Barátzóna: amit a nők alapítanak, és a férfiak tartanak fenn
2018. augusztus 06. írta: George Herceg

Barátzóna: amit a nők alapítanak, és a férfiak tartanak fenn

i-keep-getting-friendzoned-320x319.jpg

A barátzóna létező jelenség, bár olvastam már egy cikket Barok Esztertől, aki ezt tagadta. A témához szorosan kapcsolódik a férfi-nő barátság létezése körüli állandó polémia is. Véleményem szerint férfi-nő barátság csak abban az esetben működik, ha egyik fél sem érez semmilyen vonzódást a másik iránt, igaz ez idővel változhat, ami egyben a barátság végét is jelenti.

A barátzóna ennek folyományaként alakul ki, nevezetesen, amikor a barátság helyett szexuális vonzalom lép fel a férfi részéről, de ezt a nő nem viszonozza. Barátzónát a nők alakítanak ki, a kérdés, hogy tudatosan, vagy tudattalanul. Az esetek többségében az adott hölgy nincs tisztában azzal, hogy a „barátja” szexuálisan szeretne közeledni hozzá, ezért ha kiderül, Ő van a legjobban meglepődve. A másik esetben az adott férfi tudatos kihasználásáról beszélünk. Ekkor a nő tudva a férfi érzelmeiről, erre rájátszva szívességeket, segítséget, meghallgatást kér a „baráttól” cserébe belebegteti a szex, illetve a párkapcsolat kialakításának jövőbeli lehetőségét. Természetesen az ilyen nőket jogosan ítélhetjük el, hiszen érzelmi manipulációról van szó. Legyünk azonban szigorúbbak önmagunkkal szemben is. A barátzóna nem létezhetne soha, szexuális közeledésüket normálisan kifejezni nem tudó, illetve szívességekért és lelkes hallgatóság biztosításáért cserében szexben reménykedő férfiak nélkül. Alapvető tévedés azt hinni, hogy a nők meghitt lelkizős beszélgetésekért, ajándékokért, hűtő cipelésért, vagy villanyszerelésért bújnak ágyba férfiakkal. (lehet, hogy néha előfordul, de korántsem olyan gyakran, mint hiszik egyesek) Ez a nők lebecsülése és a nők motivációinak teljes félreismerése. Ha nincs meg a vonzalom a nő részéről, nincs az a kedvesség, lelkizés és közös program, ami letolja a bugyit. Az előbb felsoroltak persze mind fontosak a nőknek, de csak ha megvan az alap szexuális vonzalom.

Mit tegyen tehát a férfi, hogy szétzúzza a barátzónát? Az első alapvető kérdés, amit tisztáznia kell magában, az az, hogy barátságot, vagy szexet, illetve párkapcsolatot akar e kialakítani az adott nővel. Ha tényleg barátkozni akar, akkor nincsen semmi baj, az ember tényleg segít a barátainak, ha azok rászorulnak, illetve kérnek ezt-azt. Felcipelhetjük az új bútort, meghallgathatjuk a szerelmi bánatát, mivel ezek érzelmileg nem fognak bennünket érinteni és zavarni. Ha viszont romantikus útra szeretnénk terelni a kapcsolatot, akkor a töketlen pincsikutya és a komornyik szerepéből egyaránt lépjünk ki. Manapság már nem kell hosszan kerülgetni a forró kását, hanem nyíltan lehet közeledni a nők felé, egyértelművé téve, hogy milyen kapcsolat kialakítása a célunk. A legrosszabb, ami történhet, hogy elutasítanak, de ekkor már legalább pontosan tudjuk, hogy hányadán állunk, csak egy dolgot ne tegyünk: ne forszírozzuk tovább a barátság dolgot, mert nem fogjuk magunkat jól érezni. Nincs annál fájdalmasabb, mint a barát szerepben rekedt ex-udvarló asszisztálása a nő következő párkapcsolataihoz. Ne alázzuk meg magunkat ezzel!

Összefoglalva a barátzóna kialakítása a nők sara, de a fennmaradása a férfiak bűne. Ha minden férfi megfelelő módon állna a nőkhöz, maga a jelenség is eltűnne.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr9714164327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chiro71 2018.08.06. 16:06:57

@newbee: Az más dolog. Nyilván tisztázni kell, hogy nem lesz szex. És ezután már nem is kell ebbe az irányba lépéseket tenni. (Az más dolog, ha a csaj rád mászik, az ember csak nem sért meg egy barátot...)

kommentes nikk 2018.08.06. 16:09:29

@ArriMedes: látom neked mániád ez a vergődés, amit ebben a kommentfolyamban bemutatsz, az komikus. A troll szó jelentésével meg semennyire nem vagy tisztában, aki mást gondol, mint te, az nem troll :) Az viszont rögtön lerí rólad, hogy a csajoknál full lúzer vagy.

ArriMedes 2018.08.06. 16:10:45

@kommentes nikk:

benyögtél egy hülyeséget, beáraztad magad, hiába vergődsz, késő.

kommentes nikk 2018.08.06. 16:11:31

@ArriMedes: kimaradt a troll, nyominger :)))))

ArriMedes 2018.08.06. 16:11:33

@kommentes nikk:

amúgy nem komikus, szomorú, hogy ennyi sötét alak kommentel itt

kommentes nikk 2018.08.06. 16:12:10

@ArriMedes: az a szomorú, hogy a legsötétebb írja ezt :)))))))))))))

homálykrémes kenyér 2018.08.06. 16:18:00

@ArriMedes: Veled az elen, kedves :) Hoztal meg nekunk kajat? :)

Chiro71 2018.08.06. 16:21:48

@ArriMedes: A nagy férfibarátaid szemrebbenés nélkül árulnak el, szúrnak hátba, ha kicsit is kényelmetlen lenne kiállni érted. Életem során igazán komoly konfliktusban csak nők voltak hajlandók értem súrlódni, a férfiak olyan simán hagytak a szarban, hogy öröm volt nézni. Azóta mondom, nemhogy lehetséges a férfi-női barátság, de én inkább a férfi barátaimra tekintek fenntartásokkal. Sörözni, ökörködni persze, de ha bajban vagy, egy nőre sokkal inkább számíthatsz. Persze, a szexualitás az játszik (legalább annyira a nő részéről is), de annak nyilvánvalónak kell lennie, hogy a kapcsolat nem megy ebbe az irányba, legalább is a részedről nem.

sityak 2018.08.06. 16:22:31

@Nerevaryne: Halljuk a saját tapasztalataidat! Mert ez eddig okoskodás...

sityak 2018.08.06. 16:23:54

@kommentes nikk: lehet, hogy így gondolod, a valóság a tapasztalataim alapján szofisztikáltabb. A valóság, tudod!

sityak 2018.08.06. 16:25:43

@Nerevaryne: Elég megengedő vagyok, de az a teoretizálás, amit előadsz, nagyon komikus. Az az érzésem, nincs sok tapasztalatod.

szcsongor 2018.08.06. 16:31:54

@Klesk: "A barátaim többsége nő vagy leány. Sokkal jobban lehet velül beszélgetni, általában magasabb az érzelmi intelligenciájuk. Remek programokat lehet velük szervezni. Persze szívesen ágyba is bújnék velük, némelyikükkel meg is tettem, de abszolut nem zavar, ha nem történik meg."

Pontosan így van. Aki a szex gondolatától mentesen egy légtérben sem tud tartózkodni nőnemű emberekkel, azzal valami komoly baj van. Persze nyilván egy egészséges férfiban mindig ott van a gondolat, hogy milyen lenne ezzel vagy azzal mást is csinálni, de hogy csak ez legyen az egyetlen indok és motiváció amiért egyáltalán szóba áll egy nővel, na az gáz.

Dread Naughty 2018.08.06. 16:37:01

@Klesk: Nézd, erős különbség van a tartjuk a kapcsolatot és a barátság közt.
Ha visszaolvasol, nem tagadom, hogy valamiféle kapcsolat, amiben nincs szex és érzelem sem egyik oldalról sem, létezhet, de ezek egyenértékűségét a férfibarátsággal kérdőjelesnek tartom.
Nekem is van pár lány haverom, akik nem vonzanak és így tudok rájuk másként nézni, de ettől még nem osztanám meg velük a... semmit sem.
Egyféle felszínes diskurálás, röhögés, stb. elmegy, de be kell vallanom, hogy ennek a felszínes dolognak a létrejöttében a kulcsszerep csakis az, hogy nem vonzóak számomra, vagyis ez egy kényszerű B-terv.
Szép csajjal sose tudnék barátkozni, ez az igazság.

ArriMedes 2018.08.06. 17:04:48

@szcsongor:

de hogy csak ez legyen az egyetlen indok és motiváció amiért egyáltalán szóba áll egy nővel, na az gáz."

újabb gyöngyszem

ArriMedes 2018.08.06. 17:07:57

@Dread Naughty:

Szép csajjal sose tudnék barátkozni, ez az igazság."

ilyesmi régen fel sem merült, ez tényleg a legújabb kor prosztó hülyesége, semmi egyéb.
az egész téma értelmetlen, jó kollegiális kapcsolat, "haverság", ismerősi viszony működik, megfelelő távolságtartással és udvariassággal persze, a többi meg egyáltalán fel sem szabadna hogy merüljön.
nyilván kivételek mindig vannak, de attól még alapból semmi értelme, nem is kell erőltetni.

hunter84 2018.08.06. 17:19:41

"Minden nő kurva!"
by Bödőcs

hunter84 2018.08.06. 17:21:20

@hunter84: *Mucsi (Bödőcs helyett)

Klesk 2018.08.06. 17:46:37

@Dread Naughty: Valószínűleg azért van így, mert eltérő élethelyzetekben találkozol velük, mint én. Voltam egy 2 hetes intenzív tánctanfolyamon, kb 50-60 lány volt, ugyanennyi férfi. Párcserés, tehát 2-3 percenként eggyel arrébb lévő nőhöz mégy. 16 órát húzott le a csapat. Az ilyen eseményeken az összes lánnyal fogsz táncolni, és így beszélgetni is, egymás intim zónájába mászva. A férfiakkal meg egy szót sem tudsz beszélgetni, mert ők éppen elfoglaltak a többi nővel. Képtelen vagy elkerülni, hogy ne legyen egy csomó új női ismerősöd, és persze akik kellemes emberek, azzal máskor is szívesen beszélgetsz. Egy idő múlva már annyi nőnemű haverod/barátod lesz, hogy totál nem érdekel, hogy akar-e tőled valamit férfiként. És a táncos lányok betyár jól tudnak kinézni. Ha meg sensual táncra mentél, akkor annyit ölelgeted őket, amennyit akarod. Hogy ez mennyire egyenértékű a férfibarátsággal, azt nem tudom. Szerintem teljesen eltérő, de nem jobb, nem rosszabb. Ott is vannak, akikkel mindent megbeszélsz, meg akikkel csak néha összefutsz. Itt ugyanez, csak más a beszédtéma.

Em.MA 2018.08.06. 17:54:00

@ArriMedes: Ez egy olyan jó megfogalmazás, ami után már csak pontot lehet tenni.

Diorella Queen 2018.08.06. 18:05:24

Volt férfi barátom, de az meleg volt.

Nem szabad a pasikkal barátkozni, egyből szexet akar midnegyik, azonnal félreérti mindegyik ha az ember leáll velük akár csak bármiről dumálni.

Diorella Queen 2018.08.06. 18:07:03

A meleg pasikkal viszont tényleg jól ki lehet jönni általában.
Őket ajánlom minden jelenlévőnek. :D

homálykrémes kenyér 2018.08.06. 18:56:47

@Diorella Queen: Majdnem irigy vagyok, hogy ennyire jo no vagy hogy mindenki meg akar egybol dugni, es ez teged frusztral :) De aztan megsem, mert a "rusnya"-sag is eszkoz, igy talan a lelkembe nem akarjak belelokni a pompolojuket :)
Koszi, a mai nappal is jobban szeretek elni :)

Almandin 2018.08.06. 19:05:30

@Diorella Queen: Nekem más a tapasztalatom. Vannak csupán baráti kapcsolataim férfiakkal.

Almandin 2018.08.06. 19:09:28

@szcsongor: Pontosan. Vagy az gondolkodik így, aki folyton mindenkivel szexelne, tehát szexmániás. Vagy a totál sikertelen férfi, aki talán soha nem volt nővel, ezért főleg burkolt ismerkedési szándék vezeti, amikor nőkkel barátkozik.

Almandin 2018.08.06. 19:17:08

@Chiro71: Ez előítélet. Nem az illető nemétől függ, hogy milyen barát lesz belőle. Anyám a nőkkel volt ugyanilyen előítéletes. Az ember nem keveredik élete során mély barátságba olyan sok emberrel, hogy reprezentatív mintát adjon.

ArriMedes 2018.08.06. 19:17:12

látom a magát nőnek valló troll okoskodik arról, milyen is a férfi, mi zajlik le benne.
csak olvasóknak mondom, remélem mindenkinek leesik, mennyire alávalóan szánalmas és röhejes is ez

McKinney 2018.08.06. 19:50:44

A szélesebb körű rokoni kapcsolatok eltűnése is tehet a dologról, mert ha elegendő számban állnak rendelkezésre unokaöccsök, sógorok stb. akik tudnak segíteni a család egyedülálló hölgytagjainak, nem lenne szükség barátként tartott szolgákra.

lobaszopiatej 2018.08.06. 20:03:45

Muszáj a partnerrel kiprovokálni egy jófajta összeveszést.

Ez szükséges, különben folyton visszahízelgi magát hogy lehúzzon vagy csicskáztasson, aminek te nem fogsz ellenállni, lévén nincs másik női partnered (nem lehet, mert amig barátság van 1 nővel, addig nem lesz kapcsolatod másikkal, azaz körbeér a dolog).

Pl érdemes kenyértörésre vinni: kezdeményezz szexet, annyira hogyha visszautasítja, haragba kerüljön veled.

M87 2018.08.06. 20:23:11

@Nancsibacsi: "Egy férfi sose barátkozik olyan nővel, akivel nem szeretne lefeküdni. Minek is barátkozna? Mi pluszt tudna nyújtani neki egy nő - barátként - a többi férfival szemben? Eljárna vele focizni, vagy meccset nézni? Esetleg megtanítaná sapkát kötni? Ne vicceljünk már. A férfiak egy férfi számára barátként 100%-ban jobbak mint a nők, plusz az a veszély sem áll fenn, hogy "idővel megváltozik" ahogy egymásra néznek."

Azért egy férfi-női interakciónak valahonnan el kell indulni. Az adott környezet és helyzet dönti el, hogy mi alakulhat belőle később. Ha mondjuk utcán vagy szórakozóhelyen mész oda egy nőhöz szerinted a többség nem vágja le, hogy mi célból teszed? Ha így van hozzáedződhettél azóta, hogy nem mindig kísérheti siker ez irányú próbálkozásaid. Ezek szerint az elejétől nyílt kártyákkal játszol egy frissen megismert nővel?

"A nők szempontjából persze ilyenkor sem lenne semmi gond, mert egy ingyen - értsd energiabefektetés nélküli - dugást melyik férfi utasítana el? Szóval ha a nőnek tetszik meg a férfi, abból probléma sosincs. Fordítva annál inkább."

Neked ez olyan, hogy mindegy a kinézete csak nő legyen és mindegy alapon alkalmilag összeállsz vele, ha felajánlkozik? Jobb esetben te sem fekszel le olyan nővel, akit nem tartasz vonzónak.

"Simán nem kell a férfiaknak nőkkel barátkozni - nem arra valók."

Te így látod. Bizonyára tapasztalatok útján jutottál erre a következtetésre. Mindenkinek joga van hibázni, viszont nem lehet mindenkit megmenteni.

dekás dezső 2018.08.06. 20:43:42

@McKinney: Jó meglátás. Mondjuk az is lehet, hogy a családban nincsenek erre alkalmas egyedek. Vagy nem rendezett a kapcsolata a kompániával. Ezer egy oka lehet - betegek, nem gyakorlati emberek, linkek, külföldön élnek. Vagy simán lepattintják, ill. szóba sem hozza "azokban a körökben":D. Vagy nincs család, esetleg a család fekete báránya a csaj. Illetve ott van még az is, hogy az önálló nő nem feltétlen kér segítséget a családból - hiszen önálló - így hát...

Brix 2018.08.06. 20:54:41

Nem szabad a pasikkal barátkozni, egyből szexet akar midnegyik..." Ez nem igaz. A férfiak általában csak akkor akarnak szexet, ha a nő provokálja őket. Főleg a provokatív nők azok, akikkel nem lehet , vagy nagyon nehéz barátságot kialakítani....Egy értelmes férfi belátja , ha nincs kémia a másik oldalon és nem is forszírozza tovább a kapcsolatot szexuális irányba. A férfiak sokszor még akkor sem lépnek, ha a nő részéről van kémia, de a férfi nem érez hasonlóan, hiszen nem éri meg beáldozni a barátságot , egy alkalmi együttlét érdekében. Ennek ellenkezője csak akkor igaz, ha a barátságból szerelem alakul mindkét fél részéről. Tartós, és egyenlő partnerek által gyakorolt férfi-nő barátság akkor alakul ki, ha a felek nem táplálnak vonzalmat a másik iránt, de erős kölcsönös szimpátia van közöttük...Alapvetően , inkább a férfi és a női életmód/érdeklődés különbözőségei miatt ritkák a férfi-női barátságok..

Vadalmaaaaa 2018.08.06. 21:27:15

Engem valósàggal sokkolt a felismeres fiatalon,hogy a ferfiak nem feltètlenul èrdek nèlkul kozelednek,miutan az en lelkem tiszta es nyitott a baratsagokra,felteteleztem,hogy az övèk is...tevedes volt

Nerevaryne 2018.08.06. 22:00:19

@sityak: miről akarsz tapasztalatot hallani? Nem ártana ha idéznél a válaszba valamit mert elég sok mindent írtam.

A teoretizáláson mit értesz? Hogy hogyan szedtem szét egy nyilvánvalóan kretén kijelentést?

Nerevaryne 2018.08.06. 22:08:51

@0dzsud0: Az nem érdekes hogy neked mennyi van, nyilván nem arról van szó, hogy mindenkinek van, és nem is arról hogy mindenkinek való. Newbee-nek pl nyilván nem való mert ő csak dugni akarja a nőket.

És ha nincs barátnőd akkor tudsz baráti alapon sörözni valakivel? Képzelj el egy olyan kollégát akivel egyezik a hobbitok, akkor is feszengve hallgatás lenne belőle? Nem kell az se hogy kolléga legyen, az csak egy példa volt.

M87 2018.08.06. 22:14:03

Volt egy sorozat az amerikai MTV-n, amit idehaza is leadtak a magyar csatornáján fordítással Barátzóna címen, ami arról szólt, hogy a benne szereplő ellenkező nemű felek közt valamelyik többet akart, mint barátság és ezért valamelyik fél mindig borított a vége felé. Nem láttam az összeset, de a lényeg, hogy nem mindegyik lett viszonzott később bármelyik fél is vallotta be később, hogy többet érez a másik iránt.
Egyik része ugrott be, mikor kenyértörésre került a dolog. Fiú kérdezi a lányt, hogy szerinte tetszeni fog e annak a lánynak, aki neki tetszik. A lány biztatta, hogy igen jól néz ki, jó fej stb. A fiú bevallotta, hogy ő az a lány, aki tetszik és többet is szeretne. Mire a lány. Ja hát úgy már nem. :D

ételizésítő 2018.08.06. 22:22:38

@homálykrémes kenyér:
Simán. De lehet, hogy már meg is dugott, csak részeg voltál.

@Nerevaryne:
A te reakciód tipikusan a hülye nő reakciója. Aki fel sem fogja, miről beszéltek előtte.

@Klesk:
Ha nem áll fel a faszod, akkor biztosan tényleg nem zavaró.
"Magam 20 éve vagyok a táncsportban"
Hát ez a tánc elég sok mindent megmagyaráz. Gondolom, dugni inkább férfiakkal szeretnél, a táncosokra eléggé jellemző. Akkor meg persze, hogy a nők a barátaid.

@Almandin:
Tipikus női faszság. Pont erről szól a cikk.
"Szerinted a nő csak szexre jó?"
Igen.
Minden mást sokkal jobban tudsz férfiakkal. Beszélgetni, sörözni, focizni, csajozni. Mindent.
Baszni viszont csak nőkkel, már ha az ember nem buzi.

@0dzsud0:
Az érzelmi intelligencia a szavak közti ellentmondás. Oximoron. Fából vaskarika. Baromság.

@Chiro71:
Az a baj, cimbora, hogy neked nincsenek barátaid. Haverjaid vannak. Nagyon nem egy kategória.
A haver lehet, hogy ott hagy a szarban (nem biztos, embere válogatja, de lehet).
A barát soha.

ételizésítő 2018.08.06. 22:30:12

@M87:
Baszd meg, ne keverd már az ismerkedést a barátsággal.
Ismerkedésnél 1-2 hónapon (de általában 1-2 héten) belül kiderül, lesz-e belőle dugás vagy nem. Ha nem, akkor pá, ha esetleg véletlenül összefutunk valahol, beszélgetni még fogunk esetleg de ennyi.
Barátság ennyi idő alatt nem alakul ki, ahhoz évek kellenek.
És a barátaival nem véletlenül jár össze az ember, hanem megbeszélve, és közös programokat szerveznek.

"Neked ez olyan, hogy mindegy a kinézete csak nő legyen és mindegy alapon alkalmilag összeállsz vele, ha felajánlkozik?"
Attól függ, mennyi ideje dugtál utoljára. Minél hosszabb az idő, annál alacsonyabb a mérce. És messze nem lineáris a görbe.

@Nerevaryne:
Férfival akár idegennel is. Legalább ki lehet dumálni sörözés közben, ki melyik nőt dugná (vagy dugta) meg.

ételizésítő 2018.08.06. 22:32:19

@M87:
Lásd Aranyoskám, amikor a nőnek maszkírozott pasasnak (Dustin Hoffman) elmondja a csaj, hogy elege van már ezekből a képmutató férfiakból, és szeretné, ha egyszer valaki már azt mondaná neki a szemébe, hogy de megdugná.

Hoffmann (már maszk nélkül, férfiként) megmondja neki. Kap két kurva nagy pofont.
Hát erről ennyit.

Nerevaryne 2018.08.06. 22:32:28

@ételizésítő: Ha kifejted talán meg is szívlelem. Így kb. annyit ér mintha most azt mondanám hogy a te reakciód olyan, mint az első éves filozófia hallgatóé: fingod sincs mit de valamit mondani kell.

M87 2018.08.06. 22:36:48

@Vadalmaaaaa: Részedről nyitott voltál, akár férfiakkal is barátkozni, ha úgy alakulna, de idővel kiderült, hogy ők többet is akartak csak úgy tettek mintha?

Gour 2018.08.06. 22:40:29

Semmi más nem kell csak uralni a nők feletti vágyat. Kurvákat és szeretőket tartani, miközben teljesen lelazulva, tétnélkül ismerkedünk az összes többivel. Nyugodtan lehetünk rámenősek, erőszakosak, bunkók, nem kell lemenni kutyába mint sok pöcsfej és puhány pasinak a punciért.

Gour 2018.08.06. 22:46:49

@Vadalmaaaaa:

Ugyan mi a fenének kellene egy "női barát" egy normális férfi számára? Panaszkodást hallgatni? A félresikerült életetek történeteit? A pasikeresésetek balfogásait? Ugyan már, a nőket csak a punci tartja felszinen, semmi más.

M87 2018.08.06. 23:21:15

@ételizésítő: Nem kevertem semmit. Tudom, hogy nem egyforma egy kialakult barátság és egy frissen jött ismertség. Nancsibacsi írta ezt barátkozással kapcsolatban: "Egy férfi sose barátkozik olyan nővel, akivel nem szeretne lefeküdni. Minek is barátkozna?"
Csak arra akartam utalni, hogy nem csak ez a két lehetőség van, ami dogmaként volt leírva, hogy féfi-férfi=barát, férf-női=szexpartner. Szerintem attól függ ki mit szeretne, ami egyéni habitusától függ.
A szexuális étvágynál nem kétlem, hogy van, aki annyira leadja az igényeket, hogy neki mindegy csak ezt az első kommentelőtől kérdeztem ezt ő hogy látja. Körülményektől is függ. Az hogy valaki így csinál nem biztos, hogy a másik is még, ha vannak általánosságok is.

M87 2018.08.06. 23:34:56

@Gour: "Semmi más nem kell csak uralni a nők feletti vágyat. Kurvákat és szeretőket tartani, miközben teljesen lelazulva, tétnélkül ismerkedünk az összes többivel. Nyugodtan lehetünk rámenősek, erőszakosak, bunkók, nem kell lemenni kutyába mint sok pöcsfej és puhány pasinak a punciért."

Van igazság benne, amit írsz. Egyetértek, hogy ennyire nem szabad ennyire alárendelődni a szex reményében. Azonban nem mindegy, hogy ki csinálja és nem mindenki tudja kivitelezni az eltérő élethelyzetek vagy életvitelek miatt.

M87 2018.08.06. 23:42:25

@ételizésítő: "Lásd Aranyoskám, amikor a nőnek maszkírozott pasasnak (Dustin Hoffman) elmondja a csaj, hogy elege van már ezekből a képmutató férfiakból, és szeretné, ha egyszer valaki már azt mondaná neki a szemébe, hogy de megdugná.

Hoffmann (már maszk nélkül, férfiként) megmondja neki. Kap két kurva nagy pofont.
Hát erről ennyit."

Volt egy hasonló jelenet egy német vígjátékban a Hangyák a gatyában 2-ben is. Ott is az egyik főszereplőnek mondja a csaj mire vágyik, mikor lánynak volt öltözve. Visszaöltözve fiúként elmondta a csajnak ugyanazt mire pofon vágta. Aztán a vége felé a csaj visszament hozzá és kezdeményezte a szexet. :D

Rubasov et. 2018.08.07. 00:19:41

@czerka:

"A nők libidója tizede a férfiakénak, ezért nekik nem létszükséglet a szex, simán kihasználják, ha egy férfinál észreveszik, hogy vonzódik hozzájuk."

Attól függ kivel szemben és milyen nőnek. Nem mondanám magam hú de tapasztalt fickónak, de volt egy-két nő az életemben. Mit mondjak széles a paletta: volt aki szerint egy szexőrült állat vagyok, volt olyan akinek pont jó voltam úgy ahogy, és akadt olyan is akinek túl "halvérű" voltam. Ennyit erről.

"Sajnos sok ilyet láttam már. PhD hallgató srác megírta a plátói szerelmének a szakdolgozatát. Papucs srác éjszaka közepén hazafuvarozta kocsijával a bálványozott lányt, aki persze sose jönne össze vele. Egy haverom segített egy nagyon barát csajnak költözni, majd leszakadt a háta a cipekedésben. A csajt két hét múlva már azon az ágyon dugta valami konditerem szökevény terhesre, amit a haverom felcipelt a lakására. Akkor kiütközött, hogy hát azért a haver mégiscsak kicsit többet remélt barátságnál és megzuhant szerencsétlen."

Mindig elképedve olvasom-hallom ezeket a sztorikat. Nem az lep meg, hogy vannak ilyen nők, hanem sokkal inkább az, hogy vannak férfiak akik ehhez lelkesen asszisztálnak. Amúgy a nők szeretik ha vonzónak találja őket a párjuk, amit szeretnek az az, ha megérzik rajtad, hogy anyádat is kész volnál eladni, a kósza numera reményéért. Ezt teljes joggal nem díjjazzák. A másik itt nem vonzalomról van szó a szóbanforgó "férfiak" részéről, hanem arról dugni akarok mindegy milyen áron. Női megfelelője ennek talán a totál gyerelparás nő, akinek kb. minden mindegy csak csinálja már fel valaki.

Rubasov et. 2018.08.07. 00:41:26

Sokszor gondolkodtam én is ezen a lehet-e férfi-női barátság vagy sem dolgon. Mondjuk nekem eddig egy olyan nő volt az életemben, akivel tényleg elég jó barátság alakult ki. Igen szerintem lehet, viszont a körülmények is nagyban beleszólnak, hogy mi lesz az ismerkedésből. Szerintem egy korrekt feltételeken alapuló barátságnak, ahol egyik fél sem húzza le a másikat, van helye egy férfi életében.

Amit sokan idekevernek az valójában a felhőztetés (=friendzone), ami eleve nem egy korrekt viszony, hisz ilyenkor már a barátságért is tepernie kell a fickónak. Ahogy köztünk férfiak között is vannak szép számmal gátlástalan alakok, akik készek kihasználni bárkit, úgy a nők között is akad ilyen. A felnőtt élet arról is szól, hogy megtanuljuk mik az egyértelmű jelek, hogy "shitty woman"-be botlottunk. Neten is van erről szakirodalom.

Általánosságban el lehet mondani, hogy aki rögtön elvár és feladatokat oszt(ana), nos ott azonnal tipli. Engem is próbáltak már lehúzni, próbáltak feladokat osztogatni, csak hát nem jött össze a delikvenseknek.

ételizésítő 2018.08.07. 03:50:40

@Chiro71:
Mit látok meg?
Azt, hogy nem nevezek barátomnak minden jöttmentet, akit 2 órája ismerek?
Haverom van ezer (de lehet, hogy több is).
Barátom három. Az a három viszont olyan.

csakférfi 2018.08.07. 05:14:00

Nincs olyan hogy férfi-női barátság.
Ez egy olyan felállás ami az "arany középut".
Az ilyen barátság alapja a vonzalom .
Azaz "csipetnyi szerelem". Némi elfolytással fűszerezve.
Amolyan "langyi" sem szerelem....sem idegen.
Köztes .Bizonytalanságok kivetítése.
Lehet ezt "fényezni"....csak mellébeszélés. Süketelés. Bla...bla...bla.
A feleségem telhesen természetesnek veszi ha a barátaimmal (férfiak) közös ivászat...munka...stb. programok vannak. Amolyan férfias játékok.
Ha ezt egy másik nővel tervezném.....valszeg kasztrálna.
Ez fordítottan is igaz.
A poszt is elitéli ezt a fajta "viszonyt" mert ezt írja:
"nők sara, de a fennmaradása a férfiak bűne"
Azaz nem kívánatos....kvázi hibás felállás.
Buta gondolkodás. Hülyeség.

blah 2018.08.07. 09:52:51

egyetlen női barátom van, több mint 20 éve ismerem, soha nem volt köztünk vonzalom, ez az egyetlen titka. emellett nem éppen nő párti, nem leszbi csak nem szereti a csajokat. ilyen 10000-ből egy van. ennyit a férfi-női barátságról, ritka mint a fehér holló.

moonshadow 2018.08.07. 10:21:47

Férfi-nő között gyakorlatilag nincs barátság, amit barátságnak mondanak, az szimpla érdekkapcsolat, ahol általában a férfi reménykedik szexben vagy kapcsolatban, a nő pedig fenntartja az egyensúlyt, és mindig annyit tesz bele a kapcsolatba, hogy a pasas tovább reménykedjen. A cél a nő részéről, hogy legyen férfi a férfimunkákra, cipekedés, számítógép telepítés, stb. Lényegében azért, mert szükség van egy férfiteamra a mai kor szingli nőjének a férfiaktól független élet látszatának a fenntartásához. Normál esetben családtagok, sógor, testvér, apa, intézik ezeket, de ha ez az opció nem elérhető, akkor a nőnek szüksége van férfi "barátokra". A férfibarátokból álló felhő egyben felkelti a konkurrens hímek érdeklődését is a nőre, ezzel emeli a nő státuszszintjét a közösségben. Férfiak oldaláról nézve viszont végső soron káros, mert a várakozás és a felhőztetett állapot melynek része a folyamatos kikosarazás, csak aláássa a férfi önbizalmát, és elveszi az idejét is, hogy normálisabb nővel foglalkozzon.
Gyakorlatilag egy megfelelő önbizalommal, normális női családtagokkal, rokonokkal rendelkező férfinek semmi szüksége női barátokra, mert nem tudnak nyújtani számára semmit, egy kapcsolatban lévő férfinek meg aztán végképp nem. A férfi-nő "barátság" tehát minden esetben egyoldalú, melyből a nő profitál, a férfi csak leépíti magát.

csakférfi 2018.08.07. 11:13:45

@blah:
Nem volt vonzalom?
Akkor miért szereted a társaságát?
Na ne nevetess!
Olyant adtok és kaptok egymástól amit a "szerelmetektől" is elvárnátok.
Mivel azt nem.....így jön képbe a barátság.
:)

csakférfi 2018.08.07. 11:18:58

@moonshadow:
............ja!
Érzelmi labirintus ahol egyik félbek sem sürgető a kisürgetőNincs elköteleződés a másik felé olyan mértékben mint a házasság.
Laza kapcsolat ami ..........köztes.

sakkosfx 2018.08.07. 15:00:45

A feleségeiteket kérdezzétek meg, hogy lehet e női barátotok! Ő majd megadja a választ! Még a kérdés felvetése is egy-két hét ajtócsapkodás lesz! Van még kérdés?

- duplagondol 2018.08.07. 15:45:55

Ingadozni egy ordítozás, esetleg két pofon és egy mekiben közösen elkortyolt dzsúz között? A manzárdlakás meg az albi között? A vad döngetés és a kisfiúsan mosolygó jóbarát között? Megtapasztalni azt az állapotot, amikor nem csak a férfiaknak jár ki az irányítás? Ez utóbbit, vagy legalábbis az egyenjogúságot az eszével még igény(elné) is, de hát a halandó ember mégiscsak be van zárva a test (és a 'szív') börtönébe.

Chiro71 2018.08.07. 16:27:12

@ételizésítő: A nagy három barátod mikor kockáztatta pld. az egzisztenciáját miattad, mondjuk a főnökével való konfrontációval? A költözésben való segítést vagy hányáskor a homlokfogást ne tekintsük a nagy barátságpróbának.

Chiro71 2018.08.07. 16:29:25

@moonshadow: Bizony, nem kevés valóságalapja van ennek.

blah 2018.08.07. 17:02:10

@csakférfi: szexuális vonzalomról beszélek.

M87 2018.08.07. 18:02:52

@csakférfi: Nem ennyire fekete-fehér a helyzet, ahogy láttatni akarod. Azt, hogy tényként leírod, mint szerinted univerzális igazságot nem változtat azon, hogy vannak átmenetek az emberi kapcsolatokban. A saját élmények és tapasztalatok befolyásolhatják a későbbi kapcsolatok kialakítását, de erre nem az a válasz, hogy sémákban gondolkodva dobozold be az embereket ide vagy oda. Lehet, hogy nálad is a férfi-férfi=barátok, férfi-nő=szexpartnerek lehetnek csak és kizárólagosan ettől még nem változik a többi ember tapasztalata egycsapásra.

@moonshadow: Van ilyen is, csak ott hibázik a gondolatmenet, hogy a kihasználás csak női-férfi viszonylatban létezik, ahol a nő tudatosan kihasználja a férfi szolgálatkészségét a szex reményében. Számtalan eset van a kihasználásban nő-nő, férfi-férfi viszonyban is, ahol a saját érdekét tartja szem előtt a másik, ami nem nemtől függő, hanem emberi gyarlóság. Jó esetben már fiatalon egy tapasztalatlan fiúnak is leesik idővel, hogy a lány nem tartja vonzónak, hogy szex vagy kapcsolat legyen belőle. Ilyenkor nem marad más, mint tiszta vizet önteni a pohárba vagy a kapcsolat leépítése. Az, hogy ki-kivel barátkozik hadd döntse el saját maga. Ha nem az elképzelései szerint alakul jó esetben átértékeli mi az, amiben hibázott és miben tud tovább javulni. A jelenség fordítva is létezik, hogy a nő akarna többet, ha számarányában kevesebb esetben is. Ne feledd, hogy ehhez is két ember kell. A párkapcsolatban reménykedőt se lehet hosszú távon sajnálni, ha belemegy a játékba és ezt hagyja.

@Rubasov et.: "Amit sokan idekevernek az valójában a felhőztetés (=friendzone), ami eleve nem egy korrekt viszony, hisz ilyenkor már a barátságért is tepernie kell a fickónak. Ahogy köztünk férfiak között is vannak szép számmal gátlástalan alakok, akik készek kihasználni bárkit, úgy a nők között is akad ilyen. A felnőtt élet arról is szól, hogy megtanuljuk mik az egyértelmű jelek, hogy "shitty woman"-be botlottunk. Neten is van erről szakirodalom.

Általánosságban el lehet mondani, hogy aki rögtön elvár és feladatokat oszt(ana), nos ott azonnal tipli. Engem is próbáltak már lehúzni, próbáltak feladokat osztogatni, csak hát nem jött össze a delikvenseknek."

Valahol itt van az igazság, ahogy írod. Vannak jelek, amikből lehet következtetni.

Asidotus 2018.08.08. 21:05:55

A barátzónának van másik oldala is, nem csak a nők tarthatnak ilyet, hanem férfiak is.
Amikor szeretőnek, dugópartnernek tartod a nőt, aki abban a hitben megy ebbe bele, hogy lesz majd párkapcsolat is. De nem lesz, a férfinak esze ágában sincs hozzá.

ételizésítő 2018.08.08. 21:36:18

@Chiro71:
Nem volt rá szükség, de nem is várnám el.
Öcsém, te valami 1930-as évekbeli romantikus filmben élsz, vagy szimplán csak egy segghülye pöcs vagy, hogy ilyenekkel állsz elő?

M87 2018.08.08. 21:48:55

@Asidotus: Mintha erről megfeledkeznének egyesek és csak egy szemszögből néznék, ha számarányban kevesebb is a férfi tart dugópartnert eset.

M87 2018.08.08. 21:50:26

@ételizésítő: Finomabban is lehet véleményt írni, ha nem értesz egyet valamiben. A bazmeg és segghülye pöcs kifejezések nem ezek közt vannak.

Chiro71 2018.08.09. 09:55:45

@ételizésítő: Ember! Én élek romantikus filmben? Mindegy, én szóltam.

FlybyWire 2018.08.10. 09:43:36

@Vadalmaaaaa: mekkora álszent duma.
Mintha a nők *bármikor* is érdek nélkül közelednének bármilyen férfihoz.... :D
Teljesen normális, hogy mindenki valamilyen érdekből közeledik bárki máshoz (aki még ismeretlen).
Másképp miért tenné?

FlybyWire 2018.08.10. 09:55:08

@Rubasov et.: Hehe.
Van egy barátom, 7 évig volt házas. A második évtől évente kb. 2-3 alkalommal szexeltek. A csaj elmondása szerint aszexuális volt, és a srác nagy nehezen beletörődött (?), mert szerelmes volt.

Aztán elváltak, és kis idővel utána kiderült, hogy dehogy volt aszexuális, nagyon is szeretett szexelni.
Csak mással :P

Na ez a mondás pont ilyen.
"A nők libidója tizede a férfiakénak".
Helyesen: a nők csak tizedannyira kívánják a szexet VELEM, mint én velük.
Nyugi bele, mások felé tüzelő macskák majdnem mind ;)

FlybyWire 2018.08.10. 09:57:24

@sakkosfx: :D na igen, ez kifejező!

FlybyWire 2018.08.10. 10:03:15

@kuny: " És a mai napig nem tudom megmondani, ha agyonvernek sem, hogy mi történt, de elkezdtem hozzá szexuálisan vonzódni, pedig egyáltalán nem tetszett, sem testalkatra, sem arcra, főleg nem arcra."

Az történt, hogy megöregedtél, és kinyílt az olló.... nemcsak a saját külső vonzerőd csökkenése okozza ezt, hanem a fajfenntartási ösztön.
Nálunk férfiaknál is megvan ez. 20 évesen még csak minden 10. csak tetszik, és persze csak 15 és 25 között.
30 évesen már minden harmadik bejön, és már a 30 felettiek is kezdenek.
40 felett meg már bőven több mint a fele jó, és 40-45ig is el tudnál képzelni velük 1-2 dolgot :D

M87 2018.08.10. 16:27:51

@kuny: "Tudtam, hogy tetszem neki, de ő és én is párkapcsolatban voltunk. Nekem ő nem tetszett, szexuálisan szinte már taszított, viszont emberileg tényleg barátnak tartottam, nagyon jókat beszélgettünk."

Utólag okosabb az ember. Az itt az érdekes kérdés, hogy tudott volt ki mit érez a másik iránt és ennek ellenére mindkét fél fenntartotta a viszonyt.
Majd végül egy intenzívebb szexuális viszony lett belőle, amiben mindenki szenvedett és nem lett jó vége. Mindenki alatt azt értem, hogy a te és az ő párja is tudott erről vagy közben derült ki számukra ez a felállás? Ezek szerint ezután véglegesen megszakadt a kapcsolat és semmi kommunikáció nincs azóta se?

@FlybyWire: "Na ez a mondás pont ilyen.
"A nők libidója tizede a férfiakénak".
Helyesen: a nők csak tizedannyira kívánják a szexet VELEM, mint én velük.
Nyugi bele, mások felé tüzelő macskák majdnem mind ;)"

Ha így is van jobbnak látják kegyes hazugsággal lezárni a kapcsolatot, mint őszintén megmondani, hogy kívánós vagyok csak nem veled, aminek igazságát csak a szakító fél tudja pontosan.

M87 2018.08.10. 16:31:19

@kuny: "Nem oregedtem meg, mikor ez történt fiatal voltam, sőt, noiessegem teljében voltam. Azóta 4 év telt el, tehát most sem vagyok öreg. Bar kinek mi az öreg..."

Az életkorok kimaradtak a történetből, hogy melyik korosztályból vagy és a többiek. Leírásodból huszonéves lehet helytálló.

Sadist 2018.08.10. 18:06:06

"Barátzónát a nők alakítanak ki, a kérdés, hogy tudatosan, vagy tudattalanul. Az esetek többségében az adott hölgy nincs tisztában azzal, hogy a „barátja” szexuálisan szeretne közeledni hozzá, ezért ha kiderül, Ő van a legjobban meglepődve."

Ugyan már, amelyik nő tizennégy éves kor fölött nincs tisztában azzal, hogy a férfiak azért keresik a társaságát, mert dugni akarnak, nem pedig a csodálatos személyisége miatt, az szellemi fogyatékos és gyámság alá kell helyezni. Nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a felhőztetett balek többet szeretne, de a hörcsög nagyon erősen dolgozik, hogy megracionalizálja, miért nem manipulatív parazitaság, amit csinálnak, hanem csak naiv tudatlanság.
Kurva érdekes, hogy állításuk szerint a nők érzékenyebbek a nonverbális jelekre, gesztusokra és hamarabb felismerik a másik érzelmeit, de amikor már egy kívülálló autista számára is teljesen nyilvánvaló, hogy a srác többet szeretne és kiderül, akkor ólajtó méretű boci szemekkel pislognak és játsszák a naivat, hogy nekik meg se fordult a fejükben, hogy a másik fél többet érez, mert semmi jele nem volt.

"Alapvető tévedés azt hinni, hogy a nők meghitt lelkizős beszélgetésekért, ajándékokért, hűtő cipelésért, vagy villanyszerelésért bújnak ágyba férfiakkal."

Akkor tessék számonkérni a bölcsődei, óvodai, iskolai nevelőket (akik milyen meglepetés, 95%-ban nők) és a teljes kulturális és filmipart, akik azt tanítják a fiatal fiúknak, hogy a lányokkal kedvesnek, segítőkésznek, önfeláldozónak kell lenni.

"Manapság már nem kell hosszan kerülgetni a forró kását, hanem nyíltan lehet közeledni a nők felé, egyértelművé téve, hogy milyen kapcsolat kialakítása a célunk."

Aztán majd kapsz egy jó kis mítút a nyakadba.

"Összefoglalva a barátzóna kialakítása a nők sara, de a fennmaradása a férfiak bűne. Ha minden férfi megfelelő módon állna a nőkhöz, maga a jelenség is eltűnne."

Egy jó kis áldozathibáztatás is sikerült a végére :)
Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a kilométeróra tekergetés a simlis nepperek sara, de a fennmaradása a tudatlan vásárlók bűne?

Sadist 2018.08.10. 18:26:01

Érdemes megfigyelni, hogy a férfi-nő barátság létezése mellett nagyrészt nők állnak ki (meg kisebb részt a feminin beállítottságú eunuchok). Nem csoda, elvégre egy ilyen felállásban a nők nettó haszonélvezők, megkapnak minden fizikai, érzelmi, gyakran anyagi támogatást, mint egy klasszikus párkapcsolatban vagy házasságban, van egy férfi, akire lehet számítani minden helyzetben, cserébe viszont nem kell semmit adniuk, amire egy férfinek valójában szüksége van.

Untermensch4 2018.08.10. 18:48:50

@Sadist: "Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a kilométeróra tekergetés a simlis nepperek sara, de a fennmaradása a tudatlan vásárlók bűne? "

Van benne vmi. Magyarisztánban ha autóvásárláson gondolkodik vki akkor életkort és futott km-t akar venni. Pedig hozzáértők szokták mondani h műszaki állapotot kell venni...

A km-órának örülő vevő olyan mint a későbbi szexben reménykedő felhőztetettt ffi.

Sadist 2018.08.10. 21:29:40

@Untermensch4: A bűncselekményt azonban továbbra is a simlis nepper követi el és övé minden felelősség, nem a vevőé.

M87 2018.08.10. 23:54:49

@Sadist: Igazad van és nem is. Igaz, hogy ha egy lány kinéz valahogy, átlagtól jobb adottságokkal nem beszélve, ha úgymond "jócsaj" viszonylag sok fiú fogja már akár 14 éves korától megközelíteni, nem egy rámenősebben is próbálkozni. A próbálkozók közül rajta múlik, hogy mi lesz később. Az már a lány személyiségén és jellemén múlik, hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezeli. Lesz, aki befutó lesz és lesz szex/együttjárás, lesz, akit felhőztetni/húzni fog, lesz olyan, aki visszautasító lesz vérmérsékletétől függően.
Ami nem teljesen igaz, hogy látszólag összemosod a tudatosan felhőztetett férfit, akit direkt ígéretekkel manipulálnak szívességekért a cikk végén leírt férfival, aki önként és dalolva teszi bele magát a barátzónába. Előbbi esetben aljas gerinctelenség a nő részéről, utóbbinál a férfi érzelmektől vakon próbálkozik és akar a nő közelében maradni annak ellenére, hogy tudtára lett adva, hogy ebből nem lesz semmi továbbra is pozitív kimenetelben reménykedik. Mindkét esetben két ember kell ehhez, hogy ez így fennmaradjon ez az állapot, ahol megvan a férfi felelőssége is. Előbbi eset jobb esetben a tapasztalatok útján kinőhető, de ha sokadszorra követi el nem lehet csak a nő nyakába varrni ezt beláthatod.
Amíg egy lányt több tucatnyi fiú rajong körül addig a jelenség is maradni fog.

Sadist 2018.08.11. 01:12:47

@M87: Mondom, 14 év fölött amelyik lány meglepődik azon, hogy a társaságát kereső fiúk többet akarnak, az hazug vagy gyengeelméjű.
Amiről te beszélsz a második szkenárióban, az a nagyon extrém eset, tízezerből egy, amikor a lány nyíltan megmondja, hogy nem szeretne többet és nem is szeretné a srácot kihasználni, ennek ellenére a srác továbbra is alázatosan szolgálja a lányt. Csak ebben az esetben beszélhetünk a férfi oldal felelősségéről, minden más esetben 100%-ig a nő sara.
Inkább az a jellemző, hogy a csajszi elfogad mindenféle szívességet és szolgáltatást, de azt elfelejti nyíltan közölni, hogy a srác ne számítson viszonzásra és egyébként nem lesz a dologból semmi, ha a fene fenét eszik is. Ilyenkor nem lenget be a csaj semmit, tehát valóban nem beszélhetünk klasszikus manipulációról, hanem "csak" elhallgat némi elég fontos információt.

Az autós példánál maradva, csak akkor lehet a vevő felelősségét firtatni, ha a kereskedő előre megmondta, hogy tekert órájú a járgány és ennek ellenére veszi meg a vevő.

Sadist 2018.08.11. 01:18:42

A megcsalós törölte magát?

Sadist 2018.08.11. 01:21:54

@FlybyWire: Vagy lassan rájött arra, hogy ha családot és gyereket akar, akkor a megbízható béta a megfelelő választás.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy hány évesen ment ezen keresztül, mert kizárt dolognak tartom, hogy a nőiessége csúcsán (20-23 között).

Untermensch4 2018.08.11. 09:01:44

@Sadist: Kevés km, nem törött, olcsón... a nepper annyit mond h használt autó, nem első tulajdonostól. A nepper aki abban érdekelt h minél több pénzért adja el. Ha a vevő nem viszi el egy őhozzá lojális szakihoz megnézni a műszaki állapotot hanem csillogó szemmel megveszi a kevés km-t, törésmentesen és olcsón, akkor a vevő ostoba.

Később a vevő rájön h sokáig ostoba volt és elkezdi gyűlölni en bloc a neppereket mert a saját korábbi ostobaságán nem tud bosszút állni, külső személyeken igen...

M87 2018.08.11. 17:23:08

@Sadist: "Inkább az a jellemző, hogy a csajszi elfogad mindenféle szívességet és szolgáltatást, de azt elfelejti nyíltan közölni, hogy a srác ne számítson viszonzásra és egyébként nem lesz a dologból semmi, ha a fene fenét eszik is. Ilyenkor nem lenget be a csaj semmit, tehát valóban nem beszélhetünk klasszikus manipulációról, hanem "csak" elhallgat némi elég fontos információt."

Jobb esetben ilyenkor idővel felnyílik a srác szeme, ha tisztul az érzelmi köd. Hullaszerelmes állapotában nehezebb rá hatni család vagy barátok által is.

Untermensch4 2018.08.11. 18:37:57

@M87: "Hullaszerelmes" állapotban is belátható h szinte kivételektől mentes szabály: "Barátzónából nincs út a pasizónába."
Faék egyszerűségű és mindenféle komplikáció elkerülhető az észben tartásával. A barátait meg annak alapján válogatja meg az ember h mennyire kölcsönösek a baráti megnyilvánulások (szívességek, "lelki támogatás", ilyesmi).

Untermensch4 2018.08.17. 09:10:51

"Kurva érdekes, hogy állításuk szerint a nők érzékenyebbek a nonverbális jelekre, gesztusokra és hamarabb felismerik a másik érzelmeit, de amikor már egy kívülálló autista számára is teljesen nyilvánvaló, hogy a srác többet szeretne és kiderül, akkor ólajtó méretű boci szemekkel pislognak és játsszák a naivat, hogy nekik meg se fordult a fejükben, hogy a másik fél többet érez, mert semmi jele nem volt."

Ez úgy tűnik vhogy nem érte el a nőknél a reagálási ingerküszöböt... érdekes...

Mia and me 2018.08.17. 19:56:16

@Untermensch4: :) mert a kivülálló autista is biztos egy ffi :).

Untermensch4 2018.08.18. 08:40:38

@Mia and me: A költői túlzás felé terelés tényleg vicces. Mondhatnánk azt is h sajnos túl kevés az autista ahhoz h minden nőnek tudnának szólni ilyen esetekben. :)

A feloldandó ellentmondás az h
1) nők érzékenyek nonverbális jelzésekre
2) barátzónás pasi szerelmes

Esteleg. Talán. Véletlenül nem lehet a nőnek olyan barátnője aki találkozik ezzel a barát-pasival és meglátja a nonverbális jeleket?

Mia and me 2018.08.18. 23:52:02

@Untermensch4: "Véletlenül nem lehet a nőnek olyan barátnője aki találkozik ezzel a barát-pasival és meglátja a nonverbális jeleket?"

mindig van ilyen, de az mindig a fasziba szerelmes titkon és azért se szól a csajnak, - persze közben ő küldözget nonverbális jeleket a barátnője barátzónás pasijának, aki meg ha megtudja hogy mi az ábra, akkor csak néz nagy bociszemekkel, hogy hát ő azt észre se vette :).... természetesen ilyenkor azért nem veszi észre, mert sajnos túl kevés az autista ahhoz hogy minden pasinak is tudnának szólni ilyen esetekben.

Untermensch4 2018.08.19. 23:28:36

@Mia and me: Jól értem h akkor csak azok a nők és azon pasik irányában hűderzékenyek a nonverbális jelekre akik érdeklik őket?
ÉS a nőknek gyakran van olyan barátnője aki el akarván venni a barátzónás rajongóját, tképp hallgatásos blöffel a saját barátnőjét manipulálja bele egy fokozódó problémába ahelyett h elébe vágna a felesleges köröknek..?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.08.20. 21:47:00

@Untermensch4: Ez engem is érdekelne. A kapálózás még inkább a válaszban.

Mia and me 2018.08.21. 22:58:10

@Untermensch4: túlbonyolítottad :)

Mindig akibe épp szerelmesek ,az nem szokta észre venni. Nemtől függetlenül.

Untermensch4 2018.08.22. 22:07:45

@Mia and me: Mindig túlbonyolítom de itt egyszerűsítek. Ffiaknál a barát az aki szerelmi helyzetben segít, nem pedig el próbálja venni azt aki a barátjába szerelmes. Érdekes ha a szociálisabb és empatikusabb nőknél a barátság ennyire máshogy működik mint ahogy írod. Van egyéb erre utaló információm is, azért érdekes h amit írsz, azzal vág egybe.

Zabalint 2018.10.03. 16:01:18

@Untermensch4:
Ahhoz nem kell szakértőnek lenni bhogy megmondjamy hogy állapotot kell venni. Ahhoz már igen, hogy meg tudjam állapítani az állapotot. Na ezért vesznek km óra és életkor alapján autót azok, akik nem értenek hozzá, és nincs megbízható szakértő barátjuk, mert abban bíznak, hogy ez a két szám legalabb iránymutatóul szolgál. Ezért felesleges hibáztatni a visszatekerők áldozatait, ugyanúgy azokét is, akik sufni módon rakják össze a karambolos autót, és letagadják a balesetet, vagy akik lopott autót árulnak.

A barátzóna meg olyan, hogy azt mindenki nagyon okosan átlátja kívülről, csak épp az áldozat nem. Ahogy a legtöbb férfi fordítva sem látja, ha a nőnek bejön azt is kintről harmadik fél könnyebben felismeri.

Zabalint 2018.10.03. 16:06:47

@Untermensch4:
Na ez a színtiszta áldozat hibáztatás. Ilyen alapon az is ostoba vevő aki ételmérgezést kap a bolti kajától, mert nem vizsgálta be, amit vett. Ja hogy az a hatósag dolga? Nos, a visszatekerés ugyanúgy illegális, mint az élelmiszerbiztonsági előírások be nem tartása.

Egyébként nulladik szabály, hogy neppertől nem veszünk autót. Ezzel persze nem lehet kiszűrni a csalásokat, de legaláb az esélyeket javítja.

Zabalint 2018.10.03. 16:07:41

@Untermensch4:
Ja, nagyon egyszerű látatlanban, csak nem annak, aki épp benne van.

Untermensch4 2018.10.04. 09:06:27

@Zabalint: " Ilyen alapon az is ostoba vevő aki ételmérgezést kap a bolti kajától, mert nem vizsgálta be, amit vett. Ja hogy az a hatósag dolga? "

Ha "a hatóság dolga" akkor én ilyen-olyan szolgáltatási díjért cserébe nem egy öncélú papírt hanem tényleges információkat kérnék a hatóságtól. Sztem működhetne az a jogi felállás hogy járművek adásvételi szerződésébe bele kelljen venni a műszaki állapotot, a papírok rendezgetése közepette meg tényleg csináljanak is vmi tényleges tevékenységet a sóhivatalnokok. Mondjuk a festékréteg-vastagság mérése meg egy-két olyan szakértői trükk ami néhány percen belül megvan, és annyi perccel kevesebbet a papírokkal tölteni.

A bolti vevő attól ostoba ha nem nézi meg az étel szavatossági idejét. Még akkor sem amikor elkezdi enni...

Zabalint 2018.10.04. 09:15:19

@Untermensch4:
Teljesen mindegs milyen papírok készülnek, ha azokat meghamisítják. Ha már hasonlatot akarok mondani, akkor inkább azt mondanám, ne a lejáratot vegyed a kajánál, mert újracímkézett is lehet, hanem állapotot vegyél. Ha meg átvertek az úkracímkézettel, akkor így jártál. Épp ennyire cinikus szélhámosnepper "állapotpt vegyél" szövege.

Untermensch4 2018.10.04. 10:07:35

@Zabalint: Működő jogállamban a papírok meghamisítása olyan történetben folytatódna ahol a nepper 1-5 évig autóban csak szállítmány lesz. Ennek mintájára az átcímkézés is lehetne büntethető.
A "papíros" gondolatmenetem lényege az lenne hogy miközben állambácsi az egyre váltopzatosabb neveket viselő védelmi pénz beszedéséért cserébe saját szórakoztatására szép papírokat rajzolgat, néha szúrópróba-szerűen végezhetnének az adásvételek után valódi fizikai/műszaki tevékenységet/ellenőrzést is. Csak ötletként: ha frissen vett használt autódon az eladó állításával ellentétben van baleseti nyom régebbről akkor indulhat is az eljárás az eladó és az előtte lévő tulajdonosok ellen. Ilyen szabályozásnál hirtelen az válna az eladók érdekévé hogy minél frissebb tényleges vizsgáltságú eladó autójuk legyen, a vevőké meg h megvétel után minél hamarabb ők is átküldjék a vasat egy valódi vizsgálaton.

Zabalint 2018.10.04. 10:41:26

@Untermensch4:
"Működő jogállamban a papírok meghamisítása olyan történetben folytatódna ahol a nepper 1-5 évig autóban csak szállítmány lesz. Ennek mintájára az átcímkézés is lehetne büntethető."

Ez így van, ezzel szemben nálunk még meg is magyarázzak a csalók, hogy a vevő hülye ők csak kénytelenek alkalmazkodni a helyzethez.

Egy jól működő elektronikus rendszerben az olyan dolgokhoz, mint baleset vagy km óra állás, még csak ellenőrzés sem kellene. A másik, hogy amit csak évekig húzódó polgari perben tudsz érvényesíteni, azt általában megette a fene. Holott pl. baleset letagadása, majd szakszerűtlen javításs, vagy bármi olyan, ami alapján az autó veszélyesebb, mint aminek hazudják, simán BTK kategória lehetne, csak ezt ugyanúgy bizonyítani kell, ami meg szintén necces. Mert pl. egy törött autó latszatfelújítása simán élet-halál kérdése lehet. Mellesleg a km óra visszatekerésnek is lehet ilyen vonzata.