Házasság-piac, randi-piac, szex-piac. Kifejezések, melyek mára a közbeszéd részei lettek, és amik jelzik, hogy az emberi kapcsolatok is az üzleti, piaci viszonyok szintjére süllyedtek le. Persze lehet mondani, hogy ez régen se volt másképpen, hiszen akkor a családfő döntötte el, illetve hagyta jóvá a fiatalok párválasztását, amit a megfelelő vagyoni helyzet befolyásolt. Ne felejtsük azonban el, hogy régen, főleg a férfiak irányában a házasság nem jelentette egyben a monogámiát is, mert a férfiaknak elnézték, ha néha tilosban járnak, amennyiben teljesítik háztartási kötelezettségeiket és eltartják a családjukat. Így tehát a szerelemi élet és a házasság nem mindig esett egybe.
A mai világban, azonban amikor fennen hirdetjük az egyén szabad választási jogának szentségét és elsődlegesnek gondoljuk az érzelmeken alapuló párkapcsolatok kialakítását, a pusztán érdekek által vezéreltekkel szemben, mégis mintha saját farkába harapna a kígyó. Talán sosem volt ennyi hideg számításon, racionális életstratégián és pusztán anyagi haszonszerzés céljából kialakított kapcsolat. A fogyasztói gondolkodásmód betette a lábát a hálószobákba. Az egyén (férfi és nő egyaránt) már úgy viszonyul a párkereséshez, mint amikor a csöpögő csaphoz keres megfelelő szerelőt. Van a fejében egy elvárás halmaz, aminek a kiszemeltnek meg kell felelnie, jó esetben ehhez csatlakozik egy önismereti kép önmagáról, amiben felméri a rendelkezésre álló cserealapot. A férfiak és nők között csupán annyi a különbség, hogy a cserealapban eltérő súllyal szerepelnek a különböző szolgáltatások. A férfi csomagjában több az anyagiakkal kapcsolatos elem, úgymint anyagi biztonság, lakás, autó, eltartási képesség, de persze emellett ott van a hatalom, a társadalmi státusz és a szexuális teljesítőképesség. A női csomag ezzel szemben tartalmazza a fiatalságot, a szexuális kisugárzást, az anyai ösztönt, a gondoskodási képességet. Ezzel így önmagában még nem is lenne baj, viszont úgy látom a megfelelő ár/érték arányok nem alakulnak ki. Mindenki a saját cserealapját jobbnak tartja, mint amit a másik nyújtani tud, ezért újra is újra nagyobb ellentételezést szeretne érte kapni, ha ez nem következik be, akkor szerződést bont és keres egy új üzleti partnert. A piac márpedig úgy működik, hogy minden szolgáltatás annyit ér amennyit a piacon valaki hajlandó adni érte. A párkeresés ma már nem más, mint a legmagasabb árat ígérő vevő megkeresése, ami viszont nem kedvez a tartós kapcsolatok kialakításának. Ha bárki egy morzsányival is többet ígér, az viszi a teljes szolgáltatási csomagot a szolgáltatóval együtt.
Ehhez már csak annyit tehetünk hozzá, hogy ebből eredeztethető az a mentalitás, hogy a dolgok nem javíthatóak, csak cserélhetőek. Ami már nem szolgálja 100%-ban a fogyasztó igényeit az kidobandó és helyette be kell szerezni a csili-vili újat, ami már mindent tud……vagy nem.
Az egészet el lehetne intézni azzal, hogy az emberi természet önző és egoista, miért várjuk el, hogy a párkapcsolatok területén ne ugyanazok a mechanizmusok működjenek, mint a munkahelyeken, az üzleti életben, vagy akár a politikában. Az igazi képmutatás az, hogy ezt a piacgazdaságon alapuló rendszert a legtöbben nyakon öntik egy érzelmes, szerelmes, rózsaszín és cukros sziruppal, talán azért, hogy ne vegyük észre ebben a rendszerben egyszerre vagyunk áruk és fogyasztók is. Mondhatjátok rám, cinikus vagyok, de minden cinikus a szíve mélyén csak egy csalódott idealista.
