Aki a neten, társaságban manapság antifeminista nézeteket hangoztat, azt a leggyakoribb kritikát kapja (elsősorban a nőktől, de sok férfitől is), hogy nőgyűlölő. (A 2. helyen szerepel az impotens, a 3. helyen a kis péniszű, míg a 4. helyre futott be az anyuci pici fia eposzi jelző)
A valóság azonban az, hogy az antifeministák többsége, akik természetesen nem képeznek egy homogén halmazt, nem nőgyűlölők, sőt sokan házasságban, párkapcsolatban és családban élnek. Mi az oka annak, hogy mégis rájuk kerül ez a stigma?
Az első ok, hogy az antifeminizmus egy válaszreakció. Feminizmus nélkül nem jött volna létre és ebből következően, mint egyfajta utóhatása a feminizmusnak fáziskésésben van, illetve sokszor csak reagál a feministák felvetéseire. Mivel a közbeszédben a feministák határozták meg azokat a témákat, melyekre az antifeministák reagáltak, az egyszeri olvasó azt hiheti, hogy a feminizmus elleni harc egyben a nők elnyomásának visszaállításáról szól. Ezt erősíti meg az is, hogy sok antifeminista hamis nosztalgiával idealizálja a száz évvel ezelőtti családi viszonyokat, mintha akkor nem lettek volna katasztrofális házasságok, megcsalások és diszfunkcionális családok. Ugyanakkor negatív előjellel ez a múltátformálás a feminista szerzőknél is megtalálható, ahol ez az időszak úgy jelenik meg, mint az elnyomó patriarchátus kora, ahol minden feleség a férje által terrorizált és rendszeresen megerőszakolt páriaként tengette életét. Úgy látszik azonban, hogy a múlt „uralásában” feministák ügyesebbek voltak, mert a közbeszédben még a nem feminista nők is sötét kornak látják párkapcsolati szempontból dédanyáik korszakát. A múlt antifeminista idealizálását így lehet nőgyűlöletként értelmezni, ami alapvetően akadályozza, hogy az antifeminizmus nőket is megnyerjen magának.
Sokan szintén nőgyűlöletként értelmezik a férfiak elvárásainak megfogalmazását a nőkkel kapcsolatban. A felvetés már eleve hibás, hiszen ha a nőkkel kapcsolatban elvárásokat támasztanak, akkor éppen, hogy kooperálni szeretnének a nőkkel, ahol nekik is és nekünk is vannak és lehetnek igényeink, elvárásaink a partnereinkkel szemben. Ebből következően nőgyűlölet ebben az esetben sem jelenik meg, hiszen ki akar együtt élni egy olyan emberrel, akinek az egész nemét gyűlöli? Ez az érv inkább állná meg a helyét a MGTOW mozgalom követőivel szemben, akik minimális, de inkább semmilyen szinten nem akarnak együttműködni a másik nemmel.
Az egyik legnagyobb félreértés a feministákkal kapcsolatban, hogy ők az összes nőt képviselik és az összes nő érdekeit védik. Ebből következően, aki velük nem ért egyet, az az összes nőt támadja. Ennek az absztrakciónak pedig az a következő folyománya, hogy aki például nem ért egyet a nemi kvótákkal, az a feminizmust támadja, aki a feminizmust támadja, az a nemek közötti egyenlőséget támadja, és aki a nemek közötti egyenlőséget támadja, az valósában az egész női nemet támadja, tehát nőgyűlölő. Ez a gondolati bakugrás arra szolgál, hogy minden olyan megnyilatkoztatást nőgyűlöletként söpörjön le az asztalról, ami nem illik bele a doktriner feminizmus aktuális kinyilatkoztatásaiba.
A nemi erőszak kérdésben, pedig bármilyen olyan vélemény, amely nem elvitatva az áldozat valódi áldozat voltát és a cselekmény büntethetőségét, felhívja a figyelmet a megelőzés és a bűncselekmény bekövetkezési esélyének mérséklése érdekében megtehető magatartásformákra, válogatás nélkül nőgyűlölő és áldozat hibáztató kategóriába kerül. Mindezt persze megspékelik azzal, hogy bizonyára a megfogalmazó maga is erőszaktevő, vagy ha az nem is, de vágyik arra, hogy nőket tegyen akaratuk ellen magáévá.
Írhattam volna még sok példát, de egy dolgot látni kell, ahogyan az antifeminizmus sem a teljes férfi populáció sajátja (vannak feminista férfiak, meg u.n. kék pirulás férfiak is), úgy a feminizmus sem sajátíthatja ki a teljes női nemet. Ezért sosem szabad a feminizmust összemosni a nőkkel, az antifeminizmust pedig a nőgyűlölettel.
