A közelmúltban, elsősorban az USA-ban kavart vihart Robin Hanson közgazdász elmélete arról, hogy a szexuális egyenlőtlenség a jövedelmi egyenlőtlenséghez hasonlóan a fejlett világ, égető problémájává kezd válni, amit jól mutatnak azok az esetek, melyben egy-egy mészárlás motivációi között megjelent a szexuális sikertelenségből akadó frusztráció. Bár Hanson több megoldást is felvet (prostitúció, robotok, állami újraelosztás), az alapvető kérdés az, hogy alanyi jogként tekinthetünk-e a szexre, vagy sem.
Egyetértek azzal, hogy elsősorban a férfiak számára, de a nők többsége számára is a szexuális élet az életminőség meghatározásában döntő szerepet játszik. Nyilvánvaló, hogy a szex mennyisége, minősége, a partnerek száma, változatossága, a szexhez kapcsolódó pozitív érzelmek megélése javítja az egyének közérzetét. Ebből azonban nem jut mindenkinek egyenlő rész, és nem jut mindenkinek annyi, mint amennyit szeretne.
Azzal viszont vitatkoznék, hogy ezt alapvető jogként kéne definiálnunk. A szex az emberek között „piaci alapon” működik és itt nem az anyagi előnyökért aktust nyújtó szolgáltatásokra gondolok. Minden egyén rendelkezik valamilyen mértékű szexuális vonzerővel, ami azonban nem mindenkire hat egyformán, ugyanakkor vannak u.n. alapvonások, melyek az emberi egyedek többsége számára szexuálisan vonzóvá tesznek egy embert. Ilyen a férfiaknál a széles váll, a szimmetrikus arcforma, a domború mellkas, a magasság. A nők estében a kerek mellek, a formás popsi, és a karcsú derék. Természetesen ehhez az alaphoz jön az egyéni ízlés, és az adott emberről kialakított vélemény és érzelmek. Ahogyan az emberek közötti vagyoni különbségek sem fognak soha eltűnni, úgy az emberek közötti szexuális lehetőségek közötti különbségek sem, hiszen minden egyednek különböző ráhatása van a másik nem képviselőire. Nem indulunk tehát egyenlő feltételekkel és lehetőségekkel a nemi élet rögös útján. Kérdés, hogy ebbe a természet és a társdalom által kialakított rendbe érdemes-e, illetve lehetséges egyáltalán belenyúlni.
Véleményem szerint természetellenes lenne bármelyik nemet arra kötelezni, hogy azzal bújjon ágyba, akit nem kíván. Nincs olyan érv, ami egy ilyen intézkedést legitimálhatna, ugyanakkor a szex piac működési mechanizmusának „kijátszására” eddig is megvoltak a kiegészítő lehetőségek, az ebben nem túl sikeres egyének számára. Elsősorban ezt szolgálta a prostitúció, de mellé napjainkban felzárkózott a pornó és a szex robotok is. Azonban a szexre nem tekinthetünk úgy, mint egy elosztható, sőt újra osztható vagyonra. Az, hogy létezik szexuális egyenlőtlenség az tagadhatatlan, de akárcsak a jövedelmi egyenlőtlenségeknél, ez a különbség egyben motivációs erővé is transzformálódhat. A férfiak java részét, akik megértették a szex piac működésének mechanizmusait, a sikeresebb szexuális élet elérésének vágya arra ösztökélte őket, hogy külsejükben és egzisztenciálisan a fejlődés és a gyarapodás útjára lépjenek, ami jó az adott egyén és jó a környezete számára is. Ebből következik, hogy az incel (Az incel az involuntarily celibate kifejezés rövidítése, azaz olyan embereket takar, akik nem saját akaratukból élnek cölibátust, hanem nem fekszik le velük senki.) mészárlásokra tekinthetünk úgy is, mint egy ilyen kihívásra adott rossz válaszra. Ez persze a meggyilkolt áldozatok családjait nem vigasztalja. Mondhatjuk, hogy ez szerencsére még csak amerikai probléma, de félő, hogy ahogyan sok más dolog, pár éves késéssel hazánkba ez is begyűrűzik.
A megoldást én abban látom, hogy a szocializáció során nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szex és a párkapcsolati piac összefüggéseinek megismertetésére a következő generáció számára. Az élet szabályai kegyetlenek, ezt nem tagadja senki, de ha ismerjük őket, akkor alkalmazkodni is jobban tudunk majd, így a frusztrációnk is csökkenni fog.