Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Miért unalmasak a mai férfiak a nőknek?
2017. április 19. írta: George Herceg

Miért unalmasak a mai férfiak a nőknek?

unalmas.jpg

Nagyanyáink korában az ideális vőlegényjelöltnek az alábbi feltételeknek kellett megfelelnie:

  • Legyen egy fokkal szebb az ördögnél, de rendelkezzen erős, munkabíró testalkattal
  • Legyen megbízható, tartsa a szavát és legyen munkája
  • Tudjon udvarolni és bánjon jól a nővel

Manapság mintha erről az alapról alaposan elrugaszkodtak volna a női elvárások. A külső és az egzisztencia mellett most már érdekesnek és izgalmasnak is kell lennünk. Igaz ez általában kizárja a szintén elvárt megbízhatóságot és szavahihetőséget. Egyre többször hallom nőktől, hogy bár a randikon a jelöltek minden elvárásnak megfeleltek, mégsem lett semmi a dologból, mert a férfiak túl unalmasnak bizonyultak. Nos, az átlagemberek és az átlagos életet élő emberek, ha az unalmon a hétköznapiságot értjük, akkor tényleg unalmasak. Ha nem születtél milliomosnak, aki korlátlan anyagi lehetőségekkel és szabadidővel rendelkezik, akkor aktív életed jelentős részét unalmas tevékenységekkel töltöd, mint a munka, háztartás és a család. Ha emellett van egy, vagy több hobbid, amit folyamatosan tudsz művelni, vagy érdekes a szakmád, vagy az átlagostól eltérő a baráti köröd, akkor már a törpe kisebbséghez tartozol. Ugyanakkor lehet, hogy a vasút modellezés számodra nagyon izgalmas, de a veled szemben ülő nőnek értelmetlen dögunalom. Különben is, a nők többsége számára az, hogy izgalmas, vagy érdekes, az egészen mást jelent, mint nekünk. Egyrészt minden izgalmas, amit csak kevesek tesznek, vagy azért mert drága (pl utazás), vagy mert veszélyes (pl. extrém sport) Szintén izgalmas minden olyan tevékenység amibe személyesen be tudod vonni a nőt, ahol megmutathatja magát. A kérdés csak az, hogy amelyik férfi ilyen életet tud élni, az miért akarna kapcsolatot azzal a bizonyos nővel. Kétélű fegyver ez ugyanis, mivel az ilyen férfiakon fürtökben csüngenek a nők. Másrészt miért van az, hogy minden ilyen elvárást támasztó nő szintén „unalmas”. Ez az izgalomkeresés a másikban nem más, mint a saját unalmas életétől való kényszeres menekülés, hiszen  az a cél, hogy az ilyen férfi kiragadja a nőt a saját hétköznapi valóságából és beillessze az ő érdekes és izgalmas univerzumába.

A másik fele a dolognak a szórakoztatási faktor. Nem elég izgalmas életet élni, azt egyrészt prezentálni is tudni kell, hogy a nő eldicsekedhessen vele és ettől többnek és jobbnak érezze magát, másrészt pedig ki kell, hogy töltse a férfi a nőben lévő szellemi és kommunikációs üresjáratokat. Vajon hány férfi fordította meg ezt az elvárást? Hányan kérték már számon egy nőn, hogy hozzon fel érdekes beszédtémákat, hogy legyen kompetens valamely szakterületen, legyen képes elsütni egy jó viccet, vagy észrevenni egy abszurd szituációt? Mi férfiak nem várjuk el ezt, vagy csak leszoktunk róla? A szórakoztató férfi a problémamentes férfi. Aki állandóan viccel és kiszolgálja humorral a másikat az látszólag gondtalan. Ez pedig a nőknek vonzó, még akkor is, ha nem igaz. A gond csak az, hogy mi elfogadjuk, hogy hétköznapiak vagyunk. Elfogadjuk hogy az életünk nagy része unalmas. Az a kis töredék pedig, ami megmaradt az életünkből teljesen a saját vágyainknak és időtöltésünknek, tökéletesen kielégít minket. Viszont így továbbra is megmaradunk a nők többségének szemében unalmas, hétköznapi csávónak. Olyannak, akivel lehet sétálni, szeretkezni, együtt élni, beszélgetni, de nem lehet virítani a facebookon a barátnőknek.  Az viszont igaz, ha ez kevés, akkor megrántjuk a vállunkat és megyünk tovább. Hát így tűnnek el az igazi férfiak a radarról.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr7112436897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.19. 21:48:50

Ha már unalom, akkor kedves Herceg te is unalmas vagy. Mert kizárólag a pacákpajtik szemszögéből vagy hajlandó nézni a dolgokat. És kizárólag a férfi társaid számára írkálod ezt a sok baromságot. Minden posztod a nők ellen szól és minden témád arra utal, mennyire sajnálni kell benneteket pasikat.
Lehet hogy váltanod kellene és írhatnál már a nőknek is valamit. Mert így mint írtam, kurva unalmas kezd lenni a nők állandó szapulása.
De ha netán buzi lennél, akkor persze nem szóltam semmit és megértem nyűgödet.

2017.04.19. 21:52:42

Komolyan hogy 70 alatt nincs is normális pasas és 70 felett is csak azért lesznek normálisabbak, mert már nincs erejük az acsarkodásra és a fröcsögére. Mert örülnek ha valaki a szájukba gyömöszöli a falatot, meg lecseréli a pelenkát.

2017.04.19. 22:11:24

@Diorella Queen:

Tényleg komoly, hogy meglepődsz egy "férfiszemmel" című blogon, hogy a férfiak szemszögéből mutat be valamit. :)

Azért jó egyébként a te hozzászólásaidat olvasni, mert egy baromi egyszerű nő vagy, és nagyon jól hozod magasabb szintű absztrakció nélkül a primitív női ösztönöket.
Sok nő a férfiak szempontjait abszolút nem hajlandó megérteni, csak az elvárásait szajkózza, amik persze a csillagos egekben, de amit nyújtani tudnak ezért a férfiaknak, az a béka feneke alatt, és ezen még az a romantikus ígéret sem sokat javít, hogy ha a férfi a nevére veszi őket, "reménykedhet" abban hogy stroke esetén a nő majd kitart mellette. :D
De persze az ilyen nők csodálkoznak a legjobban, hogy a normális férfi köszönik szépen, de baromi jól megvannak nélkülük, aztán meg a nők ahelyett, hogy átgondolnák, hol ronthatták el, csak önérzetesen verik esténként a macskájuk/egyedül nevelt gyerekük mellől az asztalt, hogy "hol vannak a normális férfiak".
Hát csak verjék.

2017.04.19. 22:19:51

@zpetal: Semmi baj nincs azzal, ha a "normális férfiak" baromi jól megvannak "ilyen" nők nélkül. Csak akkor mi a francnak ez a blog egyáltalán és kinek? Nem elég csak simán elkerülni az "ilyen" nőket és akkor nem kéne telesírni egy blogot mndenféle férfinyűggel?
Hjaaaa,...elfelejtettem hogy az "olyan" nőknek meg hallgathatod a süketelését valami baromságról, egy szolíd pipa reményében,miközben a plázában cipeled utána a sok cuccot?:D Aztán az sem jó? Meg ez sem jó?
Nem lehet hogy inkább a férfiak nem hajlandóak a férfiszerepet betölteni mert lusta disznók és sóherek alapból???? És jönnek minden ostobasággal amivel a nőket hibáztathatják sorban!
Szánalmas.

2017.04.19. 22:22:32

@zpetal: Ez a " Köszönjük szépen de baromira jól megvagyunk " dolog mára már a mottóddá vált.
És te sem vagy meleg ,fogadok? :D

2017.04.19. 22:25:13

@zpetal: Ha annyira jól megvagy a nők nélkül,akkor mi a fenét kertesek itt egyáltalán?
És ha az "ilyen" nők nélkül is baromira jól megvagy mint pölö én, akkor megint csak felmerül a kérdés, hogy mi a fenét keresel itt egyáltalán és vitatkozol velem folymaatosan, illetve ha annyira baromi jól megvagy az "ilyen " nők nélkül is,akkor miért is nem vagy jelenleg inkább a nem "ilyen" nőddel?

2017.04.19. 22:39:11

@Diorella Queen:

"mi a fenét keresel itt egyáltalán és vitatkozol velem folymaatosan,"

Dolgozom a gépen, közben unaloműzés.

2017.04.19. 22:52:13

zpetal mit dolgozol? :)- megyek oda ha közben fórumozgatni lehet feszt :)

2017.04.19. 22:59:46

A bejegyzésben annyi csak a hiba (meg az egész blog témáit illetően), hogy a "nők elvárása" le van szűkítve AZON nők elvárásaira a férfiakkal szemben, AMILYEN nőket a blogíró egyáltalán képes nőként észrevenni, és ez- több postból is jól láthatóan- a nők kb. 5-10 %-át teszi ki, akik viszont k..ra nem állnak le a post írójával, vagy a hasonló karibelű faszikkal.

Ha ennyire szar lenne a helyzet egyébként párkeresési szempontból, akkor már nem lenne ország meg nem lennének 15 éven aluli gyerekek...

2017.04.19. 23:03:04

@Mia and me:

Nem mondtam, hogy most a munkahelyen vagyok benn.
Azt a szöveget meg kb. apuka káeftéjénél nyomjad, hogy "mész oda dolgozni". :)
De ha tényleg penge vagy a mi műszaki szakterületünkön, és bevállalod a kiválasztási folyamatot, akkor a fejvadászaink úgyis meg fognak találni egy komoly ajánlattal, nyugi.

Nnegyzet 2017.04.20. 04:23:17

Azért az utazás, meg a valami értelmeset csinálás nem feltétlenül őrületesen drága. Veszel egy bicajt (kb 30ezertől), körbe tekered a Balatont, fel tekersz a Kékesre, nálam pl már cool vagy... Eleversz pókerban, scrableben, dartsban, catanban, carcassoneban, szintén cool vagy...
Egyebekben feltételek a falba való lyukfúrás kèpessège, a nem büdös száj, és az állandó munkahely. (A szellemi, és fizikai szinvonalat pedig az első kettő "coolság faktor" biztosítja ;))
Nem kell túl bonyolítani.

sunabajnok 2017.04.20. 06:51:45

Női szemmel azt mondom,hogy felesleges az ágyban hosszú ideje egyedül fekve azon gondolkozni,hogy kinek hogyan kell viselkednie egy kapcsolatban,és kinek mit kell hoznia.
Igen szívem,ezelőtt 100 évvel minimálisak voltak az elvárások,és két hét ismeretség után lagzi,majd 60 év összecsiszolódás. És nagy számban működött is! Erre fel ma? Picsog mindkét nem,mert 40 évesen minden nő pénzéhes kurva,és minden pasi egy kretén. Elvárások azok vannak,de alkalmazkodási képesség nulla. A párkapcsolat nem mlm játék,ahol teljesíteni kell a szinteket,hanem egy társasjáték,ahol jó kézen fogva beesni a célba. Mondom ezt úgy,hogy 15 éve egyedül maradtam két picivel,mert az exem szerint a modellek 40 kilósak nekem miért nem jött vissza a versenysúlyom... És láss csodát egy hónap múlva megismerkedtem valakivel,akivel azóta is együtt vagyunk. Pedig a nagybetűs férfiaknál az oldalkocsis nő kizáró tényező. Az én párom szimplán egy kényelmes bolgog életre vágyott elvárások nélkül. Megkapta,megkaptuk egymástól.

Burgermeister 2017.04.20. 07:15:56

@sunabajnok: kenyelmes boldog elet.....kimondtad a megoldast. Na ezt nem tudjak megadni a nok. Keves kivetel persze van!!!

sunabajnok 2017.04.20. 07:18:54

@Burgermeister: Az egyiknek képessége a másiknak igénye nincs rá. Felesleges a nemek között meghatározni az okozót.

Nand 2017.04.20. 07:26:05

@Diorella Queen: Csak tudnám mi a picsát keresel a blogon...

2017.04.20. 07:27:58

@Burgermeister Azok a férfiak akik cserébe megadják a nőnek és gyerekeinek a gondoskodást,a létbiztoságot meg is kapják a kényelmes és boldog életet a nőtől.
Biztos vagyok benne hogy sunabajnok nem egy mozijegyért kényezteti a párját félholtra. :)

scavengario 2017.04.20. 07:29:12

A reggeli kávé mellé ideális volt olvasni a hozzászólásokat, köszi! :D

2017.04.20. 07:29:54

@Nand: Picsát biztos nem és szórakoztat a sok agyatlan pasas,akik szarul választanak párt,majd telesírják itt a blogot. :)

2017.04.20. 07:32:12

@Burgermeister: kenyelmes boldog elet.....kimondtad a megoldast. Na ezt nem tudjak megadni a nok.

Lehet hogy kicsit nagyobbra kellene nyitnos a pénztárcádat és alacsonyabbra tenni azt a bizonyos lécet az elvárások terén, miután belenéztél a tükörbe és tartottál egy kis önismereti órát. :D

scavengario 2017.04.20. 07:33:45

@Mia and me: Gyere szoftverfejlesztőnek/mérnöknek! 11550 Ft a nettó órabérem, légkondis iroda, ingyen kávé, netezel amikor akarsz, csak a határidőre legyen meg a feladat. Ja, és figyi:
index.hu/gazdasag/2016/09/05/400_ezres_kezdofizetesert_is_alig_lehet_informatikust_fogni/

exilis 2017.04.20. 07:35:34

Azt tegyük hozzá, hogy ha ezeket nyújtod is, akkor is jön az, hogy a nő a barinőitől azt hallja, hogy milyen jól megdugta a sofőr a munkahelyen, meg a szomszéd gazdag pasas is a konyhaasztalon aki átcsöngetett valami banális ürüggyel, és aztán a feleségedben is felébred a hiányérzet, az addigi egyedülálló hobbid hirtelen unalmassá válik, a vicceid bántóak lesznek, az illatod meg szagra változik, a szexből már csak rövid dugások lesznek, aztán egyszer csak elkapsz egy félrement emailt, és rájössz, hogy felszarvaztak, jobb esetben csak egy kollégával, kevésbé jobb esetben a feleséged régi szerelmével, akiről ha hallottál, mindig felébredt benned a kétely, hogy vajon ő volt -e az igazi, és te csak utánérzés vagy? Aztán persze a lebukás után az is kiderül, hogy nemcsak megcsalt, a neten még beszerveztek pár vadidegen pasit egy szextárskersőn, és hármasban-négyesben is megdugták a feleségedet, aki a lebukás pillanatában a szemedbe néz, és dacosan azt mondja: Ebben te is benne vagy, hogy így alakult!

Nand 2017.04.20. 07:35:37

Szórakoztat? Itt sírdogálsz, hogy má' mé' nem a nőket veszik figyelembe.. Arra ott van a www 99%-a.
Én se megyek a gumiszobába/ csakazolvassa-ba / trollkodni.

2017.04.20. 07:36:55

@scavengario: Céggek nem kaszálnál sokkal többet?
Így most megcsinálod a milliós munkát szaréhúgyé a tökfej főnöködnek.

scavengario 2017.04.20. 07:38:22

@scavengario: bruttó, csak reggel van még.

Melee 2017.04.20. 07:38:41

@Diorella Queen: "Nem lehet hogy inkább a férfiak nem hajlandóak a férfiszerepet betölteni mert lusta disznók és sóherek alapból???? És jönnek minden ostobasággal amivel a nőket hibáztathatják sorban!
Szánalmas. "

Jó fej vagy, hogy röviden és frappánsan bemutattad a poszt létjogosultságát - saját magadon. Pont úgy viselkedsz, mint az a nőtípus, amely a poszt főszereplője, és pont úgy is viselkedsz. Ezek után egy másik hozzászólásodban még az önismereti órát is felemlegeted, bemutatva, hogy leginkább azok használják ezt a fegyvert, akik maguk nem élnek vele.
Egyetértek. Valóban szánalmas. Vagy.

2017.04.20. 07:42:00

@Melee: Akkor csak szánakozzálé sűrűn de vigyázz,nehogy belegebedj.:)

2017.04.20. 07:44:08

Könyökből írhatnék 100 ellenposztot a fentire.
Mi bajuk a nőknek a férfiakkal?
Miért hagyják el a nők a férfiakat?
Miért van ennyi férfi egyedül?
Stb stb stb + 100 hasonló téma.

scavengario 2017.04.20. 07:45:35

@Diorella Queen: Azért ha kiszámolod, nem "szaréhúgyé" dolgozok. Nekem ennyi pénz elég úgy, hogy mellette szeretem is amit csinálok. Egy saját céggel specializálódni kellene. Ahol most dolgozom pedig elég nagy cég ahhoz, hogy sok szakterületen egyszerre legyen jelen, így mindig lehet érdekességekkel, újdonságokkal találkozni. A főnökömet meg szeretjük, jó fej.

Másrészt egy saját cégben előbb-utóbb cégügyeket kellene vezetni, adminisztrálni. Azt utálnám. Itt meg kreatív lehetek, fejleszthetek.

Szóval kedves Mia, lehet nekiülni a Java és a C tankönyveknek :D

2017.04.20. 07:51:15

@scavengario: Oké oké, de egy apró észrevételt ha megengedsz ;
"Nekem ennyi pénz elég úgy, ..."
-Ez kicsit szocialista szagú,így sosem lesz az országban kapitalizmus. Hagyni kéne a szolgalelkű hozzáállást és rámenni az amerikai modellre.
Csak a profit számít és a pénzből pedig soha nem lehet elég.

Fenek Elek 2017.04.20. 08:01:05

hát igen, ma már a nők lettek a tahók... tényleg igazán nőies dolog kurvának lenni és napi/heti forgóváltásban másokkal lefeküdni, ez igen...

volt egy barátnőm, a vége fele már neki is jöttek ezek a szexuális abberációk, mint pl a többes szex.

milyen kár, hogy ma már nincs hűség és/vagy szeretet stb. mondhatod bammeg, hogy kamuzok de én akkor is ezt látom, hogy mindegyiknek csak a kurva lóvé kell :)

milyen jó, hogy nagy részben ezért nem lesz családom, emiatt a barom felfogás miatt :)

232323 2017.04.20. 08:05:37

Kondi, penzes melo aztan jut pina a faszra.

Fellegjáró Marci 2017.04.20. 08:10:14

És miért kurva minden mai nő?

scavengario 2017.04.20. 08:16:37

@Diorella Queen: Nem látod a lényeget. Egy saját cégnél előbb-utóbb nem azt fogom csinálni, amit szeretek. Ráadásul annak beindítása/felfuttatása iszonyatosan idő- és energiaigényes. Egy másfél éves kislánnyal már ez nem megy, mert egy bizonyos összeg felett már nem a pénz mennyisége számít, hanem az, hogy délután 4-kor leteszem a lantot és haza megyek a családomhoz, a feleségemmel együtt főzhetünk, a gyerekemmel játszhatok és láthatom felnőni. Eltengődik a "szolgalelkem" a havi nettó ~1.2millió Ft-ból és közben van időm magamra, a családomra, a gyermekemre. Nem fogom ezt az időt feláldozni a folyamatos pénzhajhászat oltárán. De most már megyek is dolgozni, mert elfogyott a kávé :D

Fenek Elek 2017.04.20. 08:20:49

@scavengario: ha ez egy film lenne én is szerepelnék benne szívesen :)

Fenek Elek 2017.04.20. 08:21:37

@scavengario: Mielőtt azt hinnéd nem rosszindulatúan írtam ezt :)

Párhuzamos György 2017.04.20. 08:26:43

@Nnegyzet: Ettől cool valaki, hogy tud biciklizni?

Vagy hogy elver társasjátékokban?

Én tudok jobbat...ha mire hazaérek, nincs kész a perkelt és nincs kirakva a nagyfröccs az asztalra, nem társasjátékban verlek el, hanem nadrágszíjjal :)))))

Muad\\\'Dib 2017.04.20. 09:02:49

@Diorella Queen:
Kifejezetten szórakoztató a trollkodásod. Miközben nyünnyögsz, hogy hamegvagyijjennyőnékűn'minekittsísz, a kommentek felét te írod mintha a legfontosabb vágyad lenne, hogy itt mutogasd magad és szerepeljél.

strogg 2017.04.20. 09:12:32

Azt azért melítsük meg, hogy ami az elején izgalmas az később teher lesz. Az extrémebb sportokat kedvelő kollégám erősen válófélben van. Gyere kis van már. Az izgalmas pasasból a csaj apukát csinált, és az a "szemét" nem volt hajlandó feladni a hobbiját. Ami ugye például a hegymászás, de hát ideje lenne felnőnie és apukaként vigyáznia magára, és különben is otthon ülni állandóan a szoknyán. (meg akarja változtatni. Nem sikerült a csajnak) A legtöbb férfinak ráadásul többnyire olyan hobbija van, ami egy nőnek k. unalmas ám hosszú távon.
MINDEN ember megunható. Hosszú távon.

Amúgy jobb megemlíteni, (jó tanácsként minden férfi társamnak), hogy a nők 95%-át egészen egyszerűen nem szabad komolyan venni! Ha majd kiakad és elkezd "unatkozni" megy, majd jön a következő amelyik egy darabig nem fog unatkozni, aztán mikor igen, mehet az is. Az 5%-al érdemes komolyabban foglalkozni, az valahogy k. nem fog unatkozni melletted sose :)

(Troll amazonjaink kedvéért: köszönöm, 12 éve vagyok nős, a párom nem unatkozik :) Pedig van pár hobbim ami rohadtul nem érdekli.)

igazi hős 2017.04.20. 09:12:53

@Diorella Queen: És mit csinálsz a sok pénzeddel? Amikor a mostani céghez jöttem, megbeszéltem a főnökömmel, hogy nekem sokkal fontosabb, hogy elmehessek egy héten két délután a srácaimmal edzésre, mint hogy egy százassal többet kapjak. Mi mindketten a felső 10%-ban keresünk és mindketten léphetnénk feljebb, de akkor egymásra és a gyerekeinkre nem jutna időnk. Akkor mi értelme van?

J.R. Ewing 2017.04.20. 09:23:26

@Diorella Queen:

Feküdjön le végre valakivel, mert így közröhely tárgya maga.

ibafaipap 2017.04.20. 09:38:07

Egy nő mindig felülről választ, és miután a többségük behúzott középre, marad a férfiak felső 10-20%-a, ők viszont szintén a krémből válogatnak, ami nem egyenlő azzal, hogy valaki 6/10 jócsaj és irodista a fasz tudja hol. Lehet irreális elvárásokat támasztani, csak annak 30 felett magány a vége.

nagyzono 2017.04.20. 09:40:31

@J.R. Ewing:

Erre nem jön válasz, isten beszólás volt:D Amúgy isteni ez a blog, kedvenc troll Queenünk színt visz bele, ne bántsátok, láthatóan sérült!

Jó látni mikor egy nő a maga hevességével kifejti az érzelmeit ami alapjául szolgál a logikátlan viselkedésére és mindezt úgy adja elő, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy nem értjük :)
Értem én, csak nem fárasztom magam vele, és mielőtt betalálnál 10 éve vagyok együtt a párommal, nem vagyok túl szórakoztató és az ilyen "nőket" mint kiskegyed egy pillantásra sem méltatom kedves Diorella Queen!

Bicepsz Elek77 2017.04.20. 09:41:06

@strogg: Na ott a pont,!!
A vegere az egesz Eletet meg lehet unni!!
De: ne azert extrem sportojunk/zeneljunk stb. hogy az imponaljon valaki masnak!! A lenyeg a pozitívizmus!!

strogg 2017.04.20. 09:46:09

@Bicepsz Elek77: óóóó nem azt mondtam, hogy ezért extrém sportoljunk :D :D :D
Az enyém is "extrémnek" számit, lévén elöltöltős lövész vagyok, déli katona maskarában (vagy cowboy,trapper) lövöldözünk a lőtéren fém célokra, ez sem éppen szokványos. Fegyvereim egy részét magam építettem és vittem vizsgáztatni, nah ez sem éppen a nőket érdeklő hobbi. Ahogy kocka létemre hekkelek mindent amiben áram folyik :D A forrasztó pákára sem nedvesedik a bugyi :D

Plumper_ 2017.04.20. 09:53:28

A férfi ösztöne, hogy a p-ba élvezzen. A többi vaker.
Tehát ennek érdekében legyél szórakoztatóközpont, bankár, testőr, jóképű, magas, kigyúrt. Ez alatt is van p, nem kell aggódni. Több nő van, mint férfi.
Itt az én listám: legyél jó az ágyban. reggel is.
legyen jó munkád, jó fizetésed, mint nekem. éljen a nemek egyenjogúsága. ne akarj gyereket, csak akkor, ha én is. különben észreveszem a behálózási kísérletet és doblak. majd jön másvalaki. fogadd el a barátaimat és a hobbijaimat. nekem meg a ruházás a dögunalom.

blöff 2017.04.20. 09:58:23

Ez most komoly? Remélem az irónia faktor erősebb hangsúllyal szerepelt a poszt megírásakor, mint amennyire kiérződik belőle.

Izgalmas és érdekes. A férfi. A nő persze ne, az csak adja magát, zabolátlanul, úgy ahogy van. Mert ő úgy jó. A férfi meg izgalmas legyen, de ne legyen mellette üvegplafon, húzzon a sunyiba, tejeljen és vicceskedjen. Tűrjön. Stb.

"Ha nem születtél milliomosnak, aki korlátlan anyagi lehetőségekkel és szabadidővel rendelkezik" akkor is krva unalmas életet tudsz élni. Utazgatsz, de a negyedik Bali szigeti nyaralás is krva izgalmas, főleg tartalmatlanul elmenni a 24. tripadvisoros mislencsillagos étterembe. Nihilben képzetlenül tengődni.
Szánalmas, remélem akad aki nem gondolja úgy, hogy ez egy elfogadható felfogás.

Plumper_ 2017.04.20. 09:59:08

@Diorella Queen: mi a bánatért ne keressen a nő is sok pénzt?!
hidd el, hogy egy nő 35 fölött kevésbé kapós, mint egy 35 fölötti férfi. a biológiai órája ketyeg, a férfi 100 évesen is képes gyereket csinálni (ha van olyan hülye még aggastyánként is). az idősebb nők legfeljebb MILF-vadászoknak állnak. a házasságért szexet pedig nem a legjobb üzlet. :-D

blöff 2017.04.20. 10:00:31

@Diorella Queen: most éppen te nem acsarkodsz és fröcsögsz :-)

Plumper_ 2017.04.20. 10:02:29

@blöff: igen, te legyél polihisztor, a nőnek meg pinája van, legyen elég!! :-D
csak azt nem veszik számításba, hogy minden nőnek van pinája és ha a szűk környezetedet veszed, ha nagyvárosban vagy Bp-en laksz, akkor is több tízezer nő jut rád elviekben.

nagyzono 2017.04.20. 10:08:48

@Plumper_:

Hééé azért ne essünk át a ló túloldalára, a vektor erre mutat, de ez változni fog szükségszerűen.
Amint látjátok Ti sem akartok illeszkedni ebbe az elvárásba, és rajtatok kívül még sok csávónak semmi kedve ehhez!
Az elvárás az megvan a mi irányunkból is de vegyük észre, hogy az egy vágyálom mindkét irányból!
A valóság mindig komplexebb, nem lehet egy pasi aki dolgozik és fenntart egy életet olyan tökéletes mint elvárják és ez a nőre is igaz.

strogg 2017.04.20. 10:13:40

Nos igen. Én felvállalom, hogy én vagyok a férfi. Az egzisztencia nekem is kell, van is. Autó dettó. Van hobbim (ami nem hétköznapi), szó nélkül kihúzo ma széket, előre engedem, fizetek találkozón, vezetek ha táncolunk, stb... sőt még élvezem is. A férfi létemet élvezem! Öltözködöm, igényes vagyok, rendszeres látogató vagyok ruha üzletekben, és ha már kezd szanaszét nőni a hajam beülök egy fodrászhoz, nem anyukám vagy más nőstény vágja a hajamat. Szeretek divatosan, stílusosan öltözködni, és műszaki emberként meghalok egy extrémebb kütyüért.
Tényleg szueretek férfi lenni, és élvezem nagyon.

Az érme másik fele viszont az, hogy ugyanilyen szigorral várom el egy nőtől ugyanezeket!Legyen NŐ!
A problémák itt szopktak kezdődni. DÖBBENET mennyi "csaj" van, meglett nők totálisan alkalmatlanok komoly kapcsolatokra, de persze azt elvárják tőlem, amit felsoroltam.
Uraim: Amit magunktól elvárunk, azt bizony elvárhatjuk mástól is! Ezért mondtam, hogy a 95%-ot egyszerűen nem szabad komolyan venni. (mert ráfaragsz és úgy is megtanulod idővel, hogy ne vedd őket komolyan :) )

wolves84lb 2017.04.20. 10:23:11

@Diorella Queen: tudod, ezt a fajta viselkedést, amit te prezentáltál, szoktuk a "baszatlan picsa" jelzős szerkezettel honorálni :)))

Gondolom, élvezettel olvasod a hasonló női oldalakat, amikből van kb 20x ennyi...szálka-gerenda...

Drednaught 2017.04.20. 10:26:37

George Herceg
Akkor most csukd be a szemed, végy egy nagy levegőt és képzeld el a következőt:
Te egy fantasztikus férfi vagy! 195 magas, izmos és azért hagytad ott a kosárválogatottat, hogy a sakkválogatottal tölthesd a szabadidődet, ami az éppen felfutó startupod és a második doktorid mellett akad.
Meglepő, hogy mennyire alacsony a testzsírszázalékod és tónusos az izomzatod még edzés nélkül is.
Hobbid a hullámszörf és Hawaii-n töltöd a szabadidődet.
Olvasott vagy, ösztönösen vagány és hatalmas partyarc, aki akkor is a társaság közepe, ha nem akar az lenni.
Persze ezek mellett nagyon, de nagyon meg is válogatod, hogy milyen nővel kezdesz, de hát ez természetes.
... és most képzeld el, hogy belenézel a tükörbe és rájössz, hogy mindez hazugság. Hazugság ugyan, de van egy varázsszer, amivel ideiglenesen mégis ilyennek tudsz újra tűnni. Legyen ezen varázsszer neve "smink és pushup"...

Na, így vannak a nők az élettel. Azt hiszik magukról, hogy ők mind külön hercegnők, istennők, akik pinája egy igazi szentély, amit kiérdemelni ugyan nem lehet, de azért megengedik, hogy próbálkozz.
Igen, a nők egója van indokolatlanul túltolva és ezért nem képesek sem magukat, sem pedig a férfiakat reálisan látni.

Az idő aonban et is, ahogy minden mást is, megoldja.
A nők szavatossága igen rövid és 35 felett már kényelen-kelletlen megállípatják, hogy nem képesek versenyezni az ugyancsak doppingoló, de feszes mellű 20évesekkel és elkezdenek magukba nézni.
Ami ugyancsak nem segít nekik, hogy ekkor már a két kezükön számolhatják meg a még működőképes petesejtjeiket, szóval ha akarnak kölyköt(az utolsó női vágyálom, amiből még nem futottak ki), akkor bizony le kell tenni azt a hatalmas egót a küszöbön kívül és le kell térdelniük a valóság előtt.

Hogy ez megtörténik-e?
Kérdezd a blog-üzemeltetőket és a macskakereskedőket :)

wolves84lb 2017.04.20. 10:30:44

@Diorella Queen: az a szép ebben, hogy évezredeket leélt az emberiség egy viszonylag egyszerű, de működőképes modellben, ahol a nő egyfajta alárendelt szerepet töltött be. Aztán kb 100 éve elkezdtetek szüfrazsettkedni, feminizálódni, egyenjogúskodni...meg is kaptátok ezt a lehetőséget - ennyit a szemét elnyomó férfi-társadalomról, csak úgy mellékesen :)

Azóta függetlenek is akartok lenni, de elvárjátok, hogy a férfi legyen férfi. Mikor ti nagyjából be akarjátok tölteni a férfi szerepet is.

Szerintem vagy döntsétek el hamar, hogy tulképpen mit is szeretnétek, vagy hagyjatok időt, hogy kialakuljon a férfi-nő kapcsolatrendszer. Ismétlem, egy évezredes "szokást" akartok 100 év alatt megváltoztatni....

Drednaught 2017.04.20. 10:31:50

P.S: Diorella Queen talán a legegyszerűbb lény az egész magyar netes közegben.
Nem érdemes vele veszekedni, mert valóban nagyon mélyen van és ha érzed is a főlényedet vele szemben, nem lesz valami katartikus, higgyetek nekem.
Olvasgassátok a "panaszblogját" és rájöttök, hogy miről beszélek.

wolves84lb 2017.04.20. 10:33:03

@Diorella Queen: azért az szép, h nőként számonkérsz egy pasit, mit keres a férfiszemmel c blogon :)))

Ugye egyetértesz vele, hogy olyan, mint "női logika" nincs, és sosem volt? :)

strogg 2017.04.20. 10:44:44

Szapuljuk a nőket, de előre bocsájtom a 95%-ot, mély tisztelet a már általam is említett cc:5%-nak :) Ezt azért sose feledjük el.

Node.
Csatlakozom az elöttem szólóhoz. Igen, azt a puncit k. ki kell érdemelni szerintük, de az a helyzet, hogy többynire nincsen ránőve az a nő akit valóban érdemes lenne kiérdemelni. Ellenben a férfiakban ez az önbecsülés idővel kezd csak kialakulni, hogy azt mondja: "nem látom a nőt akiért teperni kéne, ha puncit akarok majd azét élvezem ki, aki nem kotlik rajta, nem kéreti magát". Amint egy férfiban is megjelenik az önbcseülés és azt mondja: Nem akarsz szexelni? jó! akkor kellemes napot, én majd beszélek azzal aki akar. Mert lássuk be, annyi nő van mint égen a csillag!
Persze a vége úgy is az lesz, hogy az ifjú titán teper a csajért, aztán legtöbbször hoppon marad, amíg rá nem jön, hogy bizony égen a csillag esete, és vált. Női válasz: Ez egy szemét volt csak meg akart dugni. Cica ne sípolj, egyrészt igen, csak meg akart, másrészt rohadtul nem vagy több annál mint akit nem csak... És igen, a vége az lesz, hogy egy éve nem volt már férfival, hisztis agyatlan p. már annyira frusztrált, aztán végül vgy beadja a derekát valakinek, vagy elszaporodnak a macskák a lakásban :)
Én azt szoktam mondani, hogy a legtöbb nő akkor jön rá, hogy kár volt játszani a királykisasszonyt, és nem ülni a punciján mert sokkal többet is szexelhetett volna, amikor az a nő és a puncija már egyre inkább a kutyának sem kell.
És igen, bizony lejár a szavatosság, jön a pánik: piros haj, szipkés fekete harisnyás miniszoknyás csomagolásba belepérselt hurkás test, spaknival felvitt kiglettelt ráncok, lángövöes haj, lógó fülbevaló a vállig, és elköltött vagyonok a kozmetikusnál és fodrásznál, majd a facen relrakott hasig érő mellekkel kapmányolás, hogy végre megint nőnek nézzék. Mert általában ez a helyzet! A nőknek van önbecsülésük (ebből a férfiaknak volna mit eltanulni azért) a nőknek viszont meg kéne tanulni méltósággal megöregedni. Mert azt többnyire nem tudnak. Egy 40-50-es pasas ha ad magára felvesz egy divatos, jól kinéző nadrágot, cipőt, zakót, vagy ami jól áll neki, levágatja a haját, van egy szép órája, úgy ül a kocsiba, és annyi. A haléntékán az őszülést tudja viselni, beérik mint a jó bor. A legtöbb 50-es nő meg egy nagy pótcselekvés lesz.

Szóval igen, legyen önbecsülésünk srácok, égen a csillag tudjátok. És az örök mondás: "kurvával mint a királynővel, királnyővel mint a kurvával". Magyarul a kis királylányokat nem kell komolyan venni, a hétköznapi normális nőt viszont hordozd a tenyereden :)

2017.04.20. 10:56:39

@Diorella Queen: miért kellene a férfinak eltartani a nőt? Egy kapcsolat partnerség is, nem?
Mi például közösen oldjuk meg a problémákat. Hogy mást ne mondjak, a vasalót is én javítottam meg, és a feleségem nadrágjának a szárát is én varrtam fel.
Viszont repjegyet meg ő rendelt, és az orvoshoz is ő kért időpintot nekem.
Néha ő mosogat, néha én.
Mikor, kinek van ideje. Nem nyafogunk. Vannak dolgok persze, amit nem lehet átvállalni. A gyerek haját csak ő tudja befonni, de a ház körüli javításokhoz nem ért.
Ez így oké.
De miért keres egy nő izgalmas, gazdag palit?
Ha izgalmas, vagy nem nőtt még fel, vagy az izgalmakban éli ki magát. Ott viszont gyakrabban talál partnert a haverokban.
A kitartott szerep pedig nem időtálló.
Ha egy férfi izgalmas, akkor nem fogja kielégíteni egy hosszan tartó kapcsolat. Veled. Ugyanis mily meglepő, izgalomra vágyik.

2017.04.20. 10:57:09

@wolves84lb: Már hogy a bánatban ne akarna a nő független lenni és nem kiszolgáltatott annak tudatában, hogy 30 felett már úgy sem lesz a világon életképes papas akire számíthat bármiben is?
Azt hiszed nők teljesen hülyék?
Vagy megteremti magának az egziszenciát 30 éves korára ( bármi áron) vagy rettentő csóróság vár rá idősebb korára. Mert ahogy a fenti kommenthegyből jól látni a tényt, úgy sem fog kelleni a fészkes fenének sem.
És ezen nem segít az sem ha hűséges ha nem lepukkant piha ha jól főz, tud varrni, házias ,tiszta érdekes vagy bármi a világon!
Mert a férfiak vizuálisak, ergo nincs igény a 30 fleettire. Akkor tehát miért csodálkoznak azon a férfiak, ha a nőt attól kezdve már csak a gyereke,a pénz, a munkája netán a kutyája érdekli a továbbiakban?
Lejjebb kéne adni az igényeket (gondolom ez lenne a válaszod) ám de sokan vannak úgy vele hogy köszi, de inkább senki ne legyen, mint egy verekedős, iszákos, büdös lusta agresszív kocsmatöltelék aki még netán nem is hűséges.
De ha kellőképpen igénytelen a nő,akkor persze mindez nem számít.

Hja és nekem is van barátom immár 9 éve mielőtt ezzel jöttök hogy faszvadászaton lennék itt. Megittam a reggeli kávémat, végigröhögtem a sok hülye kommentet és megpróbálom védeni a női nemet.:)

putris72 2017.04.20. 11:03:22

@Diorella Queen: Meg sem merem kérdezni,de téged a Gyuri bácsi fizet valamilyen női szervezet aktivistája ként,hogy ha egy a nők igaz énjét kritizáló írást látsz rászabadul?A hozászolásaidat ajánlom a többi nőnek,hogy ha nem értik miért is vannak egyedul!Itt mindenki hibás csak ti nem!Elvárásotok az hatalmas ,amit adni tudtok az egy szép nagy nulla!Érdekes,hogy a férfinek mindenben alkalmazkodni,és megfelelni kell hozzátok,de te,és ti teljes szabadságot és függetlenséget akartok egy párkapcsolatban!Erre egy férfi nem lesz hajlandó,csak egy pasi,aki csak meg akar dugni téged,de már a következő lehetőségen gondolkodik!

2017.04.20. 11:03:44

Alap probléma hogy a férfiak mindent akarnak magas minőségben a nőktől, csak a zsebükbe ne kelljen nyúlni érte, ne kerüljön egy fillérjükbe sem és a kényelmi zónájukat véletlen se sértse meg senki és semmi. :)
Tehát nem win-win kapcsolatokat akarnak, hanem azt hogy a nő adja az életét a lelkét a testét az erejét és mindent nekik ( Kis Hableány ugye) de cserébe ne legyen az égvilágon semmi de semmi elvárása.:)
A nők meg annyira nem rossz üzletasszonyok azért az esetek nagy részében, hogy ilyen hülyeségbe belemenjenek.:)

wolves84lb 2017.04.20. 11:03:54

@Diorella Queen: megkérdezhetem, hány éves vagy?

Lehet, hogy 9 éve van pasid (ez komolyan az óvoda szintje...:DD), de hogy már hetek óta nem vágott alád, az is biztos. Jöhetsz persze a kávézós-röhögős sztorival, de jobb lenne mindenkinek, ha most letennéd a klaviatúrát, elszórakoztatnád magad pár percig "ott lent", és ha már kiadtad magadból a feszkót, visszjössz elnézést kérni a baszatlanpicsa stílusodért. :)

wolves84lb 2017.04.20. 11:05:22

@Diorella Queen: neked ez a pénz dolog a mániád...csak szólok, ez az, ami egy pasit a legjobban taszít - ergo, meg is van az oka a baszatlanpicsaságodnak :D:D

csentecsa 2017.04.20. 11:07:31

@Diorella Queen: Csak időnként rosszul mérik fel a a saját értéküket a húspiacon.. Arról nem is beszélve, hogy erősen romlandó áruról van szó. (Ha már üzletről beszéltél..:)

2017.04.20. 11:08:26

@putris72: Ez az hogy nem kell, mert egyszerűen nem kelletek már vénemberként ti sem a nőknek. Csak nyűgök vagytok, főzni kell nektek megállás nélkül és csrében abban a hitben vagytok hogy a farkatokkal majd beérik a nők úg yés és az bőven elég nekik.
Hát nem, nem kelletek a nőknek és ez van. Csoffadjatok és nyavajogjatok továbbra is egymagatokban. Jó fortyogást.:)

2017.04.20. 11:11:35

@Diorella Queen: ja, hogy te csak a pénzre hajtasz?Van erre megfelelő magyar szó...
Csakhogy ahhoz nem egy nőnek kell lenni a som közül, hanem a nőnek abból a tízből az országban. Amíg az izgalmas palid rád nem ún.
Hacsam nem felfújható.

2017.04.20. 11:12:11

@wolves84lb: Én megértem hogy irritál minden pasast a másik oldal véleménye.
Egy ilyen férfiközpontú blogban a csordaszellem jól dolgozik.
Zárjatok csak össze szépen és nyüszögjetek tovább, hogy miért nem tud jól főzni a 16 éves barinőtök és miért lép félre még vagy 20 évig mellettetek. :))

putris72 2017.04.20. 11:12:44

@Diorella Queen: Ugye azt tudod,hogy a vibrátor az nem férfi??Nézzél már tükörbe,te férfigyűlölő idióta!

2017.04.20. 11:13:44

@Diorella Queen: inkább a női igent védd meg

strogg 2017.04.20. 11:13:52

Ha már itt tartunk mi ingyen adjunk a farkunkat, az elvárás ugyanez viszont :D A kölcsönös örömszerzés keretében ;)

Rám nem kell főzni :) És az a helyzet, hogy nagyon sok nőnél sokkal jobban főzök. "szűrőim" egyike pont ez: nem tudok tisztelni olyan nőt akinél jobban főzök. (nem, nem vagyok szakács :D )

2017.04.20. 11:22:15

@csentecsa: időnként rosszul mérik fel a a saját értéküket a húspiacon.

Ugyan ez a szitu vonatkozik rátok is. Túlértékelitek a hatalmas sörhasatokat, a kopasz fejeteket ( azt hiszitek hogy ti is Riddickek vagytok mint a színész). Feszítetek a lapos seggeteken a lógós gatyával mint ha a világ legjobb pasijai lennétek. Felvesztitek a napszemüveget hát ha majd az eltakarja a ráncotokat. És kizártnak tartjátok hogy rajtatok meglátszik a korotok.
Elnézbe benneteket csoda hogy nem pusztult ki még az emeberiség. :D

Drednaught 2017.04.20. 11:24:46

@Diorella Queen: Észrevetted, hogy soha, de soha nem arra reagálsz, amit írnak neked, hanem csakis úgy van mondandód, hogy "igen? Hát ti meg..."
Egyszer, csak egyszer próbálj meg reaálni arra, amit írnak és ne a saját előre megtervezett panaszaiddal válaszolj a kérdésre.

erkölcsi hulla 2017.04.20. 11:25:12

@Diorella Queen: Süt belőled a gyermeki megbántott éned, pedig biztos vagyok benne hogy sokkal értelmesebb vagy a sima sértegetéseknél.
Ha érdemit hozzá tudnál szólni a témához, egy kicsit magadba mélyedve, talán komolyan vennének itt is, és a vitapartnert, értékes ellenoldali véleményt látnának benned, nem csak egy fiatalabb, megbántott, és elkeseredett nőt.
Kezdetnek pl. megadhatnád a tiszteletet, teszem azt, ha van egy normális hangvételű cikk, nem rögtön személyeskedéssel reagálni.
Ha jól emlékszem van érdekesebb írásod, és nem egy femnáci agymosott picsa vagy általában, sőt, nővér vagy, amiért respect, nagyon kemény munka lehet. (És azt mondják, hogy a nővér csajok nagyon jók :d )

Drednaught 2017.04.20. 11:26:52

@Diorella Queen: Mellesleg egyáltalán nem igaz, hogy 30 feletti nők nem kellenek.
Kellenek nagyon, sőt!
Csak hát kevés nő tud és akar nőies lenni, mert nem divat. Ma az egocentrikus önkiteljesítő nemtelen mivolt a divat, viszont sajnos a férfiak nem "haladnak a korral és a divattal", nekik NŐ kell.

2017.04.20. 11:27:32

Adja nektek minden nő az életét a fiatalságát a szépségét a testét a lelkét, cserébe ne várjon el a világon semmit, mert akkor azonnal egy kurva.
Nevetséges.:))

Drednaught 2017.04.20. 11:31:18

@Diorella Queen: Nem, az a nevetséges, hogy csak ilyen sarkosan tudsz írni.
Minden...életét...lelkét...semmit...azonnal egy kurva.
Próbálj meg árnyalatokban gondolkodni.
l. feltételezed, hogy minden nőnek van szépsége, pedig ez messze nem igaz. Nemde?

2017.04.20. 11:31:29

@Drednaught: Nem talákoznak az igények a párkapcsolatok esetében.
Ez a baj és ezért mennek tönkre a kapcsolatok többnyire.
Az egyik túl sok szexet akar, a másik nem.Az ízlések nem egyformák, a korsztályok évtizedes elcsúszásban vannak,nincs közös érdeklődési kör vagy csak nagyon kevés. A fiatalabb nők közül nagyon kevés a házias a pedáns a főzni tudó. Az idősebb nőknek már nincs önértékelése és alapból mindkét nemre jellemző hogy 30 éves korára már túl sokat csalódott és nem bízik senkiben.

2017.04.20. 11:32:44

@Drednaught: Az ellentétek vonzzák egymást egy nagy tévedés, ha hosszabb távon tervez valaki.

Drednaught 2017.04.20. 11:51:21

Szerintem megint lesarkítasz mindent, mert úgy egyszerűbb számodra.
Mi az, hogy túl sok szexet akar?
Egyrészt ma minden nő azt válaszolja erre, hogy nem is igaz, hogy ők kevesebbet akarnak dugni, sőt inkább a férfiak akarnak kevesebbet(na persze...), másrészt ha nem akarsz dugni, akkor mindnek akarsz kapcsolatot?
A pénze, a védelme, a törődés jól esik, de az ő igényeit majd szépen oldja meg maga, ert te "erős, önálló, egyenjogú,stb." vagy?
Ha nem akarsz dugni, ne keress párkapcsolatot. Vgy engedd el kurvázni, szeretőt tartani, vagy inkább teljesen.
A háziasság hiánya pedig kinke a hibája?
A mai nőket az anyjuk neveli, ahogy a indnekori nőket a mindekori anyáik nevelték.
Régen megtanították arra, hogy mi minden felelőssége lesz feleségként, anyaként. A mai anyák az első túlemancipált és csalódott fapina generáció tagjai, akik dafke sem fogják a lányaikat olyan holmi nőelnyomó attitúdre nevelni, mint a tisztelet, kiegyensúlyozottság, alázat. Nem, nekik a saját, elmaradt álmaikat is végre kell haktani! Fürdeni az óceánban(más pénzén), toszkánai reggelit enni(más fizeti a cehhet), jógázni a Himaláján(persze megint valami mecénás szálájára) és szeretkezni egy luxushotel selyemágyán(valszeg ezzel lesznek fizetve a fentebbi álmok).
A kurvának nevelt generáció azonban idővel kikopik a szelfis, facebookos, ingyenbulizós, fesztiválozós képből és nem lesz hova átvedlenie.
A baj az, hogy túl későn akarnak átvedleni szerény, kedves nővé. 20 évesen kéne szerénynek lenni, mint a mimóza és tisztelni a férfiakat. Nem teszik. Szar ügy.

Aki viszont megteszi, aki nőként, anyaként viselkedik 20 éves, mikor megtehetné, hogy helytte alfa faszokból szívja ki az életörömöt, azt lenézitek mélységesen. Pedig ha 20-23 éves krodban megszülöd a magadét, akkor még a pinád is újra feszes lesz és bőven tudsz karriert is kezdeni.
Ja, hát hogy akkoriban csak átlag Jóskával tudnál megállapodni, mert a szuperpashee nem fog nálad megállni?
Tévedés. Mindig csakis az átlag Jóska volt az opciód, senki más. Szuperpashee-nak maximum a spermája ízét érezheted, de azt is csak ideig-óráig. Ő soha nem volt valódi opció, hiába hitted el a kis hableány sztoriját.

Végső soron azt mondhatom, hogy nem is a mai lányok a hibásak elsődlegesen, hanem a szüleik.
Őket kéne felelősségre vonniuk majd, mikor a már kiírthatalan macskahúgy-szagban dugásra se találnak maguknak Jóskákat sem.

Duplaxiii 2017.04.20. 11:59:28

Mondjuk elég egyszerű a válasz: a mai férfiak nem férfiak, hiszen már a kategória is téves.
De akiről a poszt szól, az egy átlag 25-35 közötti hímnemű egyed, aki már nem a kalszikus modell szerint szocializálódott, hanem már a marketinggeneráció.
Ugye ha megnézzük a napi féltucat lelkizős posztokat, mind olyan problémákat vet fel, ami egy 50+os férfinak értelmezhetetlen, hiszen azon még fiatalként vagánykodtak, csajoztak, a diszkókban nőket kerestek dugni, végigjárták az élet lépcsőfokait, megtanulták a retorikát, az udvarlást, megismerték a léányok valójában kiismerhetetlen lelkivilágát, gondolatvilágát és így tovább. A mostani generáció, nem a tinédzser, az még rosszabb, azonban már a tév, internet, számítógép környzetből szocializálódott, fiatal korban a virtuális világ meghatározó szelete volt életüknek, és közben eltüntek a megfelelő szórakozóhelyek és más közösségi terek is, tehát honnan tudja a valóságot egy ilyen egyed? Gond van? Most is posztot ír egy blogba! Panaszlevelet...
Egy a szerencséjük, hogy a másik oldal, a hölgyek világa még nagyobbat zuhant! Ők még inkább egy marketingalapú, cosmós, szexésnyújorkos, hirdetéses, fészbúkos, plázás kamufeminista világképet alakítottak ki, ők nem akarnak nők lenni, ők ma sörözni, szivarozni, bokszolni akarnak és úgy baszni, ahpgy 30-40 éve a fiúk tették.
Na ilyen nők meg azért nem ideális partnerek...
Tehát a még maradék normális gondolkodású, te tapasztalatlan férfi alapból unalmas ezeknek!!! Ma te semmit nem érsz, ha intelligens, ápolt, humoros azaz normális vagy, hiszen a ideálhoz, a kopasz, tetkós, narkós, káromkodós halmazhoz mérten te vagy nulla.
A női szerepek megváltozása a valós ok az egészre és a csajok lassan felismerik a tévutat, de sajnos addigra késő lesz.
Én megkaptam csak azért mert ADOTT NŐT nem akartam magdugni (mert volt éppen négy sokkal jobb csajom), hogy BUZI vagyok vagy IMPOTENS!
Tehát én éltem 40+osként a normális világomat, négy fiatal csajjal, de egy nem érte el a feminista alapú célját, hát RÁM akasztott bélyeget.
Szóval nem elkeseredni, ma egy lehetőség van, normálisan élni, és várni, hogy a nők agya(?) visszaforduljon. Hogy ne a fullparaszt értékelhetetlenek legyenek a menők (mert ez van a sorozatokban, a klipekben!!!), hanem a normális és az alap legyen alap, hogy a tahót a nők tahónak tekintsék.
Ja és az életkor alapból segít! Tapasztalat, rutin!
A csalódásokat mi 14-15 évesen éltük át, a mai generációnak ez a 25-30 éves korszak... Mert dugni ma szinte minden nő egy nap után kapható, de ilyen kapcsolatnak? Családhoz?
Hiszen az ilyen csak egy ORDAS KURVA!
A feminista szingli horda szerint pedig az a menő és TE vagy hibás, mert nem kell egy ordas kurva, tehát "unalmas" címkét kapsz.
Nyugi, te vagy a normális! Te vagy a látogató az állatkertben és ők vanna a ketrecben...

Duplaxiii 2017.04.20. 12:00:50

@Drednaught: Köszi, megerősítettél...

Nnegyzet 2017.04.20. 12:07:43

@Párhuzamos György:
Hát az elverèsre èn spec pont nem bukom, hiába telik a kassza a szürke minden árnyalatánál...

Egyebekben a cikk témája volt, h kb milliárdosnak kell lenned, h ne untass egy nőt. És bár a szórakoztatásom tényleg elvárom, de sem esetemben, sem egy csomó általam ismert nő esetében, sem feltétlenül igényel ez kőkemény anyagiakat.

strogg 2017.04.20. 12:10:03

@Duplaxiii: "marketinggeneráció."
Ez de jó szó! lopom :)

Burgermeister 2017.04.20. 12:12:34

@Diorella Queen: mar reg kinyitottam es lejjebb adtam de ez sem megoldas szoval visszatertem a null pontra. Innen pont leszarom a nyigasokat. Hasznalom a noket oszt csovaz.

strogg 2017.04.20. 12:13:49

@Duplaxiii: Ami azt illeti nekem már mondták, hogy a jó k. anyámat egy olyan csaj, aki felajánlkozott és nem akartam megdugni. (szép volt de buta is, az meg nem teszi keménnyé ha sötét) Szóval igen, ha nem mozdulsz a lyukra egyből b--i vagy, és k. anyád :D :D :D És ezt csajtól kaptam arcba :D

A nőt két dologgal lehet halálosan megsérteni: ha meg akarod dugni, és ha nem :)

Azt látom, hogy a nők szeretik a szexualitásukat és puncijukat fegyverként használni és naggggggyon ki vannak akadva amikor nem sikerül!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.04.20. 12:14:14

@Diorella Queen: nem követem rendszeresen a blogot, de ahogy olvasom a kommentjeidet, te viszont igen.
erre mondják, hogyha nem tetszik, ne olvasd, mert ahogyan a nevében is benne van férfiszemmel. Az egy másik kérdés, hogy kiknek, kikhez szól elsősorban.

De nézzük: szerintem ez a poszt akkor is jogos volt, ha maga a teljes blog hímsoviniszta nézőpontú lenne. Ezekkel az elvárásokkal, ha nem is pont így, de társkeresőként én is találkoztam.
Még konkrétabban: sok oylan adatlapot olvastam, amiben a nő profi sportember, kiváló szakács, és lelki értelemben is önfejlesztő, nos, legalább és minimum ilyen férfit keresett, és csak azt nem értettem, hogy az ő tökéletesen felépítet téletében hol kapna helyet a másik, akinek a klasszikus értelemben vett értékeiről nem vagy alig esik szó.
engem férfiként, ha van lakásom/házam/házrsézem, nem érdekel, hogy a nőnek van-e. Munkája legyen és önfenntartó legyen, mert eltartani nem tudom és nem akarom. Ha fordítva is elvárás az önfenntartó képesség, az teljesen jogos, de amikor konkrét fizetésigényt, végzettséget, autót, lakást ír elő a nő, akkor sem lesz szimpi és vonzó, ha amúgy az összess paraméternek megfelelelek. Mert tételes listát ír elő, és nem pedig azt, hogy a másik önálló és életképes legyen. Ha társkereső lennék és érdekelne az illető, akkor nyilván megírnám az elején, hogy mim van (csak azt, ami tényleg), de ugye a túl tökéletes sem jó, mert ott nincs szikra, kémia, és belép az, hogy kötelező jellege van a kiválasztásnak. És valóban, annyira előírássá válik, hogy bizony, kevéssé fog számítani, hogy az első pár alkalommal hogy is érezzük magunkat egymás társaságában.

Nem szóltam még arról, hogy az elvárósdihoz (ami férfioldalról ugye a tökéletes test, magasság, kiló, főznitudás stb. a többit azért nem tudom mert én nem ezek alapján keresstem) hozzájön az is, hogy egy felmérésben megkérdezettek fele a 3-5. alkalommal ágybaugrik a másikkal, mintha ez is előírás lenne. Szerintem nem tud felépülni a kapcsolat ennyi idő alatt, hogyan is tudna? A válaszadók negyede-ötöde volt mindössze, aki a hozzám hasonló konzervatív nézeteket vallotta és a hatodik találkozót követően kerített sort az együttlétre. Biztos jó máshogy is, nekem úgy volt jó, ha már kialakult érzelmi kötelék.

Szóval lássuk meg, hogy mindkét oldalon oylan elvárások vannak, amiknek kösöznhetően gyakorlatilag a büdös életben nem talál egymásra az európai férfi és nő, és kirakatban fogják mutogatni húsz év múlva majd azokat akiknek még tart a kapcsolata. És külön érdekes képalá lesz majd, amelyiken az áll, hogy „az interneten ismerkedtek meg 2016-ban, szerelmük ma is tart”

Nnegyzet 2017.04.20. 12:16:20

@Drednaught: 20-23 évesen szülni? Szerintem a fater csőre töltötte volna a sörétest, ha valaki annyi idősen felpuffint.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.04.20. 12:17:22

@sunabajnok: a magyar statisztikák azt mutatták, hogy mifelénk az ún. mozaikcsaládok igenis működőképesek. Csak ezt ezen és a csajok és pasik blogon is kevesebn fogják elhinni szerintem.

Drednaught 2017.04.20. 12:18:48

@strogg: Valószínűleg ennek az az oka, hogy nem tudják élvezni a szexet, ugyanis az nekik nem természettől fogva adott, mint nekünk, hanem tanulni és begyakorolni kell. Ha viszont van egy pinád, amire mindenki hajt, akkor az így csak egy eszköz marad a számodra, amivel egyéb céloka térhetsz el.
Nem véletlen, hogy mikor már ilyen célok elérése túl távol kerül, akkor kezdenek el kibontakozni szexuálisan a nők, 35 és felette.
Elég jellemző az attitűdbeli különbség, hogy míg 20 évesen egy országot várna el ajándékként, csak mert hajlandó volt a szájába venni a farkad, addig 40 évesen magától bukik rá, mert az élvezetes szex része...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.04.20. 12:20:58

@Diorella Queen: nézzük: nem vagyok kopasz, nincs sörhasam, napszemüveget nem hordok és az általad említett nadrágtípus sem az én világom. Viszont mivel konzervatívnak mondható megjelenésű vagyok, hiába ápolt, rendezett stb, mégsem akaszkodik rám négy csaj egyszerre. Bizts nem vagyok elég divatos meg izgalmas :D

Sátán meg a Jocó 2017.04.20. 12:21:55

@Diorella Queen: aha.
Fél tudnál sorolni mindösszesen Öt dolgot, a nemi szerveden kívül, amit egy férfi izgalmasnak/érdekesnek találhat a magadfajta nőben?

Lássuk hát!

Duplaxiii 2017.04.20. 12:24:42

@strogg: OK!
Tudod, hogy az "1 bites" is tőlem van? Évekkel ezelőtt használtam - más nickkel... - és ma már a média is átvette.
De olyat is érdemes használni, hogy topiklakó...
A blogokban törzstagokra.
Sajnos a szinglihorda mikolától van...

strogg 2017.04.20. 12:25:23

óóóóó bizony a 30-40-es nők nagggggyon is tudják mitől döglik a légy és bizony már nem játszák a végtelenségig az elérhetetlen királylányt, lefutojátok a kötelező köröket (olykor 10p alatt) és lvezi veled az életét.
imádom őket <3
A tököm sem akar 18-20 éves lánykákkal tökörészni, amikor ilyen kiváló hölgyek vannak.
Jah, és ezek a hölgyek azért még tartalmasabb környezetben nőttek fel, nem a facebook nevelte fel őket. Igazán csodásak lettek. Sajnos ahogy a nők sírnak, hogy kihalóban az igazi férfiak, bizony az igazi NŐK is! Jön fel a facebook generáció mint a talajvíz. (többnyire olyan is...)

Drednaught 2017.04.20. 12:25:59

@Nnegyzet: És a faterod éli az életed?
Azt hiszed, hogy a faterod fog együttélni az elkövetett hibáiddal?
A faterod mit fog tanácsolni, ha már elmúlt az életed nagy része és boldogtalan vagy?
A te életed, a te tested és a te nehéz döntéseid.
De gondolkodhasz a másik fejével is. Kivel akarhat egy férfi gyereket? Egy egészséges, vonzó, fiatal nőtől, vagy egy bepánikolt 35+ éves szottyadótól?
Hiába, a természettel még a nagyon erős feminista feketemágia sem boldogul.
.
Amúgy nincs azzal se baj, ha nem akar valaki gyereket és azzal se, ha kurvaként éli az életét. Döntéseket hozunk, amiknek következménye van és amiket fel kell vállalnunk.
A gond azzal van, ha nem tetszenek a saját döntéseink következményei és utólag váltanánk. Na ilyen nincs. Kurvát nem veszünk el. A kurvát dugni kell.

2017.04.20. 12:26:30

@Sátán meg a Jocó:

-1Isteni jól főzök állítólag
-Rengeteg témáról lehet velem beszélgetni
-Zseniális ötleteim vannak minden téren és szeretek ötletelgetni
-Tudok sakkozni
-És ami a legfontosabb közös téma, hogy baromira érdekel a pénzcsinálás művészete. :)

Drednaught 2017.04.20. 12:30:19

Mellesleg tényleg a 35+ nők a legjobbak az ágyban, ezt maradéktalanul elhihetitek nekem.
Sőt, emberileg is általában jobbak, élhetőbbek és jobb társaság is, mint a 30 alattiak.
Ha nem akarsz gyereket, csakis velük érdemes kezdeni.
Ha viszont akarsz gyereket, akkor nagyon sajnállak.
Ma ennél nagyobb zsákbamacska nem is létezik.
Szerintem aki most fog bele egy ázsiai lány feleségközvetítő vállalkozásba, az hatalmasat nyerhet.

2017.04.20. 12:36:23

Azért van szükség pasira, mert nem érem fel a mennyezeti csillárventi lelógó kapcsolóját, bénán fogom összeszeszerelni a szúnyogháló fakaretét, ha bedöglik a számítógép nem tudom hogy tápot kell cserélni vagy alaplapot, és csak neki van autója,nekem nincs.Továbbá olyan mint ha egy görög isten feküdne a kanapén és akár egy macska,folyton cirógatásra vágyik meg palacsintára.
És mert sokkal unalmasabb lenne az élet nélküle. :)

wolves84lb 2017.04.20. 12:38:51

@Diorella Queen: jó, most már látom, hogy valóban trollkodni jöttél, ennyire nem vagy te sötétpicsa :)

Duplaxiii 2017.04.20. 12:43:33

@strogg:
Akartam még tanácsot adni a levélírónak, most a te eseted miatt mégis megteszem:
A mi generációnk, a lányok is, végigélhettük a hormonalapú időszakot. Az udvarlást, a harcoást egy kézfogásért és így tovább. Tehát a szex már nem egy fotó eszköz lett, hanem egy megélt lépcsőfok a fejlődésünben. Azaz megtanultuk értékelni, megtanultuk megszerezni és a lányok is tudtak ezzel élni, de nem a mai prosztó módon. Ők a párválasztás - evolúciós alap!!!! - szempontjából szürtek a szex-el.
A levélírónak azt akartam ajánlani, hogy tanuljon meg látni, érzékelni.
Találkozik egy kedves lánnya a járdán, tanulja meg 5-10 mondatból, hogy érdemes-e a következő lépésre a lány! Ha nem, köszönés és tipli, és max. buzi leszel. Ha igen, lehet próbálkozni egy semleges kávézással, ha megy, ott fél óra beszélgetés alapján eldönthető a nő célja! Ha csak dugni akarsz, hajts rá és dung meg és tipli, még buzi sem leszel...
Ha értelmes a beszélgetés, lehet egy randi és séta, olcsó (!!!!) vacsora. Ujabb 1-2 óra és megint figyelheted, hogy mi a célja a nőnek. Életbe léphet az előbbi dugási vonal, nem dobtál ki sok időt és pénzt.
Ha több is lehet, mert édekes a csj, felkeltette a figyelmedet, akkor ha akarja se dugd meg!!!!! Nem fog elmenni, hanem beindul nála a vezérhangya és hibázni fog.
A lényeg, te irányítsz, nem hagyod, hogy az ő céljai érvényesülhessenek, észlelheted a céljait, élheszt velük.
Ha azonnal szexeltek, még a legjobb nővel is el fog halni a kapcsolat és írhatsz megint panaszlevelet a blog.hu-nak...
Mert a szex a normális párkapcsolatokban nem a alap összetartó eszköz! Az az elején kell, de miután lett alapvető emberi érdeklődés, vonzalom már. A pina íze, alakja és a kapott eredmény nagyon hamar szabványossá válik, idősödve már előre megmondod, mi vár rád...
A normális kapcsolatot a két fél egymás iránti vonzalma, érdeklődése, szeretete működteti, a szex a olajcsere... Hogy simán, kopásmentessen élhessünk.
Aki a szexből indul ki, soha nem kap valós kapcsolatot, az még évek múlva is csak egy fizikai igény marad... És ha jön egy jobb, már le is lép az egyik.
Tehát a levélíró azért unalmas, mert a mai nők jellemzően szexalapúak, ez a kamufeminizmus lényege, ők most élik meg a szexuális szabadságukat...
De ha a férfi megtanulja ezt, kiismeri az "ellenfelet", akkor az használni tudja, akkor a unalmas, a buzi, az impotens cimkék nem fogják zavarni, hiszen ők vanna pozícióban, és dughatnak akkor, amikor nekik kell, majd kényelmesen kivárhatják a normális, nekik való hölgyet is.
A mai fordított sorrend az ilyen panaszleveleket eredményezi.
Nyugalom, tanulás és rutinszerzés!
Valóban sok nő járt velem úgy, hogy akár tíz perc után hagytam ott, miközben már a randit, a szexet tervezték. Volt, hogy buliban köszöntem éjfélkor, hogy helló, én megyek, és a csaj a sarokig rohant utánam, hogy hova és miért megyek, ő többet tervezett! Mondtam én meg nem, csak táncolni akartam, megyek az ágyba tévézni.
El lehet képzelni, hogy a csaj majdnem felrobbant! De ma már a legjobb barátok vagyunk, de ma sem fogom megdugni. Dafke!
Szóval nyugalom!!!!
A nők felismerik, ha ideges vagy és kihasználják!
Evolúció! Tanulni kell, mert az öreg bikás vicc nem vicc!

strogg 2017.04.20. 12:49:53

@Duplaxiii:

Köszönöm, ez remek összefoglaló :)
Nem tudtam volna jobban megírni, erről van szó :)
Csak én néha nem átallottam közölni is az ominózus 10perc után, hogy miért köszönök el. Mindig is túl őszinte voltam :)
(nagyon veszélyes fegyver ám)

2017.04.20. 12:54:13

@Duplaxiii: A ne dugd meg azonnal dolog valóban igaz. Nálam is beindult a kétség, hogy a pasi biztosan hetero e, vagy netán meleg vagy impo. Vagy én vagyok túl ronda neki netán van van barinője. Na ez a vezérhangya valójában:)
Nem is hittem volna hogy ez valami pasicsel. Milyen rafkósak már a férfiak. A nők szerintem sokkal kevesebbet trükköznek és sokkal jobban adják önmagukat.:)

Nazareus 2017.04.20. 12:56:59

@scavengario: Engem érdekel a dolog ilyen fizetésért...:)

strogg 2017.04.20. 13:09:33

@Diorella Queen: Pedig nagyon azok tudunk lenni :D

Nnegyzet 2017.04.20. 13:25:45

@Drednaught:
A 20-23 azért korai mert annyi idő alatt nehezen jutsz el használható végzettségig. Nincs diploma fétisem, de szakmunkás végzettséggel egyszál érettségivel megélni még nehezebb. Na most, ha a leányka terhesség okán kiesik az iskolapadból jó eséllyel tarthatod el egyedül a családot hosszú távon. Ami 2017-ben Magyarországon extrém sport.

Oleg Gontar 2017.04.20. 13:29:22

Kit erdekel? A net tele pornoval, es rengeteg ido/penz marad a hobbidra.

guy 2017.04.20. 13:56:04

@Oleg Gontar: +1

Mostanában kezdek rájönni arra, hogy nemigen éri meg jócsajok után kajtatni, mert rengeteg szabadidőt vesznek el, olyan programokat kell szervezni, amikre nem szívesen szánok időt, cserébe a szexhez sincs mindig kedvük. Tele vannak ezen kívül fóbiákkal, szóval a jócsaj a legtöbb esetben csak egy csinos külsőt takar, belül egy csomó problémával, amit nem biztos, hogy meg akarok hallgatni, őket sem érdeklik az enyémek, nem is mondom nekik. De lehet, hogy mostanában öregszem.

Persze lehet mondani, hogy nem vagyok alfahím meg ilyenek, persze hogy nem vagyok az, mint ahogy a ffinépesség nagy százaléka sem az, de az alfahímséghez is annyi energiabefektetés kellene (ha nálam ez egyáltalán lehetséges lenne, ami kérdéses), ami megint nembiztos, hogy megéri azér ta pár másodpercért.

scavengario 2017.04.20. 13:58:33

@Nazareus: Egy programozó-matematikus vagy informatikus-mérnök diploma nem árt, persze a kezdő fizetés még csak 4-500e Ft bruttó lesz. Én már 12 év tapasztalattal húzom az igát.

strogg 2017.04.20. 14:03:23

Én meg azt tapasztaltam, hogy az "alfahím" (az igazi, nem a felfújt izomagyú műműjer) főleg okos. :) Az alfahím puncire gyúr és nem kosárra. Olyan nincsen, hogy minden nőnek bejössz és mindenkinek tetszel, öltözködéssel, stílussal, megnyerő külsővel csak szélesíteni lehet a kört némileg, de azt sem túl nagyon.
Ellenben az okos férfi ahhoz megy oda és ismerkdik meg, akitől már kapott elismerő pillantást, szemezést és mosolyt, ergo: valamilyen szinten szemmel már lejátszottak egy kört, kvázi igencsak igyekszik a biztosra menni. A kezdő mindenkivel ismerkedni akar akin van két mell. Az igazi nőcsábász találati pontossága nem azért van bőven 90% felett, mert ő mindenkinek bejön, vagy mert varázs parfüm van rajta amitől minden nőnek egyből lecsúszik a bugyija, hanem nagyon jól tudja melyik nővel érdemes ismerkednie :)
Ha erre nem figyelne ő is 10-ből 9 kosarat kapna egyből, és örülhet, hogy nem mind a 10 kosár, így meg fordított az arány ;)

Nazareus 2017.04.20. 14:06:47

@scavengario: Tapasztalat megvan (több mint 12 év). Diploma is.

scavengario 2017.04.20. 14:12:10

@Nazareus: A helyemre pályázol, mi? Kis huncut :D

Nazareus 2017.04.20. 14:13:34

@scavengario: miért, csak 1 hely van ? :D

scavengario 2017.04.20. 14:22:43

@Oleg Gontar: Hány éves vagy?
Amúgy nagyon szépen reprezentálod a mai fiatalabb generációt ezzel a mondattal. A technológiai fejlődés miatt minden felgyorsult. A gyors információáramlással megszoktuk, hogy minden azonnal kéznél van. Nincs igazi kitartás és türelem, mindent azonnal. Kapcsolatot, pénzt, sikert. Nem kapok azonnal nőt? Akkor egy kattintás a pornó. Aztán csodálkozunk, hogy mennyi szexuálisan és emberi kapcsolataiban is rosszul szocializált ember van, akik már a kiégés jeleit mutatják. Kapkodnak, sietnek, nem várnak, csak-a-legjobb-már-azonnal-nem-baj-van-másik. Aztán nem értik miért nem jön össze semmi.

scavengario 2017.04.20. 14:24:08

@Nazareus: Nem, de azok nem is a millás fizuról indulnak, csak a 4-500e bruttóról.

2017.04.20. 14:28:06

@Diorella Queen:

Ahogy olvasom az itteni hozzászólásaidat, már meg is van a recept, hogy hogyan kell magadfajta, unatkozó, butuska MILF-et fogni magunknak.

Nem szabad ellent mondani, idomulni kell, önálló gondolattal ne is próbálkozzunk, legyünk "bólogatójánosok".

Pedig szerintem csak arról van szó, és ezt 40 évnyi tapasztalat távlatából állítom, hogy az ilyen baszatlan néniknek első adandó alkalommal úgy mély torokra kell tolni a brét, hogy kiakadjon a szeme.
Még az is a férfias őserőnek tulajdonítja majd, hogy dugás után a függönybe törlöm a farkam, és a csapba hugyozok.
Ettől leszünk igazán FÉRFIAK!
A többi csak vartyogás.

Ennyi.

Nazareus 2017.04.20. 14:33:46

@scavengario: hmmm... nem is millás fizuról beszéltél (az megvan), hanem közel két millásról (11500 brutto).

s 2017.04.20. 14:48:06

@Diorella Queen: "Lehet hogy váltanod kellene és írhatnál már a nőknek is valamit."

Minek? Írnak neki a nők, épp elég az is.

s 2017.04.20. 14:49:08

@Mia and me: Nálam is lehet. Gyere ide inkább.

s 2017.04.20. 14:50:47

@Diorella Queen: Dio, mindenki buzi, aki nem Téged akar? Erős meghatározás ez.

s 2017.04.20. 14:55:20

@sunabajnok: "exem szerint a modellek 40 kilósak"

Nem díjazta a 2 az egyben csomagot? Rosseb enné meg azt is, már ne is haragudj.

sunabajnok 2017.04.20. 14:58:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ámen testvérem. A mi kapcsolatunk dettó ezen az elven működik. Nálunk néha az volt az izgalom, ha nem 5 percig tartott a sex :) Persze a lányok már nagyobbak, néha bealszunk, mire ők elalszanak. :))) Ez is egyfajta izgalom.

sunabajnok 2017.04.20. 14:59:22

@s: Már túl vagyok rajta. Becsajozott, összeszedett egy 45 kilós mutatós csajszit, csak az baszik házimunkát végezni :DDDD
Hát szarügy.

s 2017.04.20. 14:59:32

@totorohun:

- Milyen a feleséged az ágyban?
- Fene tudja. Van aki dicséri, van aki nem.

(Hofi)

sunabajnok 2017.04.20. 15:04:33

@strogg: A férfi létemet élvezem! Öltözködöm, igényes vagyok, rendszeres látogató vagyok ruha üzletekben, és ha már kezd szanaszét nőni a hajam beülök egy fodrászhoz, nem anyukám vagy más nőstény vágja a hajamat. Szeretek divatosan, stílusosan öltözködni, és műszaki emberként meghalok egy extrémebb kütyüért.
Tényleg szueretek férfi lenni, és élvezem nagyon.

Az érme másik fele viszont az, hogy ugyanilyen szigorral várom el egy nőtől ugyanezeket!Legyen NŐ!
A problémák itt szopktak kezdődni. DÖBBENET mennyi "csaj" van, meglett nők totálisan alkalmatlanok komoly kapcsolatokra, de persze azt elvárják tőlem, amit felsoroltam.
Uraim: Amit magunktól elvárunk, azt bizony elvárhatjuk mástól is! Ezért mondtam, hogy a 95%-ot egyszerűen nem szabad komolyan venni. (mert ráfaragsz és úgy is megtanulod idővel, hogy ne vedd őket komolyan :) )

Gyerek, munka szülők gondviselése van?
Majd ha lesz családod, és ezek a toldalékok is jönnek, örülsz ha lyuk lesz a valagadon nem fodrász meg shopping... Hobbi? Majd ha kirepülnek a kölkök.
Idejét nem tudom mikor voltam úgy butikban, hogy nem átrohantam rajta... Fodrász? Jönnek a csajok egy szombat délután aztán van hajfestés, meg csacsogás... (ivászat is na)
amikről írsz, nekem akkor voltak amikor még fiatal voltam...

wolves84lb 2017.04.20. 15:06:16

@Diorella Queen: A nők alapvetően nem tudják kezelni, ha nem kellenek a pasinak. Személyes tapasztalatból mondom, az egyiknek félig-meddig új munkahely lett az eredménye, a másik miatt új fényezést kapott a kocsim anyósajtaja :)))

s 2017.04.20. 15:08:19

@Diorella Queen: "Csak a profit számít és a pénzből pedig soha nem lehet elég."

A legnagyobb tévedés, amit mostanában olvastam. Az szerezzen több pénzt, akinek nincsen elég. Akinek van, az miért kínozná magát evvel? Élni kell helyette, mert az időből nincsen végtelen mennyiség. Ki fog kárpótolni a végén az elszalasztott lehetőségekért? A számlán lévő + 500 millió biztosan nem. Az csak egy elbaszott élet emlékműve marad.

csentecsa 2017.04.20. 15:09:46

@Diorella Queen: De nekünk nem ketyeg olyan gyorsan a biológiai óránk..;)
Egy nőnek 40-ig le kéne babázni. 35 fölött már erősen szorítja az idő..

gombakomba 2017.04.20. 15:14:57

Szerintem nem unalmasak.

s 2017.04.20. 15:20:43

@ibafaipap: "Egy nő mindig felülről választ, és miután a többségük behúzott középre, marad a férfiak felső 10-20%-a"

Nem ez a probléma. Több dimenzió van, akik a felső 10%-ban vannak az egyikben, azok lehet, hogy az alsó 40%-ban a másikban. Ráadásul a dimenziók átsúlyozódnak idővel, miközben maga a fickó is változik közben. Tehát egy harminc évvel ezelőtt meghozott döntés nem valószínű, hogy kiállja az idők próbáját. Ha igen, oda sok minden kell. Szerencse például, de ez önmagában kevés. Valami más is kell, ami manapság hiánycikk.

s 2017.04.20. 15:24:00

@Plumper_: "ha van olyan hülye még aggastyánként is"

Az a legjobb, baszod. Megcsinálod más meg felneveli. A gyerekben a csinálás rész a legjobb, nem?

scavengario 2017.04.20. 15:24:13

@Nazareus: A 1millást nettóban értettem, fentebb írtam, ~1.2m

s 2017.04.20. 15:35:55

@Drednaught: "van egy varázsszer, amivel ideiglenesen mégis ilyennek tudsz újra tűnni"

Ezt ismerem, ez a Johnnie Walker. Nálam most kifogyott, mert rájártam, de hozok mindjárt újat.

Plumper_ 2017.04.20. 15:38:19

@s: az orgazmus a legjobb, de ami előtte van, az sem mindegy.

Plumper_ 2017.04.20. 15:39:00

@scavengario: mi a rossebet csinálsz te annyiért? :-D

Plumper_ 2017.04.20. 15:41:18

@Diorella Queen: tévedsz, mert vannak akár 50-55 éves, jól kinéző nők is. csak úgy kell kinézniük és érezni kell rajtuk, hogy már nem spermadonort akarnak, meg két lábon járó pénztárcát, hanem jó kis kekszet.

Nazareus 2017.04.20. 15:44:22

@scavengario: hmm... 11550Ft/óra bruttó (eredetileg ennyiröl beszéltél) az havi 1,940,400 (168 órával számolva). Az enyhén szólva több, mint az 1,200,000. Most akkor melyik adat nem stimmel? Vagy nem napi 8 órát dolgozol? Vagy teljesitménybér?

s 2017.04.20. 15:44:42

@wolves84lb: "évezredeket leélt az emberiség egy viszonylag egyszerű, de működőképes modellben, ahol a nő egyfajta alárendelt szerepet töltött be"

Igen, de több százezer évet leélt viszont egy olyanban, ahol meg nem. A kőkorszaki emberi csoportokban a két nem mellérendelt szerepben élt, a serial monogamy volt a meghatározó.
Minden a letelepedett életforma elterjedésével romlott el. A kajálás (termesztett dolgok a vadászott és gyűjtött helyett), a kapcsolatok (házasság, a vagyon megőrzése miatt). Sok mindent elbasztunk azóta is, visszaút nincs, de legalább megpróbálhatnánk elviselhetőbbé tenni mindezt.

s 2017.04.20. 15:49:56

@strogg: "levágatja a haját"

?????

Mi a fasznak? Elvileg kopasz. Gyakorlatilag meg pláne.

s 2017.04.20. 15:54:16

@Diorella Queen: "Mert a férfiak vizuálisak, ergo nincs igény a 30 fleettire."

Te nem tudod, miket beszélsz. A barackot sem zölden esszük. Az érett gyümölcs a finom.

s 2017.04.20. 15:57:55

@putris72: "téged a Gyuri bácsi fizet valamilyen női szervezet aktivistájaként"

Miért, helyetted meg Gyuri bácsi baszik? Jól bírja az öreg. Szerintem most már hanyagolhatnátok a srácot, mert eléggé túlterheltétek az utóbbi napokban.

s 2017.04.20. 16:02:21

@Diorella Queen: "kizártnak tartjátok hogy rajtatok meglátszik a korotok"

A koromhoz képest jól nézek ki. - XY, kéményseprő.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.20. 16:03:19

@Diorella Queen: "Vagy megteremti magának az egziszenciát 30 éves korára ( bármi áron) vagy rettentő csóróság vár rá idősebb korára. Mert ahogy a fenti kommenthegyből jól látni a tényt, úgy sem fog kelleni a fészkes fenének sem. "

jaaaa hogy te a "dolgozó lányok" szemszögéből nézed? Hát igen, ők nem kellenek egy bizonyos kor felett, így akkor át kell állni másik munkaterületre :)

Burgermeister 2017.04.20. 17:23:16

@fidesz maszop dk egykutya: ez nem csak a dolgozo nokre igaz, hanem mindenkire, nore es ferfira 1arant!!!

Ravasz Figyelmeztetés 2017.04.20. 17:30:39

@Diorella Queen: "Már hogy a bánatban ne akarna a nő független lenni és nem kiszolgáltatott annak tudatában, hogy 30 felett már úgy sem lesz a világon életképes papas akire számíthat bármiben is?"

Ez így nem igaz. Egy 35 feletti nő még bőven jó lehet például egy 40-es elvált férfinak, akinek már van gyereke, és nem akar többet, vagy nem is akar egyáltalán gyereket. A még nem elköteleződött, független férfiaknak viszont, akik épp családalapításon törik a fejüket, tényleg nem a 40 felé közelítő nő fog kelleni elsősorban, hiszen ahhoz már túl öregek, plusz minek alább adni, hogy ugyanezen nő fiatalabb verzióját is megkaphatják. kereslet-kínálat, ugyebár.
Azonkívül egy nőnek nincs feltétlenül szüksége önálló egzisztenciára, ha van megfelelő férje, akivel együtt megteremthető az elvárt életszínvonal. Persze a kétkeresős családmodell elég általános, csak kevés nő engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon, mivel nincs olyan sok férfi, aki egyedül is el tudja tartani az egész családot egy keresetből. De együtt még így is bőven beljebb vannak, mint egyedül.

Szóval amiatt kéne siránkozni, hogy 30 után nem kell már senkinek egy nő, mert aki addig nem bírt találni magának valakit, vagy elvált akármilyen okból, ott lehet, hogy vele van a baj, és nem a férfi elvárásokkal.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.04.20. 17:32:05

@s: Erre nincs semmilyen bizonyíték, feminista mítosz az egész.

Sadist 2017.04.20. 17:38:03

@scavengario: "Gyere szoftverfejlesztőnek/mérnöknek! 11550 Ft a nettó órabérem, légkondis iroda, ingyen kávé, netezel amikor akarsz, csak a határidőre legyen meg a feladat."

Jaj, de hát az nem jó, a szoftverfejlesztéshez jéghideg logika kell, nem lehet érzelmekkel programozni és a szoftver se fog elkészülni, ha jó alaposan kibeszélik a megrendelővel.

Sadist 2017.04.20. 17:42:59

@Diorella Queen: "Könyökből írhatnék 100 ellenposztot a fentire."

Kérlek! Tégy úgy! Legalább addig sem itt koldulnál a figyelemért.

s 2017.04.20. 17:54:39

@Ravasz Figyelmeztetés: Tévedsz. Ezt már tudják az őskort kutatók elég régen, továbbá ma is élnek ilyen törzsek Dél-Amerika őserdeiben, amik megfigyelésével is pontosan ezek a tények nyernek bizonyítást. A problémát a magántulajdon felbukkanása okozta és később a letelepedés súlyosbította.

Sadist 2017.04.20. 17:57:09

@Plumper_: "minden nőnek van pinája és ha a szűk környezetedet veszed, ha nagyvárosban vagy Bp-en laksz, akkor is több tízezer nő jut rád elviekben."

Elviekben, a gyakorlatban meg a hipergámia eléggé belerondít a képbe.
rantatonne.files.wordpress.com/2015/03/hypergamy-chart-expectation-1-10.jpg

2017.04.20. 18:12:47

@Diorella Queen:

Tehát gyakorlatilag főzés+szex+szórakoztatás kombót tudsz felkínálni a férfiaknak, aztán kicsit arrébb meg sértődötten vered az asztalt, hogy a férfiak csak a főzésre, szórakoztatásra meg szexre használják "a nőket". :D Nem lehet, hogy azért látod így általánosságban, mert belőled tényleg csak ennyit tudnak kihozni?

Ha veled sok témáról el lehet beszélgetni, az kb. annyit jelent, hogy széleskörű, de valószínűleg felszínes ismereteid vannak sok dologról, másrészt meg hiába akarnál a faszival te mondjuk a legújabb parfümkiadásról beszélgetni, ha őt mondjuk történesen az opera érdekli, amihez meg te - mint korábbi hozzászólásodból kiderült - kb. annyit tudnál hozzászólni, hogy abban "macskák vinnyognak a háztetőn". :) Egyébként dicséretes, hogy legalább hallottál már egy ismert műről, ami mondjuk pont nem opera, de ne menjünk bele, ha gondolod nézz utána (kulcsszavak: opera, operett, musical), bármikor jól jöhet még az ilyen ismeret, ha egy művelt társaságban kell esetleg valamikor beszélgetned.

A pénzteremtés művészetéről meg tudjuk, hogy nagyon szeretsz beszélni, kár, hogy kb. nulla eredménnyel gyakorlod...

Az ötletről meg máshol már nagyon találóan leírták, hogy egy ötlet eredményes megvalósítás nélkül csak ugyanolyan, mint a fing: minden embernek van naponta jó néhány. :)

Novák Aircraft Ferencné 2017.04.20. 18:12:56

@ibafaipap: Ez a "szintezés" nevű elmélet gondolom. Ha ez működne, akkor miért van mégis annyi nő, aki mihaszna lúzer Józsikkal él, és tartja el őket? Én rengeteg ilyet látok. Sok ilyen pár van a tágabb környezetemben. Akkor vajon ők miért nem "fentről választottak"?
Ez az elmélet is megbukik a gyakorlat próbáján..

Sadist 2017.04.20. 18:16:15

@Drednaught: "Na, így vannak a nők az élettel. Azt hiszik magukról, hogy ők mind külön hercegnők, istennők, akik pinája egy igazi szentély, amit kiérdemelni ugyan nem lehet, de azért megengedik, hogy próbálkozz.
Igen, a nők egója van indokolatlanul túltolva és ezért nem képesek sem magukat, sem pedig a férfiakat reálisan látni."

Volt egy ilyen csajom. Külsőre teljesen átlagos némi fölösleggel, amin simán túl tudtam volna lendülni. Én naiv azt hittem, hogy majd egy átlagos csajnak nem lesznek olyan királylány attitűdjei, mint egy 8-9-es jó nőnek. Kibaszott nagyot tévedtem. Komolyan elvárta, hogy a tenyeremen hordozzam, minden szabadidőmet vele töltsem, miközben nem rakott bele a kapcsolatba semmit. Az ágyban passzív volt, nem lehetett vele semmi érdekes dolgot csinálni, nem lehetett vele semmiről beszélgetni, még egy normális filmet se lehetett vele megnézni, mert csak a szutyok ZS-kategóriás romkomokat szerette.
És ez a full középszürke átlagnő, aki el is hiszi magáról, hogy jó nő, csak mert nála legalább három kategóriával jobb faszi is megdugta már. El lehet képzelni, hogy mi játszódhat le egy átlagtól csak kicsit is jobb adottságokkal rendelkező nőben.

2017.04.20. 18:25:50

@Diorella Queen:

"Továbbá olyan mint ha egy görög isten feküdne a kanapén és akár egy macska,folyton cirógatásra vágyik meg palacsintára."

Sunabajnokról már nagyon helyesen megállapítottad, hogy biztos nem egy mozjegyért kényezteti a partnerét. :) És te miért cserébe kényezteted?

Az jutott rögtön eszedbe, hogy tápcseréért, szúnyogháló összeszerelésért, meg a ventilátor feléréséért? Létrád nincs? Az egész számítógép-összerakáshoz meg kell kb. némi elméleti utánaolvasás, egy fél órás youtube-oktatóvideó, meg egy normál finommotorikus képességekkel rendelkező 10-12 éves gyerek kézügyessége és koncentrációs képessége. Gratulálok, ha neked ehhez egy férfit kell kényeztetni. De azért persze kicsit arrébb a feminista trolljainktól meg ment a fölényes szöveg a család számítógépeit karbantartó nőkről :D

Sadist 2017.04.20. 18:28:41

@strogg: "A nőknek van önbecsülésük (ebből a férfiaknak volna mit eltanulni azért)"

Én ezt nem önbecsülésnek hívnám, hanem inkább önbizalomnak, ami gyakran hajlik nárcizmusba.
Ami egyébként teljesen érthető, ha valaki nap mint nap kapja az ajánlatokat az ellenkező nemtől, akkor joggal gondolhatja, hogy ő különleges valaki az ellenkező nemhez képest, mert érte kell kaparni és nem ő kapar másokért.

A férfiaknak meg kezdetben pont ezért nincs kellő önbizalmuk, mert a visszautasítások csak rombolják, a sikerek pedig építik.
Az önbecsülés az ettől némileg független, az nem a másik nem visszajelzései által épül, hanem azt mindenki magának építi általában azzal, hogy valami olyat csinál, amiben jó, mert kellő időt, energiát, munkát fektetett bele. A javuló önbecsülés pedig magával hozza a megnőtt önbizalmat is, fordítva viszont nem működik.

scavengario 2017.04.20. 18:44:52

@Nazareus: Az egyik bruttó a másik nettó, de ezeket írtam is fent. Kisebb eltérések lehetnek, ha volt túlóra vagy külön díjazás. Írtam hogy az 1.2m az körülbelül, most nem tudom fejből.

scavengario 2017.04.20. 18:46:28

@Plumper_: Pénzügyi területen működő cégnél vagyok vezető fejlesztő és projektmenedzser.

Sadist 2017.04.20. 18:46:59

@Drednaught: "Aki viszont megteszi, aki nőként, anyaként viselkedik 20 éves, mikor megtehetné, hogy helytte alfa faszokból szívja ki az életörömöt, azt lenézitek mélységesen. Pedig ha 20-23 éves krodban megszülöd a magadét, akkor még a pinád is újra feszes lesz és bőven tudsz karriert is kezdeni."

Ezt a mai nőknek már hiába mondod, csak megkapod a középkori, patriarcha, nőgyűlölő tahó címkét, amiért vissza akarod őket zavarni a konyhába és a szülőszobákba.

A nagyanyáik már nem mondják el nekik, hogy az életben van bő tíz évük 18-tól 30 éves korukig, amíg övék a világ és ennek a csúcsán, kb. 20-23 éves kor között kellene megfogni a lehető legjobb férfit állandóra, akinek gyereket szülhetnek.
Ehelyett 30 éves korukig pörögnek a faszkörhintán, buliznak, szereznek mindenféle értéktelen diplomát, kúsznak a szamárlétrán, aztán 30 évesen kétségbeesve néznek, hogy hová lettek a normális pasik?
Pedig megtehetnék, hogy a húszas éveik legelején elköteleződnek egy velük kb. egykorú, normális férfivel, akivel családot alapíthatnak és ki is élhetik magukat vele, amíg fiatalok. Ekkor egyedül a csúcsrakúrási ösztönüket nem tudnák kiélni. Ez viszont túl erős ösztön. Erősebb, mint a hosszútávú boldogságra törekvés.

scavengario 2017.04.20. 18:50:35

@Plumper_: De egy ismerősöm állami szférában hasonló pozícióban dolgzik és neki is megvan 700e nettó, szóval egy jó fejlesztő azért most nem él rosszul, amíg meg nem jelenik az önfejlesztő AI. :D Akkor majd kereshetek gépekkel nem helyettesíthető munkát.

Sadist 2017.04.20. 18:53:22

@strogg: "Azt látom, hogy a nők szeretik a szexualitásukat és puncijukat fegyverként használni és naggggggyon ki vannak akadva amikor nem sikerül!"

A nők számára a hatalom elég erős afrodiziákum. Amikor összefutnak egy olyannal, akit nem tudnak a szexualitásukkal befolyásolni, akkor egyrészt mint írtad kiakadnak, mert azt jelenti, hogy nincs hatalmuk a pasas fölött, másrészt még inkább dugni akarnak vele, mert náluk is nagyobb hatalma van.

Sadist 2017.04.20. 19:00:12

@Névtelen betelefonáló: "a magyar statisztikák azt mutatták, hogy mifelénk az ún. mozaikcsaládok igenis működőképesek."

Nem mindegy, hogy azért vannak mozaikcsaládok, mert a felek azt akarják, vagy azért, mert arra kényszerülnek pl. anyagi kényszerből a lakhatási költségek megosztása miatt.
Én pl. kötve hiszem, hogy a férfiak 5%-nál nagyobb része akarná más kölykét pénzelni.

Sadist 2017.04.20. 19:13:45

@strogg: "Olyan nincsen, hogy minden nőnek bejössz és mindenkinek tetszel, öltözködéssel, stílussal, megnyerő külsővel csak szélesíteni lehet a kört némileg, de azt sem túl nagyon.
Ellenben az okos férfi ahhoz megy oda és ismerkdik meg, akitől már kapott elismerő pillantást, szemezést és mosolyt, ergo: valamilyen szinten szemmel már lejátszottak egy kört, kvázi igencsak igyekszik a biztosra menni. A kezdő mindenkivel ismerkedni akar akin van két mell. Az igazi nőcsábász találati pontossága nem azért van bőven 90% felett, mert ő mindenkinek bejön, vagy mert varázs parfüm van rajta amitől minden nőnek egyből lecsúszik a bugyija, hanem nagyon jól tudja melyik nővel érdemes ismerkednie :)"

Ide dobok két érdekes kísérletet:
jonmillward.com/blog/attraction-dating/cupid-on-trial-a-4-month-online-dating-experiment/
www.tinderseduction.com/male-model-tinder-case-study/

Lehet, hogy ha Átlag Jóska csak ahhoz az egyetlen nőhöz megy oda, akinek bejön, ezért 100% lesz a találati pontossága, de ez abszolút értékben még mindig egy nagysárenddel kevesebb potenciális partnert jelent, mint annál a 10/10-es pasinál, aki 100 nőnél csak 50%-os találati arányt ér el.

Sadist 2017.04.20. 19:34:17

@scavengario: "Nincs igazi kitartás és türelem, mindent azonnal. Kapcsolatot, pénzt, sikert. Nem kapok azonnal nőt? Akkor egy kattintás a pornó. Aztán csodálkozunk, hogy mennyi szexuálisan és emberi kapcsolataiban is rosszul szocializált ember van, akik már a kiégés jeleit mutatják. Kapkodnak, sietnek, nem várnak, csak-a-legjobb-már-azonnal-nem-baj-van-másik. Aztán nem értik miért nem jön össze semmi."

Bocs, hogy ezt mondom, de teljesen tévúton jársz a magyarázatot illetően. Nem a technikai fejlődés tehet a kialakult helyzetről, hanem a szex- és párkapcsolati piac liberalizációja.
Itt is megvan a 80-20-as szabály, vagyis a férfiak 20%-a dugja a nők 80%-át. A fentebb linkelt 10/10-es modell pasasnak minden ujjára jut nő, meg se kell erőltetnie magát, elég feltennie egy eldöntendő kérdést a kiszemelt nőnek, az átlagos pasas meg kaparhat akárhogy, lehet akármilyen kitartó és türelmes, nem terem számára babér.
Nem az a baj, hogy a mai fiatal férfi generáció nem elég kitartó és türelmes, ha párkapcsolatról vagy szexről van szó, hanem hogy többségük a startvonalra se állhat fel, mert a nők már azelőtt diszkvalifikálják.

csentecsa 2017.04.20. 19:38:49

@s: Igen, a házasság intézménye az öröklés miatti konfliktusok elkarülése miatt vált fontossá. A házasságban a lényegi funkció, hogy rögzítetté válnak az utódok szülei, akiktől örökölhetnek. Ha meghal egy földdel, állatokkal szerszámokkal , vetőmaggal rendelkező férfi, akkor nincs balhé, vita, hogy ki az ő leasármazottja. Az a leszrámazottja, aki a hivatalosan elvett feleségétől van.
A tulajdon nélküli vadászó közösségekben nem volt olyan, hogy házasság.

2017.04.20. 19:41:39

@scavengario: te az tavalyi cikk :): Lehet h nem jönnek az informatikusok 400 ezerért se, de akik 800-1 milláért jönnek, azok se érnek sz.rt se sokszor. Nálunk 3/4 évente rugják ki az egész brigádot mert addigra derül ki hogy csak neteztek és kurvára nem írták a programot amivel megbízták őket (vagy szarabb mint az előző verzió)- közben a munkásemberek meg asszonyok :D robotolnak tovább az excell tábláikkal meg a saját nyilvántartásaikkal....

Sadist 2017.04.20. 19:45:20

@wolves84lb: "A nők alapvetően nem tudják kezelni, ha nem kellenek a pasinak. Személyes tapasztalatból mondom, az egyiknek félig-meddig új munkahely lett az eredménye, a másik miatt új fényezést kapott a kocsim anyósajtaja :)))"

30-35 éves korukig nem találkoznak explicit visszautasítással. Mi már tizenévesen megkapjuk az első pofonokat az élettől, ezért előbb meg is tanuljuk kezelni őket.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.20. 19:49:41

@Burgermeister: Nem, a "dolgozó lányoknak" csak 30ig megy, mert afölött már kevesebb a kuncsaft, de másfajta munkával 70ig is lehet nyomni ;)

David Carradine 2017.04.20. 19:49:52

Idézet agy Karinthy nevű pasastól. "Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit." Híres idézet, okos volt, szellemes, meg minden. Taps neki, elgondolkodtató. Másik, egy közhely. "A nő azért kezd kapcsolatot egy férfival, mert azt reméli, hogy megváltozik. (Illetve megváltoztathatja...) Pedig nem. Egy férfi azért kezd kapcsolatot egy nővel, mert azt reméli, hogy sosem változik. Pedig de." Ez is tartalmas és vicces, nem igaz? Akik a "Diorella Queen" nevű felhasználóval kerültek párbeszédbe... Nos, remélem felmérték (azon kívül, hogy nyilvánvalóan végletesen trollkodó hozzászólások szerzője), hogy a férfi-női szerepekre (ilyen-olyan oldalról) a bulvársajtóban értékelt végletesen negatív-pozitív narratívában tálalt válaszokat kapták nagytotálban, aminek ebben a (mármint a kommentelő által generált) szélsőséges megfogalmazásban más érdeke nincs, mint a válasz indukálása, komment kicsikarása, internetes felületen való megjelenítése, hozzászólások, lájkok, akármi, amit a bloggazda enged. Ha ez volt a céljuk, gratulálok, hozzászólásuk megjelent, illetve ha "Diorella Queen" válaszolt megjegyzésükre, akkor kaptak választ is kommentjükre, ami dupla ünnep (mert sírt, ahol kellett, és szorított, ahol lehetett, és kisebb eszékben lehetett kifejteni válaszként az ellenvéleményt). Mindenkinek üzenem: nőnek, férfinak. Ha egymást keressük, megtaláljuk. (Suba a subához, guba a gubához...) Ellenkező esetben már kihalt volna az emberiség. Persze, ha valaki csak ki akarja írni magából a frusztráltságát, keserűségét, hát tessék, amíg a bloggazda engedi, nincs határ, itt megteheti, köszönet érte...

szanaImas 2017.04.20. 19:50:44

Egyszer csináltam egy listát a mai "férfielvárásról".

Egy férfi legyen: jóképű-helyes, szexi-izmos-, izgalmas-érzéki-csábító-latin szerető, kedves, gyengéd, odaadó, figyelmes, okos, magas, érzelmes, romantikus, ötletes, határozott, igényes, ápolt, érzékeny, családcentrikus, házias konyha-takarítás-kert-autó, ergó ezermester, gyermekszerető, jól kommunikáló, legyen határozott elképzelése a jövőről, jó munkája, táncoljon jól, öltözzön divatosan, ne igyon-dohányozzon-drogozzon-bulizzon, szeressen ott nyaralni ahol a nő, legyen hűséges, és figyeljen oda általában mindenre, de legfőbbképpen a párja igényeire és azokat elégítse is ki.

A férfiak "nőelvárása": legyen szex.

Sadist 2017.04.20. 19:51:30

@s: Úgy érti, hogy az a mítosz, hogy korábban egy boldog, virágzó matriarchátust rontott el a csúnya patriarchátus és a monogámia.
Valójában a fejlett civilizáció = monogám, patriarchális társadalom.

Sadist 2017.04.20. 19:56:49

@Plumper_: "mi a rossebet csinálsz te annyiért? :-D"

A legutolsó junior kóder csicska keres 400-500e bruttót Pesten, egy 10+ év tapasztalattal rendelkező architekt vagy projektvezető már bőven a milliós tartományban.
Speciális tudás (pl. beágyazott rendszerek, kritikus rendszerek fejlesztése, orvosi, banki szoftverek fejlesztése) és néhány év tapasztalat esetén már a sima fejlesztő is milla fölött visz haza.

szanaImas 2017.04.20. 20:06:47

@szanaImas: Mndjuk biztos kimaradt egy csomó, pl. ezek is:

Szórakoztató, vicces, észrevétlen, csendes.

Sadist 2017.04.20. 20:07:36

@Novák Aircraft Ferencné: "Sok ilyen pár van a tágabb környezetemben.
...
Ez az elmélet is megbukik a gyakorlat próbáján.."

Mikor tanuljátok már meg végre, hogy egy-két példából nem lehet általános következtetéseket levonni?

Burgermeister 2017.04.20. 20:14:10

@Sadist: ne foglalkozz vele...negatiiiiv..baszatlan a 9éves kapcsolatával vagy mifene.

Oleg Gontar 2017.04.20. 20:16:23

@scavengario: 38. Egyebkent csak opciot kinaltam. Van alternativaja a depressziv kesergesnek hogy eppen melyik no nem bujt agyba velem. Legy teljes ember magadban, es nem fognak zavarni az ilyen aprosagok hogy eppen pumped gabo tolja a nodet, pedig te meg meg tulipant is vettel neki nonapra.

2017.04.20. 20:16:48

@Mia and me:

"Nálunk 3/4 évente rugják ki az egész brigádot mert addigra derül ki hogy csak neteztek és kurvára nem írták a programot amivel megbízták őket (vagy szarabb mint az előző verzió)"

Ha minden háromnegyed évben ki kell rúgnotok az egész IT-s brigádotokat, akkor el kéne gondolkodnotok, hogy bennetek van a hiba, és kicsit jobban kéne motiválnotok őket (a nettó 800-ezer 1 millás fizu - ami kb. 3 ezer euró - önmagában még egy jó IT-snek nem motiváció, ne az excel-bajnok jómunkásemberekéhez viszonyítsd a fizetésüket), hogy megérje nálatok elszakadni a nettől és dolgozni. :) Ráadásul gondolom, ti is tipikusan az a cég vagytok, akik elvárnák, hogy majd az IT fog nekik a langyos szarból várat építeni.

Hogy vigasztaljalak, egy sztori: egy keresett területre vettek volna fel egy huszonéves jelentkezőt(mondjuk tényleg penge az illető), már alá volt írva a szerződés, megvolt a kezdő időpont, aztán az első napon csak egy közepesen udvarias hangvételű email érkezett meg helyette a munkahelyre, hogy bocs, de átgondolta a dolgot, és "ennyiért" (=a kezdő fizetés maradjunk annyiban hogy valahol nettó 500 és egy milla között + cafeteria, katalógusból színre válaszható céges laptop + telefon, ingyen snack/pia stb.) nem fog naponta átkelni a Duna másik partjára... Hát így megy ez manapság IT területen.

Burgermeister 2017.04.20. 20:19:59

@Sadist:....annak a picsának irom... hajrá...jöhet a 100 ellenposzt...huuu de kiváncsi vagyok rá...20nál elakadsz..te egy szőrös pináju, mellű baszatlan picsa vagy..egy kifacsart kukit is magadba gyömöszölnél...de az max. cipőkanállal menne beléd..:)

Oleg Gontar 2017.04.20. 20:20:19

@Mia and me: Szatyorban dolgoztok, vagy csak nagy szamot akartal irni? Kb mindne multi ceg aki fizet annyit, scrumban dolgozik. Nem kell 2 honap hgoy lassa az ember ki dolgozik es ki nem, es milyen a szinvonal.

Burgermeister 2017.04.20. 20:23:40

@Sadist: nekem is volt hasonló...kb 3 hétig bírtam aztán kibasztam a faszba

2017.04.20. 20:28:46

@Oleg Gontar:

A leírtak alapján valami tucat excel-gyáros cég lehet, ahol az IT-től várnák el, hogy szarból várat építsen nekik.

Aztán persze ha valamelyik IT-s tényleg írna unalmában egy olyan modult, ami pár száz jómunkásember meg -asszony munkáját feleslegessé teszi ott, akkor ők lennének a legjobban megsértődve.

Burgermeister 2017.04.20. 20:30:56

@David Carradine: te vagy a fojtogatós faszverős masztizós?:) te már meghaltál...:) de amugy jót irtál!! +1

Sadist 2017.04.20. 20:36:25

@zpetal: Úh, jó, hogy írtok a témáról, eszembe jutott, hogy válaszolni kellene Linkedinen egy HR-es csajnak. Végre valaki nem nyomi módon akar átcsábítani másik céghez, hanem az igényeimről érdeklődik és hogy NEKEM mi volna jó.

Burgermeister 2017.04.20. 20:37:57

a felszopást mindenképpen ird meg..:)

2017.04.20. 20:38:17

@zpetal: hát nem én vagyok a hr-es se a munkáltató. és amióta leszültem a kvótát ;-) azóta döntőpozíciós se.

Novák Aircraft Ferencné 2017.04.20. 20:57:44

@Sadist: De mennyire lehet helyes az az elmélet, aminek az ellentettjét lépten nyomon látom?
Itt a házban is van egy pár. A kislány nagyon helyes, csinos, szép arca, és jó alakja van. De akivel együtt él.. Valami színész, de én speciel nem ismerem sehonnan. Állandóan itthon ül, ha jó idő van a parkban szokta buzgerálni a telefonját és sörözget közben.Eléggé ápolatlan, lenőtt a haja és állandóan borostás.Látszik ,hogy le van égve.. A lány minden reggel elmegy dolgozni, és hazafelé bevásárol.Nem is értem..
Persze ez extrém példa, mert a kislány fiatal és tényleg szép. De nála valamivel idősebb nőknél egy csomó ilyet látok, és sajnos a családunkban is van ilyen.
Egyébként itt a lakótelepően egyre több olyat is látok, hogy fiatal fiúk náluk jóval idősebb pótmamikkal élnek együtt..

2017.04.20. 21:09:51

@zpetal: B+ menj a francba már! DDDD Tele vana hócipőm veled.:D

2017.04.20. 21:12:33

@zpetal: egy művelt társaságban kell esetleg valamikor beszélgetned.

Szerintzem engem ez a veszély nem fenyeget. :))

2017.04.20. 21:15:22

@zpetal: Bocsi, de az én 5leteimet rendszeresen szokták használni, az egyik történetsen a kormánynak termel milliókat a másik pedig egy klassz domainnév,amit egy csoda folytán még nem regisztrált le a kis buzzancs domainvadász. Szóval az ötleteim nagyon jók szoktak lenni, ki is kérik rendszerint a véleményem fontosabb dolgokban is, ami bevallom hogy jólesik.

Burgermeister 2017.04.20. 21:20:49

@Novák Aircraft Ferencné: sztem a csaj baszatlan...hol lakik?? megdugnám

2017.04.20. 21:35:11

@Diorella Queen: 9 éve megvan a férfid aki mellől takarítani jársz. Aki semmibe vesz, nem költ rád. Akiről utólag törölt blogbejegyzéseket sírtál tele. Azt hiszed itt senkinek nincs memóriája?

Cpeti123456 2017.04.20. 21:40:25

nem a férfiak unalmasak hanem a nők.
pénz, pénz, pénz.

Ugye Csoma Nikolett...?

2017.04.20. 21:42:37

@scavengario: Annyira el vagytok ájulva a millás fizetésetektől de csak halkan szólok, hogy ennyit bármelyik vásári árus megkeres egy kicsit nagyobb árukészlettel,vagy egy jó helyen nyilt gyros üzlet.De egy közepes kategóriájú taarító cég is megkeres ugyan ennyit. Szóval bár elismerem hogy átlag feletti a dolog, de nem egy olyan összegről beszélünk amitől el kellene ájulnia az emebernek. De ezt nem nagyképűságből írom most, hanem megfigyelésből eredő tapasztalatból.

2017.04.20. 21:44:38

@Diorella Queen:

Te nem kerestél ennyit. Már keresel?

Felkelni nettó 67 ezerért
2014.10.05. 14:20 Diorella Queen

Ennyiért dolgozom két műszakban egy közalkalmazotti munkahelyen.Több dolgon is gondolkodtam ma. Az egyik az, hogy van aki ennyiért nem felkel, hanem lefekszik , a másik pedig az, hogy miért , milyen oknál fogva nem tudok továbblépni erről a munkahelyről, amikor nem csak hogy keveset fizet, de zéró örömforrást jelent számomra. Mindemellett még hamis biztonságérzetbe is ringat. Próbálom összeszedni az előnyeit gondolatban , de nagyon nehezen megy. Közel van , ez az egyik ok amit nem lehet nem figyelmen kívül hagyni. Ha történetesen leállna a teljes tömegközlekedés , én akkor is be tudnék sétálni a munkahelyemre. De ez még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy valaki felkeljen nettó 67 ezerért és még megfogja a munkát is. Gyűlölök dolgozni és ezt nem is tagadom.

2017.04.20. 21:45:26

@cfjcrsx6465: Kit érdekel már a múlt?
Elmúlt és kész!
A jelenre kell koncentrálni, ezért nincsenek múlttal kapcsolatos posztjaim többnyire.:)

Cpeti123456 2017.04.20. 21:46:19

@cfjcrsx6465: ez eléggé toppon lett.
:-)

2017.04.20. 21:46:23

@Diorella Queen: Jobb nem emlékezni rá. Igaz!

2017.04.20. 21:47:14

@cfjcrsx6465: Te nem kerestél ennyit
Válasz erre;
Érdekes hogy ha a pasik pénztárcájában akar egy nő turkálni,akkor majd le harapják a fejét a férfiak. Fordítva mennyire természetesnek veszik a kérdést.
A válasz kb ugyan az mint bankáré. Fasz közöd van hozzá?!

2017.04.20. 21:47:42

@cfjcrsx6465: Ha már így rákérdetél, lehet hogy igen:)

Cpeti123456 2017.04.20. 21:48:53

@Diorella Queen:
tudod van ismerek ilyen szuper okos nőket.

a munkájukból és árnyékukból kilépve szopós kurvák lettek.
Jellemzően egy hétvégi tescós bevásárlásért fújnak...

2017.04.20. 21:49:19

@Diorella Queen: Nem érdekel. Semmi nem érdekel veled kapcsolatban. Csak úgy osztod az észt, mintha előfordult volna veled is. A pénzkereset. A boldog párkapcsolat.

2017.04.20. 21:51:02

@Cpeti123456: És engem mit érdekelnek a kurvák?
Azokat meghagyom nektek.
@cfjcrsx6465:
Áhh nem,csak álmodtam.

Cpeti123456 2017.04.20. 21:55:38

@Diorella Queen:

Nekem? Életemben egyszer fizettem dugásért.
5 rugó volt pont annyit is ért.
Az persze más kérdés, hogy a túlképzett Cs.N. félék, hogy veszik le az embert, de ez már más asztal. Szülői behatás, stb...
Szerintem nyúlj be a bugyogóba és morzsizz egy kicsit. Jót fog tenni.
Egész nap itt kommentelsz, így nyilvánvaló, hogy megélhetési nő vagy.

2017.04.20. 21:58:58

@Cpeti123456: Nyilvánvaló, hogy te meg egy bunkó hülye vagy.
Utasítgasd anyádat és megérdemled hogy csak pénzért dugjanak veled.

Burgermeister 2017.04.20. 22:07:17

@Cpeti123456: mily vétlen a sors...én is ismerek ilyentet

2017.04.20. 22:10:00

@Diorella Queen:

De azért tudod te, hogy mik a különbségek egy munkaviszonyban minden hónap elején állami bérgaranciavállalás mellett a bankszámlán pittyenő fizetés, meg egy vállalkozó (pláne kereskedő) bevétele (árrése, nyeresége stb.) és működése között.
Talán nem véletlen, hogy te is már jó ideje kb. minimálbérért végzel kemény munkákat munkaviszonyban, nem pedig a gyroszos-hálózatodat igazgatod, de még csak nem is vásári árusként talicskázod haza a milliókat. :)

Cpeti123456 2017.04.20. 22:13:07

@Diorella Queen:

A megnyilvánulásodból is látszik, hogy a hülye picsa vagy.
Kritikát nem bírod, intelligens vitára alkalmatlan vagy.

1. nem anyáztam, nem is tenném még tiszteletlenségből sem. Ki tudod olvasni és értelmezni e kifejezést?
2. családom van ellenben veled, tuti feleségem kivel boldogan élek és örülök neki, hogy nem egy magadfajta kettes számmal kezdődő azonosítóval rendelkező egyeddel kerültem "közös" nevezőre.
3. hülye vagy mint a korosztályod

Bocsáss meg, de nem kívánom az véget nem érő eszmecserét veled pörgetni, így részemről a diskurzust - ez egy német kifejezésből származik - befejeztem...

Mondjuk a blog címével ellentétben te mondjuk nem lennél unalmas egy pár hónapig..

Burgermeister 2017.04.20. 22:13:17

@Cpeti123456: bottal se...ahogy elnézem a fotoit...már értem a frusztációit...és még itt van abzzeg...te szopi jársz ide..:)

Burgermeister 2017.04.20. 22:14:21

@zpetal: +1 kacag
jajaj geci ez jó komi..:)

s 2017.04.20. 22:28:42

@scavengario: "amíg meg nem jelenik az önfejlesztő AI."

Azt is meg kell írni valakinek. Meg karban kell tartani. Meg jobbat írni. Stb. Lesz itt munka rogyásig.

2017.04.20. 22:44:51

@Cpeti123456: Kopccolj le rólam te nyomorult!
Nem anyáztál, csak burkoltak kurváztál le egy teljesen ismeretlen nőt.
Hülye ripacs majom vagy, ez a véleményem rólad és nem ütör meg a szintet a diskuráláshoz!

2017.04.20. 22:48:45

@zpetal: Ne foglalkozz velem ennyit. Az én dolgom hogy meddig pihengetek minimálbéren és nem a tied!

s 2017.04.20. 22:49:07

@Sadist: Nem úgy értem. Abból, hogy valami később következik be, még nem adódik, hogy az fejlettebb is. A technikai és műszaki civilizáció fejlődött, - nyilván ebben a magántulajdon megjelenésének kiemelkedő szerepe volt - a társadalmi viszonyok pedig ehhez idomultak. Változtak azok is, megkockáztatom azt is, hogy visszafejlődtek. Úgy vélem, hogy a kőkorszaki embernek voltak a legideálisabb társadalmi viszonyai, mert abban valószínűleg az együttélés minősége volt a legfontosabb szempont, nem pedig egy komplex technikai civilizáció fenntartása kényszerű kompromisszumok árán. Érdemes ezzel összevetni a hippimozgalmak ösztönösen jó törekvéseit - kiköltözünk egy mezőre, távol a civilizációtól, szarunk mindenre, zabálunk, kefélünk, stb. A hajlam még mindig megvan az emberben a visszatérésre ehhez az életformához, de a lehetőség sajnos már nincs meg.

Tapasz talat 2017.04.20. 23:15:18

A nők sokkal érdekesebbek mert:Glamour napokon képesek sorba állni a harmadik Obag táskáért,megvenni a negyedik pár cipőt,mert az nem is olyan kék mint a másik három pár kék, este jól megnézni az éjjelnappal agyfejlesztő tréning műsort, barátnőkkel hosszú telefonos értekezletet tartani arról,hogy melyik híresség az álompasi a vinbenzin vagy a dzsoni dep,pedig az átmeneti pasika ott van valahol mellette.Érdekes nem tudni főzni,nem tudni porszívózni.Érdekes műkörmösnél csücsükélni,és még érdekesebb ha fél napot eltölt a kedves hölgy a fodrászatban.Na az naggyon izgalmas,módfelett érdekes is.
Ha a férfi társaim belegondolnak:találkoztatok már nem unalmas nővel????
Minden unalmas ami nem érdekel.
Ha a csaj szeret bélyeget gyűjteni de engem nem érdekel akkor az unalmas.Míg ha szeretem a bélyegeket,akkor izgalmas.
Nincs unalmas férfi sem pedig unalmas nő!!!!!
Érdektelen fél van!!!!!
A cikket valami kis kókler feminista bohóc írhatta.
Üdvözlök mindenkit!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.04.20. 23:21:36

@Diorella Queen: Látom kisanyám, téged sem basztak még meg rendesen egyszer sem. :-))

lémegaLola 2017.04.20. 23:45:29

Szerintem könnyen ki lehet szűrni, ha valaki csak a másik pénztárcájára hajt.
A pasik meg nem attól lesznek izgalmasak, hogy extrém és/vagy drága hobbijaik vannak vagy különleges a munkájuk.
Ha megvan a közös érdeklődés, és a felek vevők egymás humorára, akkor tuti, hogy nem fognak unatkozni.
Ez a mivanmivanmivan? kategória: "hiszen az a cél, hogy az ilyen férfi kiragadja a nőt a saját hétköznapi valóságából és beillessze az ő érdekes és izgalmas univerzumába. (...) ki kell, hogy töltse a férfi a nőben lévő szellemi és kommunikációs üresjáratokat.". Hmm, kíváncsi lennék, milyen körben próbál halászni-vadászni a blogíró.

Ha a nőnek is megvannak a hobbijai, és egy csomó minden érdekli, akkor nincsenek szellemi és kommunikációs üresjáratai.

Az okos, intelligens, világra nyitott és kíváncsi férfiaknak többnyire jó a humorérzékük is, és szórakoztatóak. De ez távolról sem egyenlő azzal, hogy valaki 0-24-ben gondtalannak tetteti magát.

Sadist 2017.04.21. 01:21:48

@s: "Érdemes ezzel összevetni a hippimozgalmak ösztönösen jó törekvéseit - kiköltözünk egy mezőre, távol a civilizációtól, szarunk mindenre, zabálunk, kefélünk, stb. A hajlam még mindig megvan az emberben a visszatérésre ehhez az életformához, de a lehetőség sajnos már nincs meg."

Dehogynem, csak épeszű ember nem akar 24/7 az életben maradásáért küzdeni. Mert azért csak jobb, hogy van vezetékes ivóvíz, télen fűtés, sötétben villany, meg nem kell vadászni, halászni és gyűjtögetni egész nap, hogy kajálhass.
A hippik is csak addig hippiskedtek, amíg kaptak kaját, volt spangli, meg sátrazásra alkalmas idő.

Cpeti123456 2017.04.21. 08:58:41

@Diorella Queen: a te szintedet nem is szeretném megütni. Te nyomi picsa.

Inzon 2017.04.21. 23:53:02

Ezt most nem értem:

"Vajon hány férfi fordította meg ezt az elvárást? Hányan kérték már számon egy nőn, hogy hozzon fel érdekes beszédtémákat, hogy legyen kompetens valamely szakterületen, legyen képes elsütni egy jó viccet, vagy észrevenni egy abszurd szituációt?"

Erre férfi képtelen egy nőnél??? Akkor nem ajánlom, hogy csajozzon.
Ha nem hoz fel érdekes témákat, akkor unalmas és már középtávon is kár belé. Ha nem kompetens még a saját szakterületén sem, akkor ott gondok vannak.
Viccek? Ki nem szokott néha baromkodni a nőjével?
Abszurd szituáció? Például?

A cikk többi része értelmes, de ezt nem tudtam mire vélni.

Burgermeister 2017.05.05. 21:42:35

Azér mer a mai nők összevissza akarnak kefélni.
Okés, nincs ezzel gond
de akkor legyen egyenes
és ne stikában sunyiban cida meg ordas kefélés
vagy ott van a sw klub
eccer egy alkalmi barinővel a tiktakban voltam...és hááát ki jelent meg? Na találjátok ki...de már rájöttetek..:)
Ordas qrva mind...én mondom, tutifixa

Scheibe (törölt) 2017.05.06. 11:41:26

@Burgermeister: egyetértek, az ossze-vissza keféléssel nincs gond, mindaddig, amíg nyílt lapokkal játszanak, de a stikában sántikáló piros lapot kap és kiállítás

Untermensch4 2017.05.25. 00:44:10

@Duplaxiii: "topiklakó..." :)
Smittelem izibe, nagyon tetszik. :)

2017.06.04. 07:51:39

@zpetal: A pénzteremtés művészetéről meg tudjuk, hogy nagyon szeretsz beszélni, kár, hogy kb. nulla eredménnyel gyakorlod...

Épp a minap számoltam össze a 15 éves munkám gyümölcsét. Sajnálom hogy nem beszélhetek róla. Lehet hogy nagyon pofára esnél.

2017.06.07. 20:00:00

@Diorella Queen:

Akkor neked biztos sok pénzed és megtakarításod van, és jó körülmények között élsz.

2017.06.07. 21:33:41

@zpetal: Sajnos nem. A gyereknevelés nagyon sokba kerül. Mire felnő, egy kisebb lakás árát elfogyasztja minden téren. Aztán nem biztos hogy "megétrül" majd a szülőnek mindez a befektetés, amilyen önzőek manapság a gyerekek.

2017.06.07. 21:35:13

@zpetal: Én egyedül neveltem fel.

2017.06.07. 22:00:34

@Diorella Queen: Te "újratermelted" magad a rabszolgatartóknak, mégis te nem fogsz majd nyugdíjat kapni (vagy keveset), aki meg IT területen elnyomogatott két gombot és nem ölte gyerekbe a pénzét, az meg 20szoros nyugdíjat kap majd mint te....:(

2017.06.07. 22:04:01

@Diorella Queen: " Aztán nem biztos hogy "megétrül" majd a szülőnek mindez a befektetés"

nem magadnak fektettél be. A jövőnek, ennek a rabló államnak...az emberiségnek..A gyerek sosem "saját" befektetés.
A gyerek tulképp egy különadó, amiért cserébe nem kapsz semmit :).

2017.06.07. 22:05:17

Azaz ma magyaroszágon csak hátrányt kapsz... :)

2017.06.07. 22:13:30

@Mia and me: Azért a szíve mélyén mindne szülő azt reméli, hogy a gyerek majd nem löki az árokba ha vén lesz. Persze nevelés kérdése is ez Mia, de manapság nagyon önzőek a kőccök ahogy elnézem,majd mindenütt.
Engem már nem érdekel a nyugdíj, az még vagy 20 év. Én most inkább meglovagolnám a bérrobbanási hullámot ha lehet.

2017.06.07. 22:16:01

@Mia and me: De most komoylan ,még leírni is állati nehéz. Felneveltem kín keservesen egy kis rabszolgát.:(

2017.06.07. 22:18:15

@Mia and me: De. Hát ha változik a világ és jobb lesz egyszer.
Muszáj pozitívan gondolkodni:)

2017.06.07. 22:29:07

Jó, most a rabszolgát képletesen értettem, mert (jelenleg) mind azok vagyunk...
A bérből és fizetésből élők legalábbis. Akiknek ellopták a lábuk alól a talajt is, ugye.
De ez nem politikai blog :)

2017.06.07. 22:30:56

@Mia and me: Nagyon utálom a bérből és fizetésből élést, mert nekem a véremben van a vállakozási ösztön.
Csak ebben az országban vállalkozni nem éri meg orbánon kívül senki másnak. :D

2017.06.07. 22:48:33

@Diorella Queen:

Hát, senki nem mondta, hogy könnyű lesz. A házasságodra meg a férjedre pedig lehet, hogy jobban kellett volna vigyáznod.
Ha meg nem szülsz gyereket, akkor nem az állammal baszol ki. Ha csökken a népesség és az adóbevétel, az állam legfeljebb annyit csinál, hogy kompenzálásként megemeli a nyugdíj-korhatárt meg csökkenti a jóléti juttatásokat. (Ez megy most az elöregedő társadalmakban.)

@Mia and me:

"aki meg IT területen elnyomogatott két gombot és nem ölte gyerekbe a pénzét, az meg 20szoros nyugdíjat kap majd mint te....:("

Pedig szegény Diorella a gyerek mellett is jöhetett volna nyugodtan takarítás helyett IT-területre két gombot elnyomogatni, pont ez a leginkább családbarát ágazat ma szerintem. De hát nem akart jönni.

2017.06.07. 22:50:51

@Diorella Queen: De. A gázszerelőknek is .... ;-) Persze csak ha tudjukki :D

2017.06.07. 22:53:55

@zpetal: "Pedig szegény Diorella a gyerek mellett is jöhetett volna nyugodtan takarítás helyett IT-területre két gombot elnyomogatni, pont ez a leginkább családbarát ágazat ma szerintem. De hát nem akart jönni.'

Majd megyek én - két gyerekkel is családbarát?
(egymás után lesznek betegek 3-7 nap késéssel....)
(ezt így egyszer megtapasztalja egy munkáltató, és onnantól nem vagy ember....örülj hogy dolgozhatsz...)

2017.06.07. 22:55:23

@Mia and me:

Hát nyomorgó gázszerelőt/vízvezetékszerelőt/autószerelőt stb. se találsz ma az országban, legfeljebb olyat, akinek a cipőjét csókolgatják az ügyfelek, ha belátható időn belül ráér és hajlandó elvállalni a munkát.

2017.06.07. 22:59:27

@zpetal: Hát ha újrakezdeném villanyszerelő lennék az biztos. Vagy víz. A gáz valamiért rémiszt.

De mint "tudjuk" ezek férfi munkák, az ofőm sírógörcsöt kapott volna ha továbbtanulásnál nem a gender-szakot jelölöm be.....:) ugye.

2017.06.07. 23:02:31

@Mia and me: Én ha újrakezdeném is ötvös szeretnék lenni.

2017.06.07. 23:08:02

@Diorella Queen: Most az vagy? Akkor miért nem azt csinálod? Az tök szép, művészi munka. Nemes értelemben munka, felemelő, alkotó.

2017.06.07. 23:09:04

@Mia and me:

"Majd megyek én - két gyerekkel is családbarát?"

Két gombot elnyomogatni egy IT-cégnél szükség esetén otthonról is el lehet az internet korában, szóval ha értesz hozzá, gyere nyugodtan. Családbarát két gyerekkel is. :)

"örülj hogy dolgozhatsz..."

Mondjuk hr-büfészakos diplomával tényleg örülj, gyerektől függetlenül. (Akkor már inkább tanulj gázszerelőnek.)

2017.06.07. 23:09:12

@zpetal: Nem én nem vigyáztam a férjemre, hanem ő nem vigyázott a családjára! Nem hiszem hogy a gyereknek annyira jót tett volna, ha soha nem látja az anyját mosolyogni vagy boldognak. Egyáltalán nem bántam meg hogy elváltam, sokkal előbb kellett volna és nem 13 év után. Továbbá pedig nem értem, miért kellenne már egy felnőttre vigyázni, mint egy óvodásra?

2017.06.07. 23:10:57

@Mia and me: Engem most sem vonz az IT terület, ki nem állhatom azirodai munkákat meg az ülőmunkát is utálnám, konkrétan meghalnék bele. Unalmas, antikreatív, csoportszexes fülledt szemgolyó és szemmeresztő szar.
Remélem nem irodista vagy?:D

2017.06.07. 23:13:03

@Diorella Queen:

Pedig a házasság pont arról szól, hogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett a felek.

"Engem most sem vonz az IT terület, ki nem állhatom azirodai munkákat meg az ülőmunkát is utálnám, konkrétan meghalnék bele."

Nincs ezzel gond, csak a takarításért meg senki nem fizet neked annyit. De legalább olyat csinálsz, amit szeretsz, ez is fontos szempont.

2017.06.07. 23:13:51

Nem hr-büfészakos a diplomám. Azzal még jól is lehetne keresni egyes cégeknél...

Programozni kell vagy csak nyomogatni? Vagy a gép helyett monitorozni? Mert kb az adatbevitelt meg az ilyen monitorozós szarokat szokták home-officeból is engedni.

2017.06.07. 23:14:07

@zpetal: Nem nem szeretem, de legalább nem leszek nagyseggű tehén.

2017.06.07. 23:17:21

@Diorella Queen:

"Egyáltalán nem bántam meg hogy elváltam, sokkal előbb kellett volna"

Akkor miért panaszkodsz, hogy nehéz a gyereket egyedül nevelni és pénzelni? Annál reklamálj, aki azt ígérte neked, hogy könnyű lesz.

A férjedet meg kiválasztottad, önként hozzámentél, szültél neki gyereket. Ilyen rossz emberismerő vagy, hogy ennyi ideig tartott felismerni, hogy nem ő a jó férfi a számodra? Vagy neked is szereped volt abban, hogy tönkrement a házasság, nemcsak a férjednek?

2017.06.07. 23:17:23

@Diorella Queen: :) Igen, ezt akartam írni hogy házasságban két ember kell vigyázzon két emberre... már ha nagyon vigyázni akarnak és nem együttműködni.

Hát akár irodistának is mondhatnám, de nem az a szó amerikai értelmében. Épp most szervezem magam ki home office-ba.... :D

2017.06.07. 23:20:47

@zpetal: 20 évesen még elég szar emberismerő általában az ember. Van aki még 60 évesen is az._De miért kell ennyire megbélyegezned másokat egyetlen rossz döntés miatt? Olyan mint ha akasztani akarnál mindenkit, mert életében egyszer hozott egy rossz döntést. Te talán soha nem tévedtél életedben sem, Mr Tökéletes Úr!

2017.06.07. 23:22:11

@Mia and me:

"Mert kb az adatbevitelt meg az ilyen monitorozós szarokat szokták home-officeból is engedni."

Te se sok IT cég működését láttad még eddig.

2017.06.07. 23:22:36

@zpetal: Nem ennyi ideig tartott, annyi ideig volt normális állapotban. Aztán amikor gyerek lett 9 év után, átment hülyébe. Kb ennyi a történet, de emlékezni sem akarok rá semmilyen formában!

2017.06.07. 23:23:06

@zpetal: "A férjedet meg kiválasztottad, önként hozzámentél, szültél neki gyereket. Ilyen rossz emberismerő vagy, hogy ennyi ideig tartott felismerni, hogy nem ő a jó férfi a számodra?"

Fú ezt hogy utálom. NEM a férjeknek szülünk gyereket. Nem is magunknak. A gyerek az lesz és önmagának szüljük meg. (az egy másik gazdasági oldala, hogy ugye a jövő rabszolgájának szüljük szegényeket és ingyen "munkába" is állítjuk)

Az emberismeret meg manapság semmit nem jelent. A pulzáló világban akármikor jön egy olyan élethelyzet, hogy bárkit kifordít önmagából ...
csoda hogy a 3-5 éves átlag még megvan a házasságoknál....

2017.06.07. 23:23:15

@Diorella Queen:

Nem bélyegezlek meg téged, mindössze arról beszélgettünk, hogy megérte-e elválni.

2017.06.07. 23:25:18

@zpetal: "megérte-e elválni"...

Mind meghalunk végül, beszélgethetünk ennyi erővel arról is hogy "megéri-e" élni....

2017.06.07. 23:27:03

@Mia and me: Vigyázz, mert beszéltet folymatosan.

2017.06.07. 23:28:42

@Mia and me: Nekem megérte elválni,különben az ükonokám is fizetnetné a hülyeségeit, én meg a gyerekkel már a híd alatt laknék rég.

2017.06.07. 23:29:04

Adatgyűjtő kémprogram :)

2017.06.07. 23:31:07

@zpetal: Veled elég veszélyes a diskurzus, mert az ember vagy fél lábbal a börtönben van, vagy észre sem veszi és mindent kiad magáról.

2017.06.07. 23:31:33

@Diorella Queen:

Pedig meg lehetett volna próbálni kideríteni, hogy miért csinál hülyeségeket, és leszoktatni róla. Például szeretettel.
Ha már megígérted neki, hogy kitartasz mellette jóban-rosszban...

2017.06.07. 23:31:49

@Mia and me: Egyébként tényleg.

2017.06.07. 23:32:46

@zpetal: És miért kellene szeretet hazudni bárkinek is,ha az nincs?
Csak mert valamikor fiatal korában megígérte felelőtlenül?

2017.06.07. 23:33:57

@Mia and me: Szted miért csinálja?
Női blogokon basztatja a bloggerínákat.
Miért? Mi a cél?

2017.06.07. 23:34:52

@Diorella Queen: Igen, ez elég jellemző. Sok nő azért válik.A megcsaláson kívül az anyagi a másik fő ok. Hogy a "családfenntartó" vagy szétfolyatja a pénzt, vagy hülyeségekbe fekteti, vagy simán elissza... És a család jobban jár, ha kevesebbet (csak anya fizetés) kap, de rendesen beosztva élnek vele. Persze sokszor ez is tök nehéz, megválni egy ilyen lehúzó féltől .

2017.06.07. 23:35:23

@Diorella Queen:

Elég sokan kiadnak adatokat önként és dalolva is magukról. Az is könnyen előfordulhat, hogy valaki hosszú éveken át a saját profilképével szidja a munkáltatóit meg a gyereke iskoláját és a tanárjait. (És még most is azzal szidná, ha nem szólnak neki.)

2017.06.07. 23:36:19

@Diorella Queen:

Nem tudom, feltűnt-e, hogy nem női blogon vagyunk.

2017.06.07. 23:39:09

@Mia and me:

"Hogy a "családfenntartó" vagy szétfolyatja a pénzt, vagy hülyeségekbe fekteti, vagy simán elissza..."

Hát igen, nem mindenkinek jut egy világhírű vagyonos producer férjnek. :)

Ha a férj iszik, akkor talán meg kéne kérdezni tőle, hogy miért, és segíteni neki leszokni.

2017.06.07. 23:39:21

@zpetal: "miért csinál hülyeségeket, és leszoktatni róla. Például szeretettel. "

Ezt valami ezo blogon szedted össze?
26-35 évesen (vagy még később) te senkit nem szoktatsz le semmilyen világmegváltó szeretettel se semmiről, ami rögzült (viselkedésforma, életfelfogás, felelősséghez hozzáállás, stb,) - meg általában ha már lehúzott valaki 10 évet egy olyan mellett aki szétitta magát/játékgépbe dobálja a nyári táborpénzt, vagy csak simán folyton olyan meggazdagodási ötleteire megy el pénz ami a tönk szélére juttatja a családot féléves periódusokban- az már nem képes "úgy" szeretni, ha még elérhető is lenne bármi változás a jézusi szóval....

2017.06.07. 23:41:28

@zpetal: Állandóan ezzel jösz, még nem vertek szembe a villamoson.:)
Már mondtam hogy köszi hogy szóltál, vegyek neked csokit hálából?

2017.06.07. 23:41:58

@zpetal: :D Dio, igaza van már megint, lehet hogy keresőrobot... - de ez a férfiszemmel- azt hittem a te blogodon vagyunk :).

Akkor vissza az egész, nincs két gyerekem, tényleg hr-büfé szakos vagyok és körmöt festek egész nap egy irodában...:)

2017.06.07. 23:42:54

Mondjuk néha vannak akik nagyon néznek rám, lehet hogy azért mert felismertek?:)

2017.06.07. 23:44:37

@Mia and me:

Dehogynem lehet segíteni valakinek a leszokásban, az tény, hogy nem lesz könnyű. (Senki nem mondta, hogy könnyű lesz egy házasság.)

2017.06.07. 23:46:59

@Mia and me:

Szerintem meg csak egy koncepciótlan vitatroll vagy (már rengetegszer bebizonyosodott, hogy sokszor csak a vita kedvéért írogatsz, még úgy is, hogy szembemész a kicsivel korábbi álláspontoddal.) A nem, gyerekek száma stb. ebből a szempontból valóban lényegtelen.

2017.06.07. 23:47:16

@zpetal: Nem volt alkesz, nem vert és nem nőzött.

2017.06.07. 23:49:22

@zpetal: Egyszerűen olyan bizonytalanná vált mellette a lét,hogy egyedül ezerszer biztosabb volt még úgy is, hogy amikor egyedül maradtam a kétévessel, nem volt még munkahelyem sem és agyesből volt 1 hónap hátra.
Tartalék pedig nulla Ft.

2017.06.07. 23:51:02

@zpetal: Te se voltál még szociális munkás, még hobbiból se, igaz?

Nem nem könnyű.
Nem lehet.

Több körülmény együttes nagyon pozitív változása kell ahhoz hogy a nagy kitartó szeretettel és a sok pozitív (rajtatok kívül álló) körülménnyel együtt legyen esélye túlnőni ezeken. (most konkrtéan szenvedélyekre, viselkedésformákra, válaszreakciókra gondolok).
És senki nem akar egy felnőtt ember anyja, apja, nevelője, parancsolója, istene, gondozója lenni egy fél életen át.
Vagy ha igen ,akkor nem kell gyerek. Az egyik szépen átneveli normális emberré a másikat, aztán addigra megöregedtek... A normális :) gyorsan keres magának egy társat a régi - elnyűtt helyett, amelyik belebetegedett a 25 évig tartó szociális munkába....

2017.06.07. 23:54:41

@Mia and me: Enegm állandóan rönkfaházba akart költöztetni, ez volt a mániája. Nem is értem miért nem inkább a jurta. Az is elég vidék lett volna. :P

2017.06.07. 23:56:53

@zpetal: 40 ezret adott a zálogház a borsónyi gyémánt gyűrűért ami 300 ezer Ft volt és a 10. házassági évfordulónkra kaptam tőle.
Erre jó az arany. Volt pár hónap míg abból éltem a gyerekkel,míg nem lett munkám az utolsó 3 másodpercben.

2017.06.07. 23:57:33

@zpetal: A vitában lehet más álláspontokat megismerni.

Nem kell feltétlenül magamévá tenni, vagy egyetérteni.

Érdekesnek találom a "séma"válaszokat, felvetéseket, hibáztatásokat. Én is használom őket, sokszor direkt, akár iróniával, és fordítva mindig "észreveszik" az emberek, csak a saját mondandójukban nem. Pedig tele van mindennyiunk szövege, gondolkodása, "érvelése" olyan tanult szarokkal, amiknek senki maga nem járt utána és nem tapasztalta meg. Mégis hivatkozik rá mint egyetlen igazságra...

2017.06.08. 00:00:23

@Mia and me:

A szociális munkás nem foglalkozik leszoktatással, az a családtagok meg a szakemberek feladata.

www.youtube.com/watch?v=DgzKFdTQHS8

"Lemegy a metróba a szociológus,
Az újságíró figyel, mit mond a kórus,
A csövesek röhögnek: két Misi-mókus."

"És senki nem akar egy felnőtt ember anyja, apja, nevelője, parancsolója, istene, gondozója lenni egy fél életen át."

Dehogynem, aki szerelmes a másikba, az mindezt megteszi érte. Ennél sokkal többet is.

2017.06.08. 00:01:19

@Diorella Queen: :D, add meg az elérhetőségét, én akarok rönkfaházba költözni :)

A jurta az szabadabb, bontható, mehetsz tovább ha nem jó...
A rönkfaház meg vissza a természetbe, de mégis letelepedetten.
Mindkettőnek van varázsa szerintem. Bár pl. Pesten egyikse az igazi, már ha nem a rönkfaház körüli őzeket akarod enni hanem dolgozol valahol....

2017.06.08. 00:04:02

@zpetal: "A szociális munkás nem foglalkozik leszoktatással, az a családtagok meg a szakemberek feladata"

igen, de akkro annak az egy embernek, TE a szociális munkása leszel.

"Dehogynem, aki szerelmes a másikba, az mindezt megteszi érte. Ennél sokkal többet is."

te szeretheted, de a "rászoruló" :) a második évben kiszeret belőled, mert a segítségeddel eléred hogy szociális munkásként érzékel és tekint rád és nem a szerelmeként....

2017.06.08. 00:18:59

@Mia and me:

"te szeretheted, de a "rászoruló" :) a második évben kiszeret belőled"

Épp hogy sokkal jobban fog ragaszkodni és szeretni, ha látja, hogy kitartanak mellette még ilyen körülmények között is. És támogatni kell, NEM szociális munkásként vagy gyerekként, hanem egyenrangú félként.

@Diorella Queen:

300 ezres gyémántgyűrű ajándékba, de bizonytalan volt mellette az életed. Nahát. Nem lehet, hogy csak egy szimpla női, homályos "miért nem a Hufnágel Pistához mentem feleségül"-ösztön dolgozott benned?

2017.06.08. 00:25:25

@zpetal: 00,25 csak szólok.

2017.06.08. 00:35:01

@zpetal: "Épp hogy sokkal jobban fog ragaszkodni és szeretni, ha látja, hogy kitartanak mellette " - :D Várj, azt hittem emberről van szó, nem mondtad hogy kutya az alany.

Mindegy amúgy. Nem érted a szenvedélybetegségek dinamikáját. 100ból egynél lehetséges nagy love-stori hepppi end, és ott is a külső körülmények (jó irányba) változása és a "beteg"gel valami sorsfordító dolog történése (amitől ő is azt gondolja, hogy elég a korábbi viselkedésből, szenvedélyből, akármiből) - jobban oka a gyógyulásnak-változásnak mint a társ erőn felüli erőfeszítései meg hős szerelme.

EGy játékfüggőt vagy egy alkeszt nem tudsz egyenrangú félként kezelni, mert ő maga értékeli sokkal alább magát. Gúnynak vagy b.szogatásnak veszi ha társként próbálod őt kivezetni onnan ahol van, és azonnal átmegy elnyomóba, és föléd kerekedik (téged még magánál is lejjebb értékelve). Egy olyan negatív spirálba kerül a két ember, hogy ...
De mindegy, ez itt off.
A férfiblogon vagyunk :D, ki leszünk innen b.szva ha nem a topikhoz írunk oldalakat.

2017.06.08. 07:31:07

@Mia and me: Herceg pont olyan kiábrándultnak tűnik nekem mint Alibanya.
Lehet hogy jól összeillenének.:)

2017.06.08. 07:33:56

@Mia and me:Kínlódna a fészkes fene egy alkesszal vagy játékgépfüggővel amikor nem elég hogy rondák, elhízottak, rettentő sotobák és lusták is mint a föld,még majd legyen minden nő Teréz Anya is.
Meg a jó k anyjukat azt!
Inkább egy műfasz vagy 30 macska.

2017.06.08. 08:07:28

@Diorella Queen: :D hát de az alkoholisták eleinte szépek- direkt :D. A gépfüggők meg néha nyernek és akkor visz haza 20 liter tejet a gyereknek, a nőnek meg egy bonbont és akkor minden el van felejtve....:)

Az utóbbiból is elég egy. És jár hozzá egy fikusz, vagy valami más mérgező szobanövény, amit néha lerág, és viheted dokihoz :).

2017.06.08. 08:35:56

@Mia and me: Az alkeszokon csak egyféleképpen lehet segíteni.
Ha megveszed neki a töményet, hogy mielőbb bevégezze.

sm is kezdi a tipmixes marhaságot. Gondolom miután elbukott párszázezret majd leáll róla, vagy nem.
Nem tudom felfogni miért éri meg játékgépbe meg hasonlókba invesztálni a lóvét, mint inkább egy nőre. Mert az utóbbitól még kapna is vissza valamit hálából vénségére, de a szerencsejáték zrt-től soha.
Igazi barmok a pasik, ez a véleményem.

2017.06.08. 09:09:43

@Diorella Queen: ez ilyen gyerekes "hátha" ... De a nyomor viszi rá az embereket. A lottó meg ilyenek a hülyék adója :). Látják h munkával nem sokra jut és akkor ez így bevillan mint hirtelen meggazdagodási lehetőség.
Némiképp "istenhit"-szerű a dolog, mert ugye reménykedik. Valamint kényszeres betegségekre jellemző vetületei is vannak, ha egyik héten elfelejti megjátszani a számait vagy tippjeit, akkor amíg ki nem húzzák, stb. addig rosszullétig képes hergelni magát, hogy "biztos most nyernék"...
Lehet az ital jobb is egy fokkal, mert ott a mája egyszer csak tényleg jelez...
Amúgy lehet segíteni az alkoholistán is de nem a "szerelme" feladata, ha sikerül is, akkor gyógyulás után ők nem lesznek egy pár - zpetal elképzelésivel ellentétben EZ nem az a "sors" meg megpróbáltatás, ami összekovácsolja az embereket. A néhány sikeres esetben jellemzően a volt alkesz "normalizálódva", felismerve saját értékeit, lehetőségeit immár nem alkoholizálva, szakít az őt szenvedélybetegként szerető és támogató párjával és keres egy másikat akivel "új" életet kezdhet, tiszta lappal.
Az élet már csak ilyen kegyetlen... de az emberek meg főleg ;-)

2017.06.08. 09:15:33

@Mia and me: Én nem kínlódnék alkesszal egy percig sem.
Minek?
Egyedül is megél egy nő akár gyerekekkel is, ennek feltétele hogy sokat kell dolgoznia. Cserébe viszont nem kell alkoholgőzös lehelletet szagolnia, verést elviselniea gyerekeit mindennek kitennie stb stb.
Szexre pedig minden nő talál pasit ha nagyon viszket neki ( ne jó, kivétel Alibanya:):)

2017.06.08. 09:18:34

@Mia and me: Én azt sem csinálnám amit Ali, hogy állandan meetingeljek faszikkal éveken keresztül. Egy rakás időt elcseszve ilyenekkel, aztán újabb és újabb kiábrándulás stb . De volt egy hasonszőr barinőm,ő is faszfüggő volt, azt mindig levették a pasik anyagilag meg jól kihasználták stb. De azát besétálna még most is egy faszért az oroszlán barlanghjába. Hát vannak ilyen nők, ezt is el kell fogadni.

2017.06.08. 09:20:00

Ezek az egy "faszért bármit" típusú nők.
Én inkább munkába ölöm a libidómat, az legalább kifizetődő. :D

2017.06.08. 18:29:24

@Diorella Queen:

Ha jól emlékszem a sztori folytatására, a volt férjed azóta már jól keres, és boldogan él az új családja mellett, neked pedig nagy sérelmed volt, hogy az új nőjére és gyerekére költi a pénzét, nem rátok, igaz? Pedig költhette volna rátok is, csak ezek szerint egy kicsit kellett volna még mellette Teréz anyát játszanod.

Te pedig azóta is rágod a kefét otthon és sütögeted reménykedő szemekkel a palacsintát az új párodnak, hátha az hajlandó lesz majd egyszer a mozijegyen meg az alapanyagok felének kifizetésén túl is felvállalni társként téged. Persze vannak "faszért bármit"-típusú nők, ugye? :)

És mindezek után akkor elgondolkodik az ember azon is, hogy akkor általánosságban párkapcsolati szempontból ki is volt vajon a problémás eset a ti házasságotokban?

2017.06.08. 20:26:46

@zpetal: Az a gáz hogy szarul emlékszel dolgokra, majd a félemlékeiddel elkezdesz vagdalkozni olyan dolgokat, amik nem igazak.
Éppen válik mellesleg, de nyilván ennek is én lehetek az oka, mert ki más?

2017.06.08. 20:28:25

@zpetal: Szóval szerintem be is fejezhetnéd a rágalmazós lejárató kampányodat, mert ha így folytatod, akkor lesz újra 30 napom megindítani a pert a hülyeséged miatt, nagy nyilvánosság előtt.

2017.06.08. 22:06:05

@Diorella Queen:

- Rágalmazást csak konkrét tényközléssel lehet megvalósítani (pl. "XY-ék 14 éves kurvák seggéről szoktak kokaint szívni").
- Ha polgári pert akarsz indítani, arra nem 30 napod van (azt nem árt, ha tudod bizonyítani, hogy nagy nyilvánosság előtt ismert, hogy ki az a Diorealla Queen).
- Konkrétan mi volt az, ami nem igaz? (A szövegem a "ha jól emlékszem..." kitétellel kezdődik, tehát én magam is felhívtam a figyelmet a tévedés lehetőségére.)

2017.06.08. 22:15:26

@zpetal: Amit te csinálsz, az egy lejárató kampány, mely általad kitalált fikciókon alapszik. Ezt a mókádat rendszeresen űzöd nagy nyilvánosság előtt a saját szórakozásodra. Most jött el az idő, hogy fogadok egy feminista leszbika ügyvédet, mert azt hiszed, hogy a nagy eszed és kapcsolataid, illetve az anyagi helyzetedből adódó fölényed, bármire feljogosít téged!

2017.06.08. 22:22:31

@zpetal: A szövegem a "ha jól emlékszem.
Válasz erre;
Folyamatos és ráutaló szöveget nyomatsz minden fronton,melynek a célja mindössze annyi, hogy megállás nélkül rossz színben tüntess fel engem és alapjában véve a női nemet.

2017.06.08. 22:24:27

@zpetal: ..." ha jól emlékszem", de nem emlékszel, azaz nem teszel mást, mint félinformációkat elferdítve saját legendákat gyártasz rólam.

2017.06.08. 22:35:12

@zpetal: azt nem árt, ha tudod bizonyítani, hogy nagy nyilvánosság előtt ismert, hogy ki az a Diorealla Queen
Válasz erre;
Ebben is tévedsz, mert nem kell,elég ha egyetlen ember tudja itt hogy ki DQ. Továbbá a "ha jól emlékszem" kezdetű mondataid nem mentenek fel a mondat tartalmának jogi vonatkozásától.Magyarul, az ilyen kezdetű mondat nem ment fel a közlendő dolgok sértő tartalámtól.

2017.06.08. 22:36:36

@zpetal: És légyszíves várd meg az éjfélt, mielőtt az ügyvéd rokonodat telefonon zargatod az itteni történetekkel.

2017.06.08. 22:39:26

@Diorella Queen:

"azaz nem teszel mást, mint félinformációkat elferdítve saját legendákat gyártasz rólam."

Tehát nem tényeket közlök? Egyébként sokat segítene, ha elmondanád, hogy konkrétan mit ferdítettem el.

"melynek a célja mindössze annyi, hogy megállás nélkül rossz színben tüntess fel engem és alapjában véve a női nemet."

Na látod, EZ egy tényközlés a részedről. :)

A rossz színben feltüntetéssel kapcsolatban pedig idéznék néhány korábbi hozzászólásodból csak innen kicsivel feljebbről:

"Igazi barmok a pasik, ez a véleményem."

" Az alkeszokon csak egyféleképpen lehet segíteni. Ha megveszed neki a töményet, hogy mielőbb bevégezze."

"Kínlódna a fészkes fene egy alkesszal vagy játékgépfüggővel amikor nem elég hogy rondák, elhízottak, rettentő sotobák és lusták is mint a föld"

"Én azt sem csinálnám amit Ali, hogy állandan meetingeljek faszikkal éveken keresztül. Egy rakás időt elcseszve ilyenekkel, aztán újabb és újabb kiábrándulás stb . De volt egy hasonszőr barinőm,ő is faszfüggő volt, azt mindig levették a pasik anyagilag meg jól kihasználták stb. De azát besétálna még most is egy faszért az oroszlán barlanghjába. Hát vannak ilyen nők, ezt is el kell fogadni. Ezek az egy "faszért bármit" típusú nők."

Hogy a velem kapcsolatos tényközlésedet alátámaszd, idéznél nekem olyan hozzászólásomat, ahol általánosságban tettem a tőled idézettekhez hasonló kijelentéseket (vagy egyáltalán bármilyen negatív véleményeket) _teljes_ társadalmi csoportokra, kivétel nélkül azok minden tagjára?

2017.06.08. 22:45:15

@zpetal: Tehát nem tényeket közlök?

Tényként közölsz saját magad által elferdített dolgokat.

Egyébként sokat segítene, ha elmondanád, hogy konkrétan mit ferdítettem el.
(neked pedig nagy sérelmed volt, hogy az új nőjére és gyerekére költi a pénzét, nem rátok, igaz?)->íme az általad TÉNYKÉNT közölt kitaláció, amiből semmi nem igaz. Mivel sosem érdekelt mennyit költ az éltettársára és annak gyerekére és úgy általában véve bármire.

2017.06.08. 22:46:09

@zpetal: És inkább hajnal háromkor hívd a rokon jogészt légyszike.

2017.06.08. 22:50:04

@zpetal: Mr Tökéletes Úr, kezdesz kibilleni a biliből.

2017.06.08. 22:51:43

@Diorella Queen:

"íme az általad TÉNYKÉNT közölt kitaláció"

"Ha jól emlékszem(...), igaz?" - Ez egy kérdés, nem tényközlés.
És mi a helyzet a kért idézetekkel?

2017.06.08. 22:54:58

@zpetal: Csak nem gondolod, hogy köteles vagyok neked bármire ( meg minden követelőző kérdésedre) válaszolgatni?
Hát kinek érzed te magadat, de őszintén?
Ki vagy te?!

2017.06.08. 22:54:59

@Diorella Queen:

Javaslom a pókert, az segít abban, hogy megtanuljon az ember rendesen blöffölni. :)

2017.06.08. 22:56:36

@zpetal: Csak nem felidegítettelek?
Semmiképpen nem szeretném hogy miattam (illetve a közöltek miatt) sok gyomorsavar hányjál,netán ne tudjál aludni napokig.

2017.06.08. 22:58:50

@zpetal: Te akartál játszani, nem értem a reklamációt.
Nektek pasiknak semmi sem jó.

2017.06.08. 22:59:43

@Diorella Queen:

Köszönöm, de erről szó sincs. Ha úgy gondolod, perelje be nyugodtan, én majd elhelyezkedek szépen az alperesi pozícióban, és várom majd a konkrét igényeidet meg a bizonyítékaidat.

2017.06.08. 23:03:51

@zpetal:Az "alperesi pozíció" az, amikor enyhén előrehajolva, összefont karokkal és aggódó, görcsös arckifejezéssel, homlokán izzadságcseppekkel ül a tag az első sorban, közvetlenül szemben a bíróval?

2017.06.08. 23:08:35

@Diorella Queen:

Az alperesi pozíció az, amikor kíváncsian és őszinte érdeklődéssel várod, hogy a felperes milyen igényeket támaszt veled szemben, és milyen bizonyítékai vannak az igényei jogosságának alátámasztására.

2017.06.08. 23:18:09

nem azért, de ha mindenképp ENNYIRE találkozni akartok egymással :), akkor egyszerűbb lenne egy kávé vagy egy sör mellett valami romkocsmában és ott szépen elküldenétek egymást a francba, azt' kész... :)

2017.06.08. 23:24:11

@Mia and me: Most miért kellett elkomolytalankodni a tárgyalást?Egész jól sikerült már megszorongatni zépata tökeit, de az igénytámasztással önmagával szemben, teljesen összezavart!:D

2017.06.09. 14:10:47

@Mia and me: Ha ő egy olyan férfi,mint amit sejtetni vél magáról ( öltönyösnyakkendősértelmiségi stb), akkor ugyan minek akarna találkozni mondjuk velem, hiszen én köztudottan nem vagyok hamvaspiha már, és az ő állítása szerint is mélyen áralatti és minőségromlott hús vagyok. Húspiaci szempontjai szerint pedig selejtes áru, majdhogynem döglött tyúk. Tehát jogos a felmerülő kérdés, miszerint minek kéne egy ilyennek egy selejtes cucc, ha sokkal minőségibb, márkásabb terméket is megengedhet magának? Tehát szerintem tévedés lenne azt hinni, hogy zépatológus mindössze csak szeretné végigdugeszolni az összes faszhiánytól szenvedő bloggerínát a neten.Persze mindez mindössze feltételezés, szigorúan, mert PERSZE LEHET ROSSZUL EMLÉKSZEM dolgokra.:)

2017.06.09. 14:18:44

@Mia and me: Sokkal inkább van itt szó valami másról. Lehet találgatni,elég sok dolog felmerülhet vele kapcsolatban. Ahogy mondtad keresőrobot is lehet, információgyűjtögető, vagy csak simán kielégíti a virtuális baszakodás a nyanyákkal. Van aki így él szexuális életet hogy virtuálisan mindenkit szájba ver, fenti kommentek közt is találni ilyet bőven.De felmerült a provokátor is,aki valóban úgy akar pénzhez jutni hogy blogokon provokálja a nagyérdeműt, majd perelget. Egy bankárt vagy egy S-t nyilván azért nem fog perelni, mert azok meg tudják fizetni a jó ügyvédeket, nem elég kiszolgáltatottak ahhoz, hogy nyerjen. Szóval sokminden felmerülhet azon kívül, hogy simán csak össze akar jönni egy komolyabb nővel. De az is lehet hogy mivel nő vagyok, én bonyolítom túl a dolgokat és újra csak nem hagynám ki hogy mindez csak FELTÉTELEZÉS és semmiképpen nem tényközlés.:)

2017.06.09. 14:30:35

@Mia and me: Még mindig ennél a gondolatmenetnél tartva, már csak azért sem akarhat meetingelni szerintem, mert saját állítása szerint kapcsolatban van. Tudja jól, hogy én is kapcsolatban vagyok, tehát lehet tovább találgatni az okokat. Tény, hogy egy szűzkurvával elég nehéz meetingelni és pofavizitet tartani,ha csak nem rángatja bíróság elé valami faszággal.

2017.06.09. 14:32:34

Akkor most lenyomok 80 hasizomerősítőt erre a sok találgatásra.
Egészségetekre.

2017.06.09. 19:45:23

@Diorella Queen: Igen, kicsit túl van ez gondolva :D. Én pusztán annyit vizionáltam, hogy leültök bárhol egy sörre és először szép szavakkal, utána ahogy a sör fogy, egyre inkább átmenve személyeskedésbe, elkülditek egymást a fenébe, utána az x-edik kör sörnél meg röhögve kölcsönösen azzal köszöntök el egymástól, hogy namegálljcsak a következő post alatt rommá alázlak.. :)

Semmiféle dugás vagy kinek van milyen kapcsolata vagy kinek mi a célja - nem merült fel bennem. Én még ilyen naív eresztés vagyok, ha két ellenkezőnemű találkozik, nem feltétlenül a szexre gondolok :) mint végcél. Főleg ha előtte pereskedni akartak :D...

2017.06.09. 20:19:00

@Mia and me: Én nem járok ilyen helyekre és soha nem pazarolnám az időmet ilyen meetingekre, továbbá nem iszom alkoholt, még sört sem..)

David Carradine 2017.06.25. 12:09:10

@Burgermeister: Köszönöm a plusz jelet. Amúgy meghaltam, igen. De az nem úgy volt. Kétszáz nindzsa jött rám hátulról, éjszaka, víz alatt, a sötétben. Százat így is kinyírtam, mielőtt levágtak. Utána tettek be a gardróbba, női harisnyában, önakasztásos, fojtogatós szexet imitálva, hogy rombolják az imidzsemet. A családom is megírta. Szemetek ezek a ferdeszeműek, pedig tőlük tanultam mindent, és nem voltam hálátlan, mert én meg népszerűsítettem őket nyugaton, a filmjeimben, de ez van.
Bocs a késői válaszért, ezt az accountot már nem igazán használom, és ritkán nézem meg azt a mail-címem, amire válasz értesítés jön, azért remélem, hogy kielégítő.

A nickben nem endélyezett karakter található 2018.05.05. 22:51:56

@Mia and me:
Már ha ezt egyáltalán életnek lehet nevezni... avagy: "Az a neved, hogy élsz, és halott vagy" ;)
süti beállítások módosítása