Nő – gyerek – karrier
2021. február 01. írta: George Herceg

Nő – gyerek – karrier

rodin.jpg

Minap az indexen érdekes interjú jelent meg Heal Edinával az Egyenlítő Alapítvány vezetőjével. Az interjút itt olvashatjátok: https://index.hu/gazdasag/2021/02/01/heal-edina-interju-nok-eselyegyenloseg/

A felvezetett témák a női problémák szokásos felsorolása volt: Több nő végez a felsőoktatásban, mégis kevés a nagyvállalatoknál a felsővezető nő (17%), a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, a 3 éves GYES megtöri a nő karrierjét, rossz az anyának, rossz az apának, rossz a gyereknek, a férfiak jobban érvényesüknek a céges világban, mert összetartanak stb.

Az interjú olvasása közben végig azt éreztem, hogy a felsorolt problémák valósak ugyan, de nem abban a kontextusban, ahogy beszéltek róla. Mivel általánosságban a nőkről volt szó, úgy éreztem egy homogén masszának tekintik az összes hazai nőt, akiknek ugyanaz és ugyanúgy fáj, ha a női esélyegyenlőségről van szó. Vegyük a női karrierproblémákat. Heal Edina nem tartja jónak a 3 éves GYES-t, mert mint mondta:” Az, hogy három évig otthon maradnak a gyerekkel, sok esetben kicsinálja a nőket. Valami őrült propaganda, hiedelem folytán elhisszük, hogy csak az a jó anya, aki évekig összenőve otthon marad a gyerekével. A magyar gyakorlat egyfelől világviszonylatban is példátlan, másfelől a történelem folyamán sem volt jellemző. Sehol. Gondoljunk csak a nemes asszonyokra, a legnagyobb természetességgel adták oda a szoptatós dajkáknak, nevelőnőknek a gyerekeiket.

Vagy gondoljunk a mai napig természetben élő törzsekre, ahol a szülés után azonnal tovább dolgozik az anya, a gyerekre az egész törzs vigyáz, gondozza közösen. Arról nem is beszélve, hogy két gyerek és hat év otthonlét után, mire visszamész dolgozni 36 évesen, addigra már a karriered egy jóval magasabb pontján kellene lenned, ha egyáltalán visszavesznek. Miközben ez már rég nem az az iparág, ahonnan távoztál, már rég nem értesz hozzá. Keveseknek sikerül, a vezető pozíciókban lévő anyák nagy része nem használja ki a három évet.”

Na, most a nemesasszonyokat és a természeti népeket példának hozni, mikor a társadalmak elenyésző kisebbségét alkották nem igazán meggyőző érv. A felső osztályoknak most sem probléma „kiszervezni a gyereknevelést” a karrier érdekében. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a nők többségét alkotó Tesco pénztáros Marcsi úgy gondol a 3 év GYES-re, hogy az őt visszaveti a nem létező karrierjében és inkább lemondana a babázásról, csakhogy nettó 120 ezerért gyorsan visszamehessen a pénztárgép mögé. A felvetett probléma kifejezetten a középosztálybeli nők gondja, akik nem elég gazdagok, hogy állandó gyerekfelvigyázót alkalmazzanak, viszont a munkájukban számít, ha kiesnek 3 évre. A probléma tehát valós, csak a nők egy kis részére igaz. Az viszont gyomorforgató, hogy ezt a helyzetet Heal Edina szerint a férfiak kihasználják: „Hány olyan családot ismerünk, ahol visszaélve a helyzettel apuka azt gondolja, hogy ő akkor megy haza, amikor akar, anyuka otthon úgyis mindent ellát? Tényleg annyira jól működő példa, mutogatni való családmodell ez?” Biztos van ilyen is, csak tegyük mellé azt, hogy hány férfi gürcöl rossz munkakörülmények között, rossz fizetésért, hogy anyuka nyugodtan babázhasson.

A javasolt svéd modell adaptálása a hazai viszonyokra abban az esetben lehetséges, ha a svéd életszínvonalat is sikerülne adaptálni. Ha a férfiak kevesebb munkával, kevesebb stresszel, rugalmasabb munkaidővel és más hozzáállású munkaadókkal tudnák eltartani a családjukat, többségük szívesebben szállna be jobban a gyereknevelésbe és a háztartásba. Ha a nőket akarjuk segíteni a család és a karrier egyensúlyának megtalálásában, az csak úgy fog működni, hogy a férfiakat is segítjük, aztán a párok majd eldöntik egymás között, ki milyen területen mennyit tud és akar vállalni. A lényeg, hogy a lehetőség legyen adott.

Aztán ott van a cégen belüli érvényesülés kérdése. Megint úgy van bemutatva a társdalom, mintha itt mindenki multinál dolgozna iroda munkán és nem lennének nők, akik egyéni vállalkozók, közalkalmazottak, fizikai dolgozók, cégtulajdonosok, szellemi szabad foglalkozásúak. Az viszont megmosolyogtató, hogy a nők érvényesülését többek között az is akadályozza, hogy a férfiak elhívják a főnököt focizni, ahol elmondhatják az ötleteiket. Így pedig jobban érvényesülnek. A nők ezt nem teszik. Akkor kérdem én, ez miért a férfiak hibája? A nők egy részét szerintem nem kell félteni, ha a vezetőhöz dörgölőzésről van szó, az, hogy ilyenkor nem szakmai kérdések kerülnek előtérbe általában az már egy másik kérdés.

Előkerül természetesen a nők kevesebbet keresnek toposz is, bár itt kellemes csalódás ért, amikor egyedüli okként nem az elnyomó férfi patriarchátus lett megnevezve, hanem az, hogy a nők általában alulértékelik magukat és kevésbé  sikeresek a bértárgyalásokon. Én ehhez még hozzátenném, hogy más munkahely választási stratégiát alkalmaznak a nők, mint a férfiak. Számukra más dolgok fontosak, amikor eldöntik, hogy elfogadnak egy adott pozíciót. Kivételek persze vannak, mindkét oldalon.

Az interjú tanulságos volt, számomra érdekes volt, hogy ugyanazokat a kérdéseket mennyire másképpen látom, de elgondolkodtató az is, hogy egy férfi oldalú megközelítésben is be lehetne mutatni a vélt vagy valós társadalmi igazságtalanságokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiszemmel.hu/api/trackback/id/tr816411326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.02.01. 20:01:30

"Több nő végez a felsőoktatásban, mégis kevés a nagyvállalatoknál a felsővezető nő (17%)"

Az, hogy valaki a felsõoktatásban végez az nem jelenti azt, hogy az illetõ feltétlenül felsõvezetõ lesz. Ovónõbõl ritkábban lesz CEO mint mondjuk közgazdászból. Ha valaki azt akarná felmérni, hogy mennyire vannak elnyomva a nõk ebbõl a szempontból, akkor az olyan diplomákat kellene ebbe a számításba bevenni, amikkel általában az ilyen beosztásokat célozzák meg, és nem általában a felsõktatásban részt vetteket kellene alapul venni.

Amúgy pedig az is vicces, hogy az efféle felméréseket általában olyan karrieristák csinálják, akik el sem tudják képzelni, hogy valakinek más célja is legyen az életben, mint hogy életét és vérét adja a munkáltatójáért.

Motorogre 2021.02.01. 20:33:10

A gyermek fejlődése szempontjából meghatározó az első három életév. Ha a szerető szülőtől/szülőktől folyamatos megerősítést és érzelmi biztonságot kap ezen időszak alatt (és utána is), akkor magas érzelmi intelligenciájú, boldog és sikeres emberré válik, a képességeit jól tudja használni, könnyen tanul stb. Mivel a többgenerációs családmodell már kihalóban és az anyatej frissen jó, célszerű ha az édesanya marad a picivel – a párja töretlen érzelmi (és anyagi) támogatásával. De ne legyen ez anyabörtön, és a szakmai fejlődésről sem kell feltétlen lemondani: nyelvtanulás, szakképzések, másoddiplomák szerezhetők ez idő alatt, a kispapa havi néhány napra boldogan vigyáz a gyerkőcre. A jutalom pedig a csodának, a baba fejlődésének folyamatos résztvevő megfigyelése.

Obszerváló 2021.02.01. 21:17:59

„elgondolkodtató az is, hogy egy férfi oldalú megközelítésben is be lehetne mutatni a vélt vagy valós társadalmi igazságtalanságokat.”

Ez az ami sosem fog hivatalos csatornákon megtörténni, akár munkáról, akár családon belüli erőszakról, akár szexuális zaklatásról vagy bármi egyébről van szó.
Áldozatot játszani manapság az egyik legnagyobb biznisz, így lehet különböző kvótákat, kivételezéseket, támogatásokat, kinevezéseket stb. kizsarolni. Ha kiderülne, hogy ugyanez a férfiakat (fehéreket, heterókat) is érinti, akár még súlyosabb mértékben is, akkor már nem lehetne játszani a mártírt. Akkor valóban egyenlő körülmények között kellene megpróbálni érvényesülni, ahhoz meg baromira nem fűlik a foguk.

Untermensch4 2021.02.01. 23:34:38

@Motorogre: " Ha a szerető szülőtől/szülőktől folyamatos megerősítést és érzelmi biztonságot kap ezen időszak alatt (és utána is), akkor magas érzelmi intelligenciájú, boldog és sikeres emberré válik, a képességeit jól tudja használni, könnyen tanul stb."
Ha.

szellemkor 2021.02.01. 23:52:24

Heal Edina elmehet a Kikába.

Szalay Miklós 2021.02.02. 00:44:43

Egy írás egyebek mellett a nemek társadalmi helyzetéről, meg hogy hogyan lehet ezt józan módon szemlélni és kezelni:

egyvilag.hu/temakep/049.shtml#p8

Örömhernyó 2021.02.02. 06:04:11

A nők elárasztják a felsőoktatást, mert kell nekik a papír és igyekeznek olyan irodai munkát végezni, ami nem túl megerőltető. A kisebb ellenállás irányába mennek. Ráadásul jellemzően olyan területeket vesznek célba, ami mondjuk 20-30 éve volt menő. Nyelvszakok. 30 éve jó volt elvégezni egy angol vagy német szakot, de ma már egy perfekt angollal, némettel csak SSC-s droid lehet az ember. A pedagógusokról nem is beszélve, ami mondjuk 50 éve volt menő szak és karrierlehetőség egy vidéki fiatalnak, aki első diplomás lett a családjában.
Emiatt ma már közgáz diploma elvárás egy titkárnői, asszisztensi pozícióban is.
És akkor megy a sírás, hogy ő diplomával csak ilyen állást talált, bezzeg a férfiak diplomával jobb állást kapnak. Ja, mert a férfi villamosmérnök, informatikus, alkalmazott matematikus lesz.

Aztán ott van az államigazgatás, ahova benyomnak minden jogász diplomás csajt, mert ott lehet lazázni, szülni menni, megvár a munkahely. Kitűnő diplomával végeznek jogászként (mert seggelni tudnak), aztán nem sztárügyvédek lesznek, hanem mennek a kisebb ellenállás irányába. Az államvizsgán kettessel átcsúszott fiúk meg mennek ügyvédnek és keresik a pénzt, mert valójában a munkahelyen megtanulják a szakmát és sikeresek benne.

Tapasztalatom szerint a munkahelyen a nők tudnak jobban helyezkedni, klikkesedni, ásklódni, szervezkedni. Ez a főnököt elhívjuk focizni nem működik a való életben. Ami működik, az a pucsítás, szempillarebegtetés, csöcsök közszemlére tétele, hízelgés. Ezek női műfajok. A legpokolibb munkahelyem az volt, ahol nők voltak többségben, a hátbaszúrás, mobbing, bullying, klikkesedés, protekció, toxikus munkahelyi légkör mind jelen volt. Amikor kirúgattam két picsát, akik folyamatosan keverték a szart, a légkör hirtelen sokkal jobb lett. A nők ilyenek is sajnos.

232323 2021.02.02. 07:26:50

Nom probalnak mindig olcson meg a nemukre hivatkozva megkapni dolgokat.

hat a fszt nekik. lehet hetvegeznk, onfejleszzeni babazas helyett, extra projektet vinni hetvegen... meg ertelmes iskolakban ertelmes papirt szerezni.

midnight coder 2021.02.02. 08:22:09

@Örömhernyó: Nekem a pályám kezdetén, a jó szocializmusban volt olyan melóhelyem, ahol sok volt a nõ - fõleg 40-es korosztály, miközben én 18 voltam - na, ott ment a cicaharc rendesen. Az egyik ok ami miatt léptem ez volt - annak ellenére, hogy engem nem érintett, a hátamon felállt a szõr tõle.

Aztán soha többé nem volt ilyen helyem. Programozóként általában programozók közt dolgoztam akik többnyire férfiak, de ezen az elsõ helyen még volt egy rakás rendszerszervezõ, akik többnyire nõk voltak, plusz hozzá volt csapva helyileg a titkárság és az adminisztráció egy része.

midnight coder 2021.02.02. 08:23:41

Amúgy mostanság is vannak nõi kollegáim - nincs semmi gond velük, jól csinálják amit csinálnak, ki lehet jönni velük. De nem dolgoznék olyan helyen, ahol csak csajok vannak.

Neso05 2021.02.02. 08:43:13

@midnight coder: egy példa,orvosképzés. A végzősök nagy része nő. Már régóta sok nő végez, és mégis ahogy néz feljebb az ember a hierarchiában, annál kevesebb nőt lát az ember. Főorvosi, kórházigazgatói posztban szinte senkit. És Magyarországon a hálapénzes szakokon is alulreprezentáltak. És ennek egyik ténylegesen az, hogy nem tartják alkalmasak a nőket illetve a gyerekvállalás miatt évek esnek ki,amit képtelenség behozni. Konkrétan megbízhatatlan egy nő,mert teherbe eshet.

Neso05 2021.02.02. 08:47:22

@Motorogre: igen, szülni és szoptatni csak a nő tud. És ennyi. Minden mást képes az apa is megtenni. Semmi problémát nem jelent a gyerekkel jobban, és nem csak havonta pár órát foglalkozni. Csak hogy ez ciki,derogál, az az anya dolga, és hasonló megjegyzéseket hallottam ezer fajta variációban. Majd ha már elég nagy a gyerek, 4-5 éves,akkor már lehet kezdeni vele valamit...persze wc-re kísérni még akkor is gáz.
A mindenféle képzés az otthonlet alatt segít,de nem pótolja a gyakorlatot.
És tény,hogy a munkaadók hozzáállása is meg kell,hogy változzon. Igenis az apa is lehet otthon a gyerekkel, lehet betegszabin vele. Ugyanolyan "rizikósnak" kéne tekinteni,mint az anyukát.

midnight coder 2021.02.02. 09:14:22

@Neso05: "Ugyanolyan "rizikósnak" kéne tekinteni,mint az anyukát."
Ami azt jelentené, hogy a család kétszer annyira szar helyzetben lenne a munkaerõpiacon.

athenee 2021.02.02. 09:17:14

@Motorogre: havi par nap :D Te mar a szeparalt hetvegi apa-szerepre keszulsz by default? Mi ezt kozosen csinaljuk, de ahogy erzed.

athenee 2021.02.02. 09:44:01

Ezt a sok okossagot a sajat lanyotoknak is eloadjatok? Csak mert ha gyerekkortol egyenlo elvarasok vannak nemcuggetlenul, es aztan egy 20 eves lanynak eloadjuk, hogy na lehet menni haza hazimuszakba 8 oras melo utan meg egy teljes munkaidoset lenyomni, mert erzelmileg az lesz a jo a gyerekednek, akkor hiteles ami itt folyik. Nincs olyan, hogy karrier. Emberek vannak, akik probalnak penzt keresni, a napi 8 orajukat ertelmes es tisztesseges munkaban eltolteni, aztan minosegi idot egyutt tolteni a szeretteikkel. Ez egy kozos buli, es ugy kene mukodnie, hogy az elso ket evben igen a no otthon tudjon maradni, de legalabbis vmi rugalmas penzkeresettel meg tudjon elni (mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy gyesekbol meg egy fizetesekbol ma ez mukodik). A hazimunkat meg fel kell osztani, mert annak aztan semmi koze a korai erzelmi neveleshez. Annyit meg hozzatennek, hogy a legnagyobb erzelmi gyokerek azokbol lesznek, akiket az apjuk az elso par evben le se szart. Nem szoptatni kell, de letezik apa-szerep, nem tudom hallott-e errol a diszes tarsosag, amivel a jo kis (megjegyzem jogosan) hianyolt ferfi-energyk jonnek be egy gyerek eletebe, es az bizony a mindennapi egyuttelesbol es peldamutatasbol fakad ( peldamutatas alatt sajnos nem a fotelbol dumalast es a fingast ertem). Amugy eleg sok csaladban ez tok jol mukodik, csak vannak akik ezt nem ventillaljak ki az eterbe. Na hat vhogy igy.

arthurthedent 2021.02.02. 10:57:08

Ha beírod a gugliba, hogy "mesterszakács", akkor a képekről kiderül, hogy a mesterszakácsok 90%-a férfi. Akkor ez hogyan is van?

Ha mindig a nők főznek és egy férfi sem segít, akkro hogy lehet, hogy mégis a férfiak tanulnak meg mesterfokon főzni?

Ahha! Hát biztosan a férfiak nem engedik a nőket érvényesülni, mert együtt járnak focizni. Ha csak úgy nem...

juli23 2021.02.02. 11:02:05

Nekem nem egy olyan ismerősöm van aki elment pár éve szülni, most megy a rinya hogy neki nem emelkedett a fizetése pedig ugyanazt csinálja amit a többiek csak mivel én még nem szültem, milyen "szerencsém"(?) volt hogy ezekben az években míg ő gyereket nevelt, én dolgoztam és ki tudtam harcolni(?) egy jobb fizetést vagy pozíció emelést. Ok. És? Most mit csináljak? Nem beszélve arról hogy sose apuka megy a gyerekért 15-ra (miért nem?) hanem anyuka, így helyette dolgozik a maradék munkán aki bentmarad. Mindig. 16 kor meeting, ? Hát bocsi, mennem kell az oviba... Hat órásba visszajönni? Neem, az kevesebb pénz. Szerintem mindkét oldalon van hiba, a nők sokat várnak el egyszerre: babáznának de közben mégis dolgoznának csak nem úgy és nem annyit, (nem tudom egyébként mennyit gondolnak reálisnak) a férfi meg azt gondolja (tudom, általánosítás, de egyszerűen ezt látom a környezetemben, nincs más példa) szóval hogy nincs más dolga mint dolgozni, hazaesik fáradtan, eszik, alszik, kész, majd az anya neveli a gyereket meg amúgyis a tökömnek sincs kedve játszótérre menni. Ahol nincs meg az apaszerep a nevelésben vagy nincs meg az anyának a lehetősége értelmes beszélgetéseket folytatni évekig csak a Bogyó és Babóca epizódok pörögnek fejben, ott egy idő után nem csoda hogy szimpla szülő lesz a nő és a férfi, nem lesz meg a társ, a kapcsolat férfi-női szerepe. Jó lenne ha látnék más példát...tényleg.

midnight coder 2021.02.02. 11:02:39

@athenee: Semmi akadálya hogy a 20 éves kiscsaj karriert csináljon és életét és vérét adja a cégért. Megfelelõ diploma kell hozzá, és sok-sok meló. Mert hogy a karrier lehetõséget nem az együtt focizás adja általában, hanem sok-sok többletmunka a napi 8 órán túl. Az már egy másik kérdés, hogy a másik oldalon talál-e valakit akinek egy ilyen csaj az álma, és persze neki is megfelel, vagy a macskáival öregszik meg.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 11:15:23

@midnight coder: mit jelent a karrier? És mivel lehet elerni azt? Egy kozepvezeto a multinacionális cégnél az karrier????? Na ne már...inkább az a baj hogy "karriert" csak seggnyalassal lehet elerni. A nők meg kiesnek x évre a seggnyalasbol. Tényleg jobb seggetnyalni és konyokolni 3 évig mint a saját gyerekedet nevelni a legfontosabb 3 évben???? Az eszem megall...

Untermensch4 2021.02.02. 11:19:48

@athenee: (spoiler: azt mondod majd hogy offtopic hülyeség de közben teljesen más miatt leszel dühös)
oriblog.blog.hu/2014/09/23/11_ok_a_gyerekvallalas_ellen

Untermensch4 2021.02.02. 11:25:35

@juli23: Van az a közmondás hogy "egy seggel nem lehet két lovat megülni".
Sztem gyerek mellett egy (képzeletbeli átlagos) nőnek 6órás munka is sok.
Azok a férfiak meg akik csak belesodródnak az apaszerepbe, nem fogják őszinte színészi átéléssel előadni.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 11:41:59

@Untermensch4: jó a link, kedves leendo anyukák el lehet dönteni gyereket akarsz vagy korlátlan eletet. A de döntésed a felelosseged, hajrá.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 11:50:24

@a nagy hohohorgász: amúgy sztem meg az az agymosas hogy élj a munkadnak ,szard le a csaladodat, töltsd az életed 80%at olyan emberek között akik csak ártanak neked mert ők is "karriert " akarnak és a mindezért hozzadvagott alamizsnat koltsd el mindenféle szarra amire kurvara nincsen szükséged és másnap folytkov. Hát sok sikert kívánok

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 11:57:44

@a nagy hohohorgász: amúgy meg addig jó amíg a férfiak irányítanak mert mi nőkre kötjük azaz rátok. Az állatvilágbol okulva ti meg leragnatok a fejünket ahogy ezt a legtöbb nő vezető bebizonyitja napmintnap...

Untermensch4 2021.02.02. 12:05:47

@a nagy hohohorgász: Vannak még érdekes írások ott, olyan is lesz ami felzaklat majd téged önnön életed okán...

" amúgy meg addig jó amíg a férfiak irányítanak mert mi nőkre kötjük azaz rátok"
Férfiak irányításával sikerült lezavarni két világháborút.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 12:30:08

@Untermensch4: és ezzel mit akarsz mondani vagy cáfolni??? Nézz meg egy átlagos magyar matriarchalis családot ahhoz a pusztitashoz képest a világháború lofasz.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 14:04:16

@a nagy hohohorgász: ja, és innen is üdvözlöm az anyámat aki inkább mellettem volt és van amikor szükségem volt rá és nem a főnököt szopta a karrierert.... igaz hogy anyambol nem lett kisztitkar de beeri azzal hogy rám mindig számíthat és nagyon szeretem .és a mai napig boldogan él almás telo nélkül:)

kukasmacska 2021.02.02. 14:50:10

Érdekes ez a "karrier", mondhatni afféle varázsszó. Csak hát az a baj, hogy munkavállallók elsöprő többsége (akár férfi, akár nő) NEM csinál érdemi karriert. Az ugyanis nem karrier, hogy 10-15 év hajtás után kicserélheted a névjegyedet "Junior" akármi helyett "Senior" akármire. Mennyi gazdasági felsőoktatásban végzettből lesz bankigazgató? Vagy csak egy sima osztályvezető? Hány fiatal orvosból lesz osztályvezető főorvos, tekintélyes professzor, hány mérnökből lesz nagyfőnök? És ha valaki kőkeményen beleteszi a munkát, akkor is lesz 5-10-15-50 vetélytársa, bármilyen pozíciót is nézett is ki magának. Ahogy korábban is írták: a pénztáros néni miféle "karriert" hagy ki, ha babázik? A munkaügyes? A tanár? stb, stb.

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 15:00:20

@kukasmacska: egyetlen egy karriert hagy ki, a szülői karriert....

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 15:17:00

@a nagy hohohorgász: de az nem fontos mert azért nem kap pénzt....

a nagy hohohorgász 2021.02.02. 15:34:23

@arthurthedent: azt kell beirni h mesterszakacsno.... probléma megoldva:)

Sadist 2021.02.02. 17:47:44

A hivatkozott cikkben megint csak a szokásos paneleket puffogtatják. Az embernek már semmi kedve és energiája tételesen cáfolgatni ezt a rengeteg fasságot, hanem ezt a nőt is egyszerűen csak elkönyveli egy ideológia vezérelt, ostoba, feminista picsának.

Az alapvető probléma ott van, hogy a felnőtt nők nagy része fejben még gyerek. Úgy irtóznak a felelősségtől, mint ördög a tömjéntől, szinte minden más pedig ebből következik. Ezért van, hogy nem választják a nagyobb felelősséggel és ezáltal jóval magasabb fizetéssel járó munkákat, ezért lesznek sokkal kisebb arányban vezetők, ezért indít sokkal kevesebb nő saját vállalkozást vagy alapít céget, ezért depiznek be, amikor megszületik a kölök, akiért felelősséget kell vállalniuk, ezért akarják a feltétel nélküli válás lehetőségét, ezért akarnak korlátlan szexuális szabadságot, de mellé feltétel nélküli abortuszt.
A nők gyakorlatilag egy következmények és felelősség nélküli világot akarnak, amiben bármit tehetnek szívük vágya szerint, a saját döntéseiknek a következményeit pedig nem kell viselniük, mert mindig lesz valaki, aki megoldja az életüket vagy legalább lehet rá mutogatni és áthárítani minden felelősséget.
Ezért különösen népszerű a nők körében a szocializmus, kommunizmus és egyéb baloldali ideológiák, ahol az egyéni felelősség teljesen ismeretlen fogalom.

Sadist 2021.02.02. 17:50:25

@Untermensch4: "Férfiak irányításával sikerült lezavarni két világháborút."

Meg felépíteni a teljes emberi civilizációt, amihez képest az a két világháború gyakorlatilag semmiség.

Sadist 2021.02.02. 18:02:33

@kukasmacska: "Csak hát az a baj, hogy munkavállallók elsöprő többsége (akár férfi, akár nő) NEM csinál érdemi karriert."

Én is kb. egy kezemen össze tudom számolni, hogy hány olyan embert ismerek, aki valóban karriert csinált, pedig az egyetemen és az eddigi munkahelyeimen is volt jó néhány kiemelkedően tehetséges ember.
Kurvára álságos, amikor nők azzal jönnek, hogy feláldozták a karrierjüket a családért. Lófaszt áldoztál te fel, anyukám, a férjed és a gyerekeid nélkül is pontosan ugyanazt csináltad volna, minden évben valamivel több fizuért. Mintha Átlag Józsi azzal akarna mártírt csinálni magából, hogy azzal, hogy feleségül vette Átlag Jucit, feláldozta a lehetőséget, hogy végigdugja az összes Playboy nyuszit.

Motorogre 2021.02.03. 18:45:11

@athenee: "célszerű ha az édesanya marad a picivel " - a gyerek szempontjából célszerű. Igazad van: ha csak tápszer (ami nagy baj), akkor ezt a kispapa is megteheti, nemcsak este/7végén, hanem 24/7-ben is. Ehhez kellene sok társadalmi feltétel is (v.ö. kukasmacska komment).

Untermensch4 2021.02.04. 23:46:36

@a nagy hohohorgász: Leginkább azt hogy a túlzottan leegyszerűsített modell látszólag tetszetős de az ördög a részletekben rejlik.

Untermensch4 2021.02.04. 23:53:11

@Sadist: "akarnak korlátlan szexuális szabadságot, de mellé feltétel nélküli abortuszt"

Te komolyan minden hülyepicsát kényszerítenél hogy szaporodjon..? :) Komolyabban: szted milyen feltételek teljesülése esetén indokolt az abortusz?

"Meg felépíteni a teljes emberi civilizációt, amihez képest az a két világháború gyakorlatilag semmiség."
A civilizáció a feministák és a feminácik megjelenése óta is fejlődik és épül... a probléma gyakorlatilag semmiség.

Sadist 2021.02.05. 00:28:05

@Untermensch4: "Te komolyan minden hülyepicsát kényszerítenél hogy szaporodjon..? :)"

Már megbocsáss, de mi a fasz?

"szted milyen feltételek teljesülése esetén indokolt az abortusz?"

Ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

"A civilizáció a feministák és a feminácik megjelenése óta is fejlődik és épül..."

Nagyon nem, a feminizmus egy káros ideológia, gyakorlatilag a civilizáció rákja. Előbb erkölcsi és kulturális romlást okoz, abból következik a politikai, ami végül társadalmi összeomláshoz vezet. A ma ismert nyugati világnak már kakukkoltak, túl van a zenitjén. Innen már csak lefelé vezet az út, a kérdés az, hogy milyen gyorsan. Ha tippelnem kéne, én kb. 100 évet mondanék.

Untermensch4 2021.02.06. 01:24:21

@Sadist: "Már megbocsáss, de mi a fasz?"
Feltételezhetjük hogy a(z egyszerűség és tömörség kedvéért nevezzük így) "hülyepicsa" kategóriába sorolható nők kevésbé fogamzásgátló módon szexelnek, legalább átlagos gyakorisággal. Ha mindenkinek tiltod az abortuszt, lesz egy rakás, nem túl jó (gyereknevelési) képességű egyedülálló aranyásónk... sztem társadalmilag vállalhatóbb lenne ugyanennyi szóló ribanc aki feltűnés nélkül kiöregszik abból a korból amikor még átgondolatlanul szaporodna, vagy a biológia (vagy már előbb a belátás) zárja a folyamatot, a ciklus nem ismétli önmagát...
"Ha a terhesség az anya életét veszélyezteti."
Egy lepapírozott öngyilkossági kísérlet ami alapján pszichológus biztosra veszi a szülés utáni depressziót...

Sztem a civilizáció rákja a társadalom túlszabályozása. Ha megnézed, minden (nyugati) országban akkor kezdődik a népességfogyás amikor már olyan sokrétű a hétköznapi élet szabályozottsága hogy az már túl sokaknak átláthatatlan (ha nem tudja megfizetni minden terület szakemberét-szakjogászát és rá is szánni a szükséges időt hogy naprakész ismeretei legyenek... ami gyakorlatilag lehetetlen) .
Mindkettőnk hipotézise korreláció ugyan de az ok-okozati kapcsolat nem bizonyítható.

"Ha tippelnem kéne, én kb. 100 évet mondanék. "
Én kb 150-et... :)
Profi vallási vezetők csak olyan jóslatokat tesznek amik a haláluk után válnának aktuálissá.

2021.02.07. 13:41:13

Ez a poszt már volt. Spicli.

2021.02.07. 13:43:36

@Untermensch4: Csak tudnám, hogy ki a fasz vagy te. Idefosol egy posztot 39kamukommenttel valalamennyi dbszámú kamunickkel ahelyett, időt szánnál személyes elbeszélgetésre te pöcs.

2021.02.07. 14:03:23

Most kinyalod a seggem, vagy meddig szórakozunk még? Egyébként baszd meg a hülyeségeidet. Tulajdonképpen mi a faszt akarsz? Elmész a picsába, mert ha annyira tudsz mindent, akkor tudhatnád azt is, hogy bőven megérett az idő, hogy kinyald a seggem, de ha más célod van, nyugodtan fejbe is lőhetsz engem, mert hidd el senkit se fog kurvára érdekelni, a város királya leszel, mindenki le is fogja szopni a faszod örömében. Nekem az a lényeg, hogy gyors legyen és fájdalommentes. Mert abból nem zabál senki, hogy magam tüntessem el. Köcsög fasz spicli, anyáddal szórakozzál, vagy nyald ki a seggem faszfej. Én mindent megpróbáltam hogy jó legyen, de mindenki ugyanolyan faszfej köcsög maradt. És ha neked véleményed lenne rólam, akkor te is dögölj meg.

2021.02.07. 14:05:24

@Untermensch4:

""hülyepicsa" kategóriába sorolható nők kevésbé fogamzásgátló módon szexelnek, legalább átlagos gyakorisággal. "

Régen 5e volt egy fogamzásgátló ma több mint 1e a 3db os koton és az elfogy hamar. Inkább nem baszok bazmeg.

2021.02.07. 17:49:02

@Untermensch4: Azért ennyi idősen már kinőhetted volna az anarchia jelet. Te valami agyament hülye fasz lehetsz.

@Sadist: A nők nem a felelősségtől félnek, hanem attól az impotens szargőzös tehetetlenségbe fullasztó mocsártól, amiből ha egy kicsit is kilógatnád az ujjad már lenyesik. Az nem felelősség hogy valamit bármit uúgy csinálhatsz csak ahogy mondják. Te egy büdös köcsög vagy.

Hmm. Tele van a kommentfal büdös parasztokkal. Jelentkezhettek seggnyalásra.

2021.02.07. 18:28:45

@Sadist: meg nem kell a pofámba tolni egy szőke takony kurvát hogy mér nem adok a csórinak amikor bazmeg lukas gatyára nem kapok előleget hogy melóba tudjak járni. Ennyit a te nagy eszedről te faszfej mert aki kurválkodik és kutyára kibasz 250et az odabaszhat egy ezrest a nyomorgónak és akkor mindenki befoghatja a pofáját.
A másik meg hogy nem most kell elkezdeni vergődni hogy beérett a szar amiről réges régen pofáztam és hülyének nézett mindenki. Ugyanazt a támogatást és seggnyalást én is megkaphattam volna mint a mai napig az "ellenfelem". Most meg én csináljam a bűntudatost azt legyek önműködő használati tárgy aki megold mindent és úgy ganéz ki hogy közben nehogymár el kelljen ismerni hogy én is ember vagyok és nekem is vannak érzelmi szükségleteim? Baszódj meg fogd be a pofád és ne aktualizáld a mondandód az én esetemre, és@a nagy hohohorgász: ne lopd a szövegemet, hanem húzz a kurva anyádba.

Untermensch4 2021.02.16. 08:27:22

@: Azért ennyi idősen már több lehetnél egy szürke sziluettnél. A mentális problémáim miatt meg ne aggódj, mindketten foglalkozunk a sajátunkkal :)
süti beállítások módosítása