Számoljunk le, a férfiak utálják az okosabb nőket mítosszal!
2018. október 02. írta: George Herceg

Számoljunk le, a férfiak utálják az okosabb nőket mítosszal!

okos.jpg

Vannak közhelyek, melyek ugyan nagy általánosítással, de valósan írnak le egy jelenséget. A médiában és a női blogokon gyakran előforduló, általában nők által megfogalmazott toposz, miszerint a férfiakat taszítják az okos nők, nem ebbe a kategóriába tartozik.

Először is néhány fogalmat nem árt tisztázni, ami elvezethet e közhely kialakulásának okához. Elsősorban azt kell megvizsgálni, mit értenek a nők az okosság fogalma alatt. Az IQ-t? A műveltséget? A diplomát? A szellemi erőfeszítéseket és azok eredményeit? A karriert? Én úgy látom, hogy sokan, ha az okos nő fogalmát használják, és elsősorban önmagukra vonatkoztatva, akkor a diplomát és a karriert értik rajta. Okos nő az, aki a saját cégét vezeti, esetleg egy multinál felső vagy középvezető. Ez pedig nem más, mint a szellemi képességek pénzre váltása és annak elismerése. A kérdést tehát inkább úgy kéne a fentiek alapján feltenni, hogy utálják-e a férfiak a karrierista nőket? A válasz egyértelműen nem, csak éppen egy férfinak nem érdemes egy ilyen hölggyel hosszú távon tervezni. Miért? Mert a férfi számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. Erre egy karrierista nő mellett nem lesz se idő, se energia. Másodszor pedig a férfiak tisztában vannak a női természet azon aspektusával, amely nem teszi lehetővé, hogy tartós és jól funkcionáló párkapcsolat alakuljon ki egy jól kereső nő és egy átlagosan kereső férfi között. A hipergámia létezését lehet utálni, de a férfiaknak muszáj elfogadnia. A HR vezető kislány nem lesz boldog felesége a portás Józsinak. Nincs ezzel gond, ha a férfi párválasztási stratégiája számol e jelenség következményeivel.

Na de okos, csak a karrierista nő lehet? Mennyire fontos egy férfinak a partner szellemi szintje? Nem gondolom, hogy a férfiak általában a náluk butább hölgyek társaságát keresnék, bár vannak, akiknek minden bizonnyal simogatja az egóját, ha oszthatja az észt a barátnőjének. Mivel az okosság nem egyenlő az okoskodással, ezért a férfiak a saját szellemi nívójuknak nagyjából megfelelő, de tudásával és műveltségével nem kérkedő, a szellemi dialógusokat, nem szellemi párbajjá degradáló nőket preferálják. Ebből következik, ha te, mint nő azt gondolod, hogy egy férfi azért nem választott téged, mert okosabb és műveltebb vagy nála, akkor alapvetően rossz úton jársz. Tapasztalataim szerint a műveltség, a szellemi potenciál egyenes arányban nő a szerénységgel és a másik véleményének tiszteletben tartásával. Magyarán, aki okoskodik általában nem a legélesebb kés a fiókban. Egy nagyobb fokú önvizsgálat rámutathat arra, hogy a férfiak nem az okos, hanem az okoskodó nőktől tartják távol magukat és ezt milyen jól teszik. A férfiak, ahogyan a fizetések terén is, a szellemi síkon sem szeretnek versenyezni a saját partnerükkel. Ennek oka, hogy van elég versenyhelyzet a munkaerőpiacon, a vállalkozói szférában és a sportok világában. Párkapcsolatban, házasságban és főleg, családban a versengés kikapcsolása mindenki érdeke, hiszen így lehet csak harmonikus együttélést biztosítani.

Szeretjük tehát az okos nőket, hiszen a párkapcsolat nem csak szexből áll, és jó beszélgetésekhez kell a szellemi partner, ugyanakkor a karrierista és az okoskodó nőket sem utáljuk csak nem lépünk velük a családalapítás rögös útjára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr8914276643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2018.10.02. 15:09:55

Majd jönnek a feministák és adnak neked :)

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.02. 15:27:06

A legjobb, ha a nő szép is és okos is.

Látens Inszinuáció 2018.10.02. 15:44:30

Nem kívánok ellentmondani, de a párommal 10 évig voltam együtt, Ő fél millió körül keresett havonta, én meg minimálbéren voltam bejelentve, és saccperkábé 120 ezret kerestem nettóban, ám nem ezért váltunk el.
Szóval megdőlni látszik az a mítosz is, hogy a gazdag Nő nem áll le a csóróval. Dehogynem! Csak humor, kedvesség, szeretet, odafigyelés és intelligencia kérdése az egész.

blah 2018.10.02. 15:46:43

@maxval balcán bircaman: akkor neked könnyű dolgod van, szerencsés helyzetben vagy. amikor még a birkafej helyett vállaltad a fényképed látszott, hogy nem vagy egy matyó hímzés, azt meg nap mint nap bizonygatod, hogy segghülye vagy. szóval hozzád képest mind szép és okos.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.02. 15:53:31

@blah:

A dolgom valóban könnyű, mert a természetes jó buzgó talpnyalója vagyok, de ennek mi köze a témához?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.02. 16:00:44

@blah:

Így igaz. A hiteles, gerinces és derék ember folyton bizonyít.

blah 2018.10.02. 16:08:56

@maxval balcán bircaman: így van, és még szép is... :)

Opi87 2018.10.02. 16:20:14

Nekem errol eszembe jut a "nok szeretik az okos ferfiakat" dolog, de sohasem derul ki, mitol okos a ferfi?

Mert diplomaja van?
Mert jol keres?
Mert szbadidejeben a matematika megoldatlan kerdeseivel, a univerzum titkaival foglalkozik, amator csillagasz, vagy mert sokat olvas?

Szerintem az elso ketto, ergo felmerul a kerdes, lehet-e a ferfi okos, de csoro? Akkor a nok szerint nyilvan nem, mert okos == penz, pedig mint tudjuk, az igazan okos emberek (tudosok pl.) legtobbszor pont hogy nem foglalkoznak a penzzel, de olyan not sem talaltam meg aki az "okos ferfi" alatt elmeleti matematikusokat ert.

Almandin 2018.10.02. 16:49:33

@Opi87: Az okosságnak sokféle fajtája létezik. A magas jövedelemmel nincs mindig összefüggésben. Szerintem az is okos, akinek van egy szélesebb körű műveltsége, és szabad idejében az átlagnál többet foglalkozik tudománnyal, művészetekkel, közéleti kérdésekkel, tehát nem a valóságsó és a szappanopera a műveltség teteje a számára (sok ember van, akiket ezeken kívül nemigen érdekel semmi, ők szűklátókörű, műveletlen emberek). Vannak szakbarbárok, akik lehet, hogy pl. nagyon jó matematikusok, de azon kívül nemigen érdekli őket semmi és az általános műveltségük csekély. Beszélgetni is unalmas velük, mert a szakterületükön kívül nem nagyon tudnak semmihez hozzászólni. Vannak, akik valóban jól pénzre tudják a képességeiket váltani, de ez se biztos. Ahhoz ugyanis más tehetség kell (helyezkedési képesség). Vannak műveletlen gazdagok is, akiknek viszont ahhoz van eszük, hogyan kapaszkodjanak magasra, akár szélhámosság útján is.

Opi87 2018.10.02. 16:56:33

@Almandin: Na ja, de ettol meg e kerdes nem oldodoik meg, hogy mit ertenek a nok "okos ferfi" alatt? Mert Meszaros Lorinc is "okos" mert jol helyezkedik, de nem mondanam eppen okosnak a klasszikus muveltseg ertelemben, de mondjuk egy konytaros meg lehet klasszikusan muvelt, de tuti nem keres tobb milliot havonta.

Almandin 2018.10.02. 17:10:50

@Opi87: Az a gond, hogy azt hiszed, a nők egységesen gondolkodnak. Pedig az egyiknek jobban fog tetszeni a sikeres újgazdag, a másiknak a kispénzű, de művelt férfi. Fordítva is így van, azt se lehet kijelenteni, hogy az összes férfinak milyen nő tetszik észbeli képességek terén.

kiskutyauto 2018.10.02. 17:22:18

Ezt minden értelmes ember eddig is tudta. A helyes mondás hogy minden ember utálja az okoskodókat, nagyképű erőszakos arrogáns barmokat, illetve azokat az empátia ill érzelmi intelligencia hiányos okos embereket, akik nagy pofával osztják az észt magas lóról... ÉS TELJESEN MINDEGY HOGY NŐ AZ ILLETŐ VAGY FÉRFI... sajnos a nők között ez nagyon gyakori, mert ezzel kompenzál sokuk a rég túlhaladott férfi elnyomás ellen árnyék bokszolva és magából hülyét csinálva, nagy emancipunciként... és a fizetéseket hagyjuk, mert teljesítmény és tudás alapon adják már vagy 25 éve minden normális helyen... nem pedig nemek alapján... ez csak a XX század közepén leragadt fafejek képzelik hogy még mindig így van... Pl dolgoztam bankban elég jó fizetéssel IT-sként és az alsó közép vezető hölgyek is sokkal jobban kerestek nálam... zokszavam sem volt, mert aki jó szakember az jó szakember, teljesen mindegy milyen nemű.... viszont aki arrogáns seggfej és sokkal nagyobb a füstje mint a lángja, azt utálja mindenhol mindenki... ha nő ha férfi... ennyi az egész...

Opi87 2018.10.02. 17:27:01

@Almandin: Ez igaz, de akkor ne tegyunk ugy mintha minden nonek tetszeni fog az okos ferfi. Akkor van olyan no akinek a 80-as IQ-ju kidobo jon be.

különvélemény 2018.10.02. 17:59:22

Ez csak a sikertelen, ronda, de magát okosnak képzelő nők önigazolása.

Mindenki szereti az okos nőket, kivéve a nőket.

Harvey Weinstein. 2018.10.02. 18:25:10

Nem az okosaggal van gond, hanem hogy rondak.

Voznyák Pista 2018.10.02. 18:43:55

"Szeretjük tehát az okos nőket, hiszen a párkapcsolat nem csak szexből áll, és jó beszélgetésekhez kell a szellemi partner, ugyanakkor a karrierista és az okoskodó nőket sem utáljuk csak nem lépünk velük a családalapítás rögös útjára.
"

Nem keverendő össze az okos nő, a dominanciára törővel. Márpedig, egy vezető beosztásban dolgozó nő:
1. vagy azért lett vezető beosztású, mert a felettesei látják benne a "határozottságot"
2. Vagy azért lett "határozott", mert vezető beosztásban dolgozik évek óta.

többnyire azonban az 1. pontról van szó.

Ezzel a típussal az a gond, hogy észre sem veszi, hogy kasztrál. Határozott, ide megyünk oda megyünk típus. Na, mi férfiak ezt nem szeretjük. Az intelligens nőkkel semmi bajunk, csak a "dominák" kíméljenek.

Voznyák Pista 2018.10.02. 18:50:09

Én attól gerjedek be, ha az asszony azt súgja a fülembe, hogy e egyenlő m szer c négyzet.

szepipiktor 2018.10.02. 18:59:35

Miket? Miket utálunk?

eq2 2018.10.02. 19:32:39

Jó dolgokat feszeget a cikk, de ettől szerintem tovább is terjed a dolog. Eleve az okos/okoskodik is egy relatív fogalom. Sokszor tapasztalom ha egy témában ritka a véleményem okoskodásnak titulálják még akkor is ha tényekkel és számokkal is tudom bizonyítani. :-) Ilyenkor jobb a középszerhez és a hiedelmekhez visszatérni és csendben maradni. A bibi hogy nem így neveltek és jönnek a szellemi párbaj amiket imádok de mindig kisebb-nagyobb ingerültség a vége.

Pont eszerint sokan olyan "barátokat" gyűjtenek akik bólogatnak ergo tényleg jobb egy ilyen társaságban csendben maradni vagy lelépni.

Én férfiként várnék el ilyesmit nőktől de kb untatom őket szóval az sem egy leányálom.

Ami a karrierizmust illeti nemrég olvastam egy hölgy véleményét hogy miért nem akar magyar pasit. Mert ő nem fog a konyhában sertepertélni stb stb. De akkor ugye a férfi sem ha egyenjogúság van. :-) De elvárja hogy a pasi szeressen főzni. No akkor minek konyha kettejüknek?

énisfélek 2018.10.02. 19:55:57

"nem baj, ha szegény, csak okos legyen" - kizárt, hogy effajta gondolat egy szép nő fejében előforduljon.

Haloperidol 2018.10.02. 20:12:52

Köszi a posztot, 100% betalált.

Haloperidol 2018.10.02. 20:19:29

Sajna elég sok nővel találkoztam, aki teljesen "férfimércével" mérte magát, és így panaszkodtak:
Ilyen-olyan menő diplomám van, ilyen meg olyan pozícióban dolgozom, ennyit meg annyit keresek, lakás, Kocsi van, mégsem kellek dugásnál többre s férfiaknak...
Hát, mondom magamnak, nem csodálkozom...

népszopás 2018.10.02. 21:08:25

okos nő? esetleg oximoronként :)

colika 2018.10.02. 21:13:28

LoL. A szerzö nyilván kosarat kapott egy értelmes nötöl. Esti humornak jó volt.

a távoli rokon 2018.10.02. 21:47:46

@colika: Vagy nem sikerült meggörbítenie a teret egy kávéfőző és szemöldökcsipesz egyenlő arányú keverékével:) Ez még nyilvánabb.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.02. 22:07:39

E remek okfejtésből ki is jött, hogy miért lesz a legtöbb anyának problémája a munkaerőpiacon. Ami persze az önállóságát, anyagi függetlenségét veszélyezteti, a kiszolgáltatottságát növeli. Majd néznek sokan csodálkozva, hogy miért is nem vállalnak a nők gyereket... Ezért? Senki sem vágyik a kiszolgáltatotti státuszra?

Mondjuk nem világos, hogy az okos nő és a karrierista nő között miért van egyenlőségjel. A cseresznye a habon, hogy "a férfi számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. " --- mert ugye a nő dolga a férfiember kiszolgálása, gyerekek szülése és háztartás. Saját magával nincs is dolga, ha okos, tanult, művelt, és még vannak igényei, akkor jó eséllyel ráfázott.

"Másodszor pedig a férfiak tisztában vannak a női természet azon aspektusával, amely nem teszi lehetővé, hogy tartós és jól funkcionáló párkapcsolat alakuljon ki egy jól kereső nő és egy átlagosan kereső férfi között." --- Ezt a férfiak egója okozza, nem "a női természet aspektusa". A megfejtés a problémára külön bankszámla, felezett költségek. Csakhát akkor hol marad a kontroll a másik felett? Jó párkapcsolatban mondjuk nem is kell a másikat kontrollálni, de valamiért még mindig megdöbbentő ötlet a külön kassza sokaknak.

Fürgerókaláb 2018.10.02. 22:37:04

Hahahahahahahahaha... bocs, de jól esett. Sose volt ez verseny. Természetesen meg tudom csinálni, hogy minden az ő ötletének tűnjön. Miért kéne dominanciára törnöm, ha elég szépen kérnem. Akkor lennék ostoba, ha magamat felfedve verbálszkanderozni akarnék vele, bizonygatva a felsőbbrendűségem. :)

Larrikin 2018.10.02. 23:56:17

@Voznyák Pista:
"Én attól gerjedek be, ha az asszony azt súgja a fülembe, hogy e egyenlő m szer c négyzet."
Pedofil!

inkvisitor 2018.10.03. 07:11:52

@maxval balcán bircaman: és szóba se áll veled, ahogy annó megmondták.

inkvisitor 2018.10.03. 07:16:25

@jobangel: Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg a családok szétverése miatt lett iszolgáltatott? Hogy a gyakori válás növelte meg annyira a létbizonytalanságot, hogy KEL a külön bevételio forrás, mert hátha el fognak válni?

metal · http://electric.blog.hu 2018.10.03. 07:48:26

Férfiként mondom, hogy a poszt 99%-a egy szexista, fellengző baromság. Annyi igaz belőle ,hogy az okos nőket szeretjük, az okoskodókat nem.

pityókaborsommelier 2018.10.03. 08:19:16

"Nem gondolom, hogy a férfiak általában a náluk butább hölgyek társaságát keresnék, bár vannak, akiknek minden bizonnyal simogatja az egóját, ha oszthatja az észt a barátnőjének."

Általában az ilyen férfinak nemigen van mit osztania. :)))

pityókaborsommelier 2018.10.03. 08:21:02

"A válasz egyértelműen nem, csak éppen egy férfinak nem érdemes egy ilyen hölggyel hosszú távon tervezni. Miért? Mert a férfi számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. Erre egy karrierista nő mellett nem lesz se idő, se energia."

Ctrl H:

A válasz egyértelműen nem, csak éppen egy nőnek nem érdemes egy ilyen úrral hosszú távon tervezni. Miért? Mert a nő számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. Erre egy karrierista férfi mellett nem lesz se idő, se energia.

bgp 2018.10.03. 08:58:28

@pityókaborsommelier: Csak sajnos, férfiak nem tudnak szülni meg szoptatni.

pityókaborsommelier 2018.10.03. 09:15:29

@bgp: viszont tud(hat)nak: fürdetni, pelenkázni, mosogatni, főzni, takarítani, mosni, vasalni, nagyobbik gyerkőccel leckét csinálni, bevásárolni, szülői értekezletre menni ...

Zabalint 2018.10.03. 09:19:55

Én és a feleségem is okoskodók vagyunk, és nem hagyjuk a vitában magunkat, nem bólitunk rá valamire csak azért, mert okos enged, szamár szenved. Valószínűleg más nehezen viselne minket, viszont én meg a cikkben leírt művelt, de mégis engedelmes, takaros menyecskét viselném nehezen.

Na meg ha a nő dolga a háztartás meg a gyerekek, míg a férfi dolga a karrier, munka, akkor holt kamu a hasonló szellemi szint, egy idő után közös témájuk annyi lesz, hogy mit csinált a szomszéd Pista, meg mi van az unakaöccs feleségének az unokahúgával. Pedig sajnos a legtöbb embernél ez a szint van...

Zabalint 2018.10.03. 09:22:55

@bgp:
A gyereket nem addig kell nevelni, amíg befejezi a szopást. Meg addig sem csak szoptatni kell, meg megszülni. A háztartási munkát meg miért ne lehetne felosztani?

Zabalint 2018.10.03. 09:29:00

@jobangel:
Szerintem ahol a férfi nem viseli, vagy a nő nem fogadja el, hogy a nő keres jobban, ott valamelyik félnél komoly önértékelési zavarok lehetnek.

Haloperidol 2018.10.03. 09:46:58

@jobangel:
"(...)Ami persze az önállóságát, anyagi függetlenségét veszélyezteti, a kiszolgáltatottságát növeli.(...)"

Véleményem szerint ha valaki egy házasságban/gyerekvállalásban anyagi vagy más szempontú függetenséget keres, az régen rossz. Akkor már eleve nem kelett volna megházasodni, gyereket vállalni azzal a férfival.

Tudomásul kellene venni, hogy a gyerekvállalás egy minimum 2 emberes projekt, ahol az egyik fél a gyerekkel törődik, a másik fél meg biztosítja az erőforrásokat. Bár a genderfeminizmus minden erejével harcol a biolóiai realitás ellen, az emlősöknél - például a Homo sapiensnél - úgy alakult, hogy a nőstény egyed van biológiailag felkészítve az utódgondozásra, akár tetszik, akár nem.

Btw mindig, minden korban a társadalmi törvénykezés úgy volt kialakítva, hogy törvény által KÉNYSZERÍTVE volt az apa, hogy biztosítsa a szükséges erőforrásokat az utódja gondozásához, régen is és most is.

"Mondjuk nem világos, hogy az okos nő és a karrierista nő között miért van egyenlőségjel."

Éppen erről szól a poszt, hogy nincsen egyenlőségjel, olvasd el jobban.

"mert ugye a nő dolga a férfiember kiszolgálása, gyerekek szülése és háztartás. Saját magával nincs is dolga, ha okos, tanult, művelt, és még vannak igényei, akkor jó eséllyel ráfázott."

Kedves jobangel, imádom a blogodat, de te abban az illúzióban élsz, hogy "women can have it all".
1. Biológiai okok miatt kizárólag a nők tudnak gyereket szülni, szóval egy férfinek, ha családot akar, akkor azt csakis egy nővel tudja megalapítani. (ok, LMBTQ+ aktivisták ezt máshogy gondolják, de most egyszerűsítsünk.)
2. Egyelőre a legtöbb nő szeretne férfit igénybevenni a gyerekszüléshez a harmadik hullámos feminizmus erőfeszítései ellenére is.
3. Mindenki, akinek van gyereke nagyjából egyetért azzal, hogy megcsinálni és megszülni a legkönnyebb a gyereket, felnevelni annál lényegesen nehezebb és több erőfeszítést igényel. Szóval egy komolyan a karrierjével foglalkozó ember (nő vagy férfi) nagyjából az ébrenléti idejének 70-80%-át fordítja munkára, és ebbe még az étkezés sem nagyon fér bele, nemhogy a gyerek nevelése, a vele való foglalkozás. Szóval az az ember, aki komolyan karrierista, általában outsource-olja a gyereknevelést. Ha férfi az illető, akkor ÁLTALÁBAN a feleségének, ha nő az illető, akkor ÁLTALÁBAN egy bébiszitternek (természetesen vannak különbségek.)
4. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy csakis a férfiak egója nem tűri azt, hogyha a párja többet keres nála. Teljesen általános jelenség a hypergámia a nők körében - természetesen ezt a femiisták nagyon alantas dolognak tartják.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 09:50:06

@inkvisitor: nem, eszembe sem jutott. Elég nővel beszélgettem már arról, hogy pontosan tudjam, nincs olyan, hogy "családok szétverése". Olyan van, hogy a nő gyereket vállal, és onnantól szinte nincs jövedelme, a párja jóindulatára van bízva. Ha karrierépítésben nem segítjük, akkor élete végéig így marad. Amíg a Csjt. szerint a házasság gazdasági és érzelmi közösség, addig mit várunk? Gazdasági közösség, ja... Még tedd hozzá a "családi" adózást, ami alapján egy férfinak érdeke, hogy a nőnek ne legyen saját jövedelme. A nők anyagi kiszolgáltatottsága a rendszerben törvényekkel biztosított, és ebből kitörést csak a nők karrierje, anyagi önállósága hozhat.

metal · http://electric.blog.hu 2018.10.03. 09:54:28

@jobangel: A mondandóddal nagyjából egyetértek, de ezen mit értesz?
"Még tedd hozzá a "családi" adózást, ami alapján egy férfinak érdeke, hogy a nőnek ne legyen saját jövedelme."
Ez így elég nagy baromságnak tűnik.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 09:55:50

@Haloperidol: "ahol az egyik fél a gyerekkel törődik, a másik fél meg biztosítja az erőforrásokat." --- innentől a nők kiszolgáltatottsága garantált. És ha mégis egyedül marad egyik fél - általában a nő - a gyerekkel, akkor ott vége is a biztonságos életének. Nyilván ez az egyedülálló, gyerekes férfiakat is sújtja, nemcsak a nőket, de máris látszik, hogy ez a gondolatod katasztrófát determinál.

A hipergámia egy tanult attitűd, kb. évezredek alatt alakult ki, azzal, hogy a nők anyagilag kiszolgáltatottak voltak. Ahol ez most is fennáll (többségében még igen), ott bizony probléma. Ha engedjük a nőknek, hogy saját jogon is megteremthessék saját magunknak (és gyerekeiknek) a megélhetéshez szükséges anyagi javakat, a hipergámia eltűnik - ezzel együtt a kiszolgáltatottságuk is, ami a többség férfinek nyilván nem tetszene, mert őket is súlyos önértékelési zavarokig nevelték az általános tekintélyelvűséggel.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 10:07:52

@metal: A családi adókedvezményt az tudja igényelni, aki személyi jövedelemadó-köteles jövedelemmel rendelkezik. Ha a nő GYES-en van, ő nem tudja igénybevenni, azaz a férfi jövedelmévé válik. Most akkor még rakd hozzá a CSOK-ot, aminek feltétele a gyerekvállalás, azaz a CSOK-ra tekinthetünk úgy is, mint a nőket kifejezetten munkaerőpiactól távoltartó intézkedésre - bár ez elég szélsőséges nézet, nem is tudok teljes mértékben melléállni, de van alapja női anyagi biztonsági szempontból.

AHC 2018.10.03. 10:14:05

Szerintem alapvetően az ember azt keresi társnak, aki közel azonos "szinten" van, mint ő, illetve aki hasonlóan gondolkodik, sok helyen egyezik az érdeklődése, stb.

Ettől függetlenül leírom a saját szemszögemet.
Én egy olyan nő vagyok, akinek van véleménye és széles az érdeklődési köre, és érdekel mások nézőpontja, és érvei, szeretem tágítani a látóköröm, és úgy általában szeretek beszélgetni ha van miről. Hogy okos vagyok e, az egyrészt objektív dolog (mert pl. elég jó vagyok történelmi dolgokban, de ha húszig kell számolni, leveszem a cipőmet), másrészt elég kevés ember tartja magát ostobának, szóval ezt nem nekem kell eldöntenem. :)
Én egy első-második randi alkalmával elég sok pasi arcán látom kiülni a rémületet és tanácstalanságot, mikor mondjuk megpróbál lenyűgözni, és kifejti valamiről a véleményét, és mondjuk nem ámuldozva bólogatok, hanem mondjuk elmondom, hogy én mit gondolok.( És nem okoskodom, félreértés ne essék, csak beszélgetek, bár nem tudom, mit értünk itt okoskodáson. Ha valamire, amit mond, rácáfolok? )
De ez nem hiszem, hogy azt jelenti, nem szereti az "okos" nőket, inkább hogy ebben a megfelelési kényszeres szituban, amikor ő hódítani szeretne, és lenyűgözni, valahogy eszköztelenné válik. És ez persze részben az én hibám, mert valahogy nem bírom eljátszani legalább az elején, hogy én vagyok a naiv, aranyos, bájos lány, aki a delikvens minden szaván csüng, másrészt a férfié is, akinek olyan kevés az önbizalma, hogy úgy érzi, ezzel ő kisebb lesz a szituban (ami persze nem igaz).

És itt válaszolnám meg a fel nem tett kérdést, a másik oldalt. Mert amikor meg egy nő mondja, hogy "én intelligens férfit szeretnék", akkor arra gondolok: olyat, aki a fenti szituációban tovább tud lépni, meghallgat, mondjuk nem ért velem egyet, kifejti miért, én is meghallgatom, elgondolkodom, azon amit mondott és így tovább, a végén pedig úgy állunk fel az asztaltól, hogy mindketten egy remek beszélgetést folytattunk, jó érzéssel tölt el, hogy a másik is nyitott, tud érvelni, meghallgatja a másikat, és van közös érdeklődés is.

Zabalint 2018.10.03. 10:17:02

@jobangel:
Ezt még mindig nem értem. Férfi is elmehet GYES-re, és akkor fordul a kocka családi adókedvezmény szempontjából. Nem a valódi problémáról beszélsz, hanem hogy nem tüneti kezelik a problémát, azon vagy kiakadva. Nem az a probléma, hogy a család gazdasági közösség, mert ezt nehezen lehetne mashogy, hanem hogy a legtöbb családban ez egyoldalúan a nő kiszolgáltatottságát jelenti. Megjegyzem, válasnál meg megint csak fordított ismerve a hazai bírósagi gyakorlatot, amely arra a szexista közhelyre épít, hogy a nőnél jobb helyen van a gyerek.

Mr. Waszabi 2018.10.03. 10:32:08

Hm. Sosem értettem ezt. Én kimondottan az okos nőket kedvelem :)

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2018.10.03. 10:34:12

A magabiztos férfiaknak nincs gondjuk az okos nőkkel (és zárójelben jegyzem meg, hogy a "csúnyákkal" sem, ugyanis a magabiztos férfi a saját ízlése szerint választ párt, nem pedig Kommentbajnok Jóskapista elvárásai alapján (: ). A nyünyörgő férfi (és ugyanígy a nyünyörgő nő is) viszont szívesen köt bele akár a betonba is, ha ezzel megúszhatja, hogy aktívan tegyen valamit azért, amire vágyik.

Ches Desmond 2018.10.03. 11:01:06

Heller Ágnes topban szexizik előttem. Nekem ez az álmom..:)

Ellenzéki Tüntető 2018.10.03. 11:10:14

@jobangel: "Ezért? Senki sem vágyik a kiszolgáltatotti státuszra?"

Aham, akkor meg jön a kihaló státusz, ám az nem tart sokáig az igaz, hiszen a gyereke már aligha fog szembesülni ezzel a dilemmával :D

Ellenzéki Tüntető 2018.10.03. 11:22:06

@jobangel: Fú tehát eljutottunk addig, hogy annál rosszabb, minél jobban támogatva van a gyerekvállalás, mert ez távoltartja a nőket a munkaerőpiactól :D Hihetetlen ez a kifacsart gondolkodásmód. Természetesen ha nem lenne támogatva a gyerekvállalás, akkor meg jön a B oldal: "miért nem ismeri el és jutalmazza az állam az ezzel járó többlet erőfeszítést és hátrányos helyzetet?".

Csiki-csuki nyafogás klasszikus esete.

George Herceg 2018.10.03. 11:22:29

@jobangel: Ebben akkor lenne igazad, ha az egzisztenciával rendelkező nők tömegesen élnének együtt átlag kereső férfiakkal, de a gazdag nő mindig nála is gazdagabb férfit keres. Ebben az esetben nem beszélhetünk kiszolgáltatottságról.

Amit az első hsz-edben írtál, azt megértem, de ha nem bízol annyira a párodban, hogy a gyerek első pár évében kiszolgáltatottja légy anyagilag, akkor ott azért nagy a bizalmi deficit.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 13:17:29

@George Herceg: 1. nem láttam statisztikát arra vonatkozóan hányan vannak magas egzisztenciális szinten olyan nők, akik átlagos kerestű férfivel élnek együtt. Ha azt nézzük, hogy az összes gyedre menő közül 10% a férfiak aránya, akkor azt feltételezhetjük, hogy a nő ezeknél a pároknál jobban keres, ezért a férfi megy GYEDre. De persze lehet más oka is a férfi GYEDre vonulásának, nemcsak anyagi.

2. Ez nem bizalmi kérdés, hanem a józan ész kérdése. Bármi miatt is egyedül maradhat az anya gyerekkel (pl. baleset, betegség stb.), ha teljes a bizalom, akkor is kieshet az "erőforrást biztosító" férfi. És akkor vagy egyedül marad a nő a gyerekkel, vagy a férfival együtt maradnak jövedelem nélkül. Mindenképpen kezelhetetlen kockázat, inkább nem vállalják sokan. Az egykeresős családmodellnek manapság semmi értelme, pedig ezt erőltetné a jelen berendezkedés. Csakhát ebben a nő kiszolgáltatott lesz, a férfi, ha lelkiismeretes, max. belerokkan a hajtásba. Egyik félnek sem jó, anyagilag legalábbis. És persze a nők esetében nem a gyerek első pár évéről van szó, mert a nő karrierje azzal már derékba tört, de esetleg jön még 1-2 gyerek, ami akár 7-10 évnyi távolmaradást jelent a munkaerőpiacról. Onnantól a nőnek a saját anyagi biztonságát megteremteni majdnem lehetetlen, kiszolgáltatottá válik. Ha egyedül marad, pláne. És azért nem adnak kenyeret a boltban, hogy "kérem, én bíztam..."

metal · http://electric.blog.hu 2018.10.03. 13:21:28

@jobangel: Ez eléggé szélsőséges nézet, hanem abszolút baromság! Tehát azok a támogatások, amiket mindkét fél igénybe tud venni (dönteni kell, hogy ki veszi igénybe a családban), az mind a nők elnyomásának a része. Ezzel a full kretén feministák között is megállnád a helyed!

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 13:24:26

@Ellenzéki Tüntető: Egyelőre a "támogatás" eredményeit látjuk. Egyre kevésbé van kedvük a nőknek a gyerekvállaláshoz. Mert a támogatás iránya rossz. Amíg csak a gyerekszületést jutalmazzák, addig nem lesz változás.

Ha azt támogatnánk, hogy a gyerekes nőket ne diszkriminálják a munkahelyen, vagy úgy általában ne diszkriminálják, akkor lenne jövőkép, lenne lehetőség szakmai előmenetelre, lenne lehetőség ideiglenes kiesésre a munkaerőpiacról, pl. gyerekvállalás idejére. Jelenleg nincs, és akkor a nők nem fogják tömegesen az anyagi kiszolgáltatottságot választani. Akkor sem, ha fűt-fát ígérnek a szülésért, mert nem fű-fa kell, hanem stabil egzisztenciális jövőkép.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 13:33:58

@metal: Mindkét fél igénybe tudja venni és dönteni kell? Valamiért mégis GYEDen lévő férfiak aránya az összes GYEDeshez képest 10%, a GYESen lévők 2%... namost, a GYES esetén a nő biztosan nem tudja a családi adókedvezményt igénybe venni. Tehát mi a férfi érdeke? Megérkeztünk... A CSOK kapcsán sem sokkal jobb a helyzet, ott a nő "csak" a karrierjét, életét, biztonságát, függetlenségét áldozza fel egy ingatlanért. Az ingatlanvagyon megléte pedig a mobilitást is akadályozza, ezért sem az ingatlan-tulajdonlást kellene támogatni, hanem a biztonságos lakhatást. De ezt a felfogást örököltük a 70-es évekből, és úgymaradtunk... Közben persze 2018-at írunk.

metal · http://electric.blog.hu 2018.10.03. 14:12:05

@jobangel: "... namost, a GYES esetén a nő biztosan nem tudja a családi adókedvezményt igénybe venni. Tehát mi a férfi érdeke? Megérkeztünk... "

Mi az érdeke? Nem látom hova érkeztünk meg. Elmentünk egy nagyon sötét feminim irányba, lassan már azt bizonygatod, hogy a gonos férfiak direkt szolgaként tartják a nőket.

George Herceg 2018.10.03. 14:14:08

@jobangel: Amit írsz az pont azt bizonyítja amit állítottam, ha csak 10% férfi megy GYED-re, mert anyagilag így éri meg a családnak, az azt jelenti, hogy a párok 90%-nál a férfi keres jobban, tehát a nők olyan férfiakkal alapítanak családot akiknek kedvezőbbek a jövedelmi viszonyai.

Abban igazad van, hogy önmagában a születés támogatása nem fogja a gyerekvállalást ösztönözni, hiszen a gyerek óvodába, iskolába és egyetemre is fog járni.

Szerintem a nők jelentős része szívesen hagyná a karriert a francba, ha cserébe a férje annyit keresne, ami megfelelő életszínvonalat biztosítana. A nők többségének, ahogy a férfiakénak is, a munka valójában nem önmegvalósítás, meg ambíció kiélés, hanem kényszerű kenyérkereset. Azon lehetne vitatkozni, hogy mit kéne kitalálni arra az esetre ha apu betegség, rokkantság, halál miatt kiesik mint kenyérkereső.

Zabalint 2018.10.03. 14:59:31

@George Herceg:
Volt főnökömmel vitatkoztam ezen, próbáltam rávilagítani, hogy hiába keres annyit, hogy a feleségének nem kell később sem kell visszamennie dolgoznia, ettől még nem ez lehet a feleségének az egyetlen motivációja, hanem ugyanúgy, mint ő, valószínűleg vágyik a megbecsülésre, és nem biztos, hogy a főállasú anyasag neki erre elég. Aztán rá fél évre igazam lett mert a felesége visszament dolgozni. Igaz, a feleség vezetői pozícióban volt.

Egyébként ebben a témában maximálisan támogatom a feministákat, mert mi férfiak sokkal többet nyerünk az ügyön. Amit nyerünk, az a gyereknevelés fele, akár a GYED időszak felét is beleértve, valamint egy sokkal érdekesebb, motiváltabb feleséget. De persze sokaknak kényelmeseb a házi rabszolgatartás

Inkábbolvass 2018.10.03. 15:10:44

@Opi87: Az okos férfi szerintem az, aki hagyja, hogy a nője az legyen aki, és ha nem tetszik neki a nő személyisége, akkor nem piszkálja. Ja és akkor sem piszkálja ha pont tetszik neki. Az okos férfi jól választ, mert nem ácsingózik az elérhetetlen után, és becsüli magát anyira, hogy nem választ az igényei alá. És ha nincs nője, megtölti, tartalmassá teszi az életét. Az okos férfi elégedett, mivel tisztában van önmagával. Ha egy nő okos férfi mellé kerül, akkor boldog és szeretve érzi magát :) mert nem kell hisztik elsimítására pocsékolnia az idejét és energiáját.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.03. 17:58:39

@George Herceg: a nők jelentős része nem vágyik kitartotti, kiszolgáltatotti szerepre, ezért van az, hogy felsőoktatásba is nagy arányban jelentkeznek. Eddig már eljutottunk, most jönne az, hogy a megszerzett tudással érvényesülni is tudjanak. Ellenben a poszt állításával ez nem gyerektelen karrierista nőket termelne, hanem egzisztenciálisan biztonságban élő egyéneket, nőket és férfiakat egyaránt - aki még úgy is dönthetnek, hogy együttélnek, családot alapítanak, ha akarnak. De amíg a gyerekvállalás a nőnek szegénységi kockázat, addig ez nem változik. Ha mindenki megteremtheti a saját (és gyermekei) anyagi biztonságát, a férfira nem nehezedne a családfenntartó szerep, ami sok munkával és ezt kompenzálva akár családon belüli erőszakkal járhat, a nő meg nem lenne kiszolgáltatott a családban. Most ennek ellenkezője van, ezért nem népszerű a családmodell, amit erőltet a rendszer, és ezért van kudarcra ítélve minden próbálkozás, ami ezt erősíti.

Dekatlon 2018.10.03. 18:05:55

te milyen alapon nyilatkozol úgy általában a férfiak / minden férfi / az én nevemben? :)

Untermensch4 2018.10.04. 09:58:46

@jobangel: "a nők jelentős része nem vágyik kitartotti, kiszolgáltatotti szerepre, ezért van az, hogy felsőoktatásba is nagy arányban jelentkeznek."

Milyen arányban jelentkeznek az egzisztenciális önállóság megteremtésével kecsegtető illetve "büfé-ruhatár" -szakokra..? És mostanában milyen arányban jelentkeznek "csak vegyenek fel valahova mert úgyse tudom mit akarok kezdeni magammal"-jelleggel?

" Amíg csak a gyerekszületést jutalmazzák, addig nem lesz változás.

Ha azt támogatnánk, hogy a gyerekes nőket ne diszkriminálják a munkahelyen, vagy úgy általában ne diszkriminálják, akkor lenne jövőkép..."

A jobbágyok szaporításában a szűk keresztmetszet a női nemi szerv. Onnantól hogy már nem lehet visszagyömöszölni a jövő adófizetőjét, kifejezetten hatékony dolog hatalomtechnikailag (mármint rövid távon, azaz néhány kormányzati ciklus) a gyereket felhasználva sakkban tartani az alattvalókat. A stabil egzisztenciális jövőkép csökkentené azt a kiszolgáltatottság-érzetet ami miatt könnyű és marketingben számolva olcsóbb terelni a nyájat.

Zabalint 2018.10.04. 10:59:35

@jobangel:
"a nők jelentős része nem vágyik kitartotti, kiszolgáltatotti szerepre, ezért van az, hogy felsőoktatásba is nagy arányban jelentkeznek. "

Én nem látok ilyen összefüggést. Azzal egyetértek, hogy a nők nagyrésze nem vagyik ilyen szerepre, viszont aki mégis, azoknak is egyre nagyobb aranya megy egyetemre, nem tudom ismered-e a típust, aki végzés után egyből lebabázik, és ha dolgozik is valaha, akkor valami nyugis, feltehetőleg állami munkahelyen.

Zabalint 2018.10.04. 11:07:29

@Untermensch4:
Túl van hypeopva a "büfé-ruhatár" szakok fikázása. A felsőoktatásnak a keresett szakokon sem a kész szakma adása a feladata. Mellesleg a gazdasági, jogi és egészségügyi szakokon is női többség van. A műszaki szakokon viszont valóban túl kevés a lány.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.04. 13:49:38

@Zabalint: A típus, akit említesz, kívülről ilyennek látszik, de nem egészen ilyen. Sokszor az történik, hogy a baba nem tervezett, hanem így sikerült, és utána pályakezdő, éveket kihagyott, kisgyerekes anyaként már csak "nyugis" állami hely sikerül, alacsony fizetéssel, de legalább fixen végződő munkaidővel, ami fontos a gyerek miatt. Erre mondhatjuk, hogy a gyerekvállalás karriergyilkos döntés, pedig ez csak a rendszeren múlik. Ha kevésbé lenne diszkriminatív a munkáltatók gyakorlata, kevesebb ilyen eset lenne - és magasabb GDP.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.10.04. 14:06:00

Az első felvetésedre: A "nem tudok mit kezdeni magammal" már azért alakul ki, mert már gyerekkorukban is úgy nevelik a jövő
nőit, hogy ne nagyon jusson eszébe a karrier. (Megvan az áltsulis matekkönyv, aminek az elején egy szenvedő kislány van? Vagy a
szintén áltsulis biológiakönyv, ami a nemek közötti különbségek között felsorolja, hogy a nőneműek lemaradnak logikus gondolkodásban?
Az én korosztályomnál még nem volt ilyen expliciten szervezve ez, de azért már mi is sokszor hallottuk, hogy mi egy "kislány" dolga.
Pl. babákkal játszani, autókkal meg nem, és egy kislány csak ne fiúkkal játsszon... Na, ezek után próbáljon meg pl. építészmérnöki karrierről
ábrándozni.

A második felvetésedre csak röviden: ezt pontosan így látják a most gyerekvállalási korban lévők. Tehát a gyerekvállalás kockázata
egyértelmű, és ez látszik is a gyerekvállalások számán.

Zabalint 2018.10.04. 14:18:37

@jobangel:
Nem, az a típus, amelyikről beszélek, tudatosan csinálja azt, amit csinál, mert nagyon erősen ragaszkodik a társadalmi elvárásokhoz. Inkább az a baleset nála, ha nem jön össze a megfelelő férj vagy a gyerek nem jön össze, ilyet is ismerek.

Troll Tibor 2018.10.06. 09:03:56

@jobangel: haha pont a héten randiztam egy nagoyn okos (de nem csions) nővel, aki egy város főépítésze és jól megvan a karrierjével.
Túl általánosító szövegeid vannak csak azért hogy a saját szélsőséges véleményedet alátámaszd.
Valójában minden amit leírsz létező jelenség csak a nagyságrendjét túlzod el, más hatásokat meg nem veszel figyelembe. Így készül a csúsztatás, féligazság, fake news.

Untermensch4 2018.10.07. 12:25:52

@Troll Tibor: Azért azt hozzátenném hogy "a rendszer"-rel kapcsolatban jobangelnek erős igazsága vagyon. A mostani munkaerő-hiányos helyzetben már elvileg rá vannak kényszerítve a munkaadók hogy gyereknevelés-kompatibilis "kismama-műszakot" és/vagy csoportos-közösségi humánerőforrás-szervezést műveljenek de nem teszik. Pedig sokkalta bonyolultabb logisztikai feladványokkal boldogulnak.

Sadist 2018.10.07. 14:11:24

@jobangel: "A cseresznye a habon, hogy "a férfi számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. " --- mert ugye a nő dolga a férfiember kiszolgálása, gyerekek szülése és háztartás."

Takarodj már innen az áldozatfeminizmusoddal! Rohadtul unalmas.

Sadist 2018.10.07. 14:22:40

@jobangel: "Olyan van, hogy a nő gyereket vállal, és onnantól szinte nincs jövedelme, a párja jóindulatára van bízva."

Hol ezzel a probléma? Olyan párt kell választani, aki jóindulatú és meg lehet benne bízni.

Sadist 2018.10.07. 14:36:31

@jobangel: "A hipergámia egy tanult attitűd, kb. évezredek alatt alakult ki, azzal, hogy a nők anyagilag kiszolgáltatottak voltak."

A műveletlenségedet miért kell ilyen magabiztosan hirdetni?

"Ha engedjük a nőknek, hogy saját jogon is megteremthessék saját magunknak (és gyerekeiknek) a megélhetéshez szükséges anyagi javakat, a hipergámia eltűnik"

:D:D:D:D:D
Nem tudom feltűnt-e, de a nők már nagyon régóta megteremthetik a megélhetéshez szükséges anyagi javakat, de a hipergámia nem tűnt el, hanem csak erősebb lett.

"ezzel együtt a kiszolgáltatottságuk is, ami a többség férfinek nyilván nem tetszene, mert őket is súlyos önértékelési zavarokig nevelték az általános tekintélyelvűséggel."

Brühühü. Nagyon unalmas már ez a libsi feminista picsogás.

Sadist 2018.10.07. 14:52:28

@jobangel: "a nők jelentős része nem vágyik kitartotti, kiszolgáltatotti szerepre, ezért van az, hogy felsőoktatásba is nagy arányban jelentkeznek."

Tévedsz.

"Eddig már eljutottunk, most jönne az, hogy a megszerzett tudással érvényesülni is tudjanak."

Ahhoz valódi tudás kellene. Értsd nem bűfé ruhatár szakon szerzett diploma, hanem mérnöki, természettudományos, IT végzettségek. Ja, ahhoz a csajszikáknak már nem fűlik a foguk, mert ott valóban tanulni kell :)

"Ellenben a poszt állításával ez nem gyerektelen karrierista nőket termelne, hanem egzisztenciálisan biztonságban élő egyéneket, nőket és férfiakat egyaránt"

Minél nagyobb arányban mennek a nők a felsőoktatásba, annál alacsonyabb a fertilitási ráta. Nem csak itt, mindenhol a világon. Vajon miért, okostojás? :)

"Ha mindenki megteremtheti a saját (és gyermekei) anyagi biztonságát, a férfira nem nehezedne a családfenntartó szerep, ami sok munkával és ezt kompenzálva akár családon belüli erőszakkal járhat, a nő meg nem lenne kiszolgáltatott a családban."

Ó, már vártam, hogy mikor jön elő a CSBE. Még ráncigáld elő azt a hattrilliárdszor megcáfolt mítoszt is, hogy a nők ugyanazért a munkáért csak 70%-át kapják, mint a férfiak, és akkor teljes lesz a femináci lózung paletta.

"Most ennek ellenkezője van, ezért nem népszerű a családmodell, amit erőltet a rendszer, és ezért van kudarcra ítélve minden próbálkozás, ami ezt erősíti."

Patriarchális modell = civilizáció. Minden más rendszer bukásra van ítélve.

M87 2018.10.07. 17:17:41

Egyéni habitus és igények kérdése ki milyen nőt választ magának párnak, ha tartós kapcsolatot szeretne. Nincs baj az okos, tanult nőkkel főleg, ha egy adott témakör érdekli és szereti. Számít az is ki milyen körben mozog, ami inkább jellemzőbb. Mindenkinek magának kell tudni, hogy az ellentét vagy a hasonlóság vonzóbb e a számára.