdektelenné iránta. Ha a társadalom azt szeretné hogy az emberek egymással szeressenek szexelni akkor erre fiatal korukban, a vágyaik ébredésekor kellene őket rávezetni, mert később már késő lesz. Ez a pornós-masztis modell csak arra jó hogy tömegesen termelje a totál önző, antiszociális embereket.

Jakab.gipsz 2016.09.30. 00:13:02

Ha nem tetszik a hölgyeknek/uraknak a kialakult helyzet (nekem se), utána kellene nézni kik, mikor találták ki ezt a szép új világrendet, és a nyugat tudomány filozófusait kellene "jól tökön rúgni". Ugyanis ez az állapot emberi elménk terméke, nincs benne semmi féle transzcendens, vagy szubsztanciális komponens, Habermas féle filozófusok agyalták ki, a közgazdaságtanát pedig M. Friedmann.
Úgy mint a diákhitellel és haszna vehetetlen tudással agyon terhelt, útjukra bocsájtott gyerekek, hogyan viselkedhetnének, felnőtt emberként ebben a szintetikus szép újvilágba.

Treff Bubi 2016.09.30. 00:32:45

@Kishableany: én azt hittem, beszélgetünk egy témáról, mindenki hozzátesz egy gondolatot, így sikerül körüljárni a posztoló felvetéseit, megismerni más emberek nézőpontját a dologról. Tudod, ahogy emberek szoktak társalogni.
Te idióta.

-ZR- 2016.09.30. 00:34:42

Én sok "mamahotelben" élő nőt ismerek, akár gyerekkel is, válás után. Mások egzisztenciája meg nem több mint örökség, mert elhunytak a szüleik. A saját egzisztenciáját megteremteni képes, saját lábán álló nő számos esetben csak legenda és indok arra, hogy "csóró" pasival ne álljon szóba. Aztán persze mindkét fél enged, de a közben elsajátított, főként multiknál eltanult pszichopátia megalapoz egy remek kis játszmának, aminek a végkimenetele után jöhet a következő, majd következő, etc. "kapcsolat" és a vinnyogás, hogy így sem jó, úgy sem jó, sehogysemjó. Nekünk pasiknak könnyű, ott a pia. :)

Treff Bubi 2016.09.30. 00:56:17

@-ZR-: Ott van az mindenkinek:) Csak a rozéfröccs ártatlanabbul hangzik.

Nzoltan 2016.09.30. 06:13:53

@Kishableany: Faszt nem kell nizonygatnia. Csak nem a csajnak, hanem annak az ismerősnek, amelyikre a nő rámutat. Ha nem lehet egy krapekkel villogni, bizony lapát a vége.

bontottcsirke 2016.09.30. 06:54:16

1. Proliknál tökmindegy, a szegénység mindig újratermeli a magát.

2. Egy relatív középosztályban (illetve a néhai leszakadt középosztályban inkább) ez a jelenség egy tragédia.

midnight coder 2016.09.30. 07:23:00

@Jakab.gipsz: Az, hogy ki milyen tudást szed össze és mihez kezd vele, rajta áll. Ha hasznavehetetlent, akkor úgy járt. Ha nem szedett össze semmit, akkor még úgyabbul. Persze a tizenévesen gyereket vállaló hátrányos helyzetű párnak nincsenek efféle problémái - de ők addig nem halnak éhen, amíg a társadalom többi része így vagy úgy el tudja tartani őket.

Fenek Elek 2016.09.30. 07:36:41

nah jól belementetek a témába. 29/F, talán sokat segítene egy elköltözésen, ha nem éhbérért dolgoznék. én szeretnék már tartós kapcsolatot/családot de ezzekel nem lehet még egy randit sem összehozni. felüluralkodott a gőg amit az egyetemen megtanultak. ezeknek már semmi sem jó :). jah és a tinderen még a szemük sem áll jól ezeknek, látszik már képről mekkora pofájuk van. kár, hogy minden elkorcsosodott és ma menő ribancnak lenni :'(

SD9 2016.09.30. 07:53:03

@Kishableany: Ezt csodálatosan megfogalmaztad. ;)

2016.09.30. 07:56:49

én azért laktam anyáméknál 30 éves koromog, mert havi 100 ezret spóroltam azzal, hogy nem fizettem albérletet. lakbér 70+rezsi 30.
keresek 200 nettót, így ezt a havi 100 plusz még 20-30 ezer extrát elraktam 5 éven keresztül és vettem egy kérót hitel nélkül.
a többség szerintem spórolásból csinálja, a kényelem csak egy kis extra.

SD9 2016.09.30. 07:57:20

@Fenek Elek: Ha a férfi egy dagadt, pattanásos, büdös, igénytelen disznó (sok van ilyen), akkor azon a bizonyos gőgön nem kell csodálkozni :)

tnsnames.ora 2016.09.30. 08:19:17

Érdekes poszt, sok szempontból egyet lehet vele érteni. Két megjegyzés:

(1) Remélem az emlegetett 66% mamahotel-lakó az felülmért adat.

(2) Cikkbeli középső bulletpointot további explicit adalékkal kiegészítve, nekem meggyőzödésem, főleg itthon Magyarországon, hogy
(A) a rendszerváltás éveiben tömegesen kell egyre többet dolgozni ugyanannyi vagy pláne kevesebb bérért (miközben kicsi termelékenységért ostorozzák állandóan/folyamatosan a plebst).
Régen volt nyelvvizsgapótlék, ma már elemi elvárás az idegennyelv tudása (álláskandidálásnál kizáró tényező sokszor a nem megléte).
Régen, ha valaki izmosra képezte magát egy-egy spécibb területen, abból megélt, futotta másra, életélvezésre, stb., ma már akkora a pörgés és avulás mondjuk akár egy informtikában is, hogy ezerrel égetik az embert.
Régen rangja volt az egyetemi végzettségnek, ma egy Google már PhD megkövetelésben gondolkozik. Gondoljunk bele a társadalmunk mekora hányada tudhat valós érdemi nem büfészakos PhD-t felmutatni. És ennek nyomán lehet ugye egy csiliviliként láttatott multinacis open office irodában dolgozni.
És mindez a szemünk elött - csupáncsak évek alatt - zajlott le.
(B) Tittytainment-elmélet szerint egyre kevesebb ember munkája kell ugyanannyi ember eltartásához. Van aki szerint 20% népesség munkája eltartaná az egész Földet (itthon MO-n, 40 ez a mutató jelenleg, ugye). Ez maga után vonja, hogy jólfizető helyekre egyre többet kell felmutatni, egyre élesebb a verseny, majd ebben a létformában a kíméletlen létharc elégeti a társadalmat, egyre durvábban, egyre korábbi "nyugdíjazásra" kényszerítve az alkotó értelmiséget.

PS Zimbardo könyvének ez egy érdekes (és részletes összefoglalója)
soulbook.blog.hu/2015/06/02/zimbardo_ferfiak_fiuk_technologia_porno_videojatek

De Deansdale blogján is érdemes a szerzőre rákeresni, mert két blogposztban is részletesen foglalkozik vele.

murray 2016.09.30. 08:23:47

egy valamit tennék hozzá. létezik egy jelenség amikor a fiú odaköltözik a lányhoz -ha van hely- és ott heréskedik nála. vagy ha a nőnek van saját lakása vagy még a lány szülői házába is.
általában a fiú ilyenkor szebb mint a lány. :-)
sokan nem is dolgoznak. egész nap gyúrnak este megjön a csaj a melóból előveszi a srácot fél óra kúfirc és helló.

mázlisták.. én meg 20 éve hajtok mint az állat..

Fenek Elek 2016.09.30. 08:38:46

amúgy meg a tinderen nézzél körbe, tele vannak pénzzel, nyilván minden második csaj hivatásos, így nem tudom minek az én nem létező pénzem nekik

kvadrillio 2016.09.30. 09:00:07

A hírhez tartozó kép
Belföld: Csaknem 20 fős lehetett Abdeslam budapesti csapata
NOL.hu‎ - 2 órája
A párizsi és a brüsszeli terrortámadás elkövetői logisztikai bázisként használták ...

ÉS EZEK MONDOGATJÁK, HOGY MEGVÉDIK A MAGYAR NÉPET ??? :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

fénycsepp 2016.09.30. 09:16:20

A mama hotel Magyarországon az esetek többségében inkabb kényszermegoldásnak tunik. Ha normális áron normális albérletet lehetne találni, bizonyára kevesebb ember élne anyucinal.

@fenek elek: szerinte rossz helyen keresel, ha azt gondolod, hogy egy nonek menő ribancnak lenni. Rengeteg normális no létezik, ismétlem, normális, nem agyonszolizott, agyofestett, affektáló noci.

_B_ 2016.09.30. 09:24:25

Magyarországon a mamahotel azért ilyen elterjedt, mert nincs pénz albérletre, saját lakásra.
Meg városon belül minek is menne az ember albérletbe, mikor pár év mamahotelben összespórolhatja saját lakás beugróját az albérlet árából.
Sajnos elég széles az a réteg, ahol esély sincs saját lakásra, pl havi 100-150 ezer forintot keres havonta és meg van lőve, mert albérletet sem tud fizetni.
Havi 3-400 nettónál (Pesten inkább 5-600) már vannak kilátások.
De 2015-ben egy főre jutó nettó 120 felett csak a felső 10%-nak jutott....
(egy főre jutó 120 ezer felett van a felső 10%)

laci_52 2016.09.30. 10:05:46

@_B_: Jól látod a dolgot, de ez a probléma nem új.

Annak idején én is 30 évesen költöztem el a szüleimtől, addig egyszerűen nem tellett rá...

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.09.30. 10:09:27

Szerintem Magyarországon az is szempont - mint ahogy ezt már korábban páran megjegyezték -, hogy fiatalon új lakásba költözni elég nehéz. Ennek oka döntően az, hogy sokan még mindig saját lakásban gondolkodnak, az aktuális kormány meg erre rájátszva nem teremt piaci körülményeket a lakáspiacon, hanem különböző kedvezményes lakáshitelekkel és állami támogatásokkal próbálja a lakáshoz jutást megkönnyíteni. Ennek két következménye lesz.

1) Az albérlet nem csak drága lesz, de a megfelelő jogi környezet is problémás, így albérletbe költözni igencsak kockázatos.
2) A saját lakáshoz való jutás szinte lehetetlen lesz azok számára, akik nincsenek az állam által támogatottak körében - és ez szinte mindig az (alsó) középosztálybeli fiatalok (a támogatás kedvezményezettjei általában idősek, szegények, hátrányos helyzetűek vagy már családosok).

Ebből a kettőből következik, hogy egy fiatalnak még akkor sem éri meg otthonról elkötöznie, ha relatíve jól keres. A rosszul, akkor a költözésre csak minimális esélye van.

Szalahaddin 2016.09.30. 10:13:06

@fénycsepp: A súlyukat is mondd el please...

bElannaTorres 2016.09.30. 10:17:32

@KUNTYI: én is így látom, és nem gondolom tragédiának (csak más szempontból az - pl. hogy ezért nehéz korán családot alapítani). Túl drága az albérlet, mellette lakás önrészre spórolni nagyon nehéz. Aztán meg az a baj, hogy későn vállalnak gyereket a párok. Inkább mamahotel, ha van rá mód, hamarabb lesz saját lakás és gyerek is. Logikus döntés, nem lenézni való dolog.

csakférfi 2016.09.30. 10:19:30

Attól még hogy a probléma(mamahotel jelenség) okait megvizsgáljuk és nevén nevezzük attól még a jelenség nem szűnik meg.
Mi vezetett ide:
-genderelmélet (ahol a viselkedés mintákat nem követendőnek titulálták)
-feminizmus (ahol az elnyomott nők egyenlő rangot kívánnak a társadalomban)
-információs és személyes szabadság a döntésekben (életpálya modellek --mint család,házasság,gyereknevelés..stb.) csak opciók és nem törvények.
A buta ember mindig az első ránézésre könyebb utat választja.A bölcs meg a nehezebbet.
Ezen "fejlődését" a népléleknek köszönhetjük a pszichológusoknak akik minden korlátot igyekeznek elhárítani az egyén boldogulása útjából.
Hogyan??
Ugy hogy semmi sincs "kőbe vésve "---mondván ha a lélek szabad akkor a frusztrált személyiség meggyógyul.
Na ekkora baromságot csak a "tanult" "okos" emberek képzelnek.
A szabályok betartása adja a szabadság érzését nem pedig a szabályok felrúgása,megsemmisítése.
szóval az okosok nagyot tévednek.
Élükön Zimbardóval és néhágy pszichomókussal.
egyik sem normális józan paraszti ésszel nézve.
Csak agyalnak teóriákon és kitalált elméleteken.
Most meg valóság lett és hülledeznek azon mi lehet a megoldás??

Billy Hill 2016.09.30. 10:24:04

@stoic79: Igazából sok esetben mindkét nagyszülő-párnak el kell haláloznia ahhoz, hogy az unokának lakása legyen. Szép kis körforgás...

jotekony koc 2016.09.30. 10:29:07

Ahogy itt a mamahoteleseket olvasom, leginkább keveset keresnek,
és mégis diplomás, fullextrás jólkereső, sajátlakásos, de megverhető nőre vágynak, aki tiszteli őket és majd ágyba hozza nekik a töltöttkáposztát.

George Herceg 2016.09.30. 10:30:57

@jotekony koc: Na ezt miből következtetted ki? Szerintem inkább kedves, aranyos, okos, nem pénzre utazó nőket keresnek....de olyan meg nincs.

jotekony koc 2016.09.30. 10:37:04

@George Herceg: Abból következtettem ki, hogy arra panaszkodnak, hogy a diplomás fullextrás lányok hogy fennhordják az orrukat.
Ha például kedves, aranyos, okos, nem pénzre utazó nőt keresnek, akkor azt el kéne tartani, mert amelyik lány nem megy rá a pénzkeresésre, az szegény.
Egy szegény lánynál még a mamahotellel, meg a 120-as keresettel is lehetnének istenek, de az nem tetszik nekik, mert az nem jár fullextrásan és nincs diplomája, meg sokba kerülne a két kifli, amit naponta fogyaszt.

George Herceg 2016.09.30. 10:39:29

@jotekony koc: Az a baj, hogy már nemcsak a fullextrás és diplomás lányok hordják fenn az orrukat, hanem az is akinek nincs mire. Ráadásul a hipergámia miatt a nők felfelé választanak, ha módjukban áll. A mama hotel lakók tehát eleve kiesnek a látókörükből. Sok nő eltartót keres és nem partnert.

Treff Bubi 2016.09.30. 10:52:36

@George Herceg: ez a rész megint egy más vetülete a dolognak, úgy értem, egy párkapcsolatnak nem kell okvetlenül alá-fölérendelt viszonyként működnie. Sajnos sok ember csak úgy képes viszonyulni másokhoz, hogy "győzöl vagy legyőznek", és a magánéletben is állandó harcként éli meg a mindennapi helyzeteket.

Fenek Elek 2016.09.30. 10:56:20

@fénycsepp: igen, ma ezek az új ribik. tapasztalat...

Mallowan 2016.09.30. 11:06:54

Azt az egy szempontot nem látom egy eddigi kommentben sem, hogy egy adott esetben több diplomás, önálló egzisztenciát, lakás jó állással saját erőből megvalósító értelmes nő ezt a "teljesítményt" azért tartja minimumnak manapság egy férfi részéről, mert ha azt a szintet nem tudja teljesíteni, amit a nő, akkor hogyan lehet családfenntartóként, vagy jövőbeni partnerként erre alapozni? Felnézni rá? Harmadik eltartandó gyerek? Nem vagyonokról, hanem arányokról beszélek. Ha én elértem ezt tanulással, szorgalommal, munkával egyedül, akkor egy férfinek mi a kifogása?

komisz_kölök 2016.09.30. 11:07:41

Mi azt az unortodox, kegyetlen modszert hasznaljuk, hogy megtanitjuk a gyerekeket dolgozni. 8 eves kortol ki tudjak mosni, teregetni, összehajtogatni a sajat ruhaikat. A mosogepet egy olvasni tudo gyerek siman elkezeli. Mosogatogep detto. Takaritasban, egyebekben be vannak fogva.

Ezutan, akarmeddig maradnak nalunk, az nem mamahotel, hanem közös kero. Amit nem is bannek, mert elege kedvelem a gyerekeimet :)

George Herceg 2016.09.30. 11:10:47

@Mallowan: Nos, mert egyenlőség van a nemek között, ezért ma a nő is kereshet sokat. Ha ezt így elfogadjuk, azt miért nem fogadjuk el, hogy a férfi is kereshet kevesebbet mint a párja, sőt a nő is el tud tartani egy családot? Ja, mégsem mert akkor már nem tud felnézni a férfire és elhagyja. Na most akkor kell az egyenlőség vagy sem, vagy csak úgy kell, hogy én mint nő legyek gazdag, de párom legyen nálam is gazdagabb.

Nehéz ügy...

Mallowan 2016.09.30. 11:19:51

@George Herceg: Nem gazdagságról és miniszteri fizetésről beszélek, félreértesz. A férjem kevesebbet keres, mint én és a végzettsége, nyelvtudása sincs a fasorban sem az enyémhez képest. A törekvés hiánya az, a motiváció nem léte az, ami ilyen esetben egy normális nőt zavar. Hogy nem is akart, akar tanulni, munkát váltani, képezi magát, hanem ül a langyosban és elég ami van, majd lesz valami. Sajnáltatja magát körülöttem egy csomó pasas, a körülmények, az ország, a politikai helyzet - mindenki hibás, mert nem jut egyről a kettőre, csak ő maga nem. Ez ma nem megy, élethosszig tanulunk, fejlődünk. Szerintem nem a konkrét összegek miatt van sok nőnek elege a tesze-tosza férfiakból, beleértve engem is. Persze nem a VV színvonalú hölgyek világáról beszélek...

Faxni 2016.09.30. 11:23:01

@George Herceg: a nők mindig felfelé választottak. különösen akkor, amikor nem állt módjukban választani mert a család választott.

George Herceg 2016.09.30. 11:25:21

@Mallowan: A kérdés csak az, hogyha azt látnád, hogy a férjed mindent megtesz, de mégsem jut előre akkor is zavarna vagy nem. Másképpen fogalmazva megelégednél e a törekvéssel, vagy csak az eredménnyel.
A legtöbb nő elég jól tudja forintosítani az elvárásait.

Faxni 2016.09.30. 11:28:06

@George Herceg: sok nő simán elfogadja, ha többet tanult / többet keres mint a párja. egyéniség kérdése. ugyanakkor nagyon sok férfi képtelen ezt elfogadni, komoly lelki gondot tud okozni nekik és aztán kezdődik előbb-utóbb a piszkálódás, hatalmi harcok, játszmák, a vége sokszor a válás.

Mallowan 2016.09.30. 11:29:40

@George Herceg: Akkor én vagyok a kivétel, mert a törekvéssel beérném... :) ha lenne... vagy kompenzálással otthoni, gyerekek körüli tennivalókban... de ez már privát vizekre vezet.
Viszont aláírom, hogy sok 40 körüli barátnőm van egyedül és várja a herceget, de nem tud érte semmit cserébe nyújtani se külsőben, se lelkiekben, se anyagilag, iskolázottságban, csak az "igényességét". Furák.

guy2 2016.09.30. 11:42:48

@jotekony koc: az a baj, hogy az átlagos szegény, de diplomás lány olyan szerény testi kvalitásokkal rendelkezik, hogy annál még a mamahotelben nézett netes pornó is kielégítőbb.

zZz 2016.09.30. 11:51:14

Sosem értettem, hogy miért veszik egy kalap alá az egész 18-34 éves korosztályt. Egy 18 és egy 34 éves között óriási különbség van. Ha a 18 évesek 95%-a otthon van, a 34 éveseknek viszont csak 10%-a, akkor az egy kalap alá vétel egy igen torz eredményt fog szülni. Holott 18 évesen szülőknél élni teljesen normális. Legalább 3 csoportban kéne vizsgálni: 18-24 (egyetemi időszak), 24-30, 30+.

És hogy miért csak a férfiakkal foglalkoznak? Egyenlőség ide vagy oda, a férfiaktól várják el, hogy mindenáron legyenek nem csak önellátóak, hanem magukon kívül még mást is képesek legyenek ellátni (értsd: a nőt + adott esetben a gyerekeket).
Nőkkel szemben legfeljebb annyi az elvárás, hogy önmagát tartsa el.
Ahogy a cikk is utalt erre: egy nőnek lehet opció, hogy a férfihez költözzön. Egy férfinek nem lehet, csak nagyon ritkán (általában idősebb nő, fiatalabb férfi felállásban és akkor is van benne keserű szájíz).

tobias2 2016.09.30. 11:58:38

@Kishableany: Neked engedélyezni kellene a soknejűséget, hogy ellensúlyozd a mulyákokat. Andi Vajna, OV, és a hasonlóan sikeres férfiak részére fejenként legalább 2000 nőt kellene kiutalni és be kellene vezetni az első éjszaka jogát Európa egész területén.

jotekony koc 2016.09.30. 12:00:21

@guy2: Szerintem is, az a gond, hogy a lányok nem fullextrásak. Régebben elég volt a legcsinosabb lány a szomszédból, de mára legyen diplomája is, meg hosszú combja, dögös miegymás, igényes ezmegaz.
Ha meg a legcsinosabb lány a szomszédból pont ilyen, akkor az elfüstöl az autóján és sosem fogtok összefutni a kukatárolónál egy kis ismerkedésre.

George Herceg 2016.09.30. 12:01:24

@jotekony koc: Ha csinos és belevaló én nem kérem el a diplomáját...

zZz 2016.09.30. 12:02:14

@némabob: Ebben sok igazság van. Itt hozzátenném, hogy a társadalmilag leginkább ignorált réteg a fiatalok fiúk, férfiak. Ennek oka szerintem leginkább az, hogy nincs egzisztenciájuk, nincs még pénzteremtő képességük. Így az igényeik senkit sem érdekelnek. És mivel ilyen mellőzöttségben nőnek fel, elkerülhetetlenül torzulnak, ki így, ki úgy. Aztán amikor 30+ éves korra végre képbe kerülnek, addigra jönne az elvárás, hogy legyenek "normálisak". Csak ahhoz kellett volna egy egészséges kamaszkor és húszas évek, amit nem adtak meg nekik. Talán ha nem csak önző módon kihasználni próbálnák a férfiakat, hanem érző emberként empátiával állnának hozzájuk már kamaszkortól kezdve, akkor jobb lenne a helyzet. De nem ez van, és belátható időn belül nem is lesz. A nők most önzők (főleg a kamaszlányok), hála a feminizmusnak (tisztelet a ritka kivételnek).

jotekony koc 2016.09.30. 12:05:01

@zZz: A családban van egy férfi, aki sokéves fiatalkori szerelmét dobva elvett egy lakásos lányt, aztán egy gyereket szinte fölnevelt vele, majd hosszú elhidegülési időszak után elvált, elment nyugatra és kis idő múltán egy új lakásos nővel jött vissza, akit megint elvett és megint lett egy gyerek is.
Senki nem szólt rá egy rossz szót sem.

guy2 2016.09.30. 12:05:14

Szinte teljesen magamra ismerek a leírásból. Egyébként tényleg nem igazán hiányzik a párkapcsolat meg a nemiség. Volt egypár (kevés) barátnőm rövidebb ideig, de inkább nyűgként éltem meg a folyamatos találkozgatásokat (bár kedveltem a lányokat). Sokkal jobb a nőkkel barátként, ritkábban találkozgatni, beszélgetni, mint mindig odafigyelni, hogy mit mondjak, hogyan viselkedjek csak azért, hogy együtt maradjunk. És egyáltalán nem érzem magam rosszul, egészen jól is keresek, utazgatok, síelek, stb. Viszont anyagilag nem érzem magam biztonságban, ezért eszembe se jut, hogy kockára tegyem egy gyerek jövőjét azzal, hogy segítek a világra hozni (bár mivel valószínűleg a leírt mamahotel effektus miatt nehezen alakítok ki párkapcsolatot, ezen ritkán gondolkodom). A párkapcsolat iránt csak valami nagyon gyenge, nosztalgikus vágyat érzek, de amint eszembe jutnak az előző 'párkapcsolataim', szinte azonnal megkönnyebbülök, hogy most nem 'járok' senkivel. Családos barátaimon - mind harminc után vállalt gyereket - jelenleg - bevallott - fásultságot látok, remélhetőleg ez elmúlik, amint felnőnek a gyerekek.

tnsnames.ora 2016.09.30. 12:06:34

@Mallowan:
Az én kérdéseim (kifejezetten nem az egyszerűség jegyében)

(1) Helyes-e magadat/eredményeidet valamiféle referenciaként ab ovo kivetíteni sokaságra (amibe horribile dictu a párod is beletartozhat)? Jól/értékén "könyveled-e" az emberek induló starthelyzetét (adottságok, képességek) meg az eredményeket, amikből aztán következtetsz?

(2) Elég-e racionálisan (és esetedben ugye esélyesen jól) patikamérlegen mérni, avagy az élet mutat-e mérhető dolgokon túlra, gondolok itt a párválasztás -kapcsolat buktatóira is.

darkmirjam_light 2016.09.30. 12:08:52

Omega hímek mindig is voltak, lesznek is. Nem hiszem azonban, hogy az átfedés köztük és a mamahotelesek között teljes.
A mama hotel jelenség ősi, régen ezért építettek többgenerációs házakat. Tulajdonképpen ez a tradicionális családmodell.
Én inkább a mobilitást tartom ujjkeletűnek. Volt idő, amikor jó melóért messzire kellett menni, a nagycsaládos együttlakás eleve kizárt volt. Mobil kis családok keletkeztek, jók a gazdaságnak, fogalmam sincs jók e valóban a társadalomnak.Vannak neki hátrányai, főleg gyerekvállaláskor. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a mamahotelesek mekkora arányban mobilszülők utódai.

Provokat Úr 2016.09.30. 12:17:32

@guy2: Azt hiszem akaratlanul is rávilágítottál a probléma lényegére. A pornón nevelkedett fiatalok elvárják a tökéletes testet, holott olyan tényleg csak elvétve van (egyébként pasi is, ha a lányok csak a szexfilmekben látható átlag farokmérettel állnának szóba, a férfiak 90%-a nem kefélne soha). A másik nagy probléma, hogy semmi nem pótolhatja a testi érintkezést valakivel, még ha nem is tökéletes az a másik test. Arról nem is beszélve, hogy sötétben minden tehén fekete, nem fog feltűnni, hogy valaki nem tökéletes@csentecsa: . Na meg sokkal inkább dugnék egy kevésbé tökéletes testű, de tüzes nőt, mint egy szilikonozott, tökéletes fabábut.

Provokat Úr 2016.09.30. 12:19:05

@csentecsa: Az a nagy különbség, hogy a szüleink a feleségükkel/férjükkel, sőt gyerekeikkel együtt laktak kényszerűségből a szüleiknél. Nem egyedül. Ég és föld.

darkmirjam_light 2016.09.30. 12:21:34

@guy2: Jep, a gyerek be tud fásítani. Különösen ha nincs segítség. De aztán felnőnek, szépek, okosak és most már el tudok járni síelni. Fontos, hogy amikor már ismét lehet, ne felejtsen el ez ember visszatérni az életbe.

Szputya 2016.09.30. 12:50:27

Minden pasi azt szajkózza, hogy a nő eltartóként tekint rá... és igen, muszáj, ugyanis ha a kétkeresős családból a nő kiesik a gyes-gyed miatt 2-3 évre, és a pasi nem tudja eltartani a megszaporodott családot, akkor gáz van... jó lenne, ha egy keresetből meg lehetne élni... de ez off

Amúgy a mamahotelekhez: szomszédunk értelmiségi család, két szép 30 felé járó gyermekkel... gyermekek dolgoznak, párjuk is van, DE NEM tudnak elköltözni, mert a párjuk jövedelmével együtt sem keresnek annyit, amennyiből ma Pesten egy élhető albérletet fenn lehet tartani... a 28 m2 lehet kiindulás, de hogy nem élhető élettér, az is biztos... és persze, lehet nyomorogni, meg igényeket leépíteni, de szerintetek akkora gáz, hogy valaki néha könyvre vágyik, vagy mozira, vagy utazásra?

Bambano 2016.09.30. 12:55:32

Philip Zimbardo kizárólag a nevét írja le remekül a szerződéseire, amit a marhaságaiért kap.

Az, hogy Zimbardo téved egy problémával kapcsolatban, attól a probléma még létezhet.

erkölcsi hulla 2016.09.30. 12:56:57

@zZz: Magamnon is, és a legtöbb ismerősömnél ezt a jelenséget látom.

GiaMarie 2016.09.30. 13:07:32

@laci_52: Nagyobb baj, hogy az előző generáció felélte a múlt rendszer beli plusz jólétet. Értsd: nekünk még volt nyaralónk, a nagyszüleim falun ugyan, de 100 nm-es kockaházban laktak. Megoldható volt a külön bejáratú lakrész a huszonéves gyerek számára. Teljesen átlagos melós családként mindezt, átlagfizus szülőkkel, nagyszülőkkel. Kicsit már "mamahotel" egy 200 nm-es sorház teljes tetőtéri szintjén lakni a szülőkkel (ugyebár divat volt a többgenerációs ház) mint egy 40 nm-es panel kisszobája. 10-20 éve sokan jutottak abból lakáshoz, hogy a szülők kezdőtőkének betolták a nyaralót (sic: a telek). De ez már elfogyott, ugyebár...

Bambano 2016.09.30. 13:11:08

@tobias2: jaja, szerintem is engedélyezzük pár embernek az akár 2000 feleséget is. így kapna rögtön akár 2000 anyóst is :P

Leylandi 2016.09.30. 13:18:59

@Mallowan: "ha azt a szintet nem tudja teljesíteni, amit a nő, akkor hogyan lehet családfenntartóként, vagy jövőbeni partnerként erre alapozni? Felnézni rá?"

Soha nem értettem, a mai világban hogyan létezhetnek még nők, akik "felnézni" akarnak a férfira, családfenntartóként, magukat mintegy alárendelve, elegendőnek tartva életpályájukat gyereknevelésben és otthon tottyadásban bejárni. Hahó, ez csak a középkorban volt divat, azóta eltelt pár év és történt egy és más! Felejtsétek már el, hogy a férfinak többet kell teljesíteni, mint egy nőnek, mert csak!

Leylandi 2016.09.30. 13:23:54

@Szputya: "ha a kétkeresős családból a nő kiesik a gyes-gyed miatt 2-3 évre"

Már miért kéne kiesnie???
HÁROOOOM ÉVRE??? NOOORMÁLIS?
Kínában a nők 6 (HAT!) hónapig vannak otthon, aztán mars vissza a munkába! És tudod, micsinál a kínai nép? Nem, nem hal bele, ahogy te képzeled. Hanem, kapaszkodj meg, SOKASODIK. Valahogy tehát működik a dolog...
Nem eretnekség 6 hónap után visszamenni dolgozni, és máris nem a férfi az egyedüli családfenntartó, a nő meg legalább nem kap gyesbetegséget.

GiaMarie 2016.09.30. 13:34:45

@Leylandi: Próbáld meg a hat hónapos gyerekedet felvetetni bölcsödébe Magyarországon. Sok szerencsét, szólj, ha sikerült. 5 hónapos terhes voltam, mikor beirattam a fiam a bölcsibe két éves korára, és még akkor is a fejcsóválást kaptam ezerrel

zZz 2016.09.30. 13:35:35

@KUNTYI: havi 130e 5 éven keresztül = 7,8millió.
Hol veszel te abból lakást hitel nélkül?

Bambano 2016.09.30. 13:40:05

@Leylandi: az ugye megvan, hogy Kínában gyakorlatilag nincs szociális háló? pláne a nagyvárosokon kívül? azért sokasodnak, mert nyugdíj sincs, a gyereknek kell eltartani a szülőt, nagyszülőt.

Bambano 2016.09.30. 13:41:17

@Leylandi: arról még nem beszéltünk, hogy ez az áldott jó kínai nép mekkora demográfiai tragédiába fog belefutni záros határidőn belül az egyke program miatt...

csakférfi 2016.09.30. 13:41:22

@Mallowan: @tnsnames.ora: jók a kérdések.
Súgok egy kicsit a mérhető eredmény nem önmagam vagyok.
:) :)

Szputya 2016.09.30. 13:44:10

@Leylandi: Ha megfigyeled a magyar szokásokat, bizony kiesik két-három évre, esetleg jön közben a tesó - már ahol, és akkor még többre... az is kérdés, visszaveszik-e... mert ez sem biztos... ugyanis itthon nem mindenhol szeretik a kisgyermekes nőket... :P
Amúgy sok szülőnek nem a munka büdös, nem azért nem megy vissza dolgozni, hanem mert nem tudja bölcsibe adni a kicsit, és nincs kire bízni... Bátyáméknak csak a második gyerektől engedték a bölcsit, amikor a nagyobbik oviba ment... pedig a sógornőm sem akart kiesni végül 8 évre a kutatásból (közben megérkezett a harmadik is)... szóval igen, normális. :) Amúgy meg igen, én sem tartom eretnekségnek, hogy valaki 6 hónap után visszamenjen dolgozni... :)

HoppJúlia 2016.09.30. 14:38:07

@Leylandi: pont ugyanabban a cipőben járok mint Mallowan (végzettség magasabb, kétszer annyit keresek mint a férjem stb) engedd meg h válaszoljak.

Nem feltétlenül FELnézni akarok, csak legalább egy szinten lenni volna jó.
Mi most várjuk az első babánkat. Történt sajnos, h több okból is veszélyeztetett terhes lettem, kórház,minden, kéne nagyon vigyázni. Tudtad, h vesz.terhességre normális táppénz sem jár? csak 50%. Én nem tudtam, mellbe is vágott. Pedig jó lenne pénzt tartalékolni, legalább amíg bent van a gyerek, mert utána megint nem tudja helyettem más csinálni az ellátását (szoptatás pl.) nem fogok tudni keresni.
Úgyhogy összeszorítom a fogam, imádkozom, és visszamentem dolgozni amíg tudok.
Csak tudod van olyan időszak (ez most épp) amikor nőnek kéne lenni, a babámra hangolódni érzelmi értelemben (mert ez sem a kispapa dolga) és nem a családfenntartáson görcsölni. Ha annyit keresne mint én (nem többet!) leszarnám a dolgot.

Leylandi 2016.09.30. 14:42:18

@GiaMarie: "Próbáld meg a hat hónapos gyerekedet felvetetni bölcsödébe"

A világ lakosságának 85%-a nem tudja, mit jelent az a szó, hogy "bölcsőde". (Ja, és nálunk, a magyar falvakban se működik egy se.)
És nem, nem haltak még ki. Élnek. Bár ezt az elkényeztetett 15% el se tudja képzelni.

Leylandi 2016.09.30. 14:51:38

@Bambano: "az ugye megvan, hogy Kínában gyakorlatilag nincs szociális háló?"
"a gyereknek kell eltartani a szülőt"

Erről beszélek.
És nem, nem azért van sok gyerek (akik Kínában - muszájból - úgyis elvándorolnak a szülői háztól), hanem ugyanazért, amiért Afrikában: mert évezredeken át ezeken az igenszegény részeken a 60-70 %-os gyerekhalandóságra állt rá az egész társadalom (így volt stabil a lakosságszám), most meg pár (most már) egyszerű gyógyszer, meg a jóval kevesebb éhínség és háború miatt néhány %-ra esett vissza, a gének diktálta gyermekvállalási ösztön viszont nem tud ilyen hamar korrigálni, csökkenni. Ez biológiai törvényszerűség, nem bölcsész-lázálom.
Többet kéne olvasgatni.

Leylandi 2016.09.30. 14:54:00

@Bambano: "kínai nép mekkora demográfiai tragédiába fog belefutni záros határidőn belül"

Mondjuk a létszámukon nem látszik, és mondjuk Ny-EURÓPA sokkal előbb lesz abban a demográfiai szakadékban.
Bölcsődéstül.
Valami más konzekvenciát kéne levonni:-)

Leylandi 2016.09.30. 15:00:55

@Szputya: "mert nem tudja bölcsibe adni a kicsit, és nincs kire bízni..."

És ki a hibás?
Az emberiség évezredek óta nagycsaládban élt, mert úgy lehetett a munkát jól megosztani. Ma az elkényeztetett fele rí, hogy nem tud elég hamar lakást venni, mert ő nanáhogy külön, meg őneki a mama ne dumáljon bele, mikor fekszik és főz-e ebédet, elvégre ő egy indivídum vagy micsoda. Aztán ha jó messze lakást vesz (a mama élete munkáján összekuporgatott pénzén), rí, hogy egyedül van benne, a nagyszülők nem vigyáznak helyben a kicsire, jajaj meg segítség. Aztán rí, hogy... mindegy, miért. Valaki tartsa el, lehetőleg az állam, persze a többi ember pénzén.
Ázsiában nem rínak, mert nincs kinek. Ott ugyanis a sírás-rívásból hamar éhen lehet halni.
Inkább gondoskodnak magukról saját maguk.

Leylandi 2016.09.30. 15:07:19

@HoppJúlia: "Pedig jó lenne pénzt tartalékolni, legalább amíg bent van a gyerek"

Most ezt nem értem:-(
A gyerekvállalással járó munkakiesés miatt miért terhesen kéne nekikezdeni spórolni?
Miért nem mondjuk - vigyázat, most eretnek dolgot mondok! - előtte?:-o
És azt végképp nem értem, mi köze ehhez annak, hogy a pár egyik fele többet keres, mint a másik. Egyszer ide több, 5-10 év múlva meg oda, manapság már nemtől függelenül. Igenritka, hogy a fizu pont egyforma lenne... De attól még LEHET TAKARÉKOSKODNI, nem??? Hol van az leírva, hogy az egyik nem (tökmindegy, melyik) költsön el mindent, a másik meg keressen marha sokat, aszt rakjon félre?

zZz 2016.09.30. 15:09:53

@Rye: Értem én, hogy Mucsaröcsögén, de pont vidéken munkát találni, főleg 200 nettóért, tudtommal nem könnyű.

Szputya 2016.09.30. 15:13:06

@Leylandi: Hát, azért az ázsiai mintát nem kéne favorizálni... :P
Amúgy meg ja, vigyázhatnának a nagyszülők... csak épp azok is dolgoznak még, mert vagy kevés a nyugdíj, vagy messze még a nyugdíjkorhatár, és a többi... és persze simán visszamehetünk a XIX. századba, vagy a XX. sz. elejére, ahol még együtt élt a család - csakhogy annak is gazdasági okai voltak... nem kéne ugyanazokat a gazdasági okokat visszahozni (szerintem).
Véleményem szerint ez egy átfogó társadalmi probléma, elég összetett, nem csak arról van szó, hogy rí valaki... vannak ilyen emberek is, gondolom, de a környezetemben nem ismerek ilyet... Mondjuk simán lehet, hogy az elkényelmesedett európai fajt unta meg a Földanya... :)

Bambano 2016.09.30. 15:17:29

@Leylandi: a kínai egyke-törvény miatt sok lánymagzatot elpusztítottak, így felborult a nő-férfi arány. egy csomó pasinak nem jut felesleg^h^h^gfeleség.

ilyen fajta demográfiai probléma nincs az eu-ban, az eu a nemek arányát tekintve szimmetrikusan öregszik, ami egy másfajta probléma.

Bambano 2016.09.30. 15:22:23

@Leylandi: jaja, az emberiség évezredek óta ezmegaz, közben a világ semmit nem változott... fail.

1-2-pár száz éve az emberek azért éltek nagycsaládban, mert a kaja megtermeléséhez a lakosság túlnyomó részére szükség volt, és így tudták az akkori technológiai szinten megoldani.

most meg ugye 2016 van, amikoris a magyar lakosság nagyságrendileg 3%-a él mezőgazdaságból és vidékfejlesztésből. tehát nem csak a kaja megtermelését oldja meg 3%, hanem még a vidékfejlesztés is a nyakukba szakadt. a mai technológiai szinten úgy saccolom, és ez nem túl bátor kijelentés, a magyar lakosság nagyjából 10%-a komplett európát el tudna látni kajával, ha arra lenne szükség. a maradéknak más munkát kell találnia. na ezért nem élnek ma már nagycsaládokban.

Billy Hill 2016.09.30. 15:27:55

@HoppJúlia: Az nem opció, hogy a férjed maradjon otthon? (Nyilván 1-2 hónapot Te is.) Már láttam több ilyet, ahol - éppen ugyanígy - a srácnak volt kevésbé jól kereső állása.

zZz 2016.09.30. 15:42:58

@HoppJúlia: Kíváncsi lennék, mennyi lenne az elégséges szerinted. Ezt negatív felhang nélkül, pusztán magamat próbálnám elhelyezni.

HoppJúlia 2016.09.30. 15:43:46

@Leylandi: de-de, már előtte is spóroltam, meg aztán már ketten is spóroltunk (lééényegesen kisebb ütemben, de mindegy). Hol van az elég? Te tudod, hogy mennyi spórolt pénznél lehet hátradőlni? Mert én nem. Amikor egy ismeretlen élethelyzet előtt vagy, beláthatatlan kimenetellel, franc tudja mibe kerül a gyerek, vajon visszavesznek-e majd ugyebár stb.
Tök igazad van egyszer ide több, máskor oda (vagy inkább csak ide kevesebb).
Nem is panaszkodásból írtam, felvetettél egy kérdést arra egy válasz illetve nézőpont.
Egyszerűen FURCSA , hogy van amit MUSZÁJ a nőnek csinálni munka mellett, mert nem felcserélhető, de nem látom mi az amit MUSZÁJ a férfinak, általában véve, manapság. Érted?
Erről nem a férfiak tehetnek (hogy nincs favágás, szénlapátolás) de a törekvés hiányáról igen, h lusták főzni, takarítani arról igen. Itt értünk vissza a mamahotelhez mint jelenség, ami nem az anyuéknál lakásban merül ki, hanem sokkal inkább az ellátásról szól, amit aztán visznek magukkal tovább _elvárásként_, tisztelet a kivételnek.

HoppJúlia 2016.09.30. 15:56:56

@Billy Hill: Opciónak opció, néztem is már, h törvényileg a munkaadó köteles szoptatási munkaidő kedvezményt biztosítani, meg fejni is lehet, stb. de nem tudjuk előre, hogy mi lesz, hogy felépülök-e 1-2 hónapon belül, mert hát a gyerek nem csak úgy egyszer csak ott van a hasban aztán kipottyan, aztán megyünk tovább mintha mi sem történt volna, ezt ne nyissuk ki.
S a téma nem is ez, megoldjuk, nem nélkülözünk. Csak felmerült itt a kérdés, h ugyan miért kéne a férfinak többet keresni, erre mondtam egy konkrét élethelyzetet.

Másik szempont, itt is óvakodnék az általánosítástól, valahogy mégis azt látom főleg a férfiak heccelik egymást a "papucsférjezéssel" ott ahol a férfi a háztartásbeli.

GiaMarie 2016.09.30. 15:57:13

@Leylandi: Sőt, sok helyen Afrikában egy trágyából épült 12 nm-es kunyhóban él együtt 2-3 generáció. Attól még nem róluk fogunk példát venni. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy anyámnak még 14 éve van a nyugdíjkorhatárig, a gyerekem meg 11 múlt...a dédmama (ha élne) közelebb lenne a 80-hoz, mint a 75-höz, kevésbé alkalmas már az ember ennyi idősen óbégató csecsemőt vagy pakolós totyogót gardírozni egész nap, mindennap.

HoppJúlia 2016.09.30. 15:58:58

@Billy Hill: Ja és perpill a terheshasamat sem tudom átpasszolni az uramnak :)

Leylandi 2016.09.30. 16:19:50

@Szputya: "Hát, azért az ázsiai mintát nem kéne favorizálni... :P"

Mi baj az ázsiaiakkal? Vagy bármelyik más földrészen élőkkel? Teszik a dolgukat, sokmindent marhára jobban csinálnak, mint mi, a punnyadt Európa épp most tűnik el a süllyesztőben Kína farvizén, az USA meg tele van kínai kölcsönökkel. Mibaj az ázsiaiakkal? Hogy ott tudás van, know-how van, kistigrisek vannak, hogy dolgozni kell? Az tán csak nem baj. Hogy pl. Dél-Korea akkora (területre), mint Magyarország, de olyan vállalatok vannak ott, mint a Samsung, LG, Hyundai, Daewoo, és bruttó GDP-jük 1400 milliárd dollár, a mienk meg 130? Akkor tényleg biztos, hogy ők csinálnak mindent rosszul:-o

"csakhogy annak is gazdasági okai voltak... nem kéne ugyanazokat a gazdasági okokat visszahozni (szerintem)."

Valóban nem kell.
Itt vannak azok maguktól is.
Vagy nem épp arról folyik a polemizálás, hogy túl kevés a GYES, és a fiatalok nem élnek meg, ha a mama nem vigyáz a kicsire?
Tán nem kellett volna a mamával összeveszni... Tán el lehetne neki nézni ezt-azt ahelyett, hogy a menye minden este elküldi a p.ba.

HoppJúlia 2016.09.30. 16:23:01

@zZz: Mennyi az elégséges? Ez jó kérdés, fogalmam sincs. Lehetséges, hogy magas az elvárásom, én csak a saját inerciarendszeremben élek, magamhoz viszonyítok: közelítve annyi, amit én is meg tudok keresni (nőként, ennek csak annyiban van jelentősége, hogy kimutatott: ugyanabban a munkakörben ~20%-kal kevesebbet keresünk).
Tehát nem annyi, mint a férfikollégáim, vagy a vezetőim, vagy a jól menő vállalkozók, politikusok, rocksztárok, kutatók a cernben vagy ilyesmi. Szerintem semmi extra, csak amit megfelelő hozzáállással, átlagképességgel is el lehet érni, ha az ember AKAR.

Leylandi 2016.09.30. 16:24:30

@GiaMarie: "Sőt, sok helyen Afrikában egy trágyából épült 12 nm-es kunyhóban él együtt 2-3 generáció. Attól még nem róluk fogunk példát venni."

Nna, a másik agysebész...
Vajon mért nem Dél-Koreát vagy Kínát hoztad fel? Ott se a másikra várnak, hogy tegyen valamit, és talán példának is jók. És ne a falusi kínaira mutogassatok, mert ott a városokban úgy 800 millió ember már magasabb életszínvonalon él, mint mi.

Leylandi 2016.09.30. 16:27:40

@HoppJúlia: "Ja és perpill a terheshasamat sem tudom átpasszolni az uramnak :)"

Megmondom neked őszintén, hogy (szoptatással együtt) nem ez a leghosszabb periódus az ember életében. (Mindössze 9+6 hónap, ha nem szólt volna még senki...) Minden mást viszont át tudsz. Sokáig.

Leylandi 2016.09.30. 16:33:33

@HoppJúlia: " Hol van az elég? Te tudod, hogy mennyi spórolt pénznél lehet hátradőlni?"

A hátradőlés nézőpont kérdése, én pl. egy karibi yachttól tudnék hátradőlni. De egy évi minimálbér már kisegít a táppénz miatti veszteségből. Ezt azért egy családra-gyerekre össze kell rakni, vagy jön a rizikó, a máról holnapra élés, az ima, hogy terhesen ne betegedj le vagy ne romoljon el a mosógép.
Vagy a másik opció, hogy együtt kell lakni a generációknak. De ne legénykedjen(leánykodjon) az saját lakásban külön, akinek nem telik rá.

2016.09.30. 16:35:25

@KUNTYI: pontosan ez a legtöbb otthon lakó fiatal terve. Pénzt gyűjteni és elköltözni később hitelmentes lakásba.

Voltak ismerőseim, akik nagy önállóságot hangoztatva beleszaladtak a devizahiteles szívásba annakidején.

Nyugaton a gyerek azért tud elköltözni, mert olyan támogatásokat kap az államtól, ami vetekszik egy minimálbérrel. Egy holland, dán, norvég fiatal a szülők generációja által befizetett adókból kap horribilis pénzeket. Ez is mamahotel, csak éppen az állam a mama, akinek a csecsein élősködik a fiatal.

Én nem is értem hogy lehet mamahotelezni a magyar fiatalokat, akik jellemzően az első állásukkal hazavisznek nettó 130-at. Nyilván van olyan mérnök, informatikus, aki ennek többszörösét is keresi kezdőként, de nem ez az átlag.
Ha a magyar bérszínvonal is osztrák szinten lenne, akkor lehetne mamahotelezni.

Az is teljesen más dolog, amikor valaki egy nagy 5 szobás házban él a szüleivel, gyakorlatilag külön lakrészben, meg az is más, amikor a fiatal az 1+1félszobás panel fél szobájában húzza meg magát, míg szülei a másik szobában laknak.

Aki a szülővárosában dolgozik, tanul, az meg jó, hogy nem idegennek fizet bérleti díjat, hanem inkább a szüleivel lakik és beszáll a költségekbe. Egy budapesti egyetemista vagy pályakezdő, akinek a szülei is Budapesten laknak, az miért is költözne el otthonról? Pláne ha nem is él párkapcsolatban, egyedül minek fizessen egy albérletet?

2016.09.30. 16:39:41

@Leylandi: húha, Kínával, meg úgy Ázsiával kapcsolatban nagyon nagy butaságot írtál. Az igaz, hogy nincs afrikai szegénység, de a kínai lakáskörülmények bizony nem is hasonlíthatóak a magyarhoz. Vannak luxusáron, magyar szemmel nézve is megfizethetetlen lakások, de a kínaiak döntő többsége a magyar panellakásoknál rosszabb körülmények közt lakik.

Leylandi 2016.09.30. 16:41:28

@HoppJúlia: "mégis azt látom főleg a férfiak heccelik egymást a "papucsférjezéssel" ott ahol a férfi a háztartásbeli"

Hááát nemtom. De hogy a nő férjét, aki az asszony helyett megy GYES-re, a nőkollégák elmondják mindenféle férfiatlan puhánynak meg t.ketlennek (ami már csak fél lépés a b.zitól), az biztos! Naponta többször is! A férfiak sokkal kevesebbet foglalkoznak egymással.

Leylandi 2016.09.30. 16:43:09

@karandash: "nagyon nagy butaságot írtál"

Ha már csak személyeskedünk, akkor te meg h.ülye vagy.
1:1.
Így jó?

Szputya 2016.09.30. 17:23:55

@Leylandi: Japánban például nem szexelnek a fiatalok, valamint Ázsia elég heterogén... vannak kemény és puha diktatúrák, iszonyatosan nagy társadalmi szakadékok... ezeket nem kéne átvenni... meg a munkakörülmények, környezetvédelem témája

guy2 2016.09.30. 18:54:34

@Provokat Úr: Ja, meg az ő felmenőik is, kb. 100.000 évig. Mégis inkább azt mondja a legtöbb ember, hogy ez a le nem tesztelt mai módszer a normális, miszerint a friss házasok elköltöznek jó messzire, utána meg tönkremegy a házasságuk, mert belefásulnak az egyedül történő gyereknevelés monotonitásába. A mai rendszer nem jó a családoknak, csak trendiségből követik.

Leylandi 2016.09.30. 20:29:53

@Szputya: " Japánban például nem szexelnek a fiatalok, valamint Ázsia elég heterogén... vannak kemény és puha diktatúrák, iszonyatosan nagy társadalmi szakadékok... ezeket nem kéne átvenni... meg a munkakörülmények, környezetvédelem témája"

A közhelyek és téveszmék hajtogatása semmivel nem visz előre.
Japánban 1,21 a termékenységi ráta, nálunk 1,40. Egyik se elég arra, hogy a népesség létszámát fenntartsák. Csakhogy náluk 3x annyi a népsűrűség, mint nálunk, 15 évvel tovább élnek, és nem tőlük tántorgott ki pár év alatt 500 ezer ember nyugatra. Diktatúrák, hm. Szerencse, hogy nálunk izé... demokrácia van?! Társadalmi szakadékok? Úgy érted, nagyobbak, mint a Csányi-Mészáros-tengely és Miskolc-Lyukóbánya nyomortelepe között? Munkakörülmények. Hát igen, amikor a hankúk-tájernél dolgozóink meglepődtek, hogy létezik a világon túlóra, hétvégi munka, és nem lehet félóránként egy órát cigizve himbilimbizni a barinőkkel, kábé rá is jöhettek, miért 2,8-szorosa a dél-koreai GDP per capita a magyarénak. Környezetvédelem. Ööö... Mire gondolsz? Mert nálunk történt a nemzeti parkok kiherélése (elvették a hatósági jogkört, és a cimbikkel teli hivataloknak adták, hogy ne legyenek útban), a szélerőművek ellehetetlenítése (immár nem épül egy se a feltételek miatt), erdeink belapátolása a hőerőművekbe, az Illatos úti meg a Hortobágyi fel nem számolt veszélyeshulladék, a természetben szemetelés "kultúrája", folyóink vize, külszíni kőbányáink, vegyszerrel és szikes öntözővízzel tönkretett hortobágyi, régen 40 aranykoronás (!), világon egyikvolt legértékesebb tiszántúli termőföldünk, szmogriadóink, stbstb.
Ne dőlj be a hülye propagandának, amikor a legnagyobb környezetszennyezéseket a fél világról kimazsolázzák, és azt mondják, ahhoz képest itt minden kicsit jobb...

csakférfi 2016.09.30. 22:50:12

@Leylandi:
"A közhelyek és téveszmék hajtogatása semmivel nem visz előre."
Kérdem mi a megoldás!
Márha előbbre akarsz vinni.
mert felsorolsz néhány ellentmondást és nem látnám az ellentmondás feloldását.
Esetleg leírhatnád.
:)

2016.10.01. 02:17:56

@Leylandi: ostobaságot írtál, az átlag kínai a farkába harapna örömében, ha egy átlagos magyar panellakás szintjét elérő ingatlan lenne a segge alatt.

Leylandi 2016.10.01. 08:06:00

@karandash: ugass még, szutykoskutya:-) én élvezem, ahogy begörcsöltél:-) hopp-hopp, pitizz!

Leylandi 2016.10.01. 08:27:38

@csakférfi: tanultál matekot? Az a megoldás, hogy nincs megoldás. Természetes folyamatok vannak, amik működnek is szépen, teszik a dolgukat, nem lehet elébük feküdni.
Ez az elpuhult Európa végnapjait éli, ezer jel arra mutat, hogy az ipari forradalomban meg gyarmatosításban kiteljesedő csúcs után elérte fejlődésének korlátait, és ma már hanyatlik, mint anno Róma. (Önpusztító liberalizmus, a feminizmus lovon-átesése, a szinglisedés, a nemek harca és egymást hibáztatása, a fiatalabb korosztályok céljainak, élete értelmének kiüresedése, a mobilabb emberek menekülése más földrészekre, gyermektelenség, mindig másra mutogatás és másra várás.) Hamarosan itt lesznek a barbárok, a háborúk, ahogy ez lenni szokott, és egy teljesen más világ jön, mint amihez ez az elpuhult fehér ember szokott. A világon soha még egyetlen nép se maradt fenn párezer évnél tovább, aztán eltűnt. A fejlődés nem állt meg egyikféle élőlénynél sem, az embernél se fog, és ez bizony időnként nagy küzdelemmel jár, időnként a háborúk képében testet öltő változásban az élők akár negyede-fele is elpusztul. Ez természetes, és mindig is így volt, amióta ez a sárgolyó összeállt.
Én szóltam...

kicsigee 2016.10.01. 10:57:58

"Nincsenek Pán Petrák?" De szerintem vannak, csak más utat járnak be. Először gazdag palit keresnek maguknak. (gyerek, esetleg házasság) Aztán rájönnek, hogy a sok pénzhez nem mindig van ész és érzelem a paliknál. Összeomlanak mint egy zsák s*ar. Válás, megpróbálják a palik pénzét elszedni. Ha nem sikerül gyerek vagy gyerek nélkül vissza a mamahotelbe.

csakférfi 2016.10.01. 12:48:34

@Leylandi: Mindig van megoldás.
Egy meg egy az kettő.
ez igaz.
meg az is amit írtál.
A probléma tehát az hogy ha van két ember és nem egyenrangúaknak tekintik egymást hanem alá vagy fölérendeltségi viszonyt igyekeznek életszerűvé tenni akkor ....

"Ez az elpuhult Európa végnapjait éli, ezer jel arra mutat, hogy az ipari forradalomban meg gyarmatosításban kiteljesedő csúcs után elérte fejlődésének korlátait, és ma már hanyatlik, mint anno Róma. (Önpusztító liberalizmus, a feminizmus lovon-átesése, a szinglisedés, a nemek harca és egymást hibáztatása, a fiatalabb korosztályok céljainak, élete értelmének kiüresedése, a mobilabb emberek menekülése más földrészekre, gyermektelenség, mindig másra mutogatás és másra várás.) Hamarosan itt lesznek a barbárok, a háborúk, ahogy ez lenni szokott, és egy teljesen más világ jön, mint amihez ez az elpuhult fehér ember szokott. A világon soha még egyetlen nép se maradt fenn párezer évnél tovább, aztán eltűnt. A fejlődés nem állt meg egyikféle élőlénynél sem, az embernél se fog, és ez bizony időnként nagy küzdelemmel jár, időnként a háborúk képében testet öltő változásban az élők akár negyede-fele is elpusztul.

akik meg megmaradnak lesznek észzerűbb társadalom tagjai.
Mert egy meg egy az kettő.
Egy sohasem lehet több egynél .
Kettő mindig több egynél.
tehát a mai kor jelentése egy akar uralni kettőt.Négyet hatot .....stb.
Nézz egy családot ahol a gyerek vagy az anya vagy az apa egyedül akar több lenni.
de nézhetsz többet is.

Uff .....én szóltam.
:) :)

csentecsa 2016.10.01. 13:38:57

@Provokat Úr: Igen, és sem írtam mást. Nem a mamahotelezés az újdonság, hanem a sok párkapcsolat nélküli magányos fiatal..

2016.10.02. 23:15:46

@Leylandi: sok okos és értelmes dolgot írsz, de a negatív jelenségek ilyen mértékű egymásra lapátolása csakis abból a nyugati dekadenciából táplálkozik, amit két mondatoddal feljebb te is kritizálsz. Nem, nem ennyire egyoldalú a kép és vannak pozitiv tendenciák is.
Hetesi Zsolt önjelölt prófétaként 5-10 éve már a világvégét jósolta, komoly tudományos számításokra alapozva.. de neki tökéletesen ellentmondó dolgok történtek azóta: pl lényegesen csökkent az olaj ára, mert bejött az olajpala biznissz plusz közel keleti felfordulás, ami nem volt megjósolható előre.
Az emberiség elég virulens és intelligens faj ahhoz, hogy NE haljon ki.

Leylandi 2016.10.03. 11:42:29

@Kulics: "Az emberiség elég virulens és intelligens faj ahhoz, hogy NE haljon ki."

Én nem mondtam, hogy kihal!
Csak azt, hogy ez a hitvány, elkorcsosult nyugat-európai pár nép tűnik el, és helyébe lépnek a nála jóval agresszívabb, erősebb önvédelmi reflexekkel rendelkező népek. Nagy valószínűséggel az iszlamisták, akiknek összes foglalkozásuk évezredek óta az volt, hogy öldösték egymást. Ott, azokon a kietlen buckákon csak ezt csinálhatták (a békésebb, aki nem vette el a másét, az már rég kihullott az evolúció rostáján), és itt is ezt fogják tenni. Miért ne tennék? Csak ehhez értenek.
Ennek a helycserének az előjelei az európai népességfogyás (máshol meg a túlszaporodás), az önvédelmi reflexek teljes hiánya, a feminácizmus, a nemek, népek, országok egymás ellen fordulása, a széthúzás. Jönnek az életképesebbek, ahogy MINDIG IS JÖTTEK, amióta csak élet van a földön, és ameddig csak lesz. Mi meg megyünk a maják, sumérok, gepidák, Húsvét-szigeti polinézek után. Ez természetes folyamat, nem kell meglepődni rajta. És pláne nem kell tagadni.

2016.10.03. 16:13:24

@Leylandi: részben egyetértek veled, hisz a mostani nyugateurópai közgondolkodás a totális impotenciát mutatja a védekezésben. Ám ne felejtsd el, hogy a nyugatnak van ütőképes hadserege és atombombája. A meccs nem lefutott és véleményem szerint lassan elkezdik majd levetkőzni ezt az idióta túltolt multikulti liberalizmust.
Érdekelhet ez a cikk talán téged is:

hetek.blog.hu/2016/09/23/alkalmazott_veresegfilozofia_-tatar_gyorgy_filozofus_europarol_es_a_migracios_krizisrol

Mallowan 2016.10.03. 21:46:35

@Leylandi: Hát én azért gondolom így, mert három diplomával, vezetõ beosztásban szénné robotolom magam, mellette intézem szinte egyedül a gyerekeket, a pénz nagyját sajnos én keresem és nem szeretem ezt a helyzetet egyáltalán, hogy a puha pötsök miatt nekem kell mindig viselni a gatyát!!!!! Ne teljesítsen többet, de hogy senki soha a felére se képes?! Rossz helyen kerestem gondolom.

Mallowan 2016.10.03. 21:51:24

@tnsnames.ora: 1. a kérdés jogos, feltehetöleg erre nem vagyok képes, ami tény, hogy hibás kiindulási pont is lehet. De visszatérek oda, hogy engem az szokott bosszantani, ha valakinek a képessége megvan, de lusta, kényelmes stb. 2.

Mallowan 2016.10.03. 21:52:48

@Leylandi: A pasik tottyadnak körülöttem! Jó a kifejezés.

Mallowan 2016.10.03. 22:01:33

@HoppJúlia: Ugyanezt mondtam én is, mindent ugyanúgy várnak el, mint anno, mikor a férfi feladata volt a család eltartása, kaja, tiszta gatya, gyerekek, de most ugyanez kell, de a nõ keressen min. Annyit v többet emellett. Nem is "kompenzálnak", de nem is tanulnak, törekednek többrre. Csak a töttyedés. Tisztelet a kivételnek, biztos van olyan is sok, csak nem a szûkebb ismeretségi körömben.

HoppJúlia 2016.10.04. 07:50:01

@Mallowan: dettó, szinte teljesen ugyanez a helyzet nálunk, különbség hogy Neked már megvannak a gyermekeid, én még csak most várom az elsőt.
Lehet, h rossz helyen kerestél, de lehet, hogy nem, hiszen a legtöbb férfi el sem tudja fogadni egyáltalán ezt a helyzetet, és bele sem megy. A mifajtánknak egy nagyon, nagyon pici halmazból kell választani...vagy nem választani, hanem egyedül tolni le az életet (mondjuk anyagilag semmiben nem különbözik a két helyzet, ahogy írod semmi törekvés)
Vannak azért egyéb dolgok, amit tesz, csinál, nálunk, amiért még tudok felnézni rá, ezt kell nézni.

Kevesen értik ezt szerintem, én értem. Most is azt nézem, mit kéne még tanulni majd babázás mellett, visszatéréskor nagyobb fizetési potenciálért...neki uezt hiába mondom egyik fülén be,másikon ki.

Jah, és a felsorolásból kihagytad az egyéb házastársi kötelmeket, ugyebár, aminek szintén eleget kell(ene) tenni...! Meg hogy nem szabad nemet mondani... Hát én mondok,sajnos! Ugyanis _tényleg_ hulla fáradt vagyok. Érdekes, amikor nincs a munkahelyi hajtás,stressz csak a házimunka, főzés, ( pl.szabadságon) akkor megy...de érdekes.

S közben látom mekkora központi kérdés a szex a férfiaknak, milyen szinten vannak kiborulva a kevesebb mennyiségtől, felhatalmazást érezve a félrekúrásra, mert ez ugye alapelvárás, totál felidegesítetem magam!
Hát b meg, mert lófaszt nem csinálnak egész nap, azért van ennyi energiájuk. Egész nap lóval szántana, vagy kaszával ártana, mint nem is olyan régen, örülne, ha vizszintesbe kerül!! Pf, Ágh!!

HoppJúlia 2016.10.04. 07:51:43

Kaszával ártana = szántana

HoppJúlia 2016.10.04. 07:52:44

Kaszával aratna! (Bocs, idétlen szövegfelismerő, ezeket a szavakat fel se ismeri)

2016.10.04. 15:37:04

@HoppJúlia:

Válasz csak neked:
www.ferfihang.hu/2016/09/28/a-nok-szerelme/#comment-64284

Egyébként mi a francnak neked gyerek attól a férfitól, akit utálsz? Ja, hogy ő adja a segged alá a megélhetést, mert önállóan életképtelen vagy? Gondolom, miután megszülted, gyorsan el is válsz tőle, hogy aztán vihesd a tartásdíjat, nem? Így jó ez, így kell parazitaként élni másokon. Veregesd majd meg a vállad helyettem is. :)

Nem kéne annyi korrektség, hogy mindezt elmond a férjednek, mielőtt gyereket vállaltok? Ja, nyilván nem! Hogy nézne már ki, hogy ne baszd át a másikat és utána ne rinyálj habzó pofával a szemét férfiakról!? Mennyivel jobban veszi ki magát váláskor, hogy rá kenheted a balhét meg utána is az ő pénzéből élősködsz? Nemde? Jó az úgy, te kis ártatlan bárányka. Utána még te pocskondiázod a férfiakat, miközben annyi őszinteség nem szorult beléd, hogy megmondd neki, mi a bajod. Gratulálok!
:)

2016.10.04. 15:42:36

@Mallowan:
Akkor miért nem válasz el aranyom? :)
Egyáltalán miért mentél hozzá? Annyira gáz, hogy három diplomás vezetőnek írod magad. Úgy kilóg a lóláb a hazudozásoddal, hogy ihaj! Annyira avgy te 3 diplomás vezető beosztású, mint én bányamérnök. :D

Ja, hogy te a 7 hozzászólásos feminista vagy a Gumiszobáról és megint jöttél osztani a nem létező eszedet, hogy többnek mutassátok magatokat a férfiak pocskondiázásában?
Bocs, ez el is kerülte a figyelmemet! :D LOL

De így már érthető a 3 diploma is. Hogyaszongya:
- Gender studies
- Kommunikáció
- Könyvtár
Eltaláltam? :DDD

2016.10.04. 15:44:42

@HoppJúlia:
Ja, HoppJúlia meg a 18 hozzászólásos nicked?! Bocsi, benéztem. Nem tudtam, hogy csak te írogatsz ide férfiszapouló marhaságokat több nicken is, kedves Gumiszobás.
Hagylak is kibontakozni. További jó fröcsögést! :D

/Hogy ne lenne ilyen könnyű kiszúrni benneteket... :) /

2016.10.04. 16:23:48

@zombigyilkos: és akkor arról ugye ne beszéljünk milyen férfi mintát lát egy ilyen családban a felnövő gyerek és utána persze puhapöcsöket nevelnek a gyerekükből az ilyen erős nők.. jajj.. generációkra kiható szar minták.

HoppJúlia 2016.10.04. 17:45:03

@zombigyilkos: Nem utálom a gyerekem apját, hanem szeretem ezért szülök neki és ezért mentem Hozzá és nem máshoz.
Nem olvastad el valószínűleg a többi hozzászólást, amiből kiderül többszörösét keresem az ő keresetének, nem szorulok az anyagi javaira. Itt néhányunk között folyik egy beszélgetés ami arra vette az irányt, hogy van ilyen is.

A férjem még nem volt a férjem amikor mindezt átbeszéltük először, és azóta folyamatosan. Tudod ez ilyen lelki és mentális kapcsolat is, nem csak testi. A jelenség adott, ő is tudja, ennek ellenére mentem hozzá. De előtte még ráírattam a házam negyedét, csak úgy, mint gesztus, és jelezvén, h ebből nem lesz probléma (ti. házasság előtti vagyon, külön vagyon! ha válunk, megszívom.)
Amikor viszont az ember gyermeket vár, akkor újraformálódnak a gondolatai, fontossá válik a létbiztonság, de mivel nekem kell szülnöm, szoptatnom és gyermeket nevelnem, nem fogom tudni abban az időben ellátni családfenntartói szerepemet, erről van most szó, semmi többről.
Le fog zuhanni az életszínvonalunk, és feléljük a tartalékainkat (igen,az én keresetemből keletkezett), ezt előre tudjuk. Nem az adott helyzet, keresetkülönbség a probléma, hanem hogy nincs törekvés a feljebb lépésre.

Mindez úgy jön a mamahotelhez, hogy általában a mamahotelesekben sincs törekvés az anyagi előrelépésre, és látszólag sokszor sajnos még a párválasztásra sem.

A szex meg sehogy nem jön ide, azt csak egy hozzászólásra reagáltam, mint az elváráslista kötelező eleme és a gond nem ez, hanem hogy a hiánya feljogosít egyeseket mindenre.. Egyelőre meggyőződésem, hogy az uram nem lép félre (elvakult vagyok), annak ellenére sem hogy sajnos és tényleg sajnálom bármily hihetetlen, időnként nemet kell mondanom. Sok férfi feleannyit sem tesz a közösért, mint az én férjem, és mégis félremegy, sajnos ezt viszont látom saját szememmel a környezetemben.
Szeretik a férjek azt hangoztatni, hogy számukra bezzeg _csak_ a kaja és a szex, de ez nem igaz.
Tiszta ruha is kell, a helyén készen, meg a gyerekkel se neki kelljen már bajlódnia, és egyébként a háztartás egyéb apró cseprő ügyeivel is legyenek már békén hagyva (mint h mi fogy el éppen, mire való a domestos, hol kell bediktálni a villanyórát, mikor kapja a kutya köv. oltást és sorolhatnám) amivel egyébként nem lenne gond, csak esetenként az asszonynak még a családot is el kell tartani, nem nyolcórában, és így már sok.

Ha ide süllyednénk, egyértelműen elválnék, ennek egyelőre a közelében sem tartunk.
Vállalom a véleményem mindenkor mindenki előtt.

Fogalmam sincs miről hadoválsz az accountommal kapcsolatban, nincsenek alteregoim. Korábban nem kommenteztem, mert nem volt rá időm, most viszont sokat kell feküdnöm (az orvos a munkától is eltiltott, mi viszont nem engedjük ezt meg magunknak, úgyhogy így csak munka után), de azt hiszem inkább rápörgök valami építőre, mert ezeknek az (azt hittem) eszmecseréknek az ég világon semmi értelme nincsen, leesik lassan.
Belenéztem pár topicba, de hogy ne személyeskedés, sértegetés és hőbörgés legyen benne, olyat még nem találtam. Pedig a koncepció jó lenne szerintem, na mindegy.

Na megyek összeragasztom a linzerkarikákat, úgy csinálok mintha hagyományos, rendes asszony lennék :D

csakférfi 2016.10.04. 17:52:36

@HoppJúlia:
Amikor a feleségemet feleségül vettem gondolkodás nélkül kifizettem a milliós tartozásait.
:)
Értem és tudom miről beszélsz,írsz.
Üde színfolt vagy a kommentelők között!
:) :)

Mallowan 2016.10.04. 20:14:19

Igen, ilyen nők nem léteznek... :) szomorú, hogy ez nem elképzelhető. Mérnöki, szakmérnöki, logisztikusi és sales, angol felső, német közép, munka vegyipari multi. Más fórumon még soha életemben nem írtam, ide regisztráltam először, mert érdekelt a téma, FB-n sem szoktam véleményt alkotni. De szerintem ez is lesz az utolsó a sok konstruktív hozzászólót olvasgatva. Könyvtárba csak járok, feminista végképp nem vagyok, a kommunikáció az szerintem töltelék szak.

Mallowan 2016.10.04. 20:17:38

@HoppJúlia: Veled beszélgetnék szívesen máshol is.
A mamahoteltől a hozzászólásaim máshová vezettek, a tieidek is, de a gyökere ugyazaz. Nálam a mamahotel fogalom és a véleményem nem vonatkozik arra, aki szeretetből, pénzhiány miatt stb. lakik a szüleivel, hanem csak arra aki lusta tohonya.

Sadist 2016.10.04. 20:19:22

@Mallowan: Emancipáció, cukorfalat! Ha olyan baromi jól keresel és olyan ambíciózus vagy, akkor miért nem vállalod a felelősséget is a családfenntartó szerepében?

Persze értem én, kell a jó fizu, meg a karrier, de csak azért, hogy megkövetelhesd a férfitől is ugyanezt, elvégre te nem akarod hordani a nadrágot.

Mallowan 2016.10.04. 20:21:02

@zombigyilkos: ha már mindkettőnknek írtad, a Gumiszoba valami blog vagy mi a csuda, vagy csak dilisek vagyunk én és HoppJúlia szerinted? :)

Mallowan 2016.10.04. 20:26:09

@Sadist: Na ez az utolsó marhaság, amire válaszolok. 1. nem vagyok karrierista, kell a pénz. 2. vállalom, és csinálom, de sok az összes hagyományos női szerep ellátása mellett. Azért nem követelem, hanem örülnék neki, hogy megoszthassam valakivel. 3. hordom a "nadrágot", pedig kényelmetlen, sajna a férfiak nem akarják hordani manapság, ezért lesz sok nő velem egyetemben kényszerkarrierista - kanyarodhatunk vissza a mamahotel témához.
Ezek a kérdések szándékosan ennyire provokatívak, vagy tényleg ilyen egysíkúan látod a világot???

Mallowan 2016.10.04. 20:27:14

@Sadist: Továbbá cukorfalat az öregapád.

Sadist 2016.10.04. 20:40:21

@HoppJúlia: "Lehet, h rossz helyen kerestél, de lehet, hogy nem, hiszen a legtöbb férfi el sem tudja fogadni egyáltalán ezt a helyzetet, és bele sem megy."

Vedd észre, hogy ti nők nem mentek bele ilyen helyzetekbe. Egy férfinek nem okoz lelki törést, ha a nője többet keres és emellett vállalja is a felelősséget. Értsd zokszó nélkül rak bele anyagilag többet a közösbe és nem csinál mártírt magából. Ez volna ugyanis a normális.

"A mifajtánknak egy nagyon, nagyon pici halmazból kell választani...vagy nem választani, hanem egyedül tolni le az életet"

Azt a halmazt ti szűkítitek le saját magatoknak. Ugye nem várod, hogy ezért sajnáljunk titeket?

"Most is azt nézem, mit kéne még tanulni majd babázás mellett, visszatéréskor nagyobb fizetési potenciálért...neki uezt hiába mondom egyik fülén be,másikon ki."

Van, akinek nem minden a pénz és a karrier. Miért akarod a saját preferenciáidat ráerőltetni?

"Jah, és a felsorolásból kihagytad az egyéb házastársi kötelmeket, ugyebár, aminek szintén eleget kell(ene) tenni...! Meg hogy nem szabad nemet mondani... Hát én mondok,sajnos! Ugyanis _tényleg_ hulla fáradt vagyok. Érdekes, amikor nincs a munkahelyi hajtás,stressz csak a házimunka, főzés, ( pl.szabadságon) akkor megy...de érdekes."

Valamelyik másik blogon volt egy vagy több vérfeminista, akiknek hétszámjegyű fizetésük volt, de inkább a pasijuktól követelték meg a házimunkát ahelyett, hogy pici pénzért fizettek volna egy bejárónőt.
Nálad is kb. ugyanezt érzem. Mi értelme van gürcölni és talicskaszámra tolni haza a pénzt?

"S közben látom mekkora központi kérdés a szex a férfiaknak, milyen szinten vannak kiborulva a kevesebb mennyiségtől, felhatalmazást érezve a félrekúrásra, mert ez ugye alapelvárás, totál felidegesítetem magam!"

Igen, egy férfi-nő kapcsolatnak az alapja a szex, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Neked mi a fontosabb? +8 óra munka, hogy keressél még x rongyot, vagy 8 óra fergeteges kúrás a pasiddal? Költői kérdés, nem kell rá válaszolnod.

"Hát b meg, mert lófaszt nem csinálnak egész nap, azért van ennyi energiájuk. Egész nap lóval szántana, vagy kaszával ártana, mint nem is olyan régen, örülne, ha vizszintesbe kerül!! Pf, Ágh!!"

Mert te mit csinálsz, cuncimókus? Egész nap a szénbányában gürizel? A nők 99%-a egy 20 literes vizes ballont nem tud megemelni, hogy belerakja a vízautomatába.
Egyszer majd azért nézz szét magad körül, hogy mi mindent köszönhetsz "az egész nap lófaszt nem csináló férfiaknak".

Sadist 2016.10.04. 20:47:04

@Mallowan: "3. hordom a "nadrágot", pedig kényelmetlen, sajna a férfiak nem akarják hordani manapság, ezért lesz sok nő velem egyetemben kényszerkarrierista"

AHAHAHAHAHAHA :D Kényszerkarrierista, ez jó. Feldobtad a napomat :D

Mi a baj azzal, hogy nem akarják a férfiak hordani a nadrágot? Nem ezt akartátok? Munkát vállalni, pénzt keresni, a magatok ura lenni?
Az emancipáció kétélű fegyver, nem csak jogokkal, hanem felelősséggel és kötelességgel is jár, de úgy látom te is olyan vagy, mint a feministák. A jogok kellenek, de ha a felelősségről van szó, akkor hirtelen visszavedlesz gyenge nővé, akinek szüksége van egy férfire, akivel megoszthatja a terheit.

Mallowan 2016.10.04. 20:56:43

@Sadist: Hát te beteg vagy. ÉN nem akartam, sőt, szerintem a hagyományos modell a normális, de a mai társadalmi rendszerben ez nem opció. Mi ez a magatok ura lenni?! Általánosítás. Nem vedlek vissza gyenge nővé, de ki az aki az összes terhet akarja? Mutass már egy olyan férfit vagy nőt, aki örömmel dolgozik, tartja el a családot, végez minden házimunkát és gyereknevelést egyedül önként. Nem a megoldandó élethelyzetekről beszélek időszakonként.
És aki meg akarja osztani a terheit az miért gyenge? Nem ez lenne a normális? Az a gyenge, aki átruházza a terheit a másikra.
Nem is értem az okfejtésedet.

Sadist 2016.10.04. 21:13:27

@Mallowan: "ÉN nem akartam, sőt, szerintem a hagyományos modell a normális, de a mai társadalmi rendszerben ez nem opció."

A nővérkéidnél tessék raklamálni :) Nem a férfiak harcolták ki ezt a társadalmi berendezkedést.

"Nem vedlek vissza gyenge nővé, de ki az aki az összes terhet akarja? Mutass már egy olyan férfit vagy nőt, aki örömmel dolgozik, tartja el a családot, végez minden házimunkát és gyereknevelést egyedül önként. Nem a megoldandó élethelyzetekről beszélek időszakonként."

Bizony van ilyen, igaz, hogy többségében férfiak, mert ők nem riadnak meg a kihívásoktól. Apukákat nem látsz rimánkodni, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekkel, a házimunkával és a munkájukkal, a férfiaknak nem opció bedobni a törölközőt azzal a felkiáltással, hogy mentse meg őket egy nő vagy legalább a terhük egy részét vegye át.

"És aki meg akarja osztani a terheit az miért gyenge?"

Mert egyedül nem tud megbirkózni a feladattal. Aki valóban erős, az nem riad meg a kihívásoktól, hanem inkább lehetőségként tekint rá.

Mallowan 2016.10.04. 21:16:50

@Sadist: További kérdés, hogy aki nőként normálisan /jól keres, az miért karrierista? És akinek karrierje van (külső szemlélő szerint vagy épp objektíve) az miért lenne feltétlen karrierista is egyúttal a szó pejoratív értelmében, tényleges jelentése szerint: "Törtető; személyes érvényesülése érdekében tisztességtelen eszközök felhasználásától sem visszariadó személy."
Fogalomzavar.

Mallowan 2016.10.04. 21:25:14

@Sadist: Neked mindegy mit ír az ember, azt olvasod, amit szeretnél. Én meg tudok birkózni a feladattal egyedül, csak jobb lenne megosztani, nincs problémám. Aki egyedül meg tud valamit csinálni, de szívesebben osztaná meg valakivel az már gyenge?
"Bizony van ilyen, igaz, hogy többségében férfiak, mert ők nem riadnak meg a kihívásoktól. Apukákat nem látsz rimánkodni, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekkel, a házimunkával és a munkájukkal, a férfiaknak nem opció bedobni a törölközőt azzal a felkiáltással, hogy mentse meg őket egy nő vagy legalább a terhük egy részét vegye át."
Ilyen férfit még nem láttam, sajnos. Biztos van, nem kétlem. De többségében... vicces vagy :)))) Nem véletlen indult a topic a mamahotelben lakó férfiakkal...

Reklamálni elhalt feministáknál pedig tényleg nem tudok. Ebben igazad van.
Viszont ilyen parttalan beszélgetésre viszont biztos, hogy nem érdemes több időt szánnom, további jó eszmecserét.

Sadist 2016.10.04. 21:28:00

@Mallowan: "Aki egyedül meg tud valamit csinálni, de szívesebben osztaná meg valakivel az már gyenge?"

Ha emiatt panaszkodik, akkor hívhatjuk rinyáló puncinak is.

Mallowan 2016.10.04. 21:42:11

@Sadist: +1 válasz: Nem tudom mit iszol, de árt neked, a szövegértelmezési képességeidet mindenképpen rontja. Ki panaszkodott? Szerintem a cikk pont ilyen szerencsétlen figurákról szól, mint amilyennek te látszol a hozzászólásaid alapján. Alaposan frusztrált lehetsz, te szegény... sajnállak.

2016.10.04. 21:58:43

@Mallowan:
Annyira szánalmas, ahogy próbálod itt mosdatni a szerecsent, két nicken is a kitalált történetekkel, hogy már szinte aranyos. :)

Külön tetszik, hogy azonos szófordulatokat és írási megoldásokat használsz mindkét nicken. Legalább arra odafigyelhetnél, hogy kissé máshogy írj, mert így gyorsan lebuksz. No de sebaj, majd a következő nickeden máshogy csinálod, ugye? :)

Az sem rossz, ahogy a kitalált történeteket meg a tipikus feminista kliséket nyomod a férjét eltartó nőről, aki még a házimunkát is elvégzi. :D Pláne nagyot nevettem a "Sok férfi feleannyit sem tesz a közösért, mint az én férjem" dumánál. Mintha annyi férfit ismernél... :D

Legjobban meg az tetszett, mikor egyből tudtad, hogy a Gumiszoba egy blog. Szép beégés volt egy olyanról, aki 'tök véletlenül' idetévedt és valami 'különös véletlen folytán' éppen ide írt. Régen nevettem már olyan jót, mint most a meséden. :D.

Erőlködj még, légyszi! Utána ha már szerinted is szénné égetted magad, gyere majd egy újabb nick-csapattal! Ahogy azt már megszoktuk tőled... :)

Mallowan 2016.10.04. 22:08:58

@zombigyilkos: Gondoltam mivel ez egy blog, ahol ti képben vagytok az is az lehet. Milyen másik néven? A szófordulataim az enyémek, itt és nem máshol. Miért kéne más néven írni valakinek itt meg ott, nem is értem ezt. Ki csinál ilyet? Az indexre tették ki ezt az témát, onnan keveredtem ide, de minek?
Hihetetlen, soha nem írtam még sehová, de ez volt az első és az utolsó. Ki is lépek erről a szarról, azt hittem lehet értelmesen beszélgetni és erre tele van elmebetegekkel. Sziasztok, folytassátok magatokban. Ez borzasztó. Mi a frászt kell valakinek tenni, hogy ne azt feltételezzétek, hogy amit ír azt kitalálta? Megadni a nevét, címét, mhelye nevét vagy mi? Ki a fene feminista? Azért mert vki dolgozik és még házimunkát is végez az mese? Ti mind bolondok vagytok az biztos, jó éjt.

2016.10.04. 22:19:42

A cikknél az okoknál kimaradt pár dolog:

.

1. A FIATALOKAT NŐK NEVELIK

Otthon is anyu nevel, és az óvodában, iskolában is nők nevelnek. Holott tudjuk, hogy a nők döntő része nem tud gyereket nevelni, nem tudja átadni a világgal való szembenézés képességét. A nő óvni tud, nem pedig felkészíteni a világgal szembenézésre.

Már egy lánygyerekre nézve is káros, ha szinte csak nő mintákat lát (látjuk a mai elribancosodott fiatal lánygeneráción), hát még egy fiúra. Anyuci meg tanárnéni által nevelt, elkorcsosított fiúk nehezen lesznek férfiak. Pláne egy olyan társadalomban, amelyik ilyen szinten át van itatva feminizmussal, férfigyűlölettel.

.

2. AZ OKTATÁSI RENDSZER A LÁNYOKNAK KEDVEZ

A fenti pontnál látjuk, hogy nők nevelik a jövő generációját. Azok pedig nőiesen próbálkoznak, holott pl. egy fiúnak a padban ülő, seggelő megoldás nem hogy nem jó, hanem kifejezetten még káros is. A fiúk nem jókislányok, akik a tanító néni kedvencei lesznek és okosan magolnak. Ők alkotni, tenni akarnak, nem pedig pofázni a bemagolandó dolgokról. Ergo nyilván nagyobb eséllyel lesznek rosszabb tanulók.

Erre jön rá, amit több országban is felmértek már (Német Oktatási Minisztérium; Északír Oktatási Körzet, stb.), hogy a fiúk jellemzően rosszabb osztályzatot kapnak ugyanarra a tudásra, a lányok meg jobbat (mint amit megérdemelnének). Ez a diszkrimináció főként a női tanárok tanítása során igaz (akik ugye a tanárok döntő részét teszik ki), de férfi tanárok is kivételeznek a lányokkal. Úgy meg ugye könnyű jobb pontszámot szerezni a felvételihez, hogy eleve fél-egy jeggyel jobb valakinek az átlaga csak azért, mert körülnőtte a punciját.

Utána meg ott van még az, hogy a vegyes osztályokkal szemben a külön fiú- és lányiskolák hatékonyabbak (nem csak a fiúknak, bár nekik jobban) - márpedig a legtöbb országban sajnos a fiúk és a lányok együtt tanulnak. Ami óhatatlanul a lányokkal való kivételezésben (és a fiúk lehúzásában) nyilvánul meg. (Gondoljunk csak arra, hogy egy fiúnak 3-4X annyi esélye van, hogy 1-est kapjon egy el nem készített házi feladatra, mint egy lánynak.)

Ki ne hagyjam azt, hogy a felsőoktatás alapvetően női szakokat részesíti előnyben. Az olyan szakokat, amire egyébként semmi szüksége nincs az országnak, de azért csak tolják, mert az egyetemista picsa majd az itt szerzett könyvtár/kommunikáció/stb. szakos papírjával lesz jogosult az eltartásra (látszatmunkára). hiszen ha van 'diplomája', akkor úgyis bekerül majd valami körömreszelő munkára, még ha egyébként segghülye is. ... Közben meg gépész- és villamosmérnökökből Európa-szerte óriási hiányok vannak. Na ja, hiszen gender studies szakon, meg politológián és germanisztikán kell ám képezni az embereket...

Namármost egy olyan rendszer, ami eleve nem kedvez a fiúnak (magoltató, padban ülő oktatás-módszertani megoldás, értelmetlen oktatási anyag, idióta tanárok akik alkalmatlanok példaképnek, stb.) meg ami negatívan le is húzza őket, plusz eleve nem kínál olyan képzést számukra, mint a lányoknak, az nyilván nem segíti elő a tovább tanulásukat, ergo a boldogulásukat sem.

.

És (a cikket a fentiekkel kiegészítve) máris látjuk, miért van annyi mamahoteles srác. Nekik nem jár büfészakos diplomával puncivakaró meló a könyvtárban meg a hivatalban, és nem is lesz nő, aki majd eltartja őt (ellentétben a csajszikámmal, aki ha segghülye, akkor is szerez majd egy balekot, aki majd dolgozik rá).
Ennyi. :)

csentecsa 2016.10.04. 22:24:08

@Mallowan: Sajnos én azt látom a környezetemben jelenleg, hogy azok a nők vállalnak gyereket, akiknek nem számít a karrier, míg a jó pozícióban , jól kereső nők még csak nem is gondolkodnak rajta. És tényleg, ha belegondolsz, keményen gályázott egy poziért életszínvonalért, most pedig jó pár évre hagyja ott az egészet? "Hát egy frászt.." Majd talán egyet úgy 40 felé , de az se biztos. A gond ezzel az, hogy a női emancipáció miatt a modern, nyugatos berendezkedésű társadalmak e fognak jutni oda, hogy gyakorlatilag generációnként megfeleződnek. Így ha nem változik valami drasztikusan, pár száz év és már csak egy érdekes történet leszünk a harmadik világ egyre szaporodó lakóinak mondáiban: "a hófehér bőrű emberek, akik nagy jó dolgukban arra az ostobaságra jutottak, hogy nem szaporodnak. Mindenük meg volt, de mára csak mutatóban van előlük egy-egy, mert kapzsik voltak, rátartiak, és önzők.." Szép jövő..

2016.10.04. 22:30:03

@csentecsa:
"pár száz év és már csak egy érdekes történet leszünk"

Okos gondolat, valóban így van.

Annyi csak az eltérés, hogy nem kell 100 év sem ehhez.
Magyarország magyar lakossága évente mintegy 100ezer fővel csökken. 10 év alatt több, mint 1millióval lettünk kevesebben. Németország német lakossága évente mintegy 1%-al csökken (ez kb. 7-800ezer fő évente). Spanyolországban a 90-es évek legvégén 3%-nyi nem spanyol volt. Most ez 20% körül van (nem számolva a legutóbbi bevándorlási hullámot). Évente 1%-al változik az arányuk.
És más európai országban sem jobb a helyzet, legyen szó az angolokról, franciákról, svédekről, norvégokról, stb.

2050 környékén a bevándorlók száma a legtöbb európai országban több lesz, mint a befogadóké. A gyerekek esetében már 2035-2040-re fordul a kocka. Nem kell ide több száz év, és kipusztulunk.
Köszönjük feminizmus! :)

Mallowan 2016.10.04. 22:33:28

@csentecsa: Végre valaki értelmesen ír. Teljesen igazad van, egyetértek azzal amit leírtál, hasonlóképpen látom a környezetemben is. De ez szomorú. És inkább a karrieristákra vonatkozik, akiknek a munka és a pénz fontosabb és nem a megélhetés miatt kell tanulás és meló, no meg hogy ne haljanak el a tv előtt otthon az agysejtjei. Egy pozíció mi? Illúzió. Azért nem vállal valaki gyereket?! Én az első gyerek után 2 évet voltam otthon, utána viszonylag könnyen kaptam újra munkát, a második után nehezen sikerült hasonló állást találni mint korábban és ellátni is nehezebb egyszerre mindent. Ez tény. De nem volt kérdés.

Sadist 2016.10.04. 22:49:47

@Mallowan: "Ki panaszkodott? Szerintem a cikk pont ilyen szerencsétlen figurákról szól, mint amilyennek te látszol a hozzászólásaid alapján. Alaposan frusztrált lehetsz, te szegény... sajnállak."

Nézd, cicuka, idézet tőled:
"Hát én azért gondolom így, mert három diplomával, vezetõ beosztásban szénné robotolom magam, mellette intézem szinte egyedül a gyerekeket, a pénz nagyját sajnos én keresem és nem szeretem ezt a helyzetet egyáltalán, hogy a puha pötsök miatt nekem kell mindig viselni a gatyát!!!!!"

Mi ez, ha nem frusztrált rinyálás? :)
Sajnálnod meg nem kell, nagyon jól megélek az egyetlen, de annál piacképesebb diplomámmal, nem kell robotolnom és vígan elvagyok a családi háztól távol saját háztartásban.

Mallowan 2016.10.05. 08:01:57

@Sadist: 1. Idegen embereket lecicukázni nem illik.
2. Nem szántam panaszkodásnak, csak ténymegállapításnak, ha annak hangzott, legyen, nem változtat azon, amit gondolok, hogy neked mi jött le. Rinyálni biztos a te családodban szoktak, ha nem találsz kulturáltabb kifejezéseket a szótáradban.
3. Örülök, ha jól megélsz. Vajon én miért nem feltételezem, hogy kitaláltad, meg ilyesmi? Szuper.
Viszont korlátolt szemléletre vall, hogy több diploma nem lehet egy adott, szintén piacképes szakmához tartozó több képzés, ami egy bizonyos szakterületen mélyíti el a tudást. Aki több iskolát végzett, nem feltétlen diplomahalmozó sok büfészakkal.
De itt jutunk vissza ahhoz a hozzászólásoddal, hogy valaki beéri azzal amit egyszer kiizzadt magából, van egy diplomám és ez már elég is, hogy ellegyek kevés munkával. Ha ez elég, akkor neked már kész az életed... Örülj neki.

inkvisitor 2016.10.05. 09:03:02

@Leylandi: Csak ott van olyan, hogy nagyszülő a közelben, akire lehet bízni a gyereket.

KalmanBlog 2016.10.05. 10:29:30

Elköltözni fasszág. Ha elég nagy a mamahotel, akkor oda kell vinni az asszonyt is. Ez a szétköltözésesdi értelmetlen pénzszórás, egyedül a háttérhatalomnak jó.

Sadist 2016.10.05. 17:43:47

@Mallowan: "1. Idegen embereket lecicukázni nem illik."

Puhapöcsözni viszont illik? Érdekes mércéd van.

"2. Nem szántam panaszkodásnak, csak ténymegállapításnak, ha annak hangzott, legyen, nem változtat azon, amit gondolok, hogy neked mi jött le."

A ténymegállapítást nem öt felkiáltó jellel és láthatóan frusztrált állapotban szokták írni. A rinyálást onnan lehet felismerni, hogy érzelmi alapú (esetedben ez pipa) és nem a megoldás keresése a cél, hanem csak az, hogy a világba kiabáld a frusztráltságodat (szintén pipa).

"Rinyálni biztos a te családodban szoktak, ha nem találsz kulturáltabb kifejezéseket a szótáradban."

Nope, én kaptam rendes nevelést a szüleimtől és a hisztit csírájában elfojtották, egyébként nagyon helyesen.
Lehet, hogy nálad nem rinyálásnak hívták, de attól még a hozzászólásod az, mit szépítsünk rajta?

"3. Örülök, ha jól megélsz. Vajon én miért nem feltételezem, hogy kitaláltad, meg ilyesmi?"

Összekeversz valakivel, nem írtam sehol, hogy a diplomáid kitaláltak.

"Viszont korlátolt szemléletre vall, hogy több diploma nem lehet egy adott, szintén piacképes szakmához tartozó több képzés, ami egy bizonyos szakterületen mélyíti el a tudást. Aki több iskolát végzett, nem feltétlen diplomahalmozó sok büfészakkal."

Az vall igazán korlátolt szemléletre, hogy azt gondolod, a diplomám megszerzése óta nem is tanultam semmi újat, nem vettem részt semmilyen szakirányos képzésen vagy tettem vizsgákat, amik a szakterületemhez kapcsolódnak.

"De itt jutunk vissza ahhoz a hozzászólásoddal, hogy valaki beéri azzal amit egyszer kiizzadt magából, van egy diplomám és ez már elég is, hogy ellegyek kevés munkával. Ha ez elég, akkor neked már kész az életed... Örülj neki."

Na, ebből a kommentedből látszik, hogy miért is vagy karrierista. Számodra csak a munka létezik, abban akarsz minél inkább előrejutni és mástól is azt várod, aki pedig nem felel meg a mércédnek, azt lenézed.
Számomra a munka csak egy terület, amiben már elértem egy elég jó szintre, de még ott is folyamatosan fejlődök. Viszont van még ezernyi más dolog az életben, amiben az ember mehet mindig előrébb. Nálad ez láthatóan nincs meg, te csak egy dologra, a munkára tudsz koncentrálni.

bron32 2016.10.15. 12:29:44

@HoppJúlia:

"nőként, ennek csak annyiban van jelentősége, hogy kimutatott: ugyanabban a munkakörben ~20%-kal kevesebbet keresünk"

Ezt úgy érted, hogy ha felvesznek 5 nőt és 5 férfit ugyanakkor, ugyanoda, a nőknek 20%-kal kevesebb kezdő fizetést adnak?

2016.10.15. 17:11:56

@bron32:
Ne foglalkozz vele, csak hazudik. Feminista.
Bizonyított már egy jó ideje, hogy azonos munkakörben nemigen van olyan, hogy többet keres a férfi. Elég ritkaság, és ráadásul néha a fordítottja is előfordul.
Pl. ott vannak a katonák, ahol a nőknek plusz juttatás jár csak azért, mert nők. Vagy az a jelenség, mikor a rendőröknél, katonáknál azonos fizetésért a nőnek kisebb követelményei vannak, mint a férfinak.

Szóval feminista, avagy feminista agymosott véleményére ne adj. Olvasd el inkább ezt. A TÁRKI, az Egyenlő Bánásmód Hatóság által végzett kutatás eredménye:
www.ferfihang.hu/2013/12/21/berkulonbseg-a-kiirthatatlan-feminista-hazugsag/

Bicepsz Elek77 2016.10.27. 11:23:52

Szerintem kimaradt a katonaskodas. Mar vagy 200 eve kotelezo volt, altalaban 2+ evre. Egyreszt kiszakitotta a szülőktől az embereket, masreszt fegyelmet es fizikai edzettseget adott, harmadrészt uj világokat stb. ismerhettek mega saját addigi lakhelyukon kívül Sokan akkor házasodtak meg. Szoval jo dolog is volt igensoj szempontbol(az USA ban csak 1941-1975(?)között volt, Európában joval tovabb) . Mellesleg férfiakat is tartott tavol a"piactol".
A Mama hotel elkerülhetetlen a mai tarsadalmakban. A hosszú beke 1945 ota de foleg 1990 ota elnoiesitette a nyugati társadalmakat.

Reactor 2018.07.06. 02:25:26

Nevetséges műbalhé ez a "mamahotel" körül. Ez is csak egy ürügy arra, hogy az adott lány miért nem jön össze az adott pasival - se több, se kevesebb.
A "mamahotelezők" döntő többsége nem azért dekkol a szülői házban, mert az neki olyan nagyonnagyon jó, hanem mert erre futja, pláne a népesebb családoknál, ahol az örökségéből is maximum használt ezeröcsi Ladára futná, lakásra nem. Manapság baromira elszálltak az ingatlanárak, rengeteg a csaló ingatlanos és lakásmaffiózó, önálló kecót szerezni a magyar fizetések mellett "misön impászibül", és itt most abszolút nem a fővárosi lakásokra kell gondolni, vidéken se jobb a helyzet. Múltszázadi vályog parasztház, amiben klotyó sincs, minimum 5 millió, de ha nagyobb a kereslet a lakáspiacon, a tulaj még feljebb srófolja az árat. Egy alacsonyszintű városi lakás, mondjuk egy panel cirka 10 misibe fáj. Családi házat pedig örülhetsz, ha 15 millióért kapsz (kétszobásat). Hiába akarna elköltözni a "mamahoteles", ha nincs miből. Még akkor is 3-4 évig kéne spórolnia, ha mittomén, senior szoftverfejlesztőként havi félmillát visz haza tisztán. Az építkezés pedig még ennél is drágább.
Persze, lehet albérletbe is menni, a gond csak annyi, hogy egy szög nincs a falban, ami az övé lenne, plusz ha valaki ráígér az illetőre, a főbérlő úgy kivágja mint a közmondásos négylábú állatot szarni, mert neki a bevétel a lényeg. Azonkívül, ha valami elromlik az albérletben, a tulajnak nem lesz sürgős megcsináltatni, az albérlő meg miért csináltatná meg a másét?
SZVSZ aki nem tudja zsebbű' kicsengetni egy lakás árát, az ne "mamahotelezzen" másokat, mert még a végén segg lészen a szájából.
A "Pán Péter" egy másik röhejes műbalhé, ennek igazából nincs köze a lakásproblémához, ezzel a címkével azokat fikkantják, akik próbálnak megőrizni valamit a gyermekkorából, ami fényévekkel jobb a felnőttéletnél? Vagy lemaradtam valamiről, és 30 felett kötelező besavanyodott karótnyelt lárvaarcú mizantróp búskomor szerencsétlenséggé válni, csak mert az a "felnőttes" és "érett" viselkedés? MegaLOL :DDDDDDDDDDDDDDDDDD Tényleg baromi bizalomgerjesztő, mikor egy 40 éves úgy viselkedik, mintha 80 lenne :DDD
Persze nekem mindegy, lehet pánpéterezni, én meg savanyúuborkázok akkor, kettőn áll a vásár.

@a nemzet fogatlan provokátora: Puncs.hu. 'Nuff said.

@midnight coder: Amíg egy határral odébb a mekis burgerforgató annyit visz haza, mint idehaza egy senior programátor, addig nem kéne a tudás létét/nemlétét firtatni.

@Fenek Elek: Hogy ne az övéké fogyjon! A gazdag emberek jellemzően sokkal kapzsibbak, mint a szegények, azt a 2 fillért is jól meg kell bszni röptében...

@Mallowan: A nagy áldozathibáztatás közben azért utánanéztél, mennyivel is élünk rosszabbul a gengszterváltás óta? 4,6 millió nincstelenünk van, a Matolcsidióta meg nagy pofával kijelentette, hogy 47 ezerből meg lehet élni. Egyikről sem az átlagférfi tehet, te mégis őket okolod ezek miatt.

2018.09.19. 14:19:12

@KUNTYI: milyen kéglit vettél te 7 és félből 2016-ban? :D békés megyében egy félkomfortos 1,5 szobás vályogházat? :D
mert élhető helyen te nem kapsz garzont 12 alatt az kurva élet. és akkor még mellé tarts meg egy jobb melót 8 évig folyamatosban mire össze kuporgatsz te egy garzonra, elmesélem mire össze jön a lóvé rá addigra pár millióval vastagabb lesz az ára mint mikor elkezdted, itthon te ennyiből nem költözöl normális helyre, ezzel etesd az öreganyád a tolószékben.

2018.09.19. 17:01:35

@tnsnames.ora: az mindenki magánügye és maszek nyomora ha phD-t tesz azért hogy a szaros guglinak dolgozhasson a többi droid közt, semmi nem kényszer, követelni meg gondolkodni lehet mindenféle baromságban az más kérdés ki fogja megütni ezt a mércét a jelentkezők közül.

@Mallowan: mondjuk esetleg család alapítás előtt közösen össze kaparják ketten az egzisztenciát? ilyen egyszerű logikus dologra nehéz eljutni egy pinával a lábad közt, pedig magadat olyan kurva sokra tartod, de azt képtelen vagy össze rakni fejben hogy egy mai magyar fizetésből te nem fogsz eltartani egy családot magadon kívül. ennyi.
ja persze tegye bele a sok kis lotyó a seggét a készbe amit 10 év alatt kapart valaki össze mert nekik a komplettre tálalt asztal kell a végén csak mert úgy képzelik hogy az nekik jár, azt meg a nagy lófaszt mama!

@jotekony koc: még jó hogy nem szóltak rá semmit, elvégre a nők ugyanezt csinálják vissza felé, nehogy már ne legyen valakinek szerencséje egyszer pasi létére!

Reactor 2020.01.19. 02:32:34

@Valakiateleprol: A megoldás alapból az volna, hogy bérúniót, vagy nyugati szintű fizetéseket adni az átlagembernek. Hegyeshalmon túl ez már a gengszterváltás óta nem téma; ezzel szemben idehaza minden csak romlott az elmúlt 30 évben: egyre csak fogy a nemzeti vagyon, a forint folyamatosan romlik, zsinórban szűnnek meg a munkahelyek, a megmaradtaknál pedig a főnökök mind dilettáns rabszolgahajcsárok, akik normális fizetés gyanánt odavágnak az alkalmazottnak egy marék gombot.
Nem véletlen, hogy aki teheti, menekül Orbánisztánból, mint a patkányok a süllyedő hajóról. Ez a hely egyszerűen élhetetlenné válik. 2012-höz képest 8 helyet estünk vissza a GDP-listán. Anno Banglades és Pakisztán jócskán lemaradva kullogtak mögöttünk, mára mindketten megelőztek.

Mallowan-on pedig ne nagyon húzd fel magad. Az ő ideális világképe az, hogy PÁRkapcsolat címén minden a pasin múlik, mindenért a pasi felel, ő pedig nagy kegyesen a lábaközével fizet. Ő nem "mamahotelezik", inkább "pasihotelezik". Az sokkal jobb, ugye. Valahol a laposférgek és a levéltetvek szintje között van félúton ezt a stikkes nyomoronc.
süti beállítások módosítása