Férfi elvárásokról beszélni nem pc
2017. április 07. írta: George Herceg

Férfi elvárásokról beszélni nem pc

 

angry-man-001.jpg

Nagyon érdekesek mostanában a posztok alatti kommentek. Általában megvádolnak, hogy biztos sikertelen vagyok a nőknél, vagy azzal, hogy nem volt pár hónaposnál hosszabb párkapcsolatom, vagy azzal, hogy simán csak egy hím soviniszta mocsok vagyok. Ebből persze egyik sem igaz. A személyeskedéseket leszámítva minden ilyen támadás mögött az húzódik meg, hogy a férfiak elvárásairól a nőkkel kapcsolatban nem illik beszélni. Főleg a nőkkel nem. Ugyanis ha le merem írni, akkor egyesek, az alábbi kategóriák valamelyikébe illesztik azt be:

A férfi elvárások anakronisztikusak

Az egyik leggyakoribb vád, ha megfogalmazásra kerül valamilyen afféle elvárás a nőkkel szemben, ami általában a háziasságra, vagy a házimunkára, a háztartás ellátására vonatkozik, hogy ezek egy idejétmúlt 19. és 20. századi helyzetet akarnak rekonstruálni. A vádlók ilyenkor kifejtik, hogy a modern nőtől már nem várható el, hogy megtanuljon főzni, mosni és takarítani, mert egyrészt azért vannak a gyorséttermek és a modern háztartási eszközök, másrészt a férfi keressen annyi pénzt, hogy meg tudjon fizetni egy bejárónőt. Régen a lányok büszkék voltak arra, hogy ellesték a konyhai fogásokat az anyukájuktól, vagy a nagymamájuktól, ma már ez inkább ciki, hiszen a sikeres nőnek erre nincs ideje és energiája. A modern nő pedig nem azért járta ki az egyetemet, hogy utána otthon főzőcskézzen, nem igaz?

A férfi elvárások a nők elnyomására jöttek létre

Egy párkapcsolatban a férfi elvárásai legyenek azok szexuálisak, vagy a gyereknevelésre, háztartás vezetésre vonatkozóak a nők rabszolgasorba taszítását szolgálják. Ennek a vádnak a megfogalmazói hajlamosak úgy látnia világot, hogy abban a férfiak az elnyomók, a nők kizárólag az elnyomottak szerepét játszhatják. Az elnyomás eszköze pedig az, hogy a férfiak annyi feladat elvégzését várják el a nőktől, hogy azoknak már semmi másra ne legyen idejük, míg ők vígan élik a nagyvilági bohém és felelősségmentes életüket. Itt visszakanyarodhatunk az előző érvhez is, hiszen ebben a kontextusban a múlt, mint a sötét nőelnyomó középkor jelenik meg, amely után a kibontakozó feminizmus hozta el a felvilágosodást. A nőelnyomás legnagyobb fegyvere pedig a házasság és a család, ami 100%-ban a nők vállán van. Csak tudnám, hogy akkor miért akar még midig ennyi nő esküvőt és családot? Hmmm! Van itt egy kis ellentmondás.

A férfi elvárások mocskosak és erkölcstelenek

Általában minden olyan szexuális férfi vágy megkapja ezt, ami arról szól, hogy a pár női felének is kellene valamiben változni, illetve fejlődni. Ugyebár alapból két olyan ember jön össze, akik valamilyen okból vonzódnak egymáshoz, ezért az első 1-2 évben a szerelem és az újdonság varázsa biztosítja az izzó szexualitást. De mi történik 5-10 év után? A pár mindkét fele változik. Ami csodálatos volt 10 éve, az 5 éve már csak elviselhetővé vált, most meg már dögunalom.  A változtatáshoz két ember kell, azonban sokszor a férfiak lepattannak a párjukról, ha megjelenő szexuális igényüket be akarják vinni a közösbe.

A férfi elvárások a nőiességében bántják meg a nőket

Itt általában a nők aktuális külsejével szemben felhozott elvárások szoktak megjelenni. A férfiak nehezen fogadják el, hogy a női test változik, főleg a szülések után. Ugyanakkor a lustaság miatt ezek a változások sokszor jóval súlyosabbak, mint ami tolerálható lenne. Ha a férfiak hangoztatni merik az ezzel kapcsolatos elvárásaikat könnyen beleszaladhatnak a késbe. Nem tudok olyan finoman tálalt mondatokat szerkeszteni ebben a témában, ami nem verné ki azonnal a biztosítékot a legtöbb nőben.

Miközben tehát mindenki azt mantrázza, hogy a sikeres kapcsolat működtetésének a záloga, ha az ember kommunikálja az elvárásait a másik felé, természetesen kölcsönösen, addig én úgy látom ez a férfiaknak különösen nehéz, mivel a nők többsége ezt támadásnak, vagy rinyálásnak fogja fel a fentiek miatt. A megoldás az lenne, ha ezek az elvárások legalább annyira forognának közszájon, mint a nők elvárásai a férfiak felé. Az interneten például azt érzékelem, hogy a férfi blogok legtöbbjén arról folyik a diskurzus, hogy hogyan tud egy férfi minél hatékonyabban megfelelni a korántsem egyszerű és könnyen megvalósítható női elvárásoknak, míg ugyanezt a női oldalon egyáltalán nem tapasztalom. A nők inkább egymással versenyeznek, aminek egyik fokmérője, hogy ki milyen pasit fogott meg magának. Férfioldalról pedig úgy gondolom, hogy fel kell vállalni nyíltan az elvárásainkat és nem szabad túl sokat engedni belőlük, mert csak akkor érhetünk el változást.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr2212408325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2017.04.07. 16:10:15

"másrészt a férfi keressen annyi pénzt, hogy meg tudjon fizetni egy bejárónőt."

Ha a nők nem akarnak kicsit sem háziasak lenni, akkor honnan lesz bejárónő? Vagy ők osztódással szaporodnak?

George Herceg 2017.04.07. 16:22:30

@Serrin: Más tészta ha az a munkád és más ha otthon magadnak végzed el. Az előbbiért kapsz pénzt az utóbbiért nem.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2017.04.07. 16:23:45

@George Herceg: Ok, ez igaz, viszont a tanulási folyamat mindkettőnél ugyanaz.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2017.04.07. 16:27:25

A lényeg, hogy egyik okból nemt tudja valaki csinálni, akkor a másikból sem.

George Herceg 2017.04.07. 16:33:56

@Serrin: Ez igaz, de takarítónőnek általában gazdasági kényszerből mennek el a nők.

icipicicsipa 2017.04.07. 18:41:19

"Férfioldalról pedig úgy gondolom, hogy fel kell vállalni nyíltan az elvárásainkat és nem szabad túl sokat engedni belőlük, mert csak akkor érhetünk el változást."

Én meg úgy gondolom férfioldalról, hogy - elég durván fog hangozni - de most már ki kell mondani a nőknek, hogy "csend és húzás vissza a konyhába."
Mielőtt még nagyobb kárt okozunk a társdalomban és a civilizációnkban azzal, hogy a picsogó elégedetlen, önző, semmit nem becsülő nőknek még nagyobb teret adunk.

Ennyi és kész, ennél többet semmit nem adni nekik, sőt, ami "engedmény és segítség" van a férfiak felől, azt is szépen lassan csökkenteni, megszüntetni.

icipicicsipa 2017.04.07. 23:16:04

Lehet nézegetni, magyar feliratot lehet a beállításokban rápakolni nagyjából jól fordítja.

www.youtube.com/watch?v=UxpVwBzFAkw

Ez a helyzet hölgyikék.
Ezért kell a nyugati férfiaknak most visszafogni titeket nyugati nőket ezen a ponton, vagy vége a civilizációnknak, de jelzem, azzal a ti mostani "jóvilágotoknak" is.

Vajon menni fog a puncit a "bugyiban tartani" illetve nem tovább szapulni az európia férfit, drágaságok?

lémegaLola 2017.04.08. 19:09:32

@George Herceg: Szerinted ma már alapvetően nem a feleségek/élettársak főznek és végzik a házimunkát, hanem bejárónők?

Az a helyzet, hogy ezeket a munkákat ma is főleg feleségek/élettársak/barátnők látják el, függetlenül attól, hogy a hagyományos szerepleosztás hívei vagy sem. A húszas-kora harmincas korosztályban már egyre több kapcsolatban van valamiféle munkamegosztás, de ez alapvetően azon múlik, hogy mindkét fél elfogadja-e ezt.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a nők a házmunkát többnyire munka után végzik (fizetetlen munkaként, kivéve a háztartásbeliek, akik kevesen vannak a dolgozó nőkhöz képest). Ha a nőnek is van igénye sportra, és/vagy arra, hogy tájékozódjon, olvasson, pihenjen, karban tartsa magát stb, akkor ezekre nagyon kevés ideje jut, feltéve, hogy mindent egyedül kell csinálnia otthon. Hogy ez mennyiben nevezhető elnyomásnak, az jó kérdés.

Főzni egyébként rengeteg nő szeret, és ennek több oka is van, pl. azért, mert egy nagyon jó alkalom arra, hogy a gyerekekkel egy jó hangulatú délutánt, estét lehessen eltölteni.

Mire alapozod, hogy ciki lett az anyukáktól, nagymamáktól konyhai fogásokat ellesni?

Házasság, család: a házasság jó esetben két ember kölcsönös tiszteletén és szeretetén alapul, és a két fél együtt alakítja ki az együttélési szabályokat. A hagyományos szerepeket elfogadó nőket biztosan nem zavarja, ha a házimunka csak őket terheli.

Egyébként több nő szeretne házasságot és családot mint férfi? Megpróbálok utánanézni, de ha alá tudod támasztani, megköszönöm.

Szexualitás: egy idő után mindkét fél számára unalmassá tud válni, de ha van intimitás, az képes ellensúlyozni a megszokást. Szerintem egy hosszabb távú kapcsolatban, amikor már elmúlik a kezdeti izgalom, a nők többsége akkor tud ráhangolódni a szexre, ha azt érzi, hogy szeretik, megbecsülik, ha a párja érezteti vele, hogy vonzónak tartja.

A férfiak részéről milyen megjelenő igényekre gondolsz?

Külső: bárcsak a férfiakról általában véve elmondható lenne, hogy igényesek magukra! De sajnos már a 30-as korosztály is nagyon lepukkant, elhízott. A 40-esek között pedig már nagyítóval kell keresni azokat, akik megőrizték az alakjukat. A nők között még mindig több az, aki odafigyel a külsejére, az alakjára, csak ki kell menni egy strandra. Csinos nők tónustalan, szafaládé karú, pocakos férfiakkal. Lesújtó látvány:(

Szerintem a külsővel kapcsolatos elvárásoknak fontos hangot adni, csak az nem mindegy, hogy HOGYAN.

A tapintat alapvető, főleg, ha pl. szülés után, a nő életmódjától függetlenül állt be változás. Terhesség során egyszerűen felborul a hormonrendszer, a nők teste elképesztő változásokon megy keresztül (nem arról beszélek, amikor egy babát váró nő az első hónaptól kezdve két ember helyett eszik, bár azt nem tudom, hogy ezt a hormonok mennyire tudják befolyásolni). Szóval pl. arról valaki nem tehet, ha megereszkedik a melle, terhességi csíkok jelennek meg rajta vagy visszeres lesz.

Az elvárások kapcsán kulcsfogalomnak a kölcsönösséget tartom.

Diorella Queen 2017.04.13. 09:07:00

@George Herceg: A takarítás piszok drága mulatság. Rengeteg kalóriát emészt fel amit pótolni kell, és az izületeket is védeni kell.A kollagénkapszulák is elég drágák. Szóval ha egy nő megteheti hogy ne csinálja ezt a kulimunkát mert a pasija vagy férje amúgy havi milliát keres, akkor azt nagyon jól teszi.

Diorella Queen 2017.04.13. 09:09:24

A külsőségekről meg csak annyit hogy kötözött sokna és boiler tesstel is lehet nagyon jól szopni, vagy mélytorkozni és pláza cica külsővel is lehet darab kiszáradt fa valaki az ágyban. A szerelem pedig végképp nem szokott válogatni, nekem is volt már pizsok ronda pasim aki mellesleg hülye is volt meg sőher is meg més hűséges sem volt stb stb. Minél rusnyább a pali,annál jobban akarja bizonyítani hogy ő kell a nőknek és annál kevésbé hűséges.

George Herceg 2017.04.13. 09:17:44

@Diorella Queen: És te melyik kategóriába tartozol? Vagy a 3.-ba? Plázacica külső, jó szopóképesség? :-)

Mia and me 2017.04.15. 15:22:02

Egyetérek LémegaLolával, a pasik jobban eleresztik általánosságban magukat 30-40 fölött. 30-asok között is iszonyú sok a nagyon gáz (kopaszodó, zsíros hajú, köpcös, koca, szőrös, ápolatlan urambocsá büdös :), de a 40-45 fölötti felhozatal az valami rémes. Most nem felhőkölni kell, hanem tényleg járni egyet az utcán és megnézni hogy pusztán emberi mércével (és akkor még nem néztük hogy nőnek vagy pasinak "jó-e") mennyi a totál roncs ember. Az egyedülálló nők adnak magukra, tiszták, illatosak, ha nem is divatlapból lépett ki, de jó ránézni a legtöbbre. A családosoknál van az hogy látszik hogy épp kurvasok gyereke van-e vagy mennyire van leterhelve, de pont a 40 fölötti korosztály, ahol a gyerekek végre már "kifelé" repülnek, azaz a nőnek van ideje magára, ismét jól néznek ki... fasziknál pont fordított: aki családos az még kinéz valahogy, bár azok fején meg ott a jóllakatott óvodás arckifejezés, na meg az úszógumi- akik meg egyedül nyomják az egy része vagy totál ápolatlan, és várja hogy majd saját magáért így is kell egy nőnek, vagy a másik véglet, hogy elájulsz ha beszállsz egy lisftbe vele, mert 50féle pampuc van rákenve, ráfújva, átmosva, anyámkínja :).
És ez még csak a külsőségek.
Másik fontos pont a szex szokott lenni, ami hasonló ívet vesz fel: Amikor a kezdeti nagy love elmúlt és mondjuk jött a gyerek, a nő nem kapható semmire (ezt amúgy tökre megértem, és oka van, amiről a legtöbb nő nem tehet )- a faszi ekkor van szexualitása csúcsán meg mivel a nő szoptat vagy szaros fenekeket töröl és nem tud a következő pillanatban szexistennővé válni, ezért ekkor kezdik el (vagy folytatják az ifjúévek pornóját) nézni a pasik és a nő számára egyre extrémebb f.szságokkal állnak elő.
"A változtatáshoz két ember kell, azonban sokszor a férfiak lepattannak a párjukról, ha megjelenő szexuális igényüket be akarják vinni a közösbe."-
itt ez pont erre utal, hogy nincs olyan hogy 36 évesen neked hirtelen megjelenik egy újfajta szexuális"igényed", ez csak úgy van, hogy úgy érzed magad hogy el vagy hanyagolva, nézed a neten ahogy kecskéket is b.sznak és elgondolkozol rajta hogy milyen lenne ha ...bármi.... :)...És akkor erre keresel egy erre kapható nőt, amíg a barátnőd/feleséged a gyerekeiddel b.szakodik...(itt persze ő ettől azonnal és végérvényesen megutál és onnantól csak ha nagyon balhézol vagy sírsz, akkor bújik veled ágyba "hagyományosan " is, mert konkrétan nem bízik benned és már nem szeret..)
Amikor a gyerek végre önjáró, addigra már az elvárások és vágyak tökre elszakadtak a másik embertől... Tárgyiasult vágyak vannak mindkét félben, amit persze a másik nem akar teljesíteni (engem szeress, ne a farkam, vagy ne a p.nám, ugye)... Ilyenkor anyu belehabarodik valakibe aki elhiteti vele, hogy őt szereti, (és nem a punciját csak) :).
Megoldás itt is, nem csak a "vágyak" elvárások kommunikálása, hanem együttműködés, megértés a másik felé. Atomkorban élünk, rengeteg "játék" is van, ami az időszakos "épp máshol tart" hónapokat vagy éveket segíthet átlavírozni. Amikor ugyanis a gyerek végre iskolás vagy még nagyobb, akkor ismét egy hullámhosszra tudnak kerülni, ha a szeretet és egymás tisztelete, a másik iránti alapvető vágy nem szűnt meg.

2017.04.17. 18:39:52

@Mia and me:

Középkorban mindkét nemnél leromlik a test, a különbség annyi, hogy a nők valóban erőn felül több időt/energiát/anyagiakat fordítanak a dekoratívabb megjelenésre, mert
- társadalmi nyomás, hogy egy nőnek jól és fiatalosan kell kinéznie, mert fontos része az ő megítélésének,
- saját magát is meg akarja győzni arról, hogy még nem járt el felette az idő (megjegyzem, lehet hülyére edzeni magukat, meg vörösre festeni az őszülő hajat, de a tropára vert, visszeres lábbal, a hassal/mellel és egyéb petyhüdő kötőszövetekkel, meg a ritkuló hajjal vagy épp kopaszodással már a nők sem nagyon tudnak mit kezdeni :) (legfeljebb plasztikával, de azt meg elég kevés nő vállalja be),
- egyedülállóként pláne jóval átlagon felüli külsőt kell felmutatnia, ha azt akarja, hogy az internetes társkeresőn a szürke átlag férfiak akárcsak bottal is megpiszkálják. :)

Egy férfival kapcsolatban pedig teljesen mások az elvárások, ha már megvannak azok featurejei, amiket elvárnak általánosságban tőle, bőven megengedheti magának, hogy pont leszarja a megjelenéssel kapcsolatos elvárásokat, és csak a saját örömére edzegessen meg mozogjon (és olyan szintű külsőt alakítson ki, amilyet ő akar).

Azt már csak halkan kérdezem, hogy ha olyan csodálatosak a nők, akkor miért van az, hogy állandóan próbálják a férfiakat és a társadalmat meggyőzni, hogy ez az "átlagos, igazi női test", és miért lett már az "átlagos" alkat a nőknél gyakorlatilag már a 25-30 kiló túlsúly szinonimája?
femina.hu/szepseg/igazi_noi_test

A házassággal kapcsolatban meg már a NŐK is sokszor felhívták a hölgytársaik figyelmét, hogy nem lehet minden emberi gyengeség miatt (40 kiló hízás terhességnél, igénytelen külső és aszexualitás a szülés után) a gyerek szaros seggével takarózni, mert sokan vannak, akiknek bizony sikerül a popsitörlés mellett is izgalmas nőnek maradni. :)
www.youtube.com/watch?v=p3gLtLfQLS0

(Senki nem mondta egyébként, hogy könnyű lesz, de nehézségek esetén lehet akár szakember segítségét is igénybe venni.)

Aput meg ne féltsd, minden férfi elfogadja a szüléssel járó változásokat, de ha az már túlmegy a toleranciahatáron, a "faszságait", amire igénye van (mert erről meg a férfiak nem tehetnek) megkapja majd más nőtől, máshol (ami ezek szerint nem is faszság, hanem az általános szexuális kultúra része).
Aztán a következő visszautasításnál már nem fog követelőzni, hanem rögtön koppint a telefonban a barátnő nevére, aztán otthon már próbálkozás se lesz, de akkor már késő. :) És előbb-utóbb lehet majd az angyalkáknak magyarázni, hogy a feleség által sokat kritizált apu elment egy anyunál sokkal szebbel-jobbal-fiatalabbal, és már nincs kit basztatni meg kritizálni, és a család jövedelme is visszaesett a harmadára.

És ekkor jön az, hogy a nő kétségbeesetten dobja be magát a netes társkeresők "használtpiacán", és akkor jön rá, hogy egyedül nevelt gyerekekkel már a sokat kritizált volt férj szintje is csak reménytelen álom számára férfiban. És hogy nem is lett volna olyan rossz neki is kompromisszumokat hozni meg erőfeszítéseket tenni a házasság fenntartásáért, mert a számára elérhető felhozatalnál már sokkal nagyobb kompromisszumra lenne szükség egy új kapcsolathoz, mint ami a házasság megmentéséhez kellett volna.

És ezért a jelenségért gyerekes badarság csak a férfiakat hibáztatni, milliószor rámutattak már, hogy az alapvető probléma, hogy a nők jelentős része kétségbeesetten, babaparából, későn házasodik, amikor már nem fér bele az időbe, hogy együtt kiéljék és kitombolják magukat a gyerekvállalás előtt.

Mia and me 2017.04.17. 19:31:29

@zpetal:"egyedülállóként pláne jóval átlagon felüli külsőt kell felmutatnia, ha azt akarja, hogy az internetes társkeresőn a szürke átlag férfiak akárcsak bottal is megpiszkálják. :)" - :) jó én ezt sosem értettem, de én feminista antinő :) vagyok. Mikor egy hosszabb kapcsolat vége után egyedül voltam akkor se gondoltam, hogy bármiféle erőfeszítést vagy külsőségekben extra kirakatot kell nyújtanom ahhoz hogy "megpiszkáljanak", mivel főleg arra nem vágytam hogy megpiszkáljanak :), hanem ugye arra vágytam hogy egy normális EMBERrel összeakadjak, aki esetleg mint férfi IS izgat. Tehát más volt a cél, ami nem is volt cél inkább csak vágy.(meg nálam azért elég jó a genetika, csak ha már nagyon megpiszkáltál :), akkor jössz rá hogy hány évet tagadtam le ;-)

"Egy férfival kapcsolatban pedig teljesen mások az elvárások, ha már megvannak azok featurejei, amiket elvárnak általánosságban tőle, bőven megengedheti magának, hogy pont leszarja a megjelenéssel kapcsolatos elvárásokat, és csak a saját örömére edzegessen meg mozogjon " - ez meg gáz szerintem, attól hogy alacsonyan van a férfiak felé támasztott léc, még nem jelenti azt hogy 45 felett úgy kell kinézni mint egy söröshordó vagy mint egy hájpacni, vagy épp büdösnek kell lenni a metrón REGGEL munkába menet. Ez igénytelenség, és lehet h a társadalom tolerálja mert így is 30 db fittness-nagyi akar ráakaszkodni, azért mégis egy szegénységi fok, ha arra nincs igénye hogy normálisan nézzen ki.

"Azt már csak halkan kérdezem, hogy ha olyan csodálatosak a nők, akkor miért van az, hogy állandóan próbálják a férfiakat és a társadalmat meggyőzni, hogy ez az "átlagos, igazi női test", és miért lett már az "átlagos" alkat a nőknél gyakorlatilag már a 25-30 kiló túlsúly szinonimája?" - amiért a faszikat is el kell fogadni sörhassal és viziló-hátsóval...
Egyébként nem tudom, ez a felvetés jogos. A témában azért nem sportszerű ha bármit is mondok mert nálam semmilyen edzés nem kell ahhoz hogy 2 gyerek után is annyi kiló vagyok mint gimis koromban. Persze a korból adódó plöttyedés meg ilyenek vannak, de az van a pasinál is, majd ha neki nem lesz narancsbőre a combján (nekem nincs :D), akkor átpalsztikázom a hasamat...Nem tudom miért lett a hájas is 'szép" vagy beállítva normálisnak, mert szerintem sem az.
A túlsúlyos "elfogadás" mantra valószínűleg a fogyazstói társadalom terméke, mivel a jóléti társadalmakban a gyerekéhezés mellett a gazdagok és tehetősek túlzabálásai és ennek következményei a legfőbb jellemző...

"a gyerek szaros seggével takarózni, mert sokan vannak, akiknek bizony sikerül a popsitörlés mellett is izgalmas nőnek maradni. :)" - persze ha van bébiszitter vagy bejárónő, vagy megfelelő mennyiségű nagyi aki segít is, VAGY MEGFELELŐ hozzáállású társ-apuka, aki részt vesz a gyerekgondozásban ÉS igyekszik finoman közeledni, nem úgy hogy na letetted a gyereket most már rajtam a sor :) (vagy ha nem jössz akkor a sör :). De ekkor is van egy 3-4 hónapos időszak, amikor - fejlett természeti népeknél is- az anya külön van, a gyerekkel, akinek az ellátása a fél falu dolga (tehát a megszült asszony seggét is kinyalják több hónapon keresztül, plusz a gyerek terhét sem egyedül viszi - mivel a több hónapos átalakulás a gyerek miatt a testében, pont ugyanúgy több hónapon keresztül áll vissza) hA ezt az időszakot a férj nem bírja ki "másképp", akkor kb. el is lehet zavarni, mert alkalmatlan emberi együttélésre. A "fejlett" nyugati civilizációban meg megszül a nő, és 6 hét múlva már úgy kell kinéznie mint lánykorában, olyan libidót várnak el tőle, plusz elvétve akad segítsége, az se abban és úgy ahogyan egy frissen szült nőnek szüksége lenne. Szóval a társadalom működése és szokásai meg elvárásai, és a jelenlegi rend szinte melegágya annak, hogy az első gyerek születése AKKORA TRAUMA lesz a nőnek is meg a férfinak is, hogy ha nem szeretik tényleg mesébe illően egymást, akkor a bizalom meg a kapcsolat bizony megsínyli ezt a nagyon traumatikus időszakot. (persze le lehet önteni cukormázzal hogy milyen tündibündi a gyerek meg babakrém reklám meg ilyenek, de a valóságban iszonyat megpróbáltatás mindkét félnek az új jövevény 24 órában történő folyamatos ellátása és a "beillesztése" a pár, ill. család napirendjébe.)

...

Mia and me 2017.04.17. 19:32:54

..." a "faszságait", amire igénye van (mert erről meg a férfiak nem tehetnek) megkapja majd más nőtől"- itt a f.szságait arra értettem ,amikor 35-40 éves 15 éve házas, kétgyerekes pasik állnak elő olyannal hogy hármasban ,meg popószex - miközben leélt egy fél életet hogy eszébe se jutott - csak most látta a neten vagy a haveri körben elmesélték neki hogy milyen f.sza gumi nélkül s.gget k.rni... és mondjuk az meg nem menő hogy akkor szedjen fel egy férfikurvát :), aki szintén élvezi ezt. Merthogy a nők 99% nem, az sem amelyik azt mondja NEKED a férfinak, hogy igen.

"milliószor rámutattak már, hogy az alapvető probléma, hogy a nők jelentős része kétségbeesetten, babaparából, későn házasodik," - házasodni korábban se tud a nő, merthogy a faszik nem akarnak házasodni. Tudod, a házassághoz két ember kell. A legtöbb ember manapság még 35 évesen is csaj meg srác, kurvára nincsenek "felnőtt" autonóm, magáért és másért felelősséget vállalni tudó emberek, de nők se férfiak. Annyi hogy a nők valóban 30 után elkezdenek parázni, és esetleg lentebb teszik a lécet házasság szempontjából, de az hogy mittudomén 24 évesen "nem házasodtak" az nem csak rajtuk múlt, hanem egyszerűen senki nem akarta őket akkor sem elvenni :D, és gyereket csinálni "KETTEJÜKNEK" (merugye a gyerek nem a nőé, hanem egy páré alapesetben).

2017.04.17. 20:04:18

@Mia and me:

Ja igen, tehát a férfiakat te EMBERileg nézed, de azért óvodás szinten cikized az úszógumija meg a kopaszodása miatt, hogy milyen szar a felhozatal. :)

"amiért a faszikat is el kell fogadni sörhassal és viziló-hátsóval..."

Figyelj, csak hogy egy klasszikust idézzek: "apa -
férfi principiuma a család védelme, beleértve a gyerekeket is"

És valóban ezt várják el a nők a férfiaktól már egy idő után, vagyis az elért sikereket, jó egzisztenciát, magabiztosságot, és stabilitást, ami a család védelméhez szükséges, és ha ez megvan, akkor nem fog érdekelni senkit a vízilóhátsó.
De elvégezhetsz nyugodtan egy társadalmi kísérletet: csinálj két profilt társkeresőn stock fotókkal, az egyik legyen egy jóképű, sportos harmincas férfi, aki csak úgy mellékesen említse meg magáról, hogy rokkantnyugdíjas/tartós munkanélküli, a másik pedig egy Dani de Vito-hasonmás emberke, aki egy belvárosi magánorvosi rendelő igazgatója, és a hobbija a lakberendezés, a színház, az éttermek, meg az utazás. Aztán nézd meg, hogy melyik hány megkeresést fog kapni (és milyen nőktől) :)

És igen, ha az elvárásoknak megfelel, innentől kezdve a férfin áll, hogy épp teljesen leszarja a külsejét, vagy akár görög szoborrá építi a testét és 800 ezres öltönyben meg 1,5 milliós karórával ugrik le a hipermarketbe is. Százhuszadrangú szempont.

És ha visszagondolsz az apaszereppel szemben támasztott elvárásokra, akkor meg fogod érteni, hogy a fitnesznagyikat miért a 22 éves csóró zsúrpubik dugják, a sikeres, stabil egzisztenciájú, kopaszodó, jóllakott napközis férfiak után meg miért futnak akár a 15-20 évvel fiatalabb fitneszbabák is. :)

Csak egy példa (nyilván szélsőséges, természetesen vannak átmenetek):
i.dailymail.co.uk/i/pix/2008/07/29/article-0-021A8FAB00000578-579_468x554.jpg

Az illető nem "egy" pocakos, igénytelen megjelenésű férfi, hanem egy sikeres üzletember és F1-csapatvezér, aki tízmillió nagyságrenddel többet elért már az életben, mint a Föld lakóinak nagy része, innentől kezdve pedig senkit nem érdekel, hogy milyen definiált a tricepsze.

2017.04.17. 20:07:50

A testen egyébként nem nehéz változtatni, a személyiségvonásokon bizonyos kor után viszont szinte lehetetlen.

www.youtube.com/watch?v=9wQv-WT5zBI

Diorella Queen 2017.04.17. 20:22:19

@zpetal: Olyan undorító már mindig ez a pénztárcára korlátozott szempont.
Annyira érdekes lehet egy kígyótestű cicababa,akivel csak a divatról meg a legújabb körömlakkokról lehet eldumálgatni és semmi más nem érdekli mint a szépségének a megörzése a végtelenségig. Egy jót nem lehet enni vele,mert ahogy Hajdú is fogalmazott az exnejével kapcsolatban,akár egy tujafával vacsorázna. Aztán hiába volt szép,ha folyton máshol keresett valamit H is.

A pénztárca vastagsága a nőknék nem feltétlen a legelső szempont, de nyilván senki nem fog azért hajléktalan alkesz seggfejet választani magának, hogy a gyerekeitől ha vannak,majd az utolsó falatot is beleinvesztálja egy csöves hasába. Aztán lehet kurvázni nyugodtan a nőket, a picsát sem érdekli, a nőknek mindig is a gyerek lesz az első és legfontosabb. A pasinak tehát illik annyit keresnie,hogy abból fedezze a saját kajátát,autóját,ruházkodását és jusson még a nőre is belőle. Ha nemkeres annyit egy férfi,akkor bazzeg lehet kecskéket dugni mint ahogy teszik az arabok is.

2017.04.17. 20:33:54

@Diorella Queen:

Azért ha jól emlékszem, te is elég szépen sírsz rendszeresen a pasasod pénztárcájára korlátozott szempontok miatt, igaz?

"a nőknek mindig is a gyerek lesz az első és legfontosabb"
"A pasinak tehát illik annyit keresnie,hogy abból fedezze a saját kajátát,autóját,ruházkodását és jusson még a nőre is belőle. Ha nemkeres annyit egy férfi,akkor bazzeg lehet kecskéket dugni mint ahogy teszik az arabok is."

Azért jó téged olvasni, mert kendőzetlenül hozod a nyers és mély női ösztönöket. :)
Az a férfi, aki ennyit keres, és költ a nőre, annak megvannak a saját szempontjai. És ha az történetesen csak egy üresfejű cicababa (mert kényelmes vele a kapcsolat, és sok férfinak ez is fontos szempont), akkor azok a nők, akik nem ilyenek, sértődötten kaparhatják otthon egyedül a falat, vagy választhatnak a nem ilyen férfiak közül. Ez van.

Diorella Queen 2017.04.17. 20:42:06

@zpetal: Nem értem miért gondolod azt, hogy a nők nincsenek meg férfiak nélkül és kaparnák a falat emiatt,vagy mert nem plázacicák?

Engem meg ne vegyél alapul, mert a sóherség egy kellemetlen betegség. Ettől még a kapcsolat működik,már ha kapcsolatnak akarnám nevezni.

2017.04.17. 20:49:11

@Diorella Queen:

Ha egy férfinak nincs pénze, attól még megpróbálhat minden tőle telhetőt megadni a nőnek. Ha van pénze, és még azt is sajnálja a nőtől, az simán csak lenézése az adott nőnek.

És igazad van, a pénz nem minden. A legfontosabb, hogy számíthasson a nő a férfira a bajban (akár még szakítás után is, ha segítségre van szüksége, nem is feltétlenül anyagilag).

2017.04.17. 20:51:12

@Diorella Queen:

Tehát működik a kapcsolatod, de azért te se vagy biztos benne, hogy kapcsolatnak neveznéd-e. Taps... :)

Diorella Queen 2017.04.17. 20:52:28

@zpetal: Szerintem a nők egy bizoyos kor és élettepasztalat felett már nem akarnak kifejezetten pasit maguk mellé. Azok általában hozzájuk csapódnak innen-onnan és ha nem túl bunkó vagy verekedős,kurvás stb stb ,akkor megmarad.
De az én koromban,akinél a gyerek már nem kicsi, már nem olyan fontos, hogy legyen feltétlen pasas. Esetleg annyiból lehet szempont, hogy legyen aki kihívja a mentőket egy esetleges infarktus esetén.
Vagy ha kellőképpen értelmes, legyen kihez szólni vagy legyen némi szórakozás az életében.
De kb ezzel ki is merült. Teljesen tisztában van vele minden korombeli nő, hogy nekünk már nem terem babér. A mi korunkban már ritka hogy egy pasi vegyen egy szép ruhát vagy cipőt netán mást. És még ritkább a házasság. Legalább is azokkal a férfiakakkal biztosan nem,akik esetleg bejönnének mert értelmesek és nem hajléktalanok stb.
A korombeli nők tudják jól, hogy ha a pasasnak van pénze és netén nem úgy néz ki mint maga az ördög,akkor annak 20 évvel fiatalabb lotyó kell a szoptatáshoz.

Diorella Queen 2017.04.17. 20:56:14

@zpetal: Hát nem tudom minek neveznék egy ilyet. Hétvégi mozipartner vagy valami ilyesmi. Nem a kitartóm,nem a támaszom és nincs alernatív jövőkép.
Barát ?
De ez is csak tipp.

Diorella Queen 2017.04.17. 21:01:41

@zpetal: Gondolj bele csak egy csöppet hogy mi lenne ha te beleszeretnél egy nőbe akiről éreznéd hogy minden téren ő az igazi. És úgy kellene elfogadnod hogy nincs vele semmi jövőd, mert ő mondjuk az apjával él kényelmi vagy anyagi okok miatt.
Mondjuk azt mondanád hogy akkor dobod és keresel más.
Csakhogy ő az igazi minden téren és ezt tudod jól. És azt is, hogy ha szakítasz vele, akkor ugyan adsz egy esélyt magadnak, hát ha normálisan élhetsz egy partnerrel,vagy pedig egyedül maradsz és még ő semlesz az életed része.
Nos hogy döntenél?

Diorella Queen 2017.04.17. 21:07:29

@zpetal: Látod az a baj, hogy el sem tudnád képzelni még azt sem, hogy pl mentehetlenül beleszeretsz egy rokkant nőbe, vagy egy csúnyába. ( most nem maragmról beszélek mert én átlagos vagyok).De nekem már volt oylanszerelmem aki olyan csúnya volt hogy az ördög is megirigyelhette volna. És ha valaki előtte azt mondta volna hogy én bele szerelmes leszek valaha is, akkor azt körberöhögöm. Nem a külsejébe szerettem bele, hanem az entitásába, ami sokkal rosszabb. :)

2017.04.17. 21:08:35

@Diorella Queen:

"Látod az a baj, hogy el sem tudnád képzelni még azt sem, hogy pl mentehetlenül beleszeretsz egy rokkant nőbe, vagy egy csúnyába."

Miért ne tudnám?

Diorella Queen 2017.04.17. 21:11:34

@zpetal: Mert a férfiak vizuálisak.

2017.04.17. 21:11:56

@Diorella Queen:

Férfiaknál a külső sokadlagos szempont, az hogy beleszerettél egy ronda férfiba, semmit nem mond a te önzetlenségedről. Az igazi az lenne, ha azt mondanád, hogy beleszerettél egy nincstelen férfi entitásába.

Diorella Queen 2017.04.17. 21:15:57

@zpetal: Hiába volt pénze, soha nem adott.A férjemen kívül soha egyik sem adott lófaszt sem, pedig mindegyik gazdag volt. Soha egyik nem vett egy cipőt vagy egy ruhát. Max a fele bevásárlást állta hogy meg tudjam főzni a kedvenc kajáját. Hát ilyenek vagytok ti férfiak és ha van pénzetek,azzal különösen szeretitek kínozni a nőket.
Bár csak módomban lenne viszonozni mindazt a " sok jót" amit kaptam. Lábtartónak talán jók lennétek az antik mahagóni íróasztalom alá. :)

Diorella Queen 2017.04.17. 21:25:52

@zpetal: Hjaa és mielőtt kitalálnád hogy "mert biztosan kurva ronda voltam vagy vagyokés azért".
Hát nem. Nem vagyok az és soha nem is voltam. De a külsőmmel és amint a példa mutatja a belső értékeimmel sem ( hűség, zéró elvárások,megbízhatóság, bűntetlen előélet,házias,jól főző és erkölcsök stb stbstb) SEM értem el semmit.
Nem számított semmit.

2017.04.17. 21:27:32

@Diorella Queen:

Mi férfiak? Én mondjuk pont soha nem sajnáltam a pénzt semelyik barátnőmre sem. Jut is, marad is. :)

Módod meg nem sok van viszonozni, felesleges erről fantáziálni. Annyit viszont megtehetsz, hogy te magad nem mész le lábtörlőnek. Egy tanács: egy férfi pont annyi pénzt/időt/energiát fog beléd fektetni, amennyiért megkapja tőled azt, amit szeretne.

Diorella Queen 2017.04.17. 21:36:05

@zpetal: Nem minden pasi olyan,hogy fasz feláll és ész elszáll.

Diorella Queen 2017.04.17. 21:40:44

@zpetal: Megint ellentmondasz önmagadnak.
Időt pénzt és energiát belefektetni egy nőbe = fizetni valamiért
És megint oda lyukadunk vissza hogy ha vannak elvárások,akkor tróger kurva a nő.
Mert miért nem hajléktalanba szeret bele, ha van elvárás akkor miért van, ha meg nincs elvárás akkor miért nincs.

Diorella Queen 2017.04.17. 21:42:53

Nem bírom ezeket a hülye férfi -női játszmákat.

2017.04.17. 21:50:36

@Diorella Queen:

Nem azért szeretek költeni a partnereimre, mert áll a faszom (alkalmi szexet hölgyismerősi körömből ingyen is kapnék bármikor, ha akarnék). Hanem azért, mert az ajándékozás egy fontos szeretetnyelv.

"ha vannak elvárások,akkor tróger kurva a nő."
Ilyet pont senki nem mondott.

A játszmázásokat meg fel kell ismerni, és kezelni kell, vagy kilépni belőle.

Diorella Queen 2017.04.17. 22:49:05

@zpetal: Nincs itt semmiféle szeretetnyelvről szó.
Szerettiek a pénzeteken megvenni a nőket. Ez a perverzitásotok,ettől van merevedésetek, ettől érzitek férfinak magatokat.És ezért van szükségetek a sok pénzre, hogy meg tudjátok rajta venni a plázacicáktól a szexet.
Szeretetnyelv,hát persze!

De legalább ne nyígnátok hogy csak a bugyuta szövegelést hallgatjátok és cipelitek a bőröndjeit a cicababának plázázáskor.
Hja!
És hogy száraz szájjal kissé nyúzza a bőrt a szopásuk, meg hogy oylanok mint ha egy farönkben lévő lyukat dugnátok!
Ezt vettétek magatoknak a pénzeteken!
Mert nektek ez kell!

icipicicsipa 2017.04.18. 06:27:53

@Diorella Queen:

" Mert nektek ez kell! "

Segítek, olvasgass.
Hátha leesik belőle valami....bár erősen kétlem, a te esetedben hatványozott "betegségről" van szó.
(de ugye a remény hal meg utoljára..... )

www.ferfihang.hu/2012/04/27/hova-lettek-az-igazi-ferfiak/

2017.04.18. 19:22:16

@Diorella Queen:

"Mert nektek ez kell!"

Halván fogalmad nincs, hogy mi kell a férfiaknak, ezért is vagy gyakorlatilag egyedül.

Diorella Queen 2017.04.18. 19:34:07

@zpetal: Azért vagyok egyedül, mert SM-nek fontosabb a pénz,mint én.
Na ezért vagyok egyedül.

2017.04.18. 19:56:42

@Diorella Queen:

És miért kapaszkodsz pont őbelé ennyire kétségbeesetten?

Diorella Queen 2017.04.18. 20:03:36

@zpetal:
Kapaszkodhatnék egy napi 15 ezret fizető másodállásba is minden hétvégén és már is anyagilag sokkal jobban érezném magam.
De akkor már mi marad nekem mint öröm?
Nem járok szórakozni, nem költhetek semmi szépre. Nem megyek nyaralni és nincs kutyám sem autóm. Nincs semmi állatom, a gyerekem már félig kirepült és éli a saját életét. Nincs kertem és növényeim, hogy abba meneküljek és örömmel töltsön el. Nincs szép házam hogy azzal bíbelődjek hogy csinosítgassam. A munkámban nem lelem örömöm a legkevésbé sem.
Tehát annyit érnék el, hogy zéró örömforrás maradna és leugorhatnék a gubacsi hídról nyugodt szívvel.
Vagy van valaki szerinted, aki tud nulla örömforrás nélkül élni?

icipicicsipa 2017.04.19. 06:28:49

@Diorella Queen:
"De akkor már mi marad nekem mint öröm?
Nem járok szórakozni, nem költhetek semmi szépre. Nem megyek nyaralni és nincs kutyám sem autóm. Nincs semmi állatom, a gyerekem már félig kirepült és éli a saját életét. Nincs kertem és növényeim, hogy abba meneküljek és örömmel töltsön el. Nincs szép házam hogy azzal bíbelődjek hogy csinosítgassam. A munkámban nem lelem örömöm a legkevésbé sem. "

Segítek, az önzőségedben és az önsajnálatodban nem látsz semmit a nagy világfájdalmadban:

"a gyerekem"

VT 135 2017.04.20. 03:19:46

"Miközben tehát mindenki azt mantrázza, hogy a sikeres kapcsolat működtetésének a záloga, ha az ember kommunikálja az elvárásait a másik felé, természetesen kölcsönösen, addig én úgy látom ez a férfiaknak különösen nehéz, mivel a nők többsége ezt TÁMADÁSNAK, vagy RINYÁLÁSNAK fogja fel a fentiek miatt."
(kiemelés tőlem)

Ennél pontosabban nem lehetett volna megfogalmazni! Minden korábbi komoly kapcsolatomban ezt tapasztaltam. Az őszinteségre való igény, meg hogy de jó lenne a férfival megbeszélni a dolgokat csak mese: azt kell alatta érteni, h a férfi hallgassa meg, értse meg (vagy találja ki) a nő vágyait, óhajait-sóhajait, parancsait, kritikáit - de fordítva meg ne próbálja ezt, a kölcsönösség jegyében, mert arra baromira nem kíváncsi a nő. A férfinak, ha valami gondja, baja, igénye, szükséglete van, azt oldja meg magának, ne zaklassa ezzel a nőt...

Bicepsz Elek77 2017.04.20. 09:46:13

@VT 135:
Ha nyulra vadaszol a farkast kell kerdezni, nema nyulat ;-)

lémegaLola 2017.04.20. 20:32:34

@VT 135:
Ha tényleg minden partnerednél ebbe futottál bele, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kizárólag rajtuk állt és bukott a dolog. Az a tapasztalatom, hogy nem mindegy, hogy 1. mi az elvárás, 2. hogyan tálalja az ember. Nekem ugyanazzal a partnerrel volt olyan élményem, amikor nagyon bántónak éreztem az elvárást, és volt olyan is, hogy nem csak megértettem, mit szeretne, hanem elfogadtam, és a jövőben figyelembe is vettem.

2017.05.21. 22:35:24

@Diorella Queen: "Szerintem a nők egy bizoyos kor és élettepasztalat felett már nem akarnak kifejezetten pasit maguk mellé"
De nem ám! Nincs üdítőbb és kényelmesebb dolog a világon, mint válás után szabadon, megkönnyebbülten létezni.
Szex jöhet, együttélős kapcsolat soha többé.
Nincs rá igény. :-)))

IntroVerb (törölt) 2017.05.21. 22:55:09

@Diorella Queen: egyik bnőm ex pasija többször megcsinálta, h a közös kajához való közös bevásárlásnál (amit később a bnőm főzött meg természetesen) a lidl pénztáránál való sorbaállásnál jutott eszébe, h nincs nála pénz - a nő kénytelen volt fizetni.
És ez kb 3-4 alkalommal is megismétlődött, aztán ki lett rúgva.

Azt hiszem, a nők is hibásak abban, hogy a férfiak java bizonyos kor után olyan, amilyen. Mert szeretetéhségük kiszolgáltatottá teszi őket, és észre sem veszik, hogy használva és kihasználva vannak... A hiéna pasik meg vígan lakmároznak belőlük.

De a férfiak védelmében is hadd ejtsek szót: az a nő beszél gyűlölködve a férfiakról, aki sorozatban hiénák áldozata lett.

Pedig akadnak nagyon is szeretetreméltó, kedves és jószándékú pasik is e világon. :-)))

IntroVerb (törölt) 2017.05.21. 23:35:37

@Diorella Queen: "A korombeli nők tudják jól, hogy ha a pasasnak van pénze és netén nem úgy néz ki mint maga az ördög,akkor annak 20 évvel fiatalabb lotyó kell a szoptatáshoz"

Ez egy sztereotípia, és cáfolom.
Közel vagyok az 50-hez, és már jó pár hónapja (titkos) kapcsolatban egy nálam pár évvel fiatalabb férfival. Akinek --ha a te sztereotip férfiképedet veszem alapul,-elvileg egy fiatalabb, feszes seggű harmincast kellett volna felcsípnie (minden adottsága megvan hozzá)...ehelyett értem van oda, engem imád, és azt mondogatja időnként, hogy őrült vén banya vagyok, akit nem lehet nem szeretni... Én meg ilyenkor simán "leöcsizem", jót nevetünk magunkon, és örülünk annak, hogy vagyunk egymásnak...:-)))

És nekem ő nem az első fiatalabb pasi az életemben. De pszt! :-)))

IntroVerb (törölt) 2017.05.23. 07:13:59

Számomra visszatetsző dolog ffi-nő kontextusban elvárásokról beszélni.
Mindent elront...
Az én szép, kerek álomvilágomban a párkapcsolat nem izzadtságszagú elváráshalmaz, hanem boldog és nevetős elfogadás...:-)))