Miért jó negyvenes férfinek lenni?
2019. november 21. írta: George Herceg

Miért jó negyvenes férfinek lenni?

piercebrosnan_bond_1200.jpg

Természetesen általánosságok következnek, hiszen az egyéni adottságok, lehetőségek és a megtett életutak nagyon különbözőek lehetnek. Nem véletlen azonban, hogy sok férfi ebben a korban teljesedik ki párkapcsolati és szexuális szempontból. Nézzük az okokat!

  1. Már nem szorít a libidó

Egy középkorú férfi potenciája, amennyiben az egészségét nem tette tönkre valami betegség, vagy az általános fizikai állapota megfelelő, teljesen működőképes. Ezzel szemben viszont már nem hajtja a vére minden sunci után, és nem a napi zsákolás elérése az életcélja. A mennyiségi szemlélet helyett, a minőségi kerül a fókuszba, akár párkapcsolatban, akár egyedül él az ember. Ebből aztán az is következik, hogy kevesebb baromságot csinál a kiszemelt nő megszerzése érdekében, mint 20 éves egykori önmaga. Egy szó, mint száz, az ember már mérlegel, és nem csinál magából bolondot egy csinos pofi, vagy egy formás popsi kedvéért.

  1. Eldőlt, hogy bevált-e a feleség vagy sem

Ebben a korban már vagy elvált az ember fia, vagy a második, harmadik házasságában él, esetleg egy jól funkcionáló és hosszú távon is működőképes első házasságban. Azok a kérdések, hogy képes-e az adott férfi házasságban élni, vagy magányos farkas, hogy szereti-e és tud-e gyereket nevelni, erre az időre eldőlnek. Ha a gyermekvállalást és a gyermekek kirepülését sikeresen túlélte a párkapcsolat, akkor van némi remény arra, hogy az az élet végéig kitartson. Más esetben pedig a férfi már berendezkedett valami másfajta magánélet kialakítására.

  1. Nagyobb lett a merítés

Egy negyvenes férfi éppúgy találhat magának partnert a 20-as éveiben járó nők közül, mint a 30-as és 40-es korosztályból. Amíg fiatalon, az ember nehezen tudja elképzelni, hogy összejöjjön egy 40-es nővel, addig ebben a korban gyakorlatilag 20 és 50 között mindenki jelöltté válhat.

  1. Megvan a csajozáshoz kellő egzisztencia

Természetesen ez nem igaz, ha egy jól sikerült válás lenullázta az embert, de általában az átlag férfi ebben a korban ér pénzügyi lehetőségei csúcsára. Akár alkalmazott, akár vállalkozó ekkor keresi a legtöbbet. Ahogy mondani szokták a fizikai és mentális hanyatlás még nem indult el, de már a szex mellett a nők számára oly fontos anyagi biztonságot is tudjuk nyújtani.

  1. Kialakul és megszilárdul a világnézet, az értékrend és az ízlés

 A férfi ezekben már nem változik drasztikusan. Ebből kifolyólag pontosan tudja, hogy milyen nőt keres, hogy mi az, amiben engedhet az igényeiből és mi az, amiben nem. Nem fontos már a szűkebb és a tágabb környezet véleménye, mint fiatalon. A 40-es férfi könnyebben vállalja fel a döntéseit.

  1. A negyvenes férfiak kapósak

A fentiekből következően ez a korosztály nők széles széles rétegeinél számít célcsoportnak. Sok olyan tulajdonság és élethelyzet alakul ki erre a korra, ami a nők számára vonzó. Természetesen ez nagyban annak a függvénye, hogy hogyan telt el életünk első negyven esztendeje.

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr815317774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.