Hogy a házasság intézménye kiüresedőben van a nyugati civilizációban közhely. De mi van az esküvővel? Miért van az, hogy bár sok esküvőn és lakodalmon voltam, egyiken sem tudtam jól érezni magam?
Az esküvői szertartás egyidős a házasság intézményével és bár eltérő kultúrák eltérő rítusokat írnak elő, a szertartás lényege az, hogy a nő az saját családja oltalmából a férj családjába kerül át. Ez természetesen elsősorban személyi és gazdasági értelemben történik így, hiszen az esküvői aktussal egyesül a két család, a nő hozománya egyesül a férj vagyonával, mindez azért, hogy a következő generáció felnövekedésének meglegyenek a vagyoni alapjai. E mellett a nevéből eredően ez egyben a felek esküje egymásnak Isten, illetve az állam előtt, hogy kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, holtomiglan-holtodiglan. Miért üresedett ki mégis ez az egyébként szép hagyomány?
Korunkban a rítusok vagy eltűnnek, vagy kiüresednek, vagy új jelentéstartalommal töltődnek fel. Van persze ami nem változik. Ez pedig a nők hozzáállása az esküvőhöz. Még most is úgy szocializálódnak a nők, hogy az esküvő életük legfontosabb és legszebb napja kell, hogy legyen. Egy tökéletesen megtervezett és megrendezett eseménysor, melynek középpontjában valójában nem az ifjú pár áll, hanem kizárólag a menyasszony. Ezen a napon manifesztálódik a kislányok gyerekkori vágya, hogy királylányok legyenek és minden szem csak őket csodálja, mindenki csak rájuk figyeljen és elaléljanak a szépsége láttán. A nők között éles a versengés, hogy ki legyen az első, aki átélheti ezt a „csodát”. Az ezüstérmes csak a csokor elkapásában bízhat. Hogy hol van ebben a vőlegény? Sehol, ő csak szükséges kellék, mert nélküle nincs szertartás, leginkább bió díszlet. Szerepe, hogy mosolyogva végig asszisztálja a napot. A lényeg, hogy a legszebb ruhában, a legszebb frizurával, a legjobb sminkkel, a legelőkelőbb helyen, a lehető legtöbb vendég előtt lehessen férjhez menni. A pszichológusok már leírták, hogy ezen érzelmi csúcspont után sok nő depresszióba esik, mivel jönnek a szürke hétköznapok, amikor az egyén kikerül az érdeklődés és a figyelem központjából és ezt sokan nem tudják feldolgozni.
Egy átlagos magyar esküvő és lakodalom, akár falun tartják akár városban általában az ízléstelenség, a sznobizmus és a képmutatás egyvelege. Általában az egész délelőtt, vagy kora délután az állami szertartással kezdődik, ahol a násznép még józan és tud viselkedni, bár egyesek már ekkor erőltetett jókedvvel kurjongatnak egymásnak. A szertartást általában egy közép vagy idősebb korú anyakönyvvezető nő celebrálja, aki életében akkor látja az ifjú párt másodszor. Mivel nem ismeri őket, a bevonuló induló hangjai után, amit vagy egy roskatag CD lejátszóról, vagy az önkormányzat által biztosított szintetizátoros Richard Claydermantól hallgathat meg a nagyérdemű, egy közhelyekkel bőven megszórt beszéddel indít. A hátsó sorokban az öregebb rokonok már ekkor elalszanak, miközben a széksorok közötti folyosókon egy csapat 3-7 év közötti gyerek üvöltve rohangászik. Az anyák kétségbeesve próbálják uralni a káoszt, de persze teljesen sikertelenül. Ezután következik a gyűrűfelhúzás és a tanuk és pár aláírásai. A kellemetlen aktust egy újabb szintetizátoros dal és BB pezsgővel teli poharak koccanása zárja le.
Attól függően, hogy vallásos, vagy vallástalan a családok többsége következik az egyházi szertartás. Érdekes módon a vallástalan, vagy a nyíltan ateista családok is ragaszkodnak az egyházi szertartáshoz, de miért is várnánk el ebben a kérdésben következetességet. Az egyházi szertartásnak igazából az öreg néni rokonok örülnek, mert a hátsó padokban, távol az eseményektől remekül ki lehet tárgyalni a rég nem látott rokonok, ismerősök ügyes-bajos dolgait. Amennyiben katolikus szertartásról van szó, a plébános a hétköznapi valóságtól teljesen elrugaszkodott teológiai hátterű fejtegetéssel indít, ami aztán átcsap a paráznaság ostorozásába és folytatódik a házasság szentségének fölmagasztalásával. Teszi ezt akkor is, ha a menyasszony múltja Kelemen Annáéval vetekszik, és a vőlegény közben a legénybúcsún megdugott prostiról fantáziál. Voltam olyan egyházi esküvőn, ahol ez a rész annak ellenére nem maradt ki, hogy a menyasszony gömbölyödő hasából könnyen lehetett arra következtetni, hogy itt bizony nem volt önmegtartóztatás a nászéjszaka elhálásáig. Néhány zsoltárénekléssel és száz vakuvillanással később, amikor már a pap is unja saját magát, elbocsájtja a párt és a násznépet, melynek soraiban egyre nő az ittas személyek száma.
Ezután következik a legkomikusabb részek egyike. A parkban fotózkodás. Amíg a családtagok közül általában a férfiak fényképezőgépekkel és videó-kamerákkal bőven felszerelve, a lehető legtöbb nézőpontból rögzítik az eseményeket, addig az u.n. „profi” fotós elvonul az ifjú párral, hogy a parkban megcsinálja a leggiccsesebb képeket, ahol olyan életidegen pózokban és műmosolyokkal felszerelve kell időt tölteniük az esemény főszereplőinek. Tegye fel a kezét, aki a saját esküvői fotóit kettőnél több alkalommal megnézte! Ugye, hogy semmi értelme?
Ezt követően mivel a hivatalos eseményeknek vége, egy rövid közjáték szokott következni a lakodalom előtt. Faluhelyen ilyenkor hazamennek megetetni a disznókat, városban pedig haza lehet ugrani átöltözni valami kényelmesebb cuccba, főleg ha Pistike lehányta az ember ingét.
És akkor következik az este fénypontja: a lakodalom. A főszerepben továbbra is a menyasszony, de belép egy fontos mellékszereplő is: a vőfély. Ő vagy hivatalos (értsd, megélhetési Humor Herold), vagy a családok valamelyikéhez tartozó közép, vagy idősebb korú önmagát szellemesnek tartó amatőr vőfély. A humor leginkább a Sas kabaré legszebb napjait idézi. Tematikáját tekintve a gyerekcsinálás, az ifjú férj potenciája, és a berúgás szentháromsága köré épülő stand upot tartalmazza. Mindez kísérve, néhány már bepálinkázott rokon obszcén beszólásaival. És az ivás mellett, végre megkezdődik az evés is. Nem vagyok gasztro sznob, de én még lakodalomban ízletes ételt nem ettem. Természetesen felvonul a magyar konyha legkilúgozottabb, legzsírosabb és legkevesebb fantáziával átitatott ételsora. A leves kizárólag húsleves lehet +120 celsius fokon tálalva, amiről már első kanál után kiderül, hogy nem más, mint leveskockával forralt víz, némi zöldség díszítéssel. Fő fogásként pedig a natúr és panírozott sültek, zsírban tocsogó pörköltek és raguk, hegyekben álló sült krumplik és nokedlik következnek. A desszertek pedig a pogácsákon és sajtos rudakon túl, a legcukrozottabb és ehetetlen torták és krémes sütemények garmadája. Szép magyar hagyomány, hogy ezen alkalom tiszteletére a hétköznapinál minimum ötször több ételt kell fogyasztani, hiszen ezzel adjuk meg az esemény rangját. Az sem baj, ha utána az olcsó vörösbor hatására az egészet kihányjuk a WC-ben, mert akkor kezdhetjük az egészet előről, ugyanis nincs annál nagyobb szégyen az esküvőt finanszírozó lányos családnak, mint ha valamely étel vagy ital a lakodalom alatt elfogy, ezért gyakorlatilag két, három alkalommal is újra ehetjük a teljes vacsorát.
Természetesen, hogy elnyomja a csámcsogás és böfögés zaját, üzembe helyezik az est zenei szolgáltató kisiparosát, a szintetizátoros bácsit, akit gyakran egy gitáros bácsi kísér. Ez lehet ugyanaz az ember, aki délelőtt az állami szertartáson klimpírozott, de lehet valamely család kedves rokona, barátja ismerőse. A zenei kínálat mindig ugyanaz. Indulásnak a fiatalabb generáció kedvéért a 80-as, 90-es évek slágereit hallgathatjuk hamisítatlan szinti pop átiratban. Én egyszer így hallottam a Gun’s-tól a Paradise City-t, de csak a végén ismertem fel. A 90-es éveknél újabb dalok nem hangzanak el az est folyamán, mivel utoljára akkor tanult új dalt a művész. A 11 és éjfél között rendezett menyasszonytánc alatt már szinte kizárólag a lakodalmas rock világába pillanthatunk be, megfűszerezve néhány magyar nótával és Kis Grofó feldolgozással. Erre az időre a Disney hercegnő ifjú feleség már kellőképpen elfáradt, de a nagy pénz reményében az utolsó taktusig hagyja magát az összes pálinkától és töltött káposztától bűzlő nagybácsitól rángatni a táncparketten. Minden násznépben akad ilyenkor egy perverz tata, aki diszkréten megpróbál a menyasszony szoknyája alá nyúlni, de ehhez most muszáj jó képet vágni, mert az 3 darab húsz ezrest dobott a kalapba. Éjfélkor mikor az ifjú arát már elszállították a mentők végkimerülésben és a vőlegény most először az est folyamán kezd magára találni, a násznépet még belefullasztják egy teherautónyi töltött káposztába. Az éjszaka hátralévő része egyre zavarosabb. Van ahol esküvői tortát vágnak…..egymáshoz. Van ahol menyasszony rablás van, de senki nem akarja kiváltani és van, főleg faluhelyen ahol ilyenkor érkezik a kötelező tömegverekedés és bicskázás. Az ifjú pár kimerülten alszik (természetesen szex nincs, ez némi bevezető az elkövetkezendő évekre), mikor hajnalban az utolsó csacsi részeg vendég is elhagyja az objektumot.
Hogy ebben mi az élvezetes, a felemelő, vagy a belsőséges dolog az számomra örök rejtély marad, de tény mindig új reménnyel megyek el a következő esküvőre, hátha az nem ilyen lesz, de a változás még várat magára.
