A napokban a bejelentett új családtámogatási rendszertől volt hangos az ország. Részletek ugyan még nem ismertek, de valószínűleg hatalmas összegek fordítódnak a jövőben arra, hogy 3 bevállalt gyerekért különböző támogatásokat lehessen igényelni. A cél egyértelmű: megállítani a lakosság lassú fogyását. Ezzel kapcsolatban két kérdést érdemes vizsgálni: 1. Lehet-e hatékonyan születésszám növekedést elérni ilyen pénzügyi eszközökkel? 2. Érdemes-e egyáltalán több szülésre ösztönözni a lakosságot?  

Az első kérdésre a válasz egyszerűnek tűnik, hiszen amíg a családalapítási korban élők többségének nem megoldott a lakhatása és nem kiegyensúlyozottak a jövedelmi viszonyai, addig az első gyerekek sem fognak megszületni, nemhogy az első három. Ennek ugyanakkor ellentmond két statisztikai megfigyelés is. Az első szerint, mindenhol, ahol a gazdasági jólét növekszik, párhuzamosan csökken a születési ráta, másodsorban pedig egy társadalomban, mindig a gazdasági szempontból alsó 20% a legszaporább. Ebből az következik, hogy a gyermekvállalás egyszerre gazdasági kérdés is, meg nem is. Egyrészt a magasabb jövedelemmel a fogyasztás magasabb szintje is kialakul, ami az egyének értékrendjében a gyermekvállalást háttérbe szorítja (még 1 nyaralás, még 1 millió forint megtakarítás, még 1 év karrierépítés), másrészt a szegényeknek a gyerek a leggyorsabban megtérülő befektetés, míg a gazdagabbaknak a leglassúbb és a legdrágább. Ennek oka, hogy a gazdag gyerek taníttatására jóval több idő és pénz megy el, míg önálló keresővé válik, ezzel szemben az alsóbb rétegeknél akár már 16 éves korban véget ér az edukáció és kilépnek a munka világába.  

Másodsorban pedig mégsem kizárólag anyagi kérdés, hanem mentális és szociológiai. Hiába akar egy nő szülni, ha nincs olyan párkapcsolata amire alapozhatná a gyermekvállalást. Mi van a férfiakkal? Mi van a gyermeket nemzeni akaró férfiakkal? Róluk nem beszélnek. Mi van azokkal, akik családot alapítanának, de nincs mellettük a megfelelő nő? Vagy úgy érzékelik, hogy a mai kapcsolatok hosszú távon nem bírják ki egy gyermek felnevelését annak 18 éves koráig? Persze lehet mondani a nőknek és a férfiaknak, hogy egyedül, elváltan, másik kapcsolatban is lehet gyereket nevelni, de lássuk be, hogyha életmódban nem is, de fejben a többség még mindig a hagyományos családformákban hisz. Szerencsés dolog-e hosszú távon, ha a gyermekvállalási döntést, elsősorban a támogatás reményében hozzák meg a szülők? Ezek a kérdések vezetnek el arra, hogy kell-e egyáltalán szülésre ösztönözni a lakosságot?

Egyénként nézve a dolgot, ahogyan a nők mondani szokták, a hatalom szívesen turkál a nők méhében, ehhez hozzátenném, hogy úgy látszik a férfiak sliccében is. Szépen hangzik a támogatás, az ingyen hitel ígérete, de mennyivel jobb lenne, ha az emberek a munkájuk ellenértékeként kapott bérből teremthetnének olyan körülményeket, amelyek közé szívesen és önként vállalnának 3+n gyereket, nem pedig szerződéseket aláírva, éveket és összegeket számolva sodródnának bele a családalapításba. Másrészről megint ott tartunk, hogy az állam finanszírozza a családot és nem a férfi és a nő. Ha már le kellett mondanunk az egyedüli családfenntartó szerepéről férfiként, most már a közös, vállvetve a feleséggel összegürcölt otthonteremtés érzését is elveszik tőlünk. Milyen értéket képviselünk majd asszonyaink szemében, ha minden a nagy és jóságos állam bácsi kezétől jön, és mi csak aláíróként vagyunk jelen? Nem leszünk feleslegesek és értéktelenek asszonyaink szemében? Ha az állam teremti meg a családot, akkor az apa csereszabatossá válhat.

Társadalmi szempontból nézve pedig bennem az alábbi kérdések fogalmazódottak meg: Kell-e nekünk több magyar? Együtt jár-e a népességnövekedés az ország fejlődésével? Fenntartható-e egy csökkenő népességű ország hosszútávon? Ha már társadalom mérnököt játszunk, miért csak a mennyiségről beszélünk ennek kapcsán, és miért nem beszélünk a minőségről is? Én úgy gondolom, hogy önmagában a több gyerek nem oldja meg sem a gazdasági, sem a társadalmi bajokat. Foglalkozni kell az egyének teljes életútjával, a gyermekellátástól kezdve, az iskolákon, egyetemeken át, a munkahelyekkel és végül az egészségügyi és idős ellátó rendszerrel is. Így komplexen. Szerintem 6 millió magyar állampolgárral is lehetne élhető országot üzemeltetni, ha abból a 6 millióból sokkal több lenne a tanult, az egészséges, a munkájára igényes és kevésbé frusztrált ember, mint most a majdnem 10 millióból. Persze azzal is számot kell vetni, hogy a kevés gyerek azt jelenti, hogy az idősek gondozása egyre inkább közösségi feladat lesz, hogy az egészségügyben többet kell a demenciával foglalkozni, mint a szamárköhögéssel (persze ez csak egy sarkított példa volt) Az állam azért támogatja a szülést, mert a jövő adófizetőiből akar minél többet előállítani, de amíg nem teszi rendbe az oktatást, a gazdaságot, a nagy ellátórendszereket, addig adófizetők helyett munkanélkülieket, eltartottakat, betegeket, kivándorlókat fog gyártani. Globálisan szemlélve pedig egyértelműen a népesség csökkenése az érdekünk, mint emberi fajnak. Ez azonban csak globális megoldásokkal érhető el, vagy muszáj lesz mindenhol akkora, viszonylagos jólétet teremteni, hogy a születési ráta csökkenés magától elinduljon. (Irónia) Ez a néhány gondolat még nagyon sok irányban vihető tovább és tovább gondolásra ösztönözhet, amit remélek is. Kommentekben várom az észrevételeket.